Gróf Mikó Imre Intelme fiához
- megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében (kiadva: 1942-ben, Kolozsvárt) -
Mikó Ádám kedves fiamhoz

Midõn te e sorokat olvasod, én már nem vagyok közöttetek, kiket oly igen szerettelek, kiknek rám még talán szükségtök lett volna; elmentem oda, hol vannak megdicsõült õseink, hova egykor te és testvéreid, az én kedves Márim s nyájas tekintetû Annám is utánnam fogtok jõnni; ahhoz, kit oly régóta nem láttam, s ki rám bizonyára várakozik - édesanyádhoz és azokhoz, kik az örök üdv részesei.
De mivel nagy idõre távozom, búcsuzatlan nem mehetek el. Búcsúm hazakozás hozzátok s egy-két újjmutatás arra nézve, hogyan rendezzétek elméteket, szíveteket s egész életetek folyamát. - Míg veletek valék, naponként hallátok szavaimat, nyomról-nyomra vezetém lépteiteket, idõ és körülmények szerint felvilágosítottalak, az iránt, amit tennetek kelle, amint élni és gondolgozni hozzátok illõ vala. Most egybeszorítva, általánosan, egyszerre kellett mindent tennem. Úgy van: mindent egyszerre és - utoljára, most és - soha többé !!! Szívrendítõ szavak, de igazak s nekem ki kell mondanom, nektek pedig kétszeresen illik rá figyelmeznetek.
Olvassátok hát ismét és véssétek szívetekbe, amit mondok. Emberileg szólva, lehetetlen, hogy valaki úgy óhajtsa javatokat, mint én, úgy kívánja nektek a legjobb tanácsokat adni, mint édesapátok. E sorok, amelybe szívemet, lelkemet zárom, hozzád és általad testvéreidhez vannak intézve. Legyenek azok hozzátok való szeretetem bizonysága, míg éltek, de szolgáljanak egyszersmind delejtûül életútaitokon. Újítsátok meg koronként az én emlékemet szíveitekben, vezessenek útba, midõn eltévedtek, oktassanak, midõn tanácsban megfogyatkoztok, vígasztaljanak, ha bánatotok lesz, hevítsenek fel, midõn jóra kell buzdulnotok vagy tán sanyarú napok hideggé, kietlenné teszik elõttetek az életet, mérsékeljenek, ha vágyaitok heve elragad: tekinsétek - kérlek - e sorokban mindig veletek maradó, érettetek gondoskodó édesapátokat !

Legelsõ, amit lelkedre kötök, ez:

TESTED ÉPSÉGÉT, EREJÉT, SZIVED-LELKED TISZTASÁGÁT ÕRIZD MEG.

Annak ellensége a mértéktelenség, vigyázatlanság, a kis bajoknak számba nem vevés által nagyokká növesztése, túlfeszített munkásság vagy élvezés stb. A

léleknek
beszennyezõi: a rossz szenvedélyek, féktelen indulatok, az erkölcsi érzetnek kihalása, bûnre való hajlandóság s több ilyek. Ép test, erõteljes idegzet feltételezi azt, hogy a férfi rendeltetésének megfelelni tudjon; de forrása is ez minden életkellemnek; ettõl függ az egészség - ez egyik legnagyobbika a föld kincseknek, ettõl a szellem életrevaló munkássága, mely minden nagyságnak és valódi dicsõségnek alapja. Erõteljes férfi lehet csak ép nemzedéknek törzsöke, ilyennel képzelhetõ csak boldog családi kör, ilyen lehet családjának igazi támasza. Fájdalom, ma már sok olyakat látunk, kikben rossz nevelés vagy önbûnök elrontották a testet, el azzal egyszersmind a lelket is. Ezek a férfi-nevet viselik ugyan, de a férfiú erõt, mely vésszel és viharral dacolni képes, az akarat határozottságát, mely a jónak és igaznak követésében rendületlenné teszi a szív nemes hevét, valamint a gondolkodás emelkedettségét nem bírják, szóval: férfiúi alakban gyönge asszonyok Fáradságos munkára, anyagi vállalatokra nem valók, mert testük puhasághoz szokott, nélkülözni nem tudnak, a legkissebb sanyaruság is lesújtja. Ha akarna is a lélek, a test megtagadja szolgálatát. Erõfeszítéssel járó szellemi munkához hiába fognak, a fel-felszökellõ szellemnek szárnya szegõdik. Akarnának s nem lehet, szeretnének, de nincs erejük szépet és nagyot mûvelni. A testben, lélekben nyomorék, nyomorékja egyszersmind az életnek is ...
Gondosan kerülj hát, kedves fiam, minden olyat, mi akadályodra lehetne abban, hogy testi és szellemi alkatod, bensõleg azon összhangzó épséget, kûlnyilatkozataiban az egymásra kölcsönösen ható erõ- és munkafejtés azon nyugalmas egyensúlyát elérhesse, amitõl függ a szép, kellemteljes, sikerdús és hasznos élet.

Miveljed képességeidet.
Bevégzettség és tökély állapotban nem születik senki; ahhoz csak munkával s verítékkel lehet eljutni. Magán, a természetvilág ezer alakzatain és így tapasztaljuk ezt. Növény és ásványvilág, állatok, égitestek a szüntelen fejlõdés, át- meg átalakulás példáját mutatják. Millió új meg új lény alakul percenként, érettségre jut hosszú idõ alatt s kesõ idõn s lassanként oszlik fel ismét. Az embernek is ez rendeltetése. Nem elég, hogy a természettõl dúsan ki van állítva, neki magának is törekedni kell, tehetségeit szüntelen fejleszteni, öregbítni, nemesítni. A csecsemõt egyelõre csaknem kizárólag az édesanya tartja dajkáló kezei között, késõbb szövetkezik az apai szeretet és gondoskodó figyelem is s társúl vevén mellé hû nevelõ segélyét: együttes vezetõ ápolásuk alatt nõ, izmosodik és serdül lassanként teljes ifjú-létre; de midõn ezt elérte és szárnyra kelt: önmagának kötelessége, testi és lelki tehetségeit a tanulás, elmélkedés és tapasztalás útmutatása nyomán, saját erején mûvelni és fejleszteni. Nézd a virágot, ha gondos ápolás alól rest és hanyag kezek közé jutott, nemde elmecsevészik. A nemes oltvány szakértetlen és buzgóság nélkülibirtokos felügyelése alatt nemde megcsökken s gyakran ki is szárad. E természeti képben az ember s az õ testi és lelki tehetségei tûkrözõdnek vissza: ápolni, fejleszteni, tökéletesíteni kell azokat folyvást, kükönben megállapodnak, elparlagulnak, a lehetõ fejletségi fokot el nem érik.
Fordíst itt is az életre tekintetedet. Ha körülnézel, eleget látsz, kik, amint a tanodák küszöbét elhagyták, vagy az apai fenyíték alól kinõttek: olvasást, tanulást, minden szellemi nemes foglalkozást félbehagyván, azonnal helyt megállottak, mûvelõdésük fennakadt, úgy maradtak, mint a szépen virágzott, de nem gyümölcsözött fa, mint kinagyolt, de csiszolatlannemes érc, mint pompásan indult, magasra felvitt, de félben maradt épület. Nem szeretném, hogy egykor tégedet ezek közé számítsanak: fájna nekem, ha te, kinek gyermekkori magaviselete, tanulásod sikere s jámbor erkölcsöd mások gáncs feletti elismerését nyerték meg s nekem anyai apai örömet okoztak, a jó gyerek és reményteljes ifjú híréhez, mint érett ifjú és férfi, avagy csak egy zöld levelet se tudnál fûzni; azaz, ha lelked gyümölcstermõ szellemé, egyéniséged várakozásnak megfelelõ férfivá, magad egészen becsûlt jellemû honfivá növekedni nem lennél képes. Én szerettem benned az engedelmes fiút, az igyekezõ tanulót, a jóra menendõ serdülõ ifjat, de a bevégzett készültségû, tettszomjas, szépért-jóért égõ s erejét ilyenekben gyakorló férfira büszke lennék s megvallom: én ezt várom tõled. Csak ezt teljesítve felelsz meg benned vetett reményeimnek; csak az tesz engem boldoggá, ha tudom, hogy amidõn én szemeim behunyom, te az én szerény polgári munkásságom zsenge szálait tõlem át és kezeidbe veszed s nálamnál netalán kedvezõbb körülmények közt, tán jobb számítással is s valószínûen nagyobb sikerrel folytatod ... Erre azonban csak folytonos önmûvelés, elmédnek komolyörömökhez és foglalkozásokhoz szoktatása, magasztos példákban gyönyörködés, a könyvek és élet tanulmányozása fog eljuttatni.
Mondám: hogy

az életet és könyveket tanulmányozd.
Az élet - hidd el - a leghatalmasabb tanító, mert tényekben és eseményekben beszél, példák által int: midõn gyakran már csírájában sújtja a bûnt s koszorú és hozsánna-kiáltás közt viszi el az erény útját, kezébe adja az embernek nem egyszer földi szerencséjét vagy a távol sötétben rámutat gyászos sorsára, összevissza szövi az emberek és népek viszonyait, vagy mint bûvös Ariadne-kéz elválasztja egymástól s kijelöli egyiknek, mint a másiknak pályafutását és társadalmi szerepkörét. Hogy az elv igazságát csak kevesen vallják, hogy az oly általános tanná nem vált, mint a görög bölcsek és evangélium íróié, oka az, mert az emberek azt, mi õket közvetlenül környezi, amiben élnek, rendesen úgy megszokják, az iránti érzékenységeiket úgy elvesztik, mint ha rájuk nézve nem is léteznék és így elmélkedés (reflexio) tárgyává is ritkán teszik; egymás hibáit látják, de nem okulnak belõle, hanem csak megróják; a szép tetteket, a hon- és emberszeretet szívemelõ példáit észreveszik és olykor méltányolják, de töbnyire kicsinylik, vagy éppen irigységre gerjednek; minden megvan, csak az okulás marad el; a köznyomoruságokat érzik, mert hiszen azoknak egy hajszálnyi súlya az õ vállaikra is eljut, szánakoznak felette vagy zúgolódnak, de kevés igyekszik rajtuk segíteni s ismét egy-kettõ tanul belõle; a családi dolgokba is belevegyülnek, embertársaik magánéletét fûrkészik, ítélnek, kárhoztatnak, oktatnak, de nem tanulságokat, melyeket az élet folyamának figyelmes szemmel nézése a léleknek önkénytelenül elébe tár, magukra nézve elvonni, cselekedeteiket szabályozó irányelvekké alakítani elmulatják.
Te, fiam, ezt ne tedd. Kisérd figyelemmel az életet és dolgok menetét, jegyezd meg s tartsd jól elmédben kedves és kedvetlen változásait, ismerd fel a szépet és jót, mivel földi pályád útjain találkozol, valamint azon szomorító látmányokat s fájdalmasan érintõ eseményeket is, melyeknek látását szintúgy ki nem kerülheted: de se magad ábrándokra ragadtatni ne engedd, se meg ne unatkozzál s el ne csüggedj, hanem végy belõlük magadra nézve oktatást s találd el azon arany középszert, melynek a szív- és léleknyugalom s az emberi boldogság egyedül elérhet?.

Olvasd a jó könyveket.
A természettõl és nevelés által nyert elõnyök után, az élet és a könyvek képesítik az embert mindenre, teszik fogékonnyá szép és jó iránt, fejtik ki s gazdagítják ismeretekkel az elmét s nemesítik a szivet. A könyvek között azonban, mihelyt azon olvasmányokon átmentél, melyek szükségesek voltak arra, hogy a magyar anya- és irodalmi nyelvet alaposan megtanuld s melyekbõl szíved és elméd a legelsõ szellemi képeket, benyomásokat és ismereteket meríté, legfõbbnek tartsad a görög és római remekirodalmat és forgasd jegyzetekkel világosított jeles kiadásait. Megismerkedik az emberen, erkölcsein és mûvein, ha az ókor íróival sokat foglalkozott, eszmevilágukban hasznosan élt, szellemükkel táplálkozott. A páratlan szép egyszerûség és eredetiség mellett, azon õs erõ, gondolati teljesség és kifejezési határozottság, mellyel azok a dolgokat, a tudományokat s azok egyes kérdéseit felfogják és tárgyalják, ma aránylag kevés írónál feltalálható - tarkább az élet, csillogóbb a mûveltség, hiúbb a világ és emberek s többnyire ilyenek a szellem mûvei, az eszmék, az irály, sõt maguk az erkölcsök is. Az ókor remehirodalmának ismerése, lángelméinek tanulmányozása azon ódonszép és vonzó jelleget kölcsönzi az elmének és ízlésnek, mit a mai irodalmi mûvek ritkán. Az ókor remekirodalma bölcsõje úgyszólván a tudományoknak, kútfeje az emberi ész nagyszerû munkáinak, tele kincstára az eszmének és ismereteknek.
Ismerkedjél meg továbbá az angol és francia irodalommal: amannak jelesbjeiben az alaposságot és komolyságot, ezek mûveiben könnyû, szabatos és vonzó tárgyalást tevén figyelmed tárgyává.
Végre fõ-fõ gonddal és elõszeretettel tanulmányozd nemzeti irodalmunkat, magánál a forrásnál kezdvén s úgy jõvén le idõnkig; ismerkedjél meg történetével, jelesebb irodalmi férfiaink mûveivel és szellemi hatásával; olvasd át komoly irányú folyóiratainkat stb. De, ismétlem, csak a jelesebbekre terjedj ki; középszerû elmék mûvei, másodrangú regényírók és versfaragók olvasása nem visznek téged célod felé, gyakran a ráfordított idõért sem elég kárpotlás. A szellem birodalma ezredéves mûvelésû bányához hasonlít: ki van az aknázva, felkutatva minden irányban kincstartalma, benne újat felfedezni, eredetieket teremteni csak lángelmék képesek. Az ilyek aztán gondolkodnak a jelen sokszor még a jövendõ kor helyett is; bejárják a tudomány és képzelõdés minden tartományát, kifejezést, alakot kölcsönöznek a szív és kedély legmélyebb és titkosabb érzelmeinek, annyira összeállítanak s kinyomoznak mindent, az eszméknek akkora bõségével árasztják el korukat, hogy a velük együtt élõ, sõt sok következõ nemzedék is csak töredezett visszhangját adja az õ eredeti mûvüknek, gyönge változatait amazok kikapott erõteljes eszméinek. Gondolj itt az angol irodalomra (Shakespeare) - német költészetre (Schiller és Göthe után) s szavaimat igazoltaknak fogod találni. A Kisfaludyakat, Csokonait, Berzsenyit, Kölcseyt és Vörösmartyt a régibb, Aranyt, Petõfit, Tompát az újabb dalnokok közül olvassad, mert ezek egyaránt vannak ihletve a lant és nemzetiség nemtõjétõl: nem csak életet adnak, áthevítenek, most magas és szép eszmék szárnyain hordoznak, majd mély érzelmek árján visznek ringatva, felzaklatva és újra megnyugtatva, hanem egyszersmind megtanítnak azon hazaszeretetre, melyet csak nemzeti költõkbõl tanulhatni. Szóval ezek költõk, ezeket olvassad. Kiválóan szeresd azonban a tudományos és történelmi mûveket; amazok lelkednek adnak komoly irányt, ismereteid és felfogásod láthatárát szélesítik, ezek a haza és nemzet múltjával ismertetnek meg, melybõl lett a jelen s fejlik ki a jövõ ...
Arról, mit olvastál, gondolkozz minél többet; nagy elmék mûvénél jegyzéssel is segíts emlékezeteden, de ne csak szavakat írj, ne egyes gondolatokat: magát az író szellemét, a tárgyalt kérdések lelkét tedd papírra, zárd a tárcád lapjai közé s ezt ne hagyd el magadtól.

Általános tudásra ne törekedjél.
Ezt gyarló ember nem bírja meg, inkább szakmûveltségre jutás legyen tanulásod célja. Válaszd ki azon tudományágat, melyhez hajlamod van, szerezd meg legelõbb is az ókor irodalmából - mert ez a forrás - azután a ma élõ mûvelt nemzetek nagy íróitól az idevágó mûveket, tedd melléjük hazai íróinkat s tanulmányozd együtt, meríts az ismeretek e gazdag forrásából sokat, minél többet, minél alaposabban. De okvetlen hass fel a kútfõig, tisztán és eredetiségében csak itt láthatod azt, csak itt találsz igazi szellemi táplálékot, a halhatatlanság kristályitalát csak e kútfõbõl ihatod.
Midõn szíved és elméd így ki van mûvelve, midõn egyéniséged a férfiúi képzettség e nem köznapi vonalán áll, további útmutatásnak szinte szüksége sem látszik: bizton vezet téged a szellemi iránytû az élet ösvényén, megmondja miket tégy és kerûlj, megmondja miket szeress és távoztass, szóval beléleted erkölcsi irányát kijelöli. Menj nyugodtan, bátor szívvel s hivõ lélekkel földi pályádon, de ne hidd, mintha egymagad elég volnál magadnak, sõt légy áthatva ama gondolattól, hogy az ember magára hagyatva nem is állhat fenn; vesd meg jókor annak alapját, hogy majd, mint férfi, a munkásság és küzdés korszakában egyedül ne maradj. Azért adta a természet nekünk a szülõket, testvéreket, azért teszi oly érckeménnyé, gyakran sírig tartóvá a gyermekkori barátságok kötelékeit és emlékeit. ... Értsd meg a természet ez újjmutatását:

szeresd testvéreidet, vérrokonaidat, barátaidat.
Oly erõs és bensõ viszony semmi nem lehet, mint amin õket a természet szõ vagy lelki rokonszenv szül. Az ugyanazon vérbõl származás amazok, az egyértelmûség ezek között természetessé teszi a hajlamok, érdekek, életcélok egyezését vagy egyeztethetõségét, következõleg a teljes lelki visszhang lehetõségét is. Légy hozzájuk hûséggel, mert csak úgy várhatsz te is hasonlót õ tõlük; ragaszkodásodat hozzájuk tettel bizonyítsd be, szolgálj nekik szívesen, hogy õk is hasonlóra buzduljanak irányodban. Véreinket és barátainkat támaszul adta az ég mellénk, hogy az élet küzdelmei alatt le ne roskadjunk: õk a mi természetes szövetségeseink, kiknek segélyével megküzdhetünk azon bajokkal, melyek minden emeréletre olykor ráméretnek s egyedül sehogy le nem gyõzhetõk. Ha örömed és fájdalmad van, közöld velük, így kétszeresen érzed az elsõt, csak félig az utolsót; ha veszélytõl tartasz, hívd õket segítségül; ha jót akarsz kivinni, fordulj legelsõben hozzájuk, nekik szent tisztök téged gyámolítani. Magára hagyatva, olyan az ember, mint a bércek magányosan álló tölgyei, melyeket vihar és villám minden percben ledöntéssel fenyeget; olyan, mint a pusztán hagyott ház, melyen az elhagyatottság gyászos képe ûl, melynek ajtain, ablakain élõ bánatkint süvõlt a bánat szele. Egyedül állva lehetetlen a jót nagyobb mérvben eszközölni, nehezebb a rosszat kikerülni, terhesebb, unalmasabb élni.
Fûzd hát magadhoz szeretett testvéreidet, kik veled egy szív alól származtak, ajtód elõttük soha zárva ne legyen, légy kész velük falatodat is megosztani; ha árván maradnak, védjed ügyüket, ha özvegyekké lesznek, te légy gyámoluk, ha szükséget látnak, enyhíts rajta; ha részvétedet kérik, ne tagadd meg . . . Szerezz azonban magadnak egy-két igaz barátot, ne légy soha azok hiával, de szerfelett ne is bõvelkedj bennük: kinek igen sok a barátja, rendszerint kevés õszinte jó embere van . . . Emlékezzél meg ama király tettére, ki gyermekeit halála óráján ágya elébe hivatván, véghagyományúl egybekötött csomó vesszõt adott nekik át s azt mondá nekik: "Ha egyesek lesztek, mint e vesszõ-csomó, meg fogtok maradni mindnyájan épen, sértetlenül, egynek sem lesz az életben romlása; ellenben, ha meghasonlatok, legyõznek, szétszórnak benneteket, mint a felbontott csomó egyes vesszõ-szálait." E tett emlékét újítsd meg gyakran elmédben s ez megújítandja testvéreid és barátaid iránt való rokonszenvedet s szeretetedet szívedben . . .
E viszonykapcsolatba tartozik még egy más viszony is, mi iránti nézeteimet e helyen legalkalmasabban közölhetem veled. Te ugyan még most gyermek vagy, de közzel az idõ, midõn érett ifjúvá léssz és szíved szeretetre nyílik. Ne fojtsd el a szent gerjedelmet; Isten oltotta ezt belénk, hogy szeressük önmagunkat, mieinket, õt a Mindenhatót, a hazát, közügyet és igazságot ! Ennél boldogítobb szenvedély a kebelben nem lakik. El ne fojtsd azt, de el se pazarold, sõt adj neki hozzád méltó tárgyat; szeresd most a játékot és könyveket, testvéreidet és játszópajtásaidat, majd a poezist és hölgyeket - de minél elõbb csak egyet - ki hozzád és viszonyidhoz illik, kinek érzelmeivel és nézetkörével érzelmeid és nézetköröd összhangzásban van. Vedd nõül; ezzel a társaság irányában köteles vagy, hazádnak és nemzetednek tartozól, most inkabb, mint valaha; szeresd híven, vezessed és boldogítsad egyedûl egyetlenedet. Ha gyermekekkel áld meg az ég, köszönd meg s neveld gondosan jó emberekké. Ezzel is erõsebb s tiszteltebb leszel a társaságban. Mint a fát a gyökérzet, úgy köti az embert a hon földéhez a gyermek. Már akkor nem állasz egyedül, lombbal vagy borítva, gyümölcsel rakva, mint nemes élõfa: testvéreid, barátaid vannak, nõd és gyermekeid környeznek, családot képezel, melyért élned kell, melynek te feje, gyámola s boldogságáért felettel tartozó vagy - - földi hivatásod félig teljesítve van ! Mint egy kis táborsereg, úgy vagytok együtt az élet küzdõ mezején, együvé és összetartoztok, szeretitek, véditek egymást: ne féljetek, a vész el nem borít, a földi bajok alá nem görbesztenek.

Földi hivatásod másik felét teszik:

A VALLÁS, HON, NEMZET, KÖZ- ÉS ERKÖLCSI ÉRDEKEK, EMBERTÁRSAID IRÁNTI KÖTELESSÉGEID.

A vallás és hit dolgaiban légy buzgó,
kerüld az álmûveltek közönyösségét. Az igaz vallásosság szerintem nem vakbuzgóság, nem is szükségképpen értelmi sötétség, sõt elenkezõleg a szívnek legbensõbb és magaztosabb érzelme, mely származik az elmének azon minden földieken felülemelkedésébõl, midõn az ember a világ titokteljes és csodás alkotásából annak Alkotójára gondol s e teremtvények hosszú során végig menve, a képzelõdés és eszmék végtelen tartományain általhatva, utoljára az okok okára, az elsõ láncszemre, a Mindenható Istenre megy vissza s rajta és mûvei bámulatában megpihen, megalázodik, tiszteletre gerjed. Az így származott vallásos érzelemnek adj helyet szívedben, legyen elméd mindig hajlandó befogadásra. Szilárdul ragaszkodj a hitformákhoz is, melyekben növekedtél, melyekben apáid és anyáid vallásos meggyõzõdéseiket az emberek elõtt nyílvánították. Ez egyik, aminek szem elõl nem tévesztésére a lehetõ legbuzgóbban kérlek ... A vallás - hidd el - oly szükséges a társadalomban, mint a törvény. A vallás mennyei íhletése képes egyedül fékezni a tömeget nyers szenvedélyei kitöréseiben, ez szerez hódolatot a nép szívében az igazság, jog és erkölcsi elvek iránt. Légy hát kegyelettel hozzá. De légy türelemmel a különbözõ vallásfelekezetek iránt. Elõttem nevetségesebb, sõt rútabb valami nincs, mint valakit hitbeli meggyõzõdésiért nézni keresztül. Ki mondja meg láthatatlan s ésszel is utolérhetetlen dolgokban, melyik helyesebb vélemény? Senki. Tudja-e a neheztelõ, hogy részén van az igazság? Sejti, de bizonnyal nem tudhatja. E két felelet után én kárhoztatásra jogot, neheztelésre okot nem látok.

Szeresd a hazát.
Ez az elsõ polgári kötelesség, azért, mivel földén születtél, földe táplál s porod egykor porai közt fog pihenni. Ennyire a természet útmutatása is megtanít. A fa azon földet védi árnyával, azt kövéríti leveleivel, amely életét adta. A fõ és virág annak a völgynek illatoz, amelyben felnõtt s amelynek felszállott gõze hûvös harmattal hintezi. Az embernek szintén ez természeti kötelessége. De a tartozás sokszorosan kötelezõvé válik, ha a társadalmi lét szempontjából nézzük. A hon - jó polgár szemében - magas és dicsõ fogalmaknak: szeretetünk és kötelességeink legszentebb és kedvesebb tárgyainak összesége: szülõk, magzatok, rokonok és barátok egyfelõl, régi erkölcsök, õsszokások, nemzeti intézmények másfelõl, múlt történetek, jelen bajok s jövõ kilátások harmadik felõl; akiket szerettünk, amikért küzdöttünk, amikben remélve viseljük sorsunk kereszteit - minezeket kifejezi e szó: haza; mindenkinek öröm- és fájérzést, jó és rossz oldalait, reményét és csalódásait, a közöttük lefolyt vidám és kedvetlenélményeinket összesen és általában jelképezi, magába foglalja e szó: hazaszeretet. A legkedvesebb viszonyok száz meg száz síma-finom szálával szövi össze és be az embert a haza, ezer meg ezer édes és boldogító érzelmeknek forrását nyitja fel vékony szívben a hazaszeretet. Tiszteljed e viszonyokat. Ezt tõled a hon kétszerte inkább megvárhatja mint sok mástól: mert a sors tisztességes birtokot hagya örökölnöd, mert õseid közül nem egy, életének egész folyamával tanusított hazája iránt buzgó szeretetet s mert én is úgy kívánék járni elõtted, hogy tetteimben botránkozásra okot ne találj. Sõt e nemzedéknek - nektek - jobban kell szeretnetek, mint bármely elõttetek élõnek kellett ezelõtt. Tudod te jól, mily nagy csapás érte csak imint e hazát. Azon végzetes romlástól, melynek folytán patakkal omlott nemzetünk vére, be van iszapolva a nemzeti és polgári élet virágos mezeje s csak egy-egy villámütött közintézményi rom maradt fenn fájdalmas-édes emlékû multunkból a jelen számára; ama romlásból - mondom - e hon sebekkel rakva menekült, ezeket gyógyítani, nagy vesztességeket szenvedett, ezeket kárpótolni - árvákkal, özvegyekkel van tele - ezek könnyeit letörölni, az eltemetett múltért kárpótlásul jobb jöv?nek rakni le alapjait, a haza szeretetét és szolgálatát, újjászöletésének hitét és reményét csepegtetni a szívekbe, most inkább kötelesség, mint volt valaha . . . Nem tudom, mint köthetném hathatósabban szívedre azt, mirõl szólok; szó nem elég annak kifejezésére: miképpen óhajtom én, hogy te a hazát szeressed: tettekre kell mutatnom, nézz a Hunyadiak és Zrínyiek, a Széchenyiek és Batthyányak tetteire, nagy és hû áldozataira. Nézz a dícsõkre ! Lásd, mint éltek õk a honnak s mint haltak meg a honért ! Nézd a Bocskaikat, Bethleneket: hányszor vívtak élet-halál harcot a nemzet és hit szabadságáért ! Gondolj azon lelkes önfeláldozó írókra ! Kazincy és Benkõ, Körösi és Reguly s hasonló társaik lebegnek lelkem elõtt, kik gyertyájuk mellett, vagy idegen föld hideg éghajlata alatt, a hazai tudományosság tovább vitélében fáradozva hervadtak és hervadnak el, mint virág, melynek életnedve kiaszott, mint elfogyó mécs, mint kiégett csillag. Gondolj az õ szenvedéseire és koszorúikra s tanuld meg a hazát mindenek felett szeretni . . . De hazaszereteted ne legyen üres szó; legyenek tettek, ne olyan, mi csak ajkan lebeg, hanem olyan, amely benn a szív fenekén lakik; nyilatkozzék abban, hogy javát, ahol rá alkalom nyílik, szíved s lelked egész erejévelel?mozdísd, közérdekeit védjet, nevét s becsületét tiszteljed s tiszteltessed; azon kívül, idegen földön lakva vagyonodat el ne éljed; útazzál ismeretgyûjtés végett, de édes hazád határán kívül - hol csak jövevény és vendég vagy - soha ne lakjál; lakjál véreid között, hol úr vagy és törvényes szülött. A hazának mindazok karjára, eszére és vagyonára szükség van, kiknek õ adott életet és életmódot.

Légy hû nemzetiségedhez.
Ezt csak nem fölösleges is részleteznem, mert a magyarnak vérében van annak szeretete s azon keveseknek, kikben nem úgy látjuk, vagy elméjük van rossz úton, vagy vérüket rontotta meg külföld vagy a nevelés. E fajrokonsági hûséget korunkban annyira kifejlõdve látjuk minden népeknél, hogy kivételt nem is találhatni. Eddig csak névrõl ismert néptöredékeknél is annyira felébredt a nemzetiség szelleme, hogy jogait egyre sürgeti, önállóságot keres, elismertetését követeli. Amint régebben az európai mozgalmaknak jelszava a vallás, késõbb a szabadság volt: úgy vala az imént lefolytaknak a nemzetiség. S ha már kisebb népcsaládok, melyek sem a bennük rejlõ erkölcsi erõ, sem anyagi módjuk, sem õsi emlékekre nézve velünk nem versenyezhetnek, nemzetiségük természeti jogosultságát politikailag elismertetni törekednek: mennyivel inkább kötelességünk nekünk a magunkét õsrégi jogaiban megõrizni ! Erre minket a legszentebb érdekek ösztönöznek.
A nemzetiség legfõbb ismertetõ jegye a nyelv. Ez a zon alak, melyben a nemzeti szellem a legtermészetesebben és egészen eredeti sajátságai és mivolta szerint nyilatkozhatik. Beszélhet valaki szépen és hibátlanul idegen nyelven, írhat is azon érdekes dolgokat, de a bensõjében élõ érzést a maga teljében és tisztasága szerint, a gondolatot finomabb árnyalatiig, úgy, mint anyanyelvén, ki nem fejesztheti. Sokszor el volt már mondva, de nem árt azt még többször ismételni, hogy "nyelvben él a nemzet". Én azért édes anyai nyelvünknek elhanyagolását, csere tárgyává sülyesztését egyenesen nemzetünk elleni bûnnek tartom.
Te, fiam, ezt ne tedd; innen származó vád ne nyomja lelkiismeretedet, ne az én emlékemet. Tökéletesísd magadat az idegen élõ nyelvekben - az ókoriakról fennebb már mégértetted akaratomat; tudd azokon gondolataidat jól, folyólag és ha lehet szépen kifejezni, olvas és gyûjts ismereteket: e nyelvismeret arra nézve, minõ mûveltségi fokon állasz, már eleve jó véleményt támaszt az emberekben. Különben is, bár leghelyesebb nézeteidet, polgári állásod tekintélyét s személyes befolyásodat a társadalomban csak így érvényesítheted. Dologismerettel s talentummal bírni s a nyelv nem bírása miatt szavainknak és védveinknek nyomatékot szerezni nem tudni, nagy kár s egyszersmind a legkellemetlenebb érzés. Tanulj tehát - ismétlem - idegen nyelveket, de édesen hangzó anyai nyelvedet mindennek fölébe helyezd. Ez õsapáid nyelve, ezen szólottak õk az õs hajdankorban, ez az összes magyar nép beszéd- és irodalmi nyelve, ezen szólaltál meg te, mint gyermek elõször, ezen szólok én e sorokban most hozzád utolszor, ezen búcsuzott el tõletek édesanyátok is . . . E nyelvet beszéld, ennek tekintélyét védjed, terjedését eszközöld, ezt szállítsd át egykor utódaira, mint szent hagyományt s tiedhez hasonló kegyelet tárgyát, ennek irodalmát gyámolísd és mûveld, íróit segítsd és tiszteld. Erre legyen szemed, figyelmed és gondoskodásod különösen függesztve.
Van a nemzeti hûségérzetnek a világpolgárság eszméjében egy veszélyes ellentéte. Ez egy látszólag szép, de alkalmazásában fonák, sõt teljesen üres gondolat. Világpolgárrá lehet valaki, ha olyakat gondol ki és mûvel, miknek az egész emberiségre, az emberi szellem egész birodalmára kihat üdvös következése. Azért élek e kifejezéssel, mert az összes természeti világra eddigelõ még egy emberi tett, egy eszme sem hatott ki - nem a keresztény vallás, nem a polgárisodás, nem a szabadság stb. Sem a keresztény, sem a polgárisult, sem a szabad népek többsége nem a világ. De fogalmazásában is hibás az. Polgárság szükségképpen kötelességeket tesz fel. Ugyan mik azok, amiket világpolgársági kötelességeknek lehetne nevezni ? Az egész világot szeretni ? Nagy tárgy a parányi emberi szívnek. Tenni, élni érette ? Kevés halandónak adatott az ég e különös ajándéka, e ritka földi szerencse. - Minden nemzet iránt egyenlõ rokonszenvvel lenni ? Ez lehetetlen különben, mint egyedül e tétel ellentételének alkalmazása által: ha t.i. a valódi rokonszenvvel egyik iránt sem viseltetünk. Nem, a világpolgárság tisztes köpenye alatt nem más rejlik, mint az egy akol és egy pásztor mindent egybeolvasztó, de a nemzetiséget feloszlató eszméje, mely nem egyébért lett divatba hozva, mint hogy a csillogó világ szó vakító ragyogásával árnyékba borítsa a haza szerény nevét s hogy az emberiség magas fogalma elõtt alázzák meg magukat azok az együgyû és jámbor szívek, melyek csak egy kis népcsalád, egy nemzet szeretetére képesek.
Óvlak tégedet, fiam, az atyai szeretet féltékeny aggodalmával e téveszme elfogadásástól. Ne engedd magad e szédítõ magaslatra csábítani. Hidd el nekem: a világpolgároknak vagy nincs hazájuk, vagy lelkük elfásultában nem érzik a vérrokonság mély és szent ösztönét, vagy pedig nem bírnak tiszta fogalommal a haza mivolta iránt. õk ábrándok által ragadtatnak ismeretlen tartományok felé. Te ily fenhélyázó ne légy. Szeresd az emberiséget, annak hozzád legközelebb álló és veled egyvérû- és célú családjában: tennemzetedben. Légy világpolgár úgy, hogy a nagy világnak azon kis polgárzata iránt, mely a te hazádfiait foglalja be s téged is magáéi közé számít, légy hû, tevékeny, áldozatra kész. Én azt, hogy minden apró emberke szûntelen az emberiség ügyével bajlakodjék s a világ ügyeinek intézésére hivatottnak vélje magát, hiú ábrándnak, sõt valóban nevetségesnek tartom. Te, fiam, mérj minél szûkebb kört honfiúi és emberi munkásságodnak, de azt aztán töltsd be egészen, töltsd be emberül. Ez, amit igen-igen lelkedre kötök.
A nyelv és irodalom mellett a nemzetiség külnyilatkozásai: a nemzeti intézmények, mûvészet, ruha, tánc, hagyományok, erkölcsök, szokások. Ezek együtt fejezik ki valamély nép jellemét, ezek különböztetik meg egymástól a különbözõ nemzeteket, ezek adják legbiztosabb mérvét azok felfogási eredetiségének s alkotási erejének. Csak önállásra méltó, értelmes és jóravaló nemzet képes családi és polgári viszonyait, társadalmi és állam-életét, nyelvét, öltözetét stb. úgy rendezni el, oly intézményeket állítani, oly szokások és erkölcsök alapjait vetni meg, melyek az azt alkotó szellem eredetiségét nyilván mutassák s melyek a bensõ nemzeti érzület és gondolatvilág természetes és hû kifejezései. A mieinkrõl ezt bízvást elmondhatni Nyelvünk, zenénk, táncunk, szokásaink majdnem mind eredetiek és annyi szépséggel bírnak, hogy bármely nemzetéi mellett megálhatnak. Polgári intézményeinkben voltak kölcsönzések, de azokat is a nemzet szelleme tökéletesen hozzánk idomította. Magyar intézmények voltak azok a szó való értelmében. Azért én - bár mint siet az idõ, segítve a viszonyok által is elmosni s az egyformaság örvényébe meríteni nemzeti sajátságainkat - ezek hû megõrzését lelkedre kötöm. Tedd te is ezt - ha ád Isten - maradékaiddal s a többit bízd az embereknél magasabb hatalmakra. Naponként kevesebb lesz ugyan - elõre láthatni - az így gondolkodok száma, ez téged el ne csüggesszen, se meg ne félemlítsen. Menj az elõdbe vett úton. Az egyszer megismert jót cselekedni mindig kötelesség s a kötelesség teljesítése minden idõkben és viszonyok között becsületére válik a férfinak.

Légy fogékony a köz- és erkölcsi érdekek iránt.
A mai kor bálványa ugyan az anyag, gazdaságra és hatalomra vágyik az ember nagyobb része; az erkölcs, az erény és szeplõtlen jellem tisztelete naponként apád. Azonban vannak most is és lesznek minden idõben férfiak, kik ama nagy érdekek mellett lelkesülvén, védelmükre kelnek s elnyomatni nem engedik. Óhajtom: hogy téged egykor tetteidnél fogva ez utolsók közé sorozzanak. Az emberiségnek szintúgy mint egyes nemzeteknek jogában áll, sõt mély és kiirthatatlan ösztönöken alapuló hajlama és kötelessége a folytonos mûvelõdés, szüntelen gyarapodó jólét és lelki szükségeinek megfelelõ polgári szabadság. Ebben õket segíteni, oktatni, vezetni, az elõgördülõ akadályokat elhárítani minden arra képes embernek kötelessége. A jogot az erõ, az igazat a hamisság, az egyenességet és férfias nyíltságot az álnok tekervényesség, a tudományt a tudatlanság, a szépet a rút, a jót a gonosz üldözheti, sanyargathatja, de egészen soha el nem nyomhatja. Mint a vulkánok lappangó tüze, mint a sziklák keblében rejtezkedõ forrásvíz, úgy tör ki a jó és szép elõbb-utóbb bármily megromlott társadalom iszaprétegei közûl is. Kivívja értékét és fényét. Igen, a jó ügynek elismertetését, az életrevaló eszmének létjogát ki kell küzdenie. A jóban való hit s mindig jobbnak remélése az emberi léleknek egyik legerõsebb támoszlopa. Ezek óvják meg kétségbeesést?l, ezek erõsítik meg az erény ösvényén. Az erkölcs, tudás és hazafiság, hûség, hála és önfeláldozás, kegyelet, részvét és jócselekedet, igazság, jog és szabadság azon erkölcsi elvek és érdekek, melyek iránt való ragaszkodás és hódolat az emberek keblébõl soha ki nem hal.
Zárd te is szívedbe ezeket, ne légy közönyös irántuk, ne szólj megvetéssel felõlük, ismerd el az emberiség mûvelõdésére és boldogságára való nagy befolyásukat, igyekezz arra, hogy az emberiség s közelebbrõl nemzetünk a te munkásságod által is elõbb menjen a tökély és jólét útján, hogy a szellem jogai és tekintete védve, az erkölcsi érdekek az anyag elnyomásától a lehetõségig óva legyenek.
Azonban a közérdekrõl se feletkezzél meg, maradjon hely szívedben mindig azok számára is. Magán ügyeidnek szenteld erõd s figyelmed nagyobb részét, ez szoros kötelesség, mert családod és házad becsületéért, tied boldogságáért Isten és ember elõtt felelõs te vagy. De a közjó, országos és nemzeti intézetek, közvállalatok, egyesületek iránt sem szabad részvétlennek lenned. Hallgasd meg a segélyre hívó szózatjaikat s tégy értük is amit lehet, mert ezek a hazáért vannak, mely maga nem szólhat, a nemzetért melynek ügyét mindenha a lelkesebbek és jók vették fel és ápolták; ezek oly jónak eszközlése végett vannak, mely mindnyájunkra, az egyetemre háramlik. Minél önzõbb kezd lenni a sokaság, te annál önmegtagadóbb légy, annál több közszellemûséget tanúsíts, minél kevesebben vannak hazádfiai közt, kik az egyetem javáért tenni készek, te annál szívesb önkéntességgel vidd meg áldozatodat. Igy tettek minden idõben a legszebb lelkek, ilyenkor formálódtak a társaságokban a legnagyobb jellemek. Érdektelen soha ne légy, a szûkkebelûséget vesd meg, éned bálványimádásától fordulj el.
Ha idõvel férfivá léssz s hazád fiai bízalmukkal tisztelnek meg, kötelességeket ruházván rád egy vagy más ügyben: erõddel s az idõvel jól számot vess és úgy és olyat vállalj el, minek embere lehetsz. Egyesületeknél s közválalatoknál szintúgy, mint a politikában, egyedül a siker határozza el azok célszerû voltát, valamint a vezetõk képességét is. A közönség az akadályokat ritkán ismeri, azokra nem igen gondol, neki eredmény kell minden áron; s ha õ az eszkozöket megadta és sikert még sem nem lát, kérlelhetetlenül pálcát tör azok felett, kik a dolog kivitelével akarva nem akarva meg voltak bízva, nem afelett, akitõl annak kivihetése utoljára is függött. Itt - ez egy helyen - megengethetõnek vélem az önpéldámra hivatkozást. Én is igyekeztem némi jót tenni; amiket - parányiságokat - saját hajlamomnál fogva kezdettem, s létesítésük az én jóakaratom, tehetségem és hatásom körén belül állott, kivittem. De oly dolgokhoz is kellett nyúlnom, melyekbe csak kényszerülve mentem belé, mert vittek a körülmények, más honfitársaim visszavonulása s ügyszeretetem. Nem értünk mindenben kivánt célt, kívülünk fekv? okok miatt, vagy a viszonyok által máshova sodrottunk, mint ahova menni szándékunk volt - és bár a bélátobbak elött igazolva voltunk, találkoztak mégis, kik érzékenyen vádoltak. Nekem nem fájat, mert fel voltam rá készülve s lelkiismeretem megnyugtatott. Azonban te és akikkel tán együtt fogtok mûködni, tanuljatok a mi példánkon. Vegyetek részt a közdolgokban, de magatokat el ne bízzátok és másokat ne biztassatok. Ábrándok és felcsigázott várakozás jóra nem visznek. Felsõbb hatóságoktól függõ dolgokban óvatosak legyetek a remélésben és remény-ébresztésben. A politikai út a legcsiklandósabb s egyesületi úton eszközölni azt, amit törvényhozásnak kellene, terhes feladat . . . De azért a hon ügyeitõl el ne hûlj, visszahúzó ne légy, minden jó célnak nyújts segítõleg kezedet, sõt válladat is, de magadra valamély kényes kérdés átvitele felelõsségét megfontolva vedd - ez, ha jól üt ki, nagy bensõ öröm, de ha nem, akkor jó honfinak a legnagyobb lelki gyötrelem !
Továbbá arra, hogy bármi jót tehess, szükség, hogy kevés vagyonodat gondosan megtakarísd és ésszerû gazdaságvitel s okos költés által gyarapísd és megkíméld. Önként foly s a tapasztalás is mutatja, hogy az a hazafiság sikeresebb, az az ész hat nagyobb mérvüleg a közügyekre, mely saját vagyon által van gyámolítva. Ez tehát nem csak azon tekintetben fontos, mint a jónak eszköze, hanem mint a személyes és véleményi tekintély s befolyás érvényének egyik fõbb feltétele. A vagyon képesít arra, hogy anyagi gondoktól le nem bilincselve, egyedül kedvenc tárgyadra függeszd figyelmedet. Fontold meg ezeket s amit apáidtól örököltél, õrizd meg gondosan és szaporítsad; ne feledd: a vagyon jó kezekben lehet minden szépnek és jónak eszköze, a szegénység ellenben s kivált az elszegényedés az erények s gyakran a legszebb jellemnek is temetõje.

Szeresd embertársaidat s bízzál bennük.
De ilyeknek ne csak osztályosidat tarts; a kisebb sorsúak is emberek, még pedig a te embertársaid; sok képpen szolgálnak neked, tehát becsülésedre méltán számot tarthatnak. Kerüld azokat, kik a régi ostályszellemet folyvást fentartani s veszélyes parázstüzét még most is szítogatni törekednek. Ennek ideje lejárt; helyébe a közszellem lépett, mi azt teszi: hogy rokonérzésûek és gondolkozásúak - éljenek bármely zugában a világnak, tartozzanak a társaság bármely rétegéhez - egymás becsülését kiérdemelhetik. Ne nézz le senkit, mert ezzel jogot adsz a feletted állóknak veled hasonlót tenni, különben is az dölyfösség jele; ne vess meg senkit, erre nyílván nincs jogod s ki ezt teszi, mûveletlenségét árulja el; ne gyûlölködjél, ne tarts haragot, ez bosszúálló, nemtelen természetre mutat s rossz lelket árul el; tégy jól, akikkel tehetsz, ez emberi kötelesség; bocsás meg azoknak, kik ellened vétnek, ez keresztényi tartozás. Ha minden kívánságot nem teljesíthetsz is, azt teheted, hogy kímélve, sértés nélkül tagadd meg, kihallgatván a résztvétedért esdõk panaszát, elmondván a nem tehetés okát. Igy, ha nem gyógyítál sebeiken, nem is rontottál. Ha te nemesen bánsz embertársaiddal, remélheted, hogy õk sem fognak rosszat kívánni neked; ha te kímélsz másokat, õk is kerûlni fogják azt, mivel neked károdra vagy keserûségedre lehetnének. S ha mégis elõfordulna ez, nyugtasson meg a tudat, hogy meg nem érdemletted, nem érdemlett keresztet mindig némi önérzettel visel a nemes lélek.

Bízzál az emberekben.
Ez nem azt teszi, hogy vakon higyj szavainknak s kivált mindenkiének. Ez könnyenhívõség s legtöbbnyire káros. Én erre nem kívánlak rábírni; de azt sem mondom, hogy minden embert rossznak higyj, senkiben ne bízzál, mindenki szavában s becsületében kételkedjél. Azért, mert szíved és lelked természetes jó indulatában inkább a jót, mint a rosszat szereted embertársaidról feltenni: nem következik, hogy szavaik fátyolán átlátni ne kívánj, hogy jól meg ne fontold szándékukat, sõt életük folyamára is figyelemmel ne légy, mielõtt teljes bizodalmat adád nekik. Aki senkiben sem bízik, nincs joga mások bizalmára. Aki minden embert eredetileg és természeténél fogva rossznak tart, az vagy maga romlott, vagy életében csak rosszakkal érintkezett. A közép út az arany, te ezen járj.

Végre,
a kegyeletek iránt légy tisztelettel
s tiszteltesd körödben is másokkal. Nem részletezem ezeket, be vannak máris a te ifjú szívedbe oltva; virágot is hoztak s én kérem a Gondviselést, hogy nemes gyümölcseiket óvja meg valamely erkölcsi féreg pusztításától úgy, mint az idõk korjárványától. De egyet, édesanyád emlékét lelkedre kötöm neked és általad Márimnak és Annámnak is. Önfeláldozóbb, nemesebb érzésû nõ, szeretõbb édesanya nem lehetett, mint volt õ. Õ úgy szeretett titeket, úgy ragaszkodott hozzátok, oly büszke s boldog volt bennetek, oly szent megadással tõrte gondjait, fájdalmait, élt és fáradott érettetek, hogy a gyermeki hálás emlékezés áldozattételét, e drága kegyeletet, tõletek kiérdemelte. Nézzetek angyali szelíd képére: minõ szeretettel néz le most is rátok, mintha boldogságkönnyben úsznának szemei, mintha keblére ölelni óhajtanának karjai. Te, fiam, e képre tisztelet nélkül soha ne nézz s hogy testvéreid is ezt tegyék, oktassad õket. Értesd meg velük, hogy úgy járjanak, keljenek benn a házban, úgy viseljék magukat künn az életben, hogy édesanyjuk szemei nézik õket, vidámmá derül arca, ha õk jók lesznek, elkomorúl és megdorgálja, ha rosszat mûvelnek.

És most, Isten veled, kedves fiam ! Isten veletek Mári, Anna édes gyermekeim ! Elmondtam, ami a szívemen feküdt. Vegyétek annak minél több hasznát. Ki tudja, lesz-e valakitek, ki oly egyenesen, javatokat úgy óhajtva mondja meg nektek, ahogy az életben forogjatok? Utolsó szavam hozzátok: Szeressétek egymást, legyetek áldottak, éljetek boldogul. Az én életnapom lehunyt az örökre háborítatlan csendhazába, a tietek most emelkedik déli pontja felé: legyen hosszas és szép ragyogása. Ez a hit szava s nekem jól esik ezzel válnom el tõletek ... A viszontlátásig Isten veletek.
gr.Mikó Imre aláírása