Kodály Zoltán születésének 140. évfordulójára is emlékeztek az EME-nél a karácsonyi koccintáson

 A hagyományos év végi ünnepi koccintásra múlt pénteken, december 16-án gyűltek össze az EME vezetőségi, választmányi tagjai és munkatársai. Az eseményen Bitay Enikő elnök összegezte az elmúlt év eseményeit, és köszönetet mondott a kollégáknak az eredményes kutatómunkáért, a rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért. Kiemelte a szakosztályok és fiókegyesületek tevékenységét, a külső kutatási projekteket, amelyekben az egyes szakosztályok felkarolják a fiatal doktoranduszokat, kutatókat, és bevezetik őket a különféle interdiszciplináris kutatásokba, melyeknek az EME fontos közege. Kiemelten fontos volt a 2022-es év az EME hagyatékainak feldolgozása és a digitalizálás szempontjából is. Bitay Enikő köszönetet mondott az EME támogatóinak és az eseményen jelen lévő Renner Zsuzsannának is, aki aznap adta át az EME-nek Renner János, a kolozsvári bőr- és cipőgyár alapítójának bronz mellszobrát. Az eseményen felköszöntötték Farkas Zoltánt, az agrártudományi szakosztály egykori alapító tagját 85. születésnapja alkalmából. Ugyanakkor Kodály Zoltán 140. születésnapjáról is megemlékeztek. Ez alkalomból Szenkovics Dávid csellóművész szólaltatta meg Kodály: Szólószonáta op. 8. 1. tételét. Remek csellójátékával emlékezetessé tette az Erdélyi Múzeum-Egyesület évzáró ünnepét, s egyúttal Kodály Zoltánról is méltó módon megemlékezhettek születésének 140. évfordulója alkalmából.