Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnöksége megrendülten búcsúzik Kósa Ferenctől, egyesületünk tiszteleti tagjától, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztőjétől.
Részvétünk a gyászoló családnak.
In memoriam Kósa Ferenc
Szomorúan búcsúzunk Kósa Ferenctől, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének nyugalmazott előadótanárától. Kósa Ferenc 1934-ben született Nagyszalontán, tanulmányait szülővárosában, majd a Bolyai Tudományegyetemen végezte, 1958-ban diplomázott. Először Érsemjénben volt magyartanár, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékén a ranglétra fokait sorra járva a nyelvtörténet előadótanáraként nyugdíjazták. Kutatásai a magyar nyelvtörténethez kapcsolódtak, részt vett az erdélyi magyar fazekasság szókincsének összegyűjtésében és feldolgozásában, kutatta az emlékíró Apor Péter nyelvhasználatát, ez lett doktori disszertációjának témája is. Ezen kutatásai önálló kötetben is napvilágot láttak Apor Péter helyesírása és nyelvének hangállapota címmel. Foglalkoztatták a székely rovásírás kérdései is, ennek a témának is több tanulmányt szentelt.
Kósa Ferenc Szabó T. Attila kérésére bekapcsolódott az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztésének munkálataiba, így a III. kötettől kezdve, mely 1982-ben jelent meg, az utolsó, XIV. kötetig minden címlapon szerepel a neve. Amikor 2000-ben, Vámszer Márta váratlan elhunytával a Tár főszerkesztő nélkül maradt, magától értetődő volt, hogy elvállalja a XII. kötet főszerkesztésének aprólékos és bonyodalmas munkáját.
Munkáját az Erdélyi Múzeum-Egyesület is elismerte, 2008-ban tiszteleti tagjainak sorába választotta.
A tanár úr sok nemzedéket okított nyelvtörténetre. Rendkívül pontos, korrekt, udvarias, finom humorú, emberséges embernek ismerhettem meg, úgyis mint tanítvány, később mint szerkesztő-munkatárs is. Mindig tudta minden kis pontnak, vesszőnek a helyét, szerepét, a legkisebb hibára is gondosan felhívta a figyelmünket, ezzel szoktatott a pontos munkára, ami elvárható minden filológustól.
Az utcán, ha találkoztunk, mindig messziről kalapot emelt, és soha nem mulasztotta el, hogy érdeklődjék a gyerekekről, a családról, a mindennapi életünkről.
Csendben, szinte észrevétlenül távozott az élők sorából, mondhatni szerényen, ahogyan élt.
Kedves Tanár Úr, nyugodjék békében!
Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni