Nagy Endre: Így éltem és ezt láttam

Kolozsvári könyvbemutató Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai előadótermében tartottuk meg Nagy Endre Így éltem és ezt láttam című önéletrajzi könyvének bemutatóját. A bemutatót Sipos Gábor, az EME elnöke nyitotta meg. Bartók Árpád szerint a könyv szerzője alakította meg a „csombordi „aranycsapatot", amelynek Mezei Sándorral és dr. Csávossy Györggyel együtt ő is tagja volt. Ők nemcsak ismerték Nagy Endrét, hanem együtt is dolgoztak vele. Manapság elfelejtjük, vagy éppen kicsinyeljük az alapítók tettét, pedig rendszerint a „nagy lépés" érdeme éppen az övék. Bátran elindítanak valamit, sokszor kedvezőtlen körülmények, kockázatok között, amelynek legfőbb értelme, hogy rendszerint közösségi célt szolgál. Különösen nagy tett iskolát alapítani, mert ez a jövőbe vetett legjobb befektetés, és előbb-utóbb a felnövekvő nemzedékek tudásában és identitásában térül meg. Szibériai száműzetésben Hogy ki volt Nagy Endre, életírásából világosan kiderül. A gyönyörű kiadású, 460 oldalas, kemény kötésű könyv egy teljes élettörténet, amelyet leánya, unokái, unokahúgai őriztek meg, és amikor eljött az idő, kiadták. Két fontosabb mozzanatot emelünk ki életéből, amelyet a könyv alcíme is jelez, és amiről a legtöbbet mesél „a szibériai hadifogoly és erdélyi iskolaalapító". Az első világháborúban fogolyként eljut Tomszkba, a Bajkál vidékére, Irkutszkba, sőt a Gobi sivatag szélére. Nikolszk-Uszurijszkba hosszabb időt is tölt, ezért találhatók német, orosz, román és eszperantó kifejezések a könyvben. Feltalálja magát, villanyszerelési munkát is vállal társaival. Életük megszervezésében vezet, irányító szerepet vállal. Történelmi, irodalmi és természetrajzi előadásokat tartanak, tanítják az analfabétákat. Mezőgazdasági múzeumban is dolgozik. Társaival együtt felfedezi a fertőzött szibériai búza kórokozóját, a Fusarium roseum nevű gombát, amely a búza nagy részét megmérgezte, és vizsgálják a védekezés lehetséges módjait is. Ekkor szinte a szakmában dolgozhatott. Az orosz fogságban emberségesen bántak azokkal, akiknek hasznát vehették. Persze voltak nehéz napok is. Később következett Vladivosztok és a japán fogság. Aztán 1920-ban, hat év után a hazautazás. A 40 napos hajóút leírása is olyan, mintha, valamivel később Balázs Dénes, a hátizsákos világutazó írná le. De hol is van a haza? Az erdélyieknek több mint a fele Magyarországra készül, Nagy Endre azonban Erdélybe tér vissza, a sorsa szólítja haza. Az iskolalapító Karácsony első napján érkezik meg, és ahogy sommásan megfogalmazza: „megfogom az életet." 1923-ban megnsül, 1925-ben megszületik Eszter nevű leánya. Az Ellenzék nevű újságban mezőgazdasági cikkeket majd az Erdélyi Gazda állandó munkatársa lesz. 1931-ben jelenik meg cikke a magyar tannyelvű téli mezőgazdasági iskolák szükségességéről. Ő harcolta ki mind a négy magyar tannyelvű erdélyi téli mezőgazdasági iskola megnyitását. (…) Rövidesen tankönyvet is ír Gazdaságtan címmel. A háború után, 1946-ban szinte elölrőll kellett kezdenie mindent a tönkrement csombordi iskolánál. 1948-ban ezt az iskolát is államosítják, majd 49-ben szőlészeti jellegű líceummá alakítják. Nagy Endre 1952-ben vonul nyugdíjba, majd 1954-ben Székelyudvarhelyre költözik. 74 éves korában megírja önéletírását. Betegsége meggátolja abban, hogy befejezze, később egyik unokája, Kovács László pótolja a hiányt. 1969. április 18-án hal meg, és a városka református temetőjében nyugszik. Sipos Gábor elmondta: az egyesület sokat segített a kiadásban, és a Nagy család kötődése igen erős Kolozsvárhoz, különösen Nagy Géza református teológiai tanár, egyháztörténész, valamint utódai révén. A könyvet dr. Bellágh Rózsa, Nagy Endre unokahúga, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa mutatta be, aki a szöveget sajtó alá rendezte. A kéziratot Nagy Endre leánya, majd unokái, unokahúgai örökölték. 1970-ben legépelték, majd 2010 nyarán Nagy Margit a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke elhatározza, hogy magánkiadásban megjelenteti. Nagy László Regensburgban élő építészmérnök nemes anyagi segítsége társult az elhatározáshoz. A könyv kettőjük vállalkozása, de minden rokon, unokák és unokahúgok példás összefogásának az eredménye. Koliger Endre (családtag) terve alapján készült a fedőlap és a borító, Kovács Császár Enikő, egyik jelenlevő unokája így nyilatkozott a bemutató után: „Büszke vagyok a nagyapámra, aranyember volt, a mai napig is ebből élünk." Bartók Árpádot a csombordiak jogán amúgy sem lehetett volna meggátolni abban, hogy hozzászóljon a bemutatóhoz. Nagy Endrének nemcsak jó barátja, munka-és vadásztársa is volt, akiről megjegyezte, hogy nem ijedt meg a fenyegetésektől és nagyon sok jó tanáccsal tudott szolgálni. Dr. Veress Éva kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár szintén ismerte kislány korában: Endre bácsi a szomszédból gyakran megszólította. Nyugdíjba vonulása után édesapja, Veress István lett a csombordi iskola igazgatója, aki többször is írt nagyszerű elődjéről. Farkas Zoltán, az EMGE képviselője elmondta, hogy a Lakatos utcai könyvtárban több példányban látta a kéziratot, és fel is használta. A kolozsvári bemutatón egy igaz ember őszinte vallomásáról hallhattunk, aki tudta és hirdette, hogy a legnagyobb sikertelenség láttán sem szabad elcsüggedni, mert ha feladjuk, nem lehet jövőnk. Íme, máig érvényes üzenete! (A Szabadság napilap cikkének felhasználásával)