Székely László, Végső vagy utolsó trombita szó

Gróf Székely László a 18. század közepén Erdélyben készítette egy középkori, sőt antik előzményekre visszatekintő, népszerű európai könyv, a Novissima Tuba (1632) fordítását, amelynek szerzőjét Richard Brathwaitben azonosította a szakirodalom. (A műnek létezik egy 17. századi magyar fordítása is, Darholcz Kristófé.) Benne hol tréfálkozva, hol komoran, de mindenképpen okítva vitázik  ̶  mintegy szemünk előtt  ̶ erény és bűn mibenlétéről, kísértésről, akaratról a test és halála; a test és lelke; az ember és lelkiismerete; az ember és az ördög, a világ, a vétek. A történetben Isten is színre lép, majd Isten Városának mondatai mint láthatatlan kórus szólamai zárják a lélek (testi halál, vétkek fölé) emelkedésének történetét.

Latinból és németből fordított, több dialogikus művet hagyott ránk Székely László gróf. Petrarca-fordítása és önéletírása immár nyomtatásban is hozzáférhető. Ezennel most ezt a régi erdélyi „Akárki”-t nyújtjuk át  ̶ a fordító írásmódját is tiszteletben tartva ̶  olvasónak, teátristának.  

Tartalom