Az Erdélyi Múzeum c. folyóirat helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben

z 1859-ben létrejött, valójában hármas szerepkört – tudományos gyűjtést, feldolgozást és tudományos szakirodalmi tájékoztatást – felvállaló Erdélyi Múzeum-Egyesület közlönyeként definiált kiadvány 1874-ben indul, Finály Henrik nyelvész- és történészprofesszor szerkesztésében. Az időszaki kiadványok terve már az EME alapításának idején felvetődik. Az 1859. november 26-i közgyűlés a jegyzőkönyvét „mint külön emlékkönyvet" kívánja nyomtatásban megjelentetni, s ez a határozat nyer konkrét formát az 1860-ban induló Az Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyvei című sorozat megindításában. Az évkönyvek szerkesztését 1873-ig Brassai Sámuel múzeumi igazgató végzi, majd 1874-ben, az Erdélyi Múzeum beindulásával egyidejűleg a redakciós munkát Finály Henrik folyatja. A folyóirat története hét, egymástól egyrészt koncepcionálisan-formailag elkülönülő, másrészt egymással nemcsak kronologikusan, de szervesen összefonódó szakaszra tagolható. I. (1874–1882) 1874. február 1-je az első füzet megjelenésének dátuma. A szerkesztő, Finály Henrik az Egylet havi értesítőjének, olyan kiadványnak szánja a közlönyt, ami mögött szervezeti-anyagi háttérként áll az Egyesület, szellemi háttérként pedig az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem tanári kara. 1878 októberében a történeti szakosztály meg is kezdi működését. Ez lényeges változás az Erdélyi Múzeum külsejében és lapstruktúrájában, amely addig csak szellemtudományi és természettudományi írásokat tartalmazott. 1879 januárjától az Erdélyi Múzeum borítólapjára az alábbi megjelölés kerül: „Az Erdélyi Múzeum-Egylet Történeti Szakosztályának Közlönye", ettől kezdve pedig csak a bölcsészeti szaktudományok körébe vágó tanulmányoknak áll rendelkezésére. Folytatása a Szabadság napilap 2009. május 4-i lapszámában