A szatmári református kollégium és diákjai (1610-1852)

A Szatmári Református Kollégium korszerű szempontú vizsgálatára törekvő munka az intézményt 1610-től gimnáziummá, „középfokúvá" alakításától az abszolutizmus közoktatási reformjáig (1852) mutatja be. Alapíbrrásai az 1610-1737 közötti korszakot felölelő Matricula studiosorum és az 1820-1855 közt tanuló diákokról magyar nyelven vezetett beírási anyakönyv. A tanulmány a külső iskolatörténet mellett vázolja a debreceni kollégium partikulájának tekintett iskola belső életét, vezetését, utal a tanterveire, s valamelyest az itt tanított tananyagra és az oktatási módszerekre. A Matriculában megőrzött könyvtárjegyzékek alapján körvonalazza a kollégium tanárai, tanítói rendelkezésére álló bölcseleti és vallási ismeretanyagot. Az iskolaszéki jegyzőkönyvekben rögzített fegyelmi ügyek alapján a tanulmány kikövetkezteti az iskolai törvénykönyv cikkelyeit, (s párhuzamok alapján) valószerűsíti, hogy ez a debreceni kollégium régi, írásban fenn nem maradt törvényével megegyező lehetett. A diáklétszám alakulásának, a diákok származáshelyének, a diákok továbbtanulásának, pályaválasztásának bemutatását követően, ez utóbbi keretében számba veszi a szatmári anyaiskola hatósugarába eső huszonöt particulát, kisiskolát és tanítót.