Szamosközy István történeti feljegyzései szerint Báthory Zsigmond (1572–1613) születését különös és baljós jelek kísérték: „Zsigmond fejedelem septimestris partus quod satis constat [ti. hét hónapra született, ami közismert], az markát teli hozta vérrel, mikor született. Egyszer mikor az dajka feresztené, az tekenőben hallá változott volt, melyet nagy hirtelen megmondván az anyjának, ismét gyermek képiben változott; még akkor is változó volt”. Állhatatlan, ingatag természetét tehát Szamosközy már születésekor egyik fő jellemvonásaként írta le, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a fejedelmi trónról négyszer mondott le. Folytatva Szamosközynek az olvasóban bizonyára komoly kétséget keltő gondolatmenetét (bár alighanem maga sem hitt a hallá változás történetében), fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy Zsigmond változékony egyénisége nem csupán az ország sorsát meghatározó kérdésekben, hanem – mutatis mutandis – a fejedelmi kancellária által kibocsátott okleveleken látható aláírásaiban is megmutatkozott: uralkodása ideje alatt ugyanis a megszokottól eltérően nem egy, hanem három, egymástól jól megkülönböztethető aláírás fűződik a nevéhez. A magunk részéről azonban ezt – a gyulafehérvári káptalan tudós levélkeresőjétől eltérően – nem valamilyen természetfölötti jelenséggel kívánjuk magyarázni, hanem a valós okokat keresve igyekszünk megfejteni a három különböző aláírás rejtélyét, valamint választ adni arra a kérdésre, hogy melyik volt közülük saját kezű.
Már itt leszögezzük: nem az aláírások grafológiai vizsgálatára vállalkozunk, Zsigmond írásának ilyen szempontú, pontosabban pszichografológiai elemzését ugyanis korábban már elvégezték, és e rendkívül érdekes, ám fenntartásokkal kezelendő eredmények Benda Kálmánnak a Levéltári Közleményekben közzétett írásában olvashatók; innen idézzük az alábbi részletet: a fejedelem „külsőleg férfias, sőt robusztus, de belül hisztériás, neuraszténiás volt. Az átlagosnál jóval nagyobb tehetséget, finom művészi érzéket és szenzibilitást örökölt, de ehhez szenvedélyes, szertelen természet járult, s igen labilis idegállapot. Uralkodói egyéniség volt, de öntudata makacssággal, hiúsággal, hovatovább mániákus akaratossággal vegyült. Alkalmazkodni egyre kevésbé volt hajlandó, ellenvéleményt nem tűrt, saját depressziós hangulatain nem tudott úrrá lenni, s kegyetlenség ütközött ki magatartásában, zsarnokká vált”. Ezen elemzés alapjául szolgáló forrásokat ugyan nem állt módunkban megtekinteni, de az bizonyos, hogy a tanulmányban közölt, Báthory Zsigmondnak tulajdonított két aláírás közül egyik (ti. sorrendben az első, az 1588. évi) – miként az alábbiakból kiderül – nem tőle származik. Ha pedig a fenti értékelés során ez utóbbi aláírást is figyelembe vették, az mindenképpen az eredmények megbízhatóságát kérdőjelezi meg.
