Szerző(k):
Bitay Enikő (szerk.)
Műfaj:
műszaki tudományok
Ismertető:
Az informatizált, technologizált, új ismeretanyagokkal és eredményekkel folyamatosan gazdagodó (műszaki) világunk arra késztet bennünket, hogy kövessük ezeket a változásokat, lépést tartsunk az állandó fejlődéssel, s ne csak arra törekedjünk, hogy az új információkat magunk számára sajátítsuk el, hanem arra is, hogy továbbadjuk, mi több, ösztönözzük és serkentsük az erre kíváncsi fiatalok érdeklődését, lehetőségeinkhez mérten hozzájáruljunk szakmai fejlődésükhöz.
Ezzel a céllal szervezzük immáron több mint két évtizede a Fiatal műszakiak tudományos ülésszakát. A rendezvény fórumot teremt a szakmai tapasztalatcserére, az új kutatási eredmények bemutatására. Külön eredmény, hogy a műszaki tudományok művelői magyar nyelven tárhatják a nagyközönség elé eredményeiket, hiszen a fórum célja a fentebb megfogalamzottak mellett az is, hogy a műszaki tudományos szaknyelvet ápolja.
Amellett azonban, hogy hazai körökben, anyanyelven népszerűsítjük kutatásaink eredményeit, azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindezek a tágabb értelemben vett tudósközösség számára is elérhetők legyenek, nemzetközi körökben is ismertté váljanak. Éppen ezért a konferenciánkon elhangzó tanulmányokat mind magyar, mind angol nyelven közzétesszük, ez utóbbiak online felületen válnak elérhetővé, az előbbiek nyomtatott változatban és online is. A magyar és angol változatok külön ISSN-számot kapnak, de egy publikációnak minősülnek. Az angol nyelvű tanulmányokat a De Gruyter Open, Sciendo népszerűsíti. Ezek indexelve lesznek a nemzetközi szakmai adatbázisokban és a szakmai online könyvkereskedésben is.
A jelen kiadvány a Műszaki Tudományos Közlemények sorozat tizenegyedik száma (MTK, 2019. 11. szám). A 2019. március 28-i XXIV. Fiatal műszakiak tudományos ülésszakon elhangzott hatvannégy előadás válogatott, negyvenkét írását tartalmazza.
A kötet és a tanulmányok külön-külön is elérhetők online módon az Erdélyi digitális adattárban: https://eda.eme.ro/handle/10598/31168, illetve a Műszaki Tudományos Közlemények sorozat honlapján: http://www.eme.ro/publication-hu/mtk/mtk-main.htm.
Tartalomjegyzék