A deverbális igeképzés a XVI-XVIII. században az Erdélyi magyar szótörténeti tár adatanyaga alapján

Az Erdélyi magyar szótörténeti tár kezdő szerkesztőjeként nem volt nehéz felismernem, hogy milyen gazdag nyelvi anyag kincsestárával dolgozhatom nap mint nap. A témaválasztásban két elv vezérelt: egyrészt felhasználni tudományos vizsgálódás kiindulópontjaként a mérhetetlen gazdagságú forrásanyagot, másrészt pedig a XVI-XVIII. századi deverbális igeképzők rendszeres vizsgálatát megvalósítani az anyagon, amely kínálta ezt a lehetőséget. Annál is inkább, mert a Szótörténeti tárnak szerkesztési elve, hogy minden származékszót felvesz anyagába, és ugyanúgy nyomon követhetjük életüket a különböző történeti adatok segítségével, mint az alapszavak esetében. Munkámban igyekeztem úgy meghatározni a képzők egyes funkcióit, hogy érzékeltessem a különböző kategóriák közötti átjárhatóságot, a funkció és produktivitás egymásra való hatását, valamint azokat az összefüggéseket, amelyek ezeket a nyelvi jeleket - a deverbális igeképzőket - azokká teszik, amiknek lenniük kell a valóságban: a mondanivaló minél pontosabb kifejezésének nélkülözhetetlen eszközeivé.