Műemlék orgonák szétszedve a raktárban várnak restaurálásra, mások pedig a templomban korhadva már nem is remélnek szebb jövőt, csak szomorú mementói az egykor virágzó gyülekezeti életnek. És ezeket látva ott vagyok a templomban hatvan, hetven vagy több mint száz évvel ezelőtt, a szuvas padra leülve hallom, amint először szólal meg a hangszer a templom karzatán, odacsalogatva a szomszéd faluból is a kíváncsiakat. Látom, ahogy megcsillan egy-egy könnycsepp az arcokon, hogy lám, nem volt hiábavaló a gyűjtögetés, végre orgonaszó is emeli a lelkeket az Istenhez. Ez is hozzátartozik az erdélyi orgonatörténethez. És van vigasztalásul az a néhány hangszer, amelyet az építéshez hasonló áldozatok árán felújítottak, s az az egy e vidéken, amelyet újonnan építettek. Vajon lesz-e még erő vagy inkább lesz-e egyáltalán kinek felújítani ezeket a múzeumba illő darabokat?"