Erdély épi­tészete a XIV-XVI. században

A kétrészes, immár posztumusz könyv nem annyira a szerző „utolsó munkája", mint inkább életművének összefoglalása. Erdély iránt Entz Géza 1941-ben - Kolozsvárra, az ottani egyetemi könyvtárhoz kerülésekor - kötelezte el magát. Itt találta meg nagy témáját, választotta ki „kutatási területét" - szinte az első pillanatban, hiszen az erdélyi középkori művészetre, különösen az építészetre vonatkozó közleményeinek sorozata már a következő évben megindult. E sorozat egész életében megszakítatlan maradt. A kötet jelentős űrt tölt ki, a 11-13. századi erdélyi építészetet tárgyaló kötet, illetve Balogh Jolán torzóban maradt nagy vállakozása, az Erdélyi renaissance között. Együtt igen jelentős, sok tekintetben teljesen új képet adó, rendszeres anyagközlést alkotnak a kezdetektől 1600 tájáig, amelynek révén Erdély a művészettörténeti szempontból legalaposabban feltárt országrészek közé kerül. (Marosi Ernő)