Szerző(k):
Sipos Gábor

Műfaj:
egyháztörténet

Ismertető:
A 17. századi Erdélyben a református egyházkormányzatnak sajátos, a magyarországi egyházkerületekben föl nem lelhető formái alakultak ki. Ezek egyike a Főkonzisztórium, amely akkor a református főrendek egyre aktívabb és szervezettebb részvételét jelentette az anyaszentegyház felső vezetésében. Csíráit már a 17. század közepi zsinatok végzéseiben megtaláljuk, de szervezettebb formát I. Apafi Mihály uralkodása idején kap, meghatározva az erdélyi református anyaszentegyház életét. A Főkonzisztórium, mint állandó egyházkormányzati szerv, 1713-ban alakult meg. "Erdély változásának" mozgalmas évtizedei hívták életre, amikor gyorsan a változó körülmények a református egyháztól szükségszerűen megkívánták a pontos helyzetfelismerést, bizonyos alkalmazkodási képességet, de az intenzív érdekvédelmet is. Amióta Pokoly József 1904-ben kiadta nagy református egyháztörténeti munkáját, a levéltárakat felkutatva többet is tudunk a Főkonzisztórium kialakulásának történetéről. De ez a több magának a Főkonzisztóriumnak és az azt létrehozó folyamatoknak az árnyaltabb - az Apafi-kor negativista megítélésétől szabadabb - értelmezését is jelenti. Ezzel járul hozzá ez a könyv magának az erdélyi múltnak hitelesebb megismeréséhez.