Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szomorúan értesült arról, hogy intézményünk alapító és tiszteleti tagja, volt alelnöke, Brassai Zoltán belgyógyász professzor és akadémikus, az MTA külső tagja 2026. május 29-én, életének 92. évében elhunyt.
Brassai Zoltán professzor úr 1990-ben meghatározó szerepet vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében. 1990 és 1994 között az EME Orvos-és Gyógyszerésztudományi Szakosztály alelnökeként, majd 2006 és 2010 között az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöként tevékenykedett. Kimagasló oktatói és kutatói munkássága mellett aktív szerepet vállalt a közéletben is. Gazdag és példaértékű életművének elismeréseként 2019-ben Pápai Páriz Ferenc-díjjal tüntették ki. 2025-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület Választmánya tiszteleti tagjává választotta. Ugyanabban az évben Miskolczy Dezső-emlékplakettel is kitüntették.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak, és hálával emlékezik arra a gazdag életpályára, amely maradandó értékekkel gazdagította közösségünket.
Temetésére 2026. június 6-án, szombaton 11 órakor kerül sor a marosvásárhelyi református temetőben.
Emlékét kegyelettel őrizzük!
Búcsú dr. Brassai Zoltán professzortól
A marosvásárhelyi orvosképzés meghatározó egyéniségétől, dr. Brassai Zoltán belgyógyász professzortól búcsúzunk, aki tartalmas életének 92. évében a lelki és szellemi folytatás bizonyosságával távozott közülünk. Mennybemenetelével a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (később Egyetem) egykori szellemiségét meghatározó, a szakavatott és a szereteten alapuló, betegközpontú gyógyítást képviselő orvos-tanár társaival együtt immár az angyalok nyelvén szól hozzánk.
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” – Pál apostol szavaival üzen nekünk, ideig-óráig hátrahagyottaknak. Valóban, az orvoslás nemes hivatásának szolgálatába szegődött, és tiszta lelkiismerettel megvívta a maga harcát az anyanyelvű oktatás túlélése és megtartása érdekében. Magas szintű szakmai és oktatói tevékenységén, orvosi pèldamutatásán és tanári méltóságán túl közösségi feladatvállalásáért és követendő emberi tartásáért is tisztelet illeti. Magyarsága és keresztyénsége mellett nehéz időkben is gerincesen kiállt.
Dr. Brassai Zoltán 1958-ban végzett az akkori Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, majd hét éves kényszerkitérőt követően a belgyógyászati klinikán Horváth Endre professzor mellett kezdte oktatói pályáját. Évekkel később a párizsi Broussae Klinikán kardiovaszkuláris területre specializálódott. Megteremtette a marosvásárhelyi angiológiai iskolát, és tudományos tevékenységét főleg a az érrendszeri betegségek gyógyítása terén fejtette ki. Szerteágazó publikációs tevékenysége közül kimagaslik a Springer kiadó gondozásában megjelent „Kardiológia, angiológia” című szakkönyve.
A rendszerváltást követően vezetője lett az általa 1995-ben megalapított II. Belgyógyászati Klinikának, amely Románia első érgyógyászati profilú klinikája volt. 1994-1998 között dékánhelyettese az orvosi karnak, számos egyéb elismeréssel együtt a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje tulajdonosa. 1998-ban, elismerve kimagasló tudományos és közéleti munkásságát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották az Orvosi Tudományok Osztályában. Hosszú éveken, évtizedeken át az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Orvostudományi Szakosztály tisztségviselője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kuratóriumi tagja és a hozzá kapcsolódó Kutatási Programok Intézete igazgatója. Mint közéleti személyiség, rendszeres résztvevője az erdélyi magyar egyházi és kulturális rendezvényeknek és társadalmi eseményeknek.
Az erdélyi magyar orvostársadalom és értelmiségi elit jeles képviselőjeként Istennek tetsző nagyszerű dolgokat művelt. Ezért az erdélyi magyar értelmiség, és ezen belül az orvosközösség, rendkívül sokat köszönhet Brassai Zoltán professzornak, mint tudósnak, tudománypolitikusnak, orvos-szakírónak. Több tanulmányban leírta a Marosvásárhelyen végzett orvos sorskérdéseit, a magyar orvosképzés múltját és jelenét. A genius loci, a hely szelleme jegyében biztosította az erdélyi hídfőállást magyarországi, amerikai, angliai szakemberek felé. Az oktatási utánpótlás megszervezése, fiatal oktatók felkarolása és számukra ösztöndíj elérése mellett szívügye volt a tudományos diákköri konferenciák támogatása is. Töretlen hittel vallotta, hogy megmaradásunk, továbbélésünk záloga és egyben mindennapi munkánk feladata a magyar orvostársadalom minőségének javítása, fiatalításának biztosítása. Ugyanakkor a jövő építéséhez elengedhetetlen a múlt gyökereinek ismerete és tapasztalatainak felhasználása. A szűkebb munkatársi körön túl az erdélyi magyarság egésze köszönettel tartozik azért, amire tanította, amit nyújtott.
Nemrég, egy bő évvel ezelőtt az oktatók és magam nevében köszönetem fejeztem ki, a hála megsokszorozott kifejezésével kívántam boldog születésnapot az 1935. március 27-én született professzornak, egyúttal sok ezer orvos, tanítványok, munkatársak, doktori képzést elnyerők és még több páciens, beteg nevében. Rendkívül gazdag életpályája kiteljesedéseként, a marosvásárhelyi orvosképzésért folytatott „nemes harca, futása és hite” elismeréseként júliusban Miskolczy Dezső-díjban részesült; az elismerést mindenkor megbízható támaszt nyújtó felesége vette át. A köszönet időben érkezett, hiszen mindannyian tudjuk, orvos és betege egyaránt: földi fizikai létünk véges.
Egykori munkatársai, tanítványai, barátai, tisztelői, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának választmánya és tagsága őszinte részvétüket fejezik ki a gyászoló családnak, egyúttal köszönetüket és hálájukat ezért a gazdag életpályáért. Emléke legyen áldott!
Dr. Ábrám Zoltán