Átadták a 2020-as Év Könyve díjakat

[2021.03.29]

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület az idén Kása Zoltánt, Sipos Gábort és Szabó Árpád Töhötömöt kérte föl, hogy az EME Kiadójának 2020. évi kiadványai közül jelölje meg azokat, amelyek érdemesek Az Év Könyve kitüntető címre. 19 saját és 6 közös, összesen 25 kötetet kellett számba vennie a bizottságnak (jelentés az 2020-as Év Könyve díj odaítéléséről)

Hosszú töprengés után, a könyveket újra és újra kézbe véve körvonalazódtak azok a szükségképpen szubjektív szempontok, amelyek alapján döntésre juthatott a bizottság. Már az elején leszögezték, hogy egyetlen kötet kiemelése helyett kettőt javasolnak e kitüntető címre, egyet a saját, egyet pedig a más kiadókkal közösen megjelentett könyvek közül:

Szikszai Mária: Letűnt világok antropológiája és a megismerhetetlen különös szépsége. Szociális kapcsolatháló és kulturális gyakorlat az írógép korszakában. EME

A több mint 300 oldalas kötet lapjain a szerző egy elmagyarosodott sváb családból származó első generációs értelmiségi, Tyukodi Mihály rkat. lelkész és tanár (1916–1997) tekintélyes mennyiségű irathagyatékát (levelezés, naplószerű feljegyzések, hivatalos iratok stb.) elemzi az antropológia módszereivel. „Letűnt világok antropológiájáról szól ez a könyv" – állapítja meg a szerző, nem életrajz tehát, hanem az írógépét naponta használó papbácsi mikrovilágát mutatja be, a változatos témájú iratok egy kis közösség mindennapjaira vetnek fényt az erőteljesen változó történelmi körülmények között. Az irategyüttes tudatos gyűjtés és őrzés eredményeképpen állt össze, az események és kapcsolatok kitartó dokumentálását a reménybeli jövendő olvasóra is tekintve folytatta az „adatközlő".

 

Péntek János, Benő Attila: A magyar nyelv Romániában (Erdélyben), szerkesztette Kontra Miklós, A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén c. sorozat VI. kötete, EME, Gondolat Kiadó.

Kontra Miklós sorozatszerkesztő előszava ismerteti a trianoni döntéssel szétszakított kárpát-medencei magyarság 1920 utáni kisebbségi nyelvállapotának felmérését célzó, az 1990-es évek közepén indult kutatást, amelynek eredményei, a kárpátaljai, vajdasági, szlovákiai, auusztriai és szlovéniai nyelvállapotot bemutató kötetek 1998–2012 között jelentek meg. A „legtöbb poszttrianoni magyart" érintő kötet most látott nyomdafestéket, és a szerzők bevezetőjükben fejtették ki a késés előnyeit: nemcsak az 1995–96-ban elvégzett kutatásokra alapozhattak, hanem egy 2009-ben elvégzett reprezentatív szociológiai kutatásba is bekapcsolódhattak, így az 1990-et követő két évtized nyelvi jelenségeit is elemezhették. Alkalmuk nyílt ezzel arra, hogy az új korszak folyamatait is értékeljék. A történeti visszatekintés (I. fej.) mellett kiemelnénk a tartalomjegyzékből a 6. Kétnyelvűség a romániai magyar beszélőközösségben és a 7. Az érintkező nyelvek kontaktusnyelvészeti kérdései c. fejezeteket, amelyek címükkel is jelzik a kötet – nemcsak a nyelvészek számára – roppant fontos megállapításait és jelzéseit.

 

Gratulálunk!