Teljes Tartalom »
Szerző(k):
Jakó Zsigmond
Műfaj:
történelem
Ismertető:
A honfoglalás millenniumát száz évvel ezelőtt csak Magyarországon ünnepelték meg. A millecentenáriumról ma már sok országban, mindegyik földrészen megemlékeznek olyan magyarok, akiknek a feje felől a történelem elfújta államuk védpajzsát, illetve olyanok, akik nem találva helyüket és boldogulásukat az összeszűkült hazában, szülőföldjükről szétfutottak a nagyvilág idegenségébe. Az ezredév-ünneplésekor nagyapáink és apáink nemzeti önérzettől duzzadva tekintettek vissza a honfoglalás óta megtett útra és újabb évezred távlatait látták maguk előtt. Ma szinte szégyenlősen ünnepel a hivatalosság. Ma a nemzet különböző részei, eltérő életkörülményeiknek megfelelően, többféle látószögből értékelhetik az eltelt 1100 esztendőt. A hazában maradottak és a szétszóródottak körében bizonyára egyaránt akad majd felszínes, külsőséges, protokolláris, esetleg kissé kelletlen ünneplés, mégis bizonyos vagyok benne, hogy legtöbb helyen a száz év előttinél elmélyültebb lesz a megemlékezés, és a gondolkodó magvarok a millecentenárium ünneplését nemzetünk közös jövendőjének fürkészésére fogják használni. Így kell tennünk nekünk, erdélyi magyaroknak is.
További információk:
|
|
Kiadó: |
Erdélyi-Múzeum Egyesület, Kolozsvár |
|
|
Megjelenés ideje: |
1996 |
|
|
Terjedelme: |
7 oldal |
|
|
ISBN/ISSN: |
|
|
|
Formátum: |
170*240
mm
|
|
|
Boritó/Kivitelezés: |
|
|
|
Ár: |
0.0 |
|
|
|
|