Életút-beszélgetés - Kolozsvári magyar sportolók a csúcson

Kolozsvári magyar sportolók az olimpiákon Nemcsak időpontváltozást (eredetileg csütörtökre tervezték az eseményt), hanem kissé témaváltozást is szenvedett a Kolozsvári Magyar Napok első sportrendezvénye, amelynek az Erdélyi Múzeum-Egyesület teltházas díszterme adott otthont kedden délután. Az Életút-beszélgetés – Kolozsvári magyar sportolók a csúcson című kerekasztalt jeles sportemberek, olimpikonok tisztelték meg jelenlétükkel, mint például egyebek között a hét ötkarikás játékon részt vett (három esetben sportolóként, a többiben sportvezetőként) Pap János, továbbá Guráth Béla, Ráduly-Zörgő Éva, Tasnádi István és Uray Zoltán. A beszélgetést Killyéni András sportújságíró és sporttörténész vezette, előtte a résztvevők megtekinthették és meghallgathatták a sporttörténeti kutató Kolozsváriak az olimpiákon című előadását, amely átfogó képet nyújtott a kincses város magyar olimpiai szereplőiről. Az ötkarikás játékok Pierre De Coubertin báró által megalapozott eszméjéről és a Mező Ferenc fémjelezte kezdetekről Killyéni sportágakra lebontva foglalta össze a kolozsvári olimpikonok sokaságát, amelyeket a legtöbb fős ágazattal, a vívókkal kezdett, majd folytatta az atlétákkal, súlyemelőkkel, birkózókkal, tornászokkal és ökölvívókkal, de nem maradt ki a vízilabda és a labdarúgás sem. Az előadás után a kerekasztal középpontja Papp János volt, aki 1995-től technikai igazgatója a Nemzetközi Vívószövetségnek. Juan Antonio Samaranch korábbi NOB-elnök radikális reformjainak következtében jött létre ez a tisztség, amelyet a vívó sikerrel pályázott meg. Feladata tulajdonképpen a sportág „barátságosabbá" tétele a befogadók, rajongók számára. Igazgatósága alatt az országos szakszövetségek száma megduplázódott és valamennyi kontinens képviseli magát, kialakult az ötpástos rendszer (csakis öt páston vívnak a sportolók), a „fekete doboz" rendszer (a nézőtér sötét, a pást kivilágított), ugyanakkor – a vívó nagyhatalmak előzetes ellenzésének dacára – bevezették a videobírót is. Utóbbit a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon is bevezették, és ez volt az olimpiák sorában az első alkalom, amikor egyetlen vívó sem esett ki bírói pontatlanság vagy csalás miatt. Papp János nem érti, hogy a labdarúgás terén miért nem vezetik be ezt a segédeszközt. „Csodálom a coubertini szellemet, ugyanakkor hatalmas volt a nyomás, csak az éremről volt szó. Ez a sarkított álláspont szerintem nem múlt el teljesen" – emlékezett vissza Papp aktív éveire, és mutatott rá a jelenre. „Volt olyan gondolatom az olimpiai faluban, hogy 10 évet az életemből odaadnék egy olimpiai aranyéremért. Aztán megrémültem saját magamtól" – tette hozzá. Az éremhajhászat helyét ma a pénzhajhászat vette át – állapították meg a teremben ülő sportolók, akik abban is egyetértettek, hogy a sport mellett a tanulásnak is rendkívül fontos szerepe volt az eredmények elérésében, majd az aktív évek befejezését követően, általános értelemben pedig a személyiség formálásában. „A sport és a líceum, ahol tanulmányainkat végeztük, egységes mentorként funkcionált" – mondta Papp János. „Akinek nem volt ereje tanulni és sportolni is, az elveszett" – fűzte hozzá Uray Zoltán. A Nemzetközi Vívószövetség munkatársa szerint drámaian élheti át a sportoló a visszavonulás utáni időszakot, a státuszuhanást, ami után eltűnik a törődés, az ünneplés. A meghívott sportolók mindegyike osztozott a véleményen, amely szerint az aktív évek befejezése után a szakszövetségek nem foglalkoznak a korábbi sportolókkal, szinte elfelejtik magát az embert, és csak nevek, eredmények maradnak meg. Az olimpiai éremért kapott életjárulék biztosítja a minimális anyagi szükségleteket, de a pszichés oldal elhanyagolása depresszióba, káros szenvedélyekbe, függőségekbe torkollhat – fejtette ki Ráduly-Zörgő Éva olimpikon, pszichológus. A viszonyítás kedvéért: Tasnádi István olimpiai ezüstérmes súlyemelő elárulta, hogy a havi átlagkereset 120 százalékát kapja a Los Angeles-i eredményéért. Ráduly-Zörgő Éva hozzátette, hogy ez a járulék számos más országban be volt vezetve, amikor Romániában még mindig nem. „Amíg mások tanultak, a sportolók edztek a teremben, ők is meghozták a maguk áldozatát" – érvelt Ráduly-Zörgő az említett járulék jogossága, szükségessége mellett. Megjelent a Szabadság napilapban