Teljes Tartalom »
Szerző(k):
Bicsok Zoltán
Műfaj:
várostörténet
Ismertető:
Torda város történetének a mai elvárások szerinti feldolgozásával még adós a történettudomány. Ercsey József munkája, a Torda vármegyei utazások tulajdonképpen csak érinti a város történetét, s a mind ez ideig legkimerítőbb mű: Orbán Balázs Torda város és környéke is sok helyen kiigazításra szorulna. Bicsok Zoltán most ennek az igencsak esedékes munkának a létrejöttéhez kíván hozzájárulni, amikor közzéteszi Csipkés Elek hajdani tordai városi tanácstag 1823-ban keletkezett kéziratos munkáját. Művének - amely különben az első kísérlet volt Torda történetének megírására - különös érdekességet kölcsönöz az, hogy a szerző művébe belefoglalja a város 1666-ban papírra vetett Statútumát is, amely az egykori, sajátosan erdélyi nemes város jogállását kifejező értékes forrás is. A Kemény József gyűjteményéből az EME levéltárába került kéziratot sajtó alá rendező Bicsok Zoltán bevezető tanulmányában nem csak a szerzőt és művét ismerteti meg velünk, hanem gondos és átfogó forráskutatás alapján összefoglalja azt is, amit Torda 18. század közepéig terjedő múltjáról tudhatunk.
További információk:
|
|
Kiadó: |
Erdélyi-Múzeum Egyesület, Kolozsvár |
|
|
Megjelenés ideje: |
2001 |
|
|
Terjedelme: |
71 oldal |
|
|
ISBN/ISSN: |
973 99299 9 0 |
|
|
Formátum: |
170*240
mm
|
|
|
Boritó/Kivitelezés: |
|
|
|
Ár: |
5.0 |
|
|
|
|