Kolozsvár ipartörténete. I. A „Tehnofrig" emlékei képekben – kiállítás

Időpont
-
Helyszín(ek)
EME székház
Szervező(k)
Műszaki tudományok szakosztálya
Programfelelős
Bitay Enikő

Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei

2014. augusztus 19-én 17 órai kezdettel a V. Kolozsvári Magyar Napok alkalmából A„Tehnofrig" emlékei képekben című kiállítást nyitjuk meg, illetve augusztus 20-án 17 órai kezdettel a „Metalul Roșu" történetét tekintjük át, felkért előadó Pálffy Károly. A rendezvény egy öt éve indult gyűjtési folyamat része, melynek keretében a még fellelhető, iparfejlődéssel kapcsolatos képi és tárgyi emlékeket szeretnénk átmenteni az utókor számára. A kolozsvári gyárak egykori alkalmazottjaitól várjuk az üzem(ben)ről, illetve munkájukról készült fotókat, avagy emléktárgyakat, melyeket digitálisan helyezünk el az Ipartörténeti tárába (Erdélyi digitális adattár), ezenkívül az iparban dolgozott kolozsvári (műszaki) személyiségek (mérnökök, technikusok stb.) kataszterét kívánjuk összeállítani. A gyűjtés nagymértékben hozzájárul a kolozsvári ipartörténet kutatásához szükséges forrásanyagok gyarapításához, hiszen emlékük, fontos tárgyi bizonyítékok, színterek, értékteremtő személyiségek kerülnének végérvényesen a feledés süllyesztőjébe. Mindezek által feltárni, bemutatni kívánjuk a XX. századi Kolozsvár ipari világának igazi arculatát. Kolozsvár lakói közül sokan dolgoztak az iparban, és ezért úgy gondoltuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény megfelelő fórumot nyújt a találkozásra, emlékezésre és értékmentésre.

Jelszó: HOZZ MAGADDAL EGY EMLÉKTÁRGYAT (fotót)!

Bitay Enikő,
az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke