Az Erdélyi Tudományos Füzetek története és könyvészete

Előzmények A másfél százada gróf Mikó Imre áldozatkészségének köszönhetően megalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) az erdélyi magyar tudományos életnek teremtett otthont. Egyrészt a veszélyeztetett tárgyi értékek összegyűjtését, feldolgozását tűzte ki céljául, másrészt a tudós értelmiségiek összefogását, közös munkára ösztönzését. Célkitűzéseinek megvalósítását tárak működtetésével, szakosztályi szerveződéssel, felolvasó ülésekkel és kiadványok közreadásával igyekezett elősegíteni. 1861-től adta ki évkönyveit, 1874-től pedig folyóiratát, a – megszakításokkal – máig megjelenő Erdélyi Múzeumot. Ez eleinte az egész egyesület munkáját tükrözte, utóbb főleg a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály kiadványa lett, a többi szakosztály más értesítő- illetve füzet-jellegű kiadványt adott és ad közre. A XIX. század közepe táján vált gyakorlattá a külön(le)nyomatok készíttetése fontosabbnak vélt cikkekről, tanulmányokról. A folyóiratok rendszerint a nyomdához irányították a szerzőket, s ott saját költségükre rendelhettek különnyomatot, esetleg megtervezett címlappal. A lenyomat készíttetésének többszörös haszna volt. A könyvtárakban önálló tételként iktatták a szerző neve alatt, úgyhogy könnyen rá lehetett találni. A szerző személyesen átadhatta kollegáinak vagy postázhatta a hasonló érdeklődésű kutatóknak. Így kevésbé történhetett meg, hogy az írás „elsüllyedt" a kis példányszámú, netán vidéki kiadványban. Különösen az orvosi és természettudományos körökben állandó jelleggel folyt a különnyomatok cseréje, megküldése a kollégáknak. A különnyomatok világa kezd leáldozni. Napjainkban a legtöbb közlemény felkerül a világhálóra, s bárhol elolvasható, kinyomtatható. Az Erdélyi Múzeum szerkesztősége már a kezdetektől lehetővé tette a különnyomatok készíttetését. Ezek főleg az 1900-as években szaporodtak meg: eléggé egyszerű, színes címlappal. Az Erdélyi Múzeum 1917-ben – világháborús viszonyok közt – megszűnik, s a hatalomváltozás Erdélyt működő magyar tudományos egyesület és folyóirat nélkül találja. Az EME elismertetése, munkába lendülése is éveket igényel. Borbély István, a kolozsvári Unitárius Kollégium tanára, jeles irodalomtörténész 1924 januárjában megindítja a hatalomváltozás utáni első „tudományos és kritikai folyóiratot", az Erdélyi Irodalmi Szemlét. Alcíme szerint a nagy múltú Keresztény Magvető „irodalmi mellékleté"-t. Ez a folyóirat maga köré csoportosítja az erdélyi humán érdeklődésű tollforgatókat, tekintélyes dolgozatoknak is teret biztosít. Borbélyt azonban 1925-ben a kollégium igazgatójául választják, s így a következő évtől átadja a szerkesztést György Lajosnak, a kor másik kiváló irodalomtörténészének. György Lajos tudatos szervezőként igyekszik minden magyar értelmiségit lapja köré tömöríteni. Elkezdi az erdélyi magyar nyomdatermékek bibliográfiai számbavételét. Ő indítja meg a Szemle mellékleteként, különnyomatainak egységes sorozataként az Erdélyi Tudományos Füzeteket (ETF). Mikor az EME megerősödik, a szakosztályok közlönyeként 1930-ban újra beindul az Erdélyi Múzeum című folyóirat. György Lajos lesz ennek szerkesztője. Természetszerűleg az egyesület átveszi a már 21. számához érkezett Erdélyi Tudományos Füzeteket is. Az ETF korszakai, szerkesztői Az ETF-t tehát György Lajos indította meg. Korábban az Erdélyi Irodalmi Szemle különnyomatai igen szegényesek voltak, még külön címlappal sem látták el őket. A szépen megtervezett egységes címlap már tekintélyt adott a kis füzeteknek. A szerzők kezdeményezhették a lenyomat készíttetését, s valószínűleg a többletköltséget is ők állták.Az első szám még az 1925-ös évfolyamból kiemelt, de már 1926-os impresszumot visel, s talán szimbolikusan is értelmezhető, hogy Reményik Sándorról szól. Pár hónappal később maga a szerkesztő nyilatkozik a Pásztortűzben (1926/11.) a sorozatról, annak három füzete megjelenése után: „A szerkesztőnek a programja nyilván az, hogy a vállalatba olyan tudományos értekezések kerüljenek, amelyek kiváltképpen Erdélyre vonatkoznak, s ezáltal szakembereinket is a mi kéznél fekvő tudományos kérdéseink megoldására ösztönözze". Később évről évre a főtitkári jelentésekben György Lajos említi az ETF-et is, számba veszi füzeteit. 1933-ban rámutat: „ezek voltaképpen nem önálló kiadványok, hanem a folyóiratunkban megjelent dolgozatoknak a szerzők kívánságára készült különlenyomatai […] Ezek a füzetek alkalmasok voltak arra, hogy értékesebb tanulmányainkat szélesebb körben terjeszthessük". Folyatása a Szabadság napilap 2009. május 30-i számában