Szabó T. Attila kézirathagyatéka
(Erdélyi Múzeum-Egyesület Kézirattára, Kolozsvár)
Katalógus
Összeállította Dáné Veronka
|
Nyelvész, irodalom- és művelődéstörténész. Középiskoláit Kolozsvárt végezte, és ugyanott a teológia és bölcsészkar hallgatója. 1927-ben Rockefeller-ösztöndíjas Edinburghban. 1936-tól az EME levéltárosa, 1940-1971 között a kolozsvári egyetem tanára, 1940-1944 között a Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa. 1979-ben az MTA tiszteleti tagja lett. Szerkesztette a Magyar Népnyelvet, az Erdélyi Múzeumot, az Erdélyi Tudományos Füzeteket, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményeket. Irodalomtörténeti, tudománytörténeti, nyelvtörténeti, néprajzi, hely- és személynévtani tanulmányokat közölt. Fő műve az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár (1975 - ). Fontosabb munkái: Dés helynevei (1937), Gyergyói helynevek a XVII-XIX. századból (1940), Kalotaszeg helynevei (1942), A kolozsvári becenevek a XVI-XIX. században (1968), A marosvásárhelyi sorok és glosszák (Farczády Elekkel, 1973), Válogatott tanulmányok (1970-85, 1988). |
Tartalom
I. Személyi iratok
(I/1)
Születési, keresztelési
Bartók Ida (5 db.)
Bartók József (Sz T A másolata)
Csáti István (1 db.)
Csáti Lajos (1 db.)
Lovassi Juliánna (1 db.)
Strömpel Róza (2 db.)
Szabó Lajos (2 db.)
Szabó T. Áron Lajos
Szabó T. Attila
Szabó T. Judit Ida (1 db.)
Szabó T. Károly, id.(3 db.)
Szabó T. Károly, ifj. (1 db.)
Törpényi Karolina (másolat,1 db.)
Házassági
Bartók József – Strömpel Rozália
Csáti Lajos – Takács Margit
Szabó Lajos – Törpényi Karolina
Szabó T. Attila – Csáti Éva
Szabó T. Károly – Bartók Ida
Halotti
Bartók József
Szabó T. Károly, id.
Bizonyítványok
Tanulmányi bizonyítványok, igazolványok
SzTA értesítőkönyve 1913–1916
SzTA gimnáziumi bizonyítványa 1922
SzTA diákigazolványa 1923–1924
SzTA ellenőrzőkönyve 1923–1924
másolata)+SzTA érettségi bizonyítványa 1924 (
SzTA Református Theológia-i leckekönyve 1924–1928
University of Edinburgh - Faculty of Divinity- William A. Curtis prof. bizonyítványa 1927
University of Edinburgh - Faculty of Divinity professzorainak bizonyítványa 1927
University of Edinburgh - Faculty of Divinity bizonyítványa 1927
SzTA első lelkészképesítő vizsgai bizonyítványa 1928
Universitatea”Regele Ferdinand I.” Tudományegyetem Filológia karának leckekönyve 1928
Licenciátusi diploma Universitatea”Regele Ferdinand I.” Tudományegyetem másolata és magyar nyelvű fordítása, 3 db.)+Filológia kar 1932 ( SzTA lelkésszé szentelési bizonyítványa 1933 magyar nyelvű fordítása)+Pedagógiai Szeminárium bizonyítványa 1933( a doktori+Bizonyítvány a bölcsészettudomány doktorává való avatásáról diploma másolata –Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem 1935 (2 db.)
Bölcsészetdoktori szigorlat jegyzőkönyve (fénymásolat, 3 db.)
Csáti István iskolai bizonyítványa 1922
Csáti István értesítőkönyve 1922
Csáti Lajos értesítőkönyve 1893-1894
Csáti Lajos elemi népiskolai bizonyítványa 1905 (2db.)
Csáti Éva értesítőkönyve 1922
Egyéb bizonyítványok
SzTA konfirmációi bizonyítványa
SzTA és Csáti Éva nemzetiségi bizonyítványa
Csáti Lajos és Takács Margit állampolgársági bizonyítványa
SzTA útlevelei 1926, 1939
Személyes feljegyzései
(I/2)
Iskolai füzetei (7 db.)
Történelmi jegyzetei 1928 (12 db.)
Homiletikai szemináriumi dolgozatok 1926–1928 (12 db.)
Prédikációk:
„Feltámadott bizonnyal!” (4 db.)
A kiválasztottság jegyei (3db.)
A lélek hatása (3 db.)
A sötétségben ülő nép (5 db.)
A Szentlélek kitöltetésének folytonossága (3 db.)
Az élet értelme (4 db.)
Hol van a te Istened? (4 db.)
Így szól a venyige (5 db.)
Így szól a venyige (8 db.)
Istent megtalálni (3 db.)
Jézus követése (10 db.)
Karácsonyi beszéd (4 db.)
Kicsoda Jézus? (3 db.)