Mindenekelőtt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy Báthory Kristóf vajda (1576–1581) az 1581. május 27-én bekövetkezett halála előtt kevéssel, pontosabban május 1-jére összehívott kolozsvári országgyűlésen a mindössze kilencéves Zsigmondot az erdélyi rendekkel utódjául választtatta. Halálával azonban testvére, Báthory István lengyel király Zsigmond kiskorúsága idejére az ország igazgatását előbb a 12 tanácsúrból álló ún. kormányzótanácsra, majd miután nyilvánvalóvá váltak e vezetési forma működési gyengéi, 1583 márciusában azt a három személyes elnökségre (praesidium) bízta, amely a praesesekből: Kendi Sándorból, Kovacsóczy Farkas kancellárból és Sombori Lászlóból állt. Az utóbbi, ún. hármastanács 1585 májusáig irányította az országot. Báthory Zsigmond vajda nevében ebben az időszakban, tehát az 1581–1585. évek között kiállított és kézjegyével ellátott iratokon az alábbi aláírással találkozunk:
A fő kérdés tehát az, hogy kinek tulajdoníthatók a fenti aláírások. Báthory Istvánnak a hármastanács megszervezésével és működésével kapcsolatos, 1583. március 6-i rendelkezéséből, közelebbről annak a kancellár feladatkörére vonatkozó részéből egyebek mellett megtudjuk, hogy „mynden leweleketh az tanachyban el olwastasson, mellyeket hogy ha egyczersmynd helyen hadnak, az feyedelem neweth szokas szerentt rea irwan be keösse es be pecshyetelye.” Minden bizonnyal a kiemelt részt értelmezi úgy Veress Endre, hogy az „iratokat a kiskorú fejedelem írja alá”. Bár az idézett passzus nem fogalmaz egyértelműen, a magunk részéről ezt nem a 11 éves Zsigmondra, hanem inkább a kancellári tisztet 1578–1594 között betöltő Kovacsóczy Farkasra vonatkoztatnánk. Úgy gondoljuk tehát, hogy a Báthory Zsigmond neve alatt kiállított adományleveleken vagy egyéb okiratokon a szokott helyen, azaz a szöveg alatt, bal felől található aláírás nem tőle, hanem nagy valószínűséggel kancellárjától származik. E tekintetben ugyan további kutatásra lesz szükség, de Zsigmond aláírásának a végén látható jel emlékeztet Kovacsóczy Farkas saját kezű aláírását lezáró jelre, ugyanakkor a kis g betű írása is hasonlónak tűnik:
Megfigyelhető továbbá az is, hogy a hármastanács idejéből hozott minták, valamint az 1581–1582-ből, tehát a kormányzótanács korából való változatok – véleményünk szerint – megegyeznek, ami arra enged következtetni, hogy ekkor is Kovacsóczy írta alá a fejedelem nevében az okleveleket.
Kétévi tevékenység után Báthory István feloszlatta a triumvirátust is, és 1585 májusában Ghiczy János váradi kapitányt nevezte ki Erdély kormányzójává, aki 1588 decemberében bekövetkezett lemondásáig tulajdonképpen a lengyel király „helytartójaként” irányította a fejedelemséget. E bő három év alatt Báthory Zsigmond aláírásának egy újabb, a korábbitól gyökeresen eltérő változatával találkozunk:
Az aláírásokat korábban végző személy helyét tehát másik vette át, és abban is bizonyosak lehetünk, hogy még mindig nem Báthory Zsigmond saját kezű aláírásával van dolgunk. Ghiczy 1585. május 1-jei kormányzói kinevezése értelmében ugyanis a kiskorú uralkodó nevében kiállított iratokra (pl. birtok- és tizedadományok, mentesítések, nemesítések, lófősítések) Zsigmond nevét a kormányzónak kellett saját kezűleg ráírnia. Ghiczy ennek megfelelően járt el. Alább a kormányzónak egy 1587-ben kelt levélhez írt utóirata, valamint aláírása látható, továbbá két olyan oklevélrészlet, melyeken Zsigmond névjegye mellett Ghiczy saját kezű aláírása is szerepel:
Tulajdonképpen már az írásképből is látszik, hogy a két aláírás azonos kéztől van, de – példának okáért – a mindkét névjegyben szereplő g meg a szóvégi s betűk is ezt erősítik meg.
Ghiczy János lemondásával kormányzóságáról, az 1588. december 8–23. között tartott medgyesi országgyűlés a 16 éves Zsigmondot nagykorúsította, és ténylegesen uralkodói jogaiba helyezte, aki ezáltal átvette az önálló kormányzást. Ettől az időponttól kezdve találkozunk az okiratokon saját kezű aláírásával, mely – vonalvezetését tekintve – uralkodása végéig nem változott lényegesen. Az alábbi névjegyek kapcsán több dologra is szükséges felhívni a figyelmet: ezek közül a legfontosabb, hogy bár az 1588. évi aláírás – amely Zsigmondnak egy december 28-án, tehát jogait már ténylegesen gyakorló vajdaként kiadott oklevelén található – még a korábbi mintát követi, de kiegészül egy új elemmel, ti. a [manu] propriajelzővel. Mindez arra utal, hogy itt már valóban saját kezű aláírással van dolgunk. 1589-től ugyanakkor uralkodása végéig elmarad az aláírásból a család előneve (de Somlyo).
1595-ben történik egy újabb fordulat Erdély történetében, ugyanis Zsigmond 1594. februárjában a Portától való elszakadás mellett döntött, és felvette a kapcsolatot I. Rudolf német-római császárral és magyar királlyal a szövetség megkötése érdekében. A törökellenes/háborús párt egyik vezéralakja, Bocskai István váradi főkapitány hosszas alkudozások után kötötte meg Prágában Zsigmond nevében az 1595. január 28-i szövetségi szerződést I. Rudolf császárral. E szerződés főbb pontjai közül témánk szempontjából az fontos, hogy a császári udvar elismerte Zsigmond fejedelmi címét és örökösödési jogát Erdélyre és a Partiumra. Ezt követően rövidesen aláírása is módosult:
Új elemként tehát a fejedelmi címét tükröző princeps főnév tűnik fel aláírásában, elmaradt viszont a családnév. Miként láthattuk a fenti mintákból, az 1602 júniusában bekövetkezett végleges lemondásáig, illetve Erdélyből való távozásáig Zsigmondnak ezzel az aláírásával találkozunk az iratokon.
Összefoglalva a fentieket, megállapítható, hogy: 1. 1581–1585 között – minden valószínűség szerint – Kovacsóczy Farkas kancellár, 2. az 1585 és 1588 közötti években Ghiczy János kormányzó írta alá a vajda nevében az iratokat, 3. 1588–1602 között pedig maga Zsigmond látta el aláírásával az okleveleket és egyéb iratokat. Ez utóbbi perióduson belül világosan elkülöníthető az 1589–1595. évek közötti időszak, amikor – a korábbi gyakorlattól eltérően – elmaradt aláírásából a család előneve, valamint az 1595–1602-es időszak, melynek során a családnevet a fejedelmi címének jelölése váltotta fel.
Végül meg kell jegyeznünk, hogy az aláírások vonalvezetését az életkor és a gyakorlat mellett az íróanyag, annak minősége, valamint az oklevél ünnepélyes vagy kevésbé fontos jellege egyaránt befolyásolhatta, a saját kezű aláírások közötti kisebb-nagyobb eltérések tehát részben e körülményekre is visszavezethetők. Az utóbbiak szemléltetésére hoztuk az alábbi két mintát, melyek közül az előbbi papíron, az utóbbi pergamenen található:
Úgy gondoljuk, nem volt érdektelen a fenti kérdés tisztázása, ugyanis a korszakban kevésbé járatos kutatók, szerkesztők vagy épp laikusok Báthory Zsigmondnak egy eredeti oklevélen található aláírását könnyen saját kezűnek gondolhatják, miközben az nem tőle van. A bevezetőben már említett példa mellett a korszak kiváló ismerőjének, Szádeczky Lajosnak a Kovacsóczyról közzétett monográfiájában is olyan aláírásnak látjuk a hasonmását, amely nem Zsigmondtól, hanem Ghiczytől származik, ráadásul az illető levélhez fűzött kiegészítés sem a fejedelemtől, miként azt olvashatjuk a megjegyzésből, hanem a kormányzótól származik. A fenti írásminták alapján erről könnyen meg lehet győződni. (A 132. oldalon közölt aláírás viszont valóban a fejedelemtől van.)
Források
1. 1581–1585. évi aláírások
1581: Román Nemzeti Levéltár Szeben Megyei Levéltára, Szeben szék és város lt., U IV. nr. 1183.
1582: RNLt SzMLt, Céhlevelek gyűjt., I. sorozat, nr. 763.
1583: RNLt Kolozs Megyei Levéltára, Bálintitt cs. lt., I. sorozat, nr. 103.
1584: RNLt KMLt, Bálintitt cs. lt., I. sorozat, nr. 115.
