Szenkovics Enikő A három nyelvű Echinox. A romániai német irodalom reprezentációi a folyóirat hőskorában (1969 – 1989) című kötetének a bemutatója 2026. május 5-én, kedden 18 órától zajlott a Bölcsészettudományi Kar Popovici termében, az eseményt a Bölcsészettudományi Kar mesterszakos hallgatói szervezték a Kiadványszerkesztés tantárgy keretein belül. A kötet 2025-ben jelent meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában. A szerzővel olyan szakemberek beszélgettek, akik több szálon kötődnek a laphoz: Serestély Zalán, a BBTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa és Egyed Emese irodalomtörténész, a diszertáció irányítója. A szerzővel, illetve a meghívottakkal Sólyom-Biró Orsolya beszélgetett a folyóirat múltjáról és jelenéről egyaránt. A rendezvény hangulatát és a téma mélységét megalapozva az esemény egy rendhagyó felolvasással indult, ahol Lucian Perța, Matei Vișniec és Angela Mariencu egykor az Exhinoxban megjelent versei hangoztak el magyar, német és román nyelven, szimbolizálva a folyóirat többnyelvűségét. A beszélgetést hallgatva, a közönség régebbi lapszámokat lapozgatott.
A beszélgetés érdemi része a moderátor, Sólyom-Biró Orsolya kérdésével vette kezdetét, aki arra volt kíváncsi, hogyan történt a résztvevők első találkozása a folyóirattal, és milyen tudományos vagy személyes „ősélmény” köti őket a laphoz. Serestély Zalán egy szemléletes képpel indított, ami szerint a beszélgetésre készülve a padlásról kereste elő azt a 2008-as lapszámot, amelyben először publikált. Folyamatosan köze volt a laphoz szerkesztőként és tanácsosként is, majd 2020-ban, amikor adjunktusként tért vissza az egyetemre, akkor vette át Balázs Imre Józseftől a magyar oldalak vezetését. Számára az Echinox a nyitottságot hozta el, hiszen a székelyföldi közegből érkezve felszabadító élményként élte meg a román kollégákkal való közös munkát, ami a román fordítások és a kritikai elméletek felé is elindította. Egyed Emese emlékei még messzebbre, 1978-ra nyúlnak vissza, amikor az ő verse is megjelent a lapban. Hangsúlyozta, hogy az irodalom terjedésében a barátságoknak kulcsszerepük volt, és bár akkoriban a lap körülbelül 1000 példányban jelent meg, a terjesztés esetlegessége miatt szinte a véletlenen múlt, kinek a kezébe került egy-egy szám. Szenkovics Enikő elmesélte, hogy kutatói érdeklődése Szegeden fordult az Echinox felé, miközben a romániai német rövidprózát vizsgálta. Bár eredetileg egy sokkal monumentálisabb kutatási tervvel (a Kriterion és a Dacia kiadók német közléseinek feltérképezésével) jelentkezett doktori képzésre, témavezetője, Egyed Emese tanácsára végül leszűkítette a fókuszt a folyóiratra.
A beszélgetés második szakasza a többnyelvűség múltbéli és jelenkori gyakorlatára fókuszált, rávilágítva arra, hogyan alakult ki és miként él tovább ez a sajátos szerkesztői modell. Szenkovics Enikő kifejtette, hogy a háromnyelvűség létrejötte paradox módon nem egy közös, előre eltervezett akarat, hanem egyfajta kényszerű kompromisszum eredménye volt. Míg a magyar hallgatók Új hajtás címmel önálló lapot szerettek volna indítani, addig a németek – a közösség alacsonyabb kolozsvári létszáma miatt – nem is törekedtek saját kiadvány kiadására. A döntő szót az akkori rektor mondta ki: vagy közös, háromnyelvű lapot indítanak, vagy semmit. Így született meg az a struktúra, amelyben kezdetben 20 oldalnyi román tartalom mellett 3 oldal magyar és 1 oldal német szöveg kapott helyet. Bár ez a felosztás papíron az akkori szocialista „testvériség” eszményét hirdette, a gyakorlatban valódi szakmai és baráti kapcsolatok alakultak ki. A szerző kiemelte a fordítások jelentőségét is, amely szerint az akkori szerzők egymást fordítva hatottak egymás munkásságára. Serestély Zalán a jelenkori állapotokat elemezve rámutatott, hogy bár a lap ma is háromnyelvű, a hangsúlyok eltolódtak: a német tartalom helyét mára nagyrészt az angol vette át, így jelenleg román, magyar és angol nyelven közölnek. A múltbeli terjedelmi korlátok mára „demokratizálódtak”, a magyar szekció például jelentősen megerősödött. Zalán elismerte, hogy bár a kölcsönös fordítások hagyománya – amely a 70-es években alapvető volt – ma már nem domináns gyakorlat, alkalmanként, például tematikus antológiákban visszatérnek ehhez a gyakorlathoz is.
A beszélgetés harmadik egysége a kutatás módszertani kihívásait és a tudományos munka folyamatát járta körül. Szenkovics Enikő elárulta, hogy kutatása során a legnagyobb nehézséget az elméleti keretrendszer kidolgozása jelentette, amelyben témavezetője nyújtott számára nélkülözhetetlen segítséget. A munka során az úgynevezett oral history módszerét alkalmazta: antropológusként ment terepre, hogy interjúkat és személyes visszaemlékezések révén rétegezze egymásra a különböző valóságokat és az egyéni teljesítményeket. A szerző külön kitért az Aktionsgruppe Banat történetére, amely egy nagyszentmiklósi középiskolai irodalmi körből nőtt ki a 70-es évek elején. A kilenc fiatalemberből álló csoport tevékenységét folyamatosan hatósági megfigyelés, lehallgatások és megfélemlítések kísérték, mígnem 1975-ben feloszlottak. Enikő kutatásának egyik izgalmas eredménye volt, hogy ezen alkotók szövegei – a politikai nyomás ellenére – milyen gyakorisággal és milyen különböző (gyakran álcázott) konstellációkban jelentek meg az Echinox német oldalain.
A beszélgetés további részében az Echinox jelenlegi működését, valamint a lap körüli szellemi holdudvarokat és meghatározó német szerzőket járta körül. Serestély Zalán kifejtette, hogy a 2010-es évek óta az Echinox életében a digitális jelenlét vált a folytonosság zálogává, mivel a nyomtatott megjelenés mára esetlegessé vált. Annak érdekében, hogy a folyóirat megőrizze lendületét, tudatosan építik az új szerzői bázist a Track changes nevű műhelyhétvégékkel, a magyar szekció hivatalos csatornáival és a személyes megszólításokkal igyekeznek bevonzani a fiatal tehetségeket. A múltbeli szellemi köröket elemezve Szenkovics Enikő Peter Motzan tanári és szerkesztői szerepét emelte ki, akinek a keze alól számos tehetséges író került ki. A kötet központi alakja, Franz Hodjak nemcsak a lapban legtöbbet publikáló német író volt, hanem az a személyiség is, akinek nyitottságát az Echinox befogadó közege alapozta meg. Hodjak számára a folyóirat jelentette azt a természetes, többnyelvű közeget, amely éles ellentétben állt a korszak zárt és kirekesztő társadalmi tapasztalataival.
A beszélgetés záróakkordjaként a résztvevők az Echinox jövőbeli küldetését és szimbolikus jelentőségét fogalmazták meg. Egyed Emese a lapot a „bátor ifjak klubjaként” jellemezte, és azt kívánta, hogy a folyóirat a jövőben is maradjon meg a tehetségek kibontakoztatásának és a tartós irodalmi kapcsolatok építésének színtereként. Szenkovics Enikő Franz Hodjak gondolataira támaszkodva hangsúlyozta, hogy az Echinox lényege a másságra való természetes kíváncsiság és a tolerancia, amelyet a jövő nemzedékei számára is megőrizendő alapértéknek tart. Serestély Zalán ehhez kapcsolódva kiemelte, hogy a lap évtizedek óta egyfajta ideológiai kompromisszumoktól mentes, szabad teret biztosít a fiatal szerzőknek, és reményét fejezte ki, hogy ezt a függetlenséget a következő 50 évben is fenntartják. Az eseményt Gaal György és Berszán István személyes visszaemlékezései, majd Traian Coșovei, Viorel Mureașan és Segiu Sălăjan verseinek felolvasása zárta.