Nikodémus (3 db.)
Tekintélyhit –személyes hit (5 db.)
Tekintélyhit –személyes hit (5 db.)
Tudom, hogy az én Megváltóm él. (7 db.)
Új szövetség (2 db.)
Zsendülés (2 db.)
Egyházi beszédek (9 db.)
Könyörgések (31 db.)
Úrvacsora-osztási ágenda (4 db.)
Versei (6 db.)
(I/3)
Naplójegyzetek 1926–1930 (1 füzet)
Jegyzetei az 1930 körüli kolozsvári magyar diákmozgalmakról (1 füzet)
SzTA 1950. dec. 16-i kikényszerített önbírálata (51 db.)
SzTA feljegyzése az 1950-es évek elején őt ért bírálatokról (2 db.)
Önéletrajzai
- 1945 (4 db, magyar és román nyelvű)
- 1947 után (1 db., román nyelvű)
- 1949 (2 db.)
- 1954 (2 db., román nyelvű)
- 1955 (2 db., román nyelvű)
- 1960 (2 db., román nyelvű)
- 1962 (2 db., román nyelvű)
- ? (5 db., német nyelvű)
Levelezés- jegyzéke 1956–1987 (3 jegyzetfüzet)
Levelezés- jegyzéke 1925–1943 (25 db. fénymásolat az Országos Széchényi Könyvtárból)
Könyvjegyzéke 1926 (2 füzet)
Családi kiadások, egyéb feljegyzések (1 füzet)
Tudományos munkássága 1927–1986 (2 füzet)
Tudományos munkássága (4 db.)
Tudományos munkásságának könyvészete (13 db. magyar nyelvű, 3x14 román nyelvű)
Fő művei (1 db. román nyelvű)
Az Országos Széchényi Könyvtárban meglévő munkáinak jegyzéke (5 db.)
Emlékeztető (1 füzet +cédulák)
(I/4)
80. születésnap
Sajtóbeli köszöntések
Deák Ferenc metszete
(I/5)
Díjak, megtiszteltetések
A Finnugor Társaság tagjai sorába választotta 1958
oklevele 1958 ez alkalomból a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora üdvözli
SzTA válaszlevelének fogalmazványa
A Magyar Nyelvtudományi Társaság tiszteleti taggá választotta 1968 (2db.)
SzTA köszönőlevelének fogalmazványa (1 db.)
A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tiszteleti tagjává választotta 1977 (1 db.) tájékoztatója (16 db.)
meghívói, felkérései 1980/1981 (4 db.)
A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta 1978 oklevele
SzTA beszéde (9 db. magyar nyelvű, 10 db. román nyelvű)
Székfoglaló programja 1979. febr. 15–24.
A Kriterion Könyvkiadó üdvözlőtávirata
Meghívók SzTA előadásaira (5 db.)
A Magyar Néprajzi Társaság tiszteleti tagjává választotta 1981
Korunk Bolyai-díja 1982
a bizottság tagjainak indokló értékelései
A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem doctor honoris causa címmel tüntette ki 1982
Sebestyén Árpád javaslata SzTA doctor honoris causa címmel való kitüntetésére 1982. febr. 12. (3 db.)
A díszdoktori cím odaítéléséről értesíti dr. Csikai Gyula, az egyetem rektora 1982. nov. 2. (1 db.)
SzTA válaszlevelének fogalmazványa
SzTA beszédének fogalmazványa (18 db.)
Fényképek (6 db.)
Pais Dezső díj 1986
Újvári Sándor, Zala megye tanácselnöke értesíti a díj odaítéléséről 1986. szept. 24.
Meghívó az Újvári Sándor, Zala megye tanácselnöke által rendezett fogadásra (1 db.)
Üdvözlőtáviratok
Zalaegerszeg Város Tanácsa nevében Kustos Lajos tanácselnök 1986. okt. 8.
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tantestülete 1986. okt. 8.
Zalaegerszegi Pais Dezső Általános Iskola tantestülete 1986. okt. 8.
SzTA -nak a díj átvételekor mondott beszéde (6 db.)
Finnország nagykövete, Arto Mansala meghívója a Helsinki-i Egyetem magyarországi látogatása alkalmával rendezett fogadásra 1986.okt. 15.
Ion Vlad, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorának üdvözlete a Román Akadémia díjának odaítélésekor
A Magyar Népköztársaság Nagykövetsége újévi üdvözlete
A Magyar Népköztársaság Főkonzulátusa újévi üdvözlete
Érdemes tudósi oklevél
Munka Érdemrend bronz fokozata
(I/6)
Igazolványok, bizonyítványok, belépők
„Victoria” Fogyasztási, Beszerző és Értékesítési Szövetkezet
Egyetemiek Háza 1977
Élelmiszerjegyek 1986–1987 (2 db.)
Honvéd igazolványi lap 1941
SzTA, ifj SzTA, SzT Ádám és SzT Áron orvosi könyve (4 db.)