1585: RNLt Brassó Megyei Levéltára, Brassó város lt., Schnell-gyűjt., III. köt., nr. 184.
2. Báthory Zsigmond és Kovacsóczy Farkas aláírásai (1583)
1583: RNLt BMLt, Brassó város lt., Kiváltságlevelek, nr. 579. (lásd még: RNLt SzMLt, Szeben szék és város lt., U IV. nr. 1226.)
3. 1585–1588. évi aláírások
1585: RNLt KMLt, Függőpecsétes oklevelek gyűjt., I. sorozat, nr. 131.
1586: RNLt KMLt, Oklevelek törzsgyűjt., I. sorozat, nr. 137.
1587: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 188.
1588: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Hazai címereslevelek és nemesi iratok (R 64), 1. tétel, nr. 67.
4. 1587–1588. évi aláírások
1587: MNL OL, Batthyány cs. lt., Missiles (P 1314), nr. 17330.
1587: RNLt SzMLt, Szeben szék és város lt., U IV. nr. 1283.
1588: RNLt BMLt, Brassó város lt., Kiváltságlevelek, nr. 594.
5. 1588–1595. évi aláírások
1588: MNL OL, Acta diversarum familiarum (E 200), 6. tétel (1588. december 28.)
1589: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 204.
1590: RNLt KMLt, Jósika cs. hitbizományi lt., I. sorozat, nr. 346.
1591: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 219.
1592: RNLt, KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 228.
1593: RNLt KMLt, Bálintitt cs. lt., I. sorozat, nr. 164.
1594: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 270.
1595: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 281.
6. 1595–1602. évi aláírások
1595: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 284.
1596: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 294.
1597: RNLt KMLt, Kolozsvár város lt., Kiváltságlevelek, nr. 149.
1598: RNLt KMLt, Kolozsvár város lt., Kiváltságlevelek, nr. 461.
1599: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 350.
1601: MNL OL, Hatfaludy cs. lt. (P 311), XVII (Mindszenti cs.), 1. tétel (évrendezett iratok, 1601. április 28.)
1602: RNLt KMLt, Kemény cs. csombordi lt., II. 69.
7. 1592–1593. évi aláírások
1592: RNLt KMLt, Kornis cs. lt., I. sorozat, nr. 228.
1593: RNLt KMLt, Függőpecsétes oklevelek gyűjt., I. sorozat, nr. 333.
Könyvészet
Báthory István király levélváltása az erdélyi kormánnyal (1581–1585). Szerk. Veress Endre. Bp. 1948. (Monumenta Hungariae Historica. Diplomataria XLII.) XI., 22.
Benda Kálmán: Egy új forrástudomány: a pszichografológia. Levéltári Közlemények, 44–45. 1973–1974. 61–76. 65., 73.
Erdélyi Országgyűlési Emlékek. III–V. (1576–1607). Szerk. Szilágyi Sándor. Bp. 1877–1879.
Jakab Elek: A Ghyczyek Erdély történetében különös tekintettel a kormányzói intézményre. Bp. 1875. 30., 59–60.
Oborni Teréz: Erdély fejedelmei. Bp.–Kvár 2023. 66–85.
Susana Andea: Semnături ale principilor Transilvaniei. In: Autographa et signaturae Transilvaniae. Szerk. Avram Andea–Adinel Dincă–Susana Andea. Cluj-Napoca–Gatineau é. n. 107–111.
Szádeczky Lajos: Kovacsóczy Farkas 1576–1594. Bp. 1891. 96., 137.
Szamosközy István történeti maradványai 1542–1608. IV. Vegyes följegyzések. Kiadta Szilágyi Sándor. Bp. 1880. (Monumenta Hungariae Historica. Scriptores: XXX.) 9–10.
A borítókép forrásai
Báthory Zsigmond arcképei: Wikipedia; Erdély története a kezdetektől 1606-ig. Főszerk. Köpeczi Béla. Bp. 1986. 187. kép
A cikk az MTA HTMKNP „Források és adattárak Erdély középkori és kora újkori történetéhez” című alprogram támogatásával jelent meg.