Acta Materialia Transylvanica 2 évf. 2019. 2

Az anyagtudomány egyik érdekes ágazata az arheometallurgia, amely az anyaggyártás, különösképpen a fémkohászat történetét vizsgálja, régészeti lelőhelyekről származó anyagminták, illetve a berendezések, technológiák maradványainak korszerű módszerekkel történő vizsgálatával derít fényt arra, hogy mit, és hogyan gyártottak elődeink. Ebben a lapszámban a csíkmadarasi vasgyártásból visszamaradt leletek vizsgálatairól számolnak be. Ez a hámor egykor jelentős szerepet töltött be Erdély vasszükségleteinek kielégítésében. Kiderítették, hogy milyen alapanyagot használtak, milyen minőséget tett lehetővé a kor technológiája. Egyúttal arra is felhívják a figyelmet, hogy a hámor működésének 170 éve alatt nagymennyiségű salak halmozódott fel, ebben sok olyan értékes fém van, amelyet ma is ki lehetne nyerni.

Anyagszerkezeti vizsgálatokkal három cikk foglalkozik. A koszorúér-sztentek, olyan apró berendezések, amelyeket az elzáródott koszorúerekbe juttatnak, majd azok ott kitágulva újra lehetővé teszik a vérkeringést. Ezek – orvosi berendezések lévén – igencsak kényes szerkezetek, előállításuk mind technoilógiai, mind anyagszerkezeti szempontból számos problémát támaszt. Ebben a lapszámban egy különleges fajtájuk, a gyógyszerkibocsátó sztentek bevonatának szerkezetét tárgyalják. Szintén az anyagszerkezeti kutatások területére tartozik az edzett üveg dinamikus és nagy hőmérsékletű kvázistatikus vizsgálata. Különböző roncsolásos kísérletek során megállapították többek között, hogy a hőmérséklet növelésével az edzett üvegek törésfelülete egyre élesebb, dinamikus behatás következtében olyan törés keletkezik, amelynek köszönhetően az anyag csak kis területen károsodik. Egy másik tanulmányban azt vizsgálták, hogyan hat a hőkezelés a szerszámacélok szövetszerkezetére és kopási viselkedésére. Felmérték, melyek azok a kezelési hőmérsékletek, amelyek a legjobb hatást érik el, és milyen módszerrel kell hűteni az anyagot ahhoz, hogy nőjön a keménysége és a kopásállósága.

Anyaggyártási és fejlesztési módszerekkel két tanulmány foglalkozik. A kompozit anyagok fejlesztése dinamikus igénybevételre azért fontos téma, mert így nagy energiaelnyelő képességű anyagot lehet előállítani, amely egy épület falán például növeli a robbanással szembeni ellenállást. Az eredmények szerint az üveg- és aramidszálakkal erősített, kerámiaalapú kompozitok a legmegfelelőbbek erre a célra. A másik tanulmányban azt vizsgálták, milyen anyagok és technológiák a legalkalmasabbak kovácsszerszámok javító-felrakó hegesztésére, főleg az eljárás robotizálása szempontjából.

Technológiai folyamatokat vizsgáltak három cikk szerzői. Az ausztenites korrózióálló acélok lézersugaras vágása vastagabb anyagok esetén még kihívást jelent. Az ezzel kapcsolatos kísérletek kiderítették, hogy a széndioxid-lézerrel jó eredményt lehet elérni, a szilárdtestlézer viszont olyan vágási felületet eredményez, amely nem elfogadható. A szénszállal erősített műanyag marását azért vizsgálták, mert ennek az anyagnak a feldolgozása számos olyan nehézséget támaszt, amely eltér a fémek feldolgozásában tapasztaltaktól: szálszakadás, delamináció stb. A harmadik tanulmányban a fókuszált lézernyaláb keresztmetszeti jellemzőinek szerepét vizsgálták az impulzusos üzemű lézeres vágásnál. A kísérletek a legfontosabb változóknak a vágás eredményére gyakorolt hatását próbálták felderíteni. Bevezettek egy új összefüggést, amely az átvágott anyag vastagsága és a fókuszmélység egyeztetésén alapul.