Torda Mihai Viteazul Főgimnázium
Felhívás
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület programjában állandó jelleggel szerepel az erdélyi történelmi régiók kutatása, a történelmi régiókra vonatkozó kutatási eredmények népszerűsítése. E program keretében a folyó, 2005-ös év során, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály szervezésében Aranyosszék-konferenciára kerül sor. A konferencia időpontja 2005. június 10–11. Helyszín: a jelentkezők számának függvényében Torda/Kolozsvár/aranyosszéki település.
Aranyosszék a Székelyföld legnyugatibb régiója. Átfogó kutatását Orbán Balázs kezdeményezte és alapozta meg A Székelyföld leírása V., 1871-ben megjelent kötetében. Jankó János 1893-as kiadású monográfiája, a szék demográfiai viszonyait, kulturális és etnikai viszonyait szem előtt tartva a régió határait „Torda, Aranyosszék és Torockó magyar (székely) népére" terjesztette ki. A XX. század második felének a régióra vonatkozó diskurzusa az Aranyos folyó mentének településeire (Abrudbánya, Verespatak, Tordatúr, Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy, Aranyosgerend) is ráirányította a figyelmet. Az így behatárolható régió reprezentatív irodalmából az alábbi összefoglaló tudományos munkákat emeljük ki: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. V. Pest, 1871; Jankó János: Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. Budapest, 1893; Orbán Balázs: Torda város és környéke. Budapest, 1889; F. Halay Hajnal–Szentimrei Judit: Torockói varrottasok. Bukarest, 1997; Demény Piroska: Aranyosszék népzenéje. Budapest, 1998; Keszeg Vilmos: Aranyosszék népköltészete I–II. Marosvásárhely, 2005. Másfél évszázad alatt a régió történelmének, demográfiai, föld- és természetrajzi, néprajzi, nyelvjárási, irodalom- és művelődéstörténeti, ipartörténeti sajátosságainak megismertetéséhez sokan hozzájárultak. Közöttük Ady László, Almási István, Bágyoni Szabó István, Balassa Iván, Borbély György, Borbély Sándor, Demény Piroska, Ferenczi István, Furu Árpád, Gyallay Pap Domokos, Huber András, Imreh István, Imreh Lajos, Jakó Zsigmond, Jankó János, Kelemen Lajos, Keszeg Vilmos, Komáromi Tünde, Kós Károly, Kósa László–Filep Antal, Murádin Jenő, Murádin László, Nagy Jenő, Orbán Balázs, Ravasz István, Sebők László, Téglás István, Viski Károly, Zsigmond Győző, Csetri Elek.
A konferencián való részvételre kérjük a történettudomány, régészet, művészettörténet, egyháztörténet, irodalomtörténet, nyelvészet, néprajztudomány, szociológia azon képviselőit, akik az utóbbi években végzett kutatásaik alapján hozzá tudnak járulni a régió megismeréséhez. Egy előadás időtartama 15 perc. A tanulmányok kiadásáról a konferencia szervezői gondoskodnak.
A jelentkezés időpontja 2005. április 12. A jelentkezésnek tartalmaznia kell az alábbi adatokat: név, munkahely, tudományos fokozat, e-mail-, esetleg postacím, az előadás címe, 20 soros rezümé.
A konferencia szervezőbizottsága: védnök dr. Csetri Elek, dr. Egyed Ákos, Lászlóffy Aladár akadémikus, szervezője dr. Keszeg Vilmos, titkára Vajda András.