Biroul de Cazier şi Identificare 1938
Kolozsvári Állami Levéltár igazolványai 1956–1986 (11 db.)
Magyar Népi Szövetség 1944
Tanügyi Szakszervezet 1954
Igazolt magatartási bizonyítvány 1941
Katonai szolgálat alóli felmentés 1942
Tisztogató Bizottság bizonyítványa 1945
Választói igazolvány 1945,1946,? (4 db.)
Népszámlálási igazolvány 1948, 1956 (4 db.)
Legátusi bizonyítvány 1923
I. Ferdinánd király Tudományegyetem Könyvtára 1938
Vásárlási könyv 1941
OTBA Igényjogosultsági Igazolvány 1941
Magyar Királyi Államvasutak félárú jegy váltására jogosító igazolvány 1942, 1944 (2 db.)
Állandó lakás bejelentését igazoló szelvény 1941
1941. évi törzslap igazoló szelvény 1941 (2 db.)
Polgári személyi lap 1942 (2 db.)
Meghagyási igazolvány 1943
Magyar Vörös Kereszt tagsági jegy 1943
Légoltalmi Alapkiképzési Tanfolyam bizonyítványa 1944
Városi Őrség igazolványa 1944
Az egyetemi Horthy Miklós Sportpark látogatására tiszteletjegy 1944
A Botanikus Kert és Múzeum látogatására tiszteletjegy 1944
Egyetemi tanári igazolvány 1944
Bevonulási kötelezettség alóli felmentési igazolvány 1944 (2 db.)
Közlekedési igazolvány 1944 (4 db.)
Utazási igazolvány 1944
Utazási igazolvány 1944 (3 db., orosz, román, magyar nyelvű)
Közmunka alóli mentesítés 1944 (orosz, román, magyar nyelvű)
Nélkülözhetetlen szolgálati igazolvány 1944
Köztisztviselők Szakszervezete (Sindicatul Angajaţilor Publici) 1944 (2 db., orosz nyelvű)
Munkaigazolvány Minerva Nyomda 1944
Kenyérváltójegy
Kiküldetési igazolvány 1945 (2 db.)
Román Államvasutak (CFR) félárú jegy váltására jogosító igazolványa 1946
Katonakönyv (Livret militar) 1951
Román Bélyeggyűjtők Egyesülete (Asociaţia Filateliştilor din RPR) 1961–1963 (3 db.)
Román Akadémia Kolozsvári Fiókja Könyvtára Különgyűjteményének kutatására jogosító igazolvány 1965
Szállítási igazolvány 1944
Ideiglenes kolozsvári tartózkodási igazolvány 1945
Személyi igazolvány 1935
EKE tagsági igazolvány 1937
Tüzelőanyag vásárlási lap 1943
Illetménylap 1944
Bolyai Tudományegyetem Szakszervezete 1947
Román Akadémia Kolozsvári Fiókja 1952, 1958 (2 db.)
Professzori bizonyítvány 1956
Doktori bizonyítvány 1957
Vadász-és Sporthorgász Egyesület (AVSAP) 1960
Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) 1962
Babeş–Bolyai Tudományegyetem 1962
Babeş–Bolyai Tudományegyetem alkalmazotti igazolványa 1963
Szolgálati bizonyítványok
Szamosvölgyi Vasút Igazgatósága 1920
A nagyenyedi Református Tanítóképző Intézet 1933
A zilahi Református Wesselényi-Kollégium 1940
A kolozsvári Református Kollégium 1940
Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa (segédlelkészi szolgálat) 1945
Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 1946 (román nyelvű)
Református Theológia 1946
Tudományos pályájával kapcsolatos hivatalos iratok
Erdélyi Tudományos Intézet tagjává való kinevezése 1940
Erdélyi Tudományos Intézet igazgatójává való kinevezése 1944
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottság meghívott tagjává választotta 1943
Nyelvtudományi Intézete – Magyar Nyelvjárások Atlasza értekezlete 1959
A Román Akadémia munkatársává választotta 1950
Nyelvtudományi Intézete magyar tagozatának igazgatójává való kinevezése 1951
Meghívó a rendkívüli gyűlésre 1951 (SzTA feljegyzésével)
Nyelvtudományi Intézet főmunkatársává való kinevezése 1953
Kiküldetése 1954
Tudományos főmunkatársi igazolás 1955
Közlemény a magyar nyelvű szakfolyóiratról 1956
A Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztőbizottságának tagjává való kinevezése 1958
A NyIrK szerkesztése 1960, 1964
A moldvai csángó gyűjtőút engedélyei 1950 (4 db.)
A Romániai Magyar Nyelvjárások Atlasza munkaközösségéből kilép 1954 (2 db.)
Hivatalos értesítések, felkérések
Állami Könyvkiadó –Apáczai kötet 1953
Szamos-Kolozs Tartomány (útlevélügyben) 1939
Egészségügy minisztérium Csáti Lajosnak 1957
Tanügy minisztérium (SzTA diