EME Kiadó Hírlevél 2024.08.22


EME Kiadó Hírlevél 2024.08.22

A hírlevél itt olvasható pdf formátumban EME Kiadó Hírlevél 2024.08.22

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának legfrissebb kötete


Certamen11

Előadások A Magyar Tudomány Napján az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. Szakosztályában
Certamen 11

 
Szerző(k): Egyed Emese, Pakó László szerk.
Műfaj:  irodalomtörténet, történelem

 

Ismertető:
A CERTAMEN XI. kötete – tudományos vitákra is utalva – több diszciplínához tartozó kutatások dinamikus képét, jelen és múlt, végek és központ(ok) sokféle összefüggését mutatja.
Első része a kortárs színházi kommunikáció egy újításának bemutatására, mai prózák (Sofi Oksanen-, Tolnai Ottó-, Háy János-, Tompa Andrea-regények), 19. századi női szerzők (többek között az Erdélyi Múzeum-Egyesület jótevőjeként ismert Wass Ottilia) műveinek értelmezésére tesz kísérletet. A könyv második, a középkori és a kora újkor, főleg Erdély és a Körös-vidék történetére összpontosító tömbjében olvasható tanulmányok célja egyház- és adminisztrációtörténeti felismerések megfogalmazása; írott források (testamentumok, cirkálási jegyzőkönyvek, krónikák) tematikus vizsgálata; publikálásuk problémáinak felvetése; államismereti, sőt vallásgyakorlást tanító szövegeknek (például Péchi Simon Talmud-fordításának) meghatározott szempontú feltárása.
Tartalom

DOI: 10.51384/cert-11

 
Varospolitika Kolozsvár várospolitikája 1886-1918

Szerző(k): Ferenczi Szilárd
Műfaj: történelem

Ismertető:
Kolozsvár dualizmuskori története egy fejlődő, de különféle problémákkal terhes város képét mutatja, ezzel viszont nem volt egyedül, általánosan jellemezhető ilyenformán minden magyarországi város a korszakban. A fejlődés elkerülhetetlen volt, tettek érte, volt saját lendülete és logikája, s a közérdek konszenzusa kollektív igyekezetet szült, de ez nem zárta ki sem a helyi szinten specifikusan fakadó konfliktusok jelentkezését, sem az országos politikai huzavonáknak a városi ügyeket zavaró jellegét. Kolozsváron három polgármester szerzett mandátumot 1886 és 1918 között, ennek megfelelően három várospolitikai korszakot jegyzünk, de a döntéshozás gépezetének működése ennél lényegesen bonyolultabb érdekérvényesítést, politikai attitűdöt és csoportdinamikát szült. A kötet kísérletet tesz az intézmény-, elit- és eseménytörténet összehangolására, amelyben a virilizmus, a képviselő-testületi választások, a rendőrségi ügyek és a várospolitikai folyamatok is feltárulnak, a történeti elbeszélés során pedig gondot fordít a személyi botrányok és tömeges konfliktusok sorsalakító szerepének részletezésére is a város dualizmuskori életében.
Tartalom
Abstract
Rezumat
 

 

Hivatalnok2
Cím: Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és Magyar Királyságban II.    
ETF 301
 
Szerző(k): Bogdándi Zsolt, Fejér Tamás, Jakó Klára (szerk.)
 
Műfaj: történelem
 
Ismertető: A tanulmánykötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jakó Zsigmond Kutatóintézete és az HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete által 2022. november 10–11-én Budapesten – immár ötödik alkalommal – megrendezett Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című konferencián elhangzott előadások zömének szerkesztett, esetenként jelentősen bővített változatait tartalmazza. A kiterjedt levéltári kutatásokon alapuló, többségükben erdélyi vonatkozású témákat tárgyaló írások a tágan értelmezett hivatalnok értelmiség összetett kérdéskörét széles skálán mozgó kutatási módszerek és szempontok érvényesítésével vizsgálják. Az egyéni életpályák bemutatása során rendszerint fény derül a vizsgált személyek tevékenysége színteréül szolgáló hivatalok működésének részleteire is.
Tartalom
 
DOI: htps://doi.org/10.36240/etf-301

mtk20

Cím: Műszaki Tudományos Közlemények 20       
Szerző(k): Bitay Enikő, Máté Márton szerk.

Műfaj: műszaki tudományok
 

Ismertető:
DOI: 10.33895/mtk-2024.20
A 2024-es kötet is, immár hagyományosan, a Kárpát-medencében a műszaki tudományok szakterületén végzett kutatások legfrisebb eredményeiről tájékoztat. A kiadvány terjedelme 96 oldal és 16 szaktanulmányt tartalmaz, melyek a műszaki tudományok változatos ágait ölelik fel.

Tartalom
Content
 
A Műszaki Tudományos Közlemények (MTK) magyar nyelven online is elérhetőek lesznek az EME Elektronikus könyvtárában, illetve az Erdélyi digitális adattárban (EDA) is: a https://www.eme.ro/publication-hu/mtk/mtk-main.htm, illetve a https://eda.eme.ro/handle/10598/28082  címeken.  Az angol nyelvű fordítása az alábbi címen lesz olvasható: https://www.eme.ro/publication/mtk/mtk-main.htm


 A kiadványok, akárcsak a korábbi köteteink, megvásárolhatók az www.eme.ro/kiado honlapon vagy partnerintézményeinknél.