1990 után a kolozsvári hiedelemkutatások a pragmatikai vizsgálódásokhoz zárkóztak fel. A figyelem három irányba fordult: a hiedelemtudás specialisták kezébe való koncentrálódására, a hiedelmeknek az emberi életpályát és mindennapi életet módosító szerepére, valamint a hiedelemről való beszélés beszédesemény-jellegére. A résztvevő megfigyelés, az interjúkészítés és a szociológiai módszerek alkalmazásával sikerült képet alkotni az individuális hiedelemhasználati habitusokról, a hiedelmeknek a lokális életvilágba való beépüléséről, a hiedelemesemények esemény jellegéről, kibontakozásáról, lefolyásáról, hatásairól.

Jelen kötet három fiatal kutatónak a rontás- és a gyógyításformákról, rontókról és gyógyítókról a 21. század elején folytatott beszélgetéseit és ezek elemzéseit tartalmazza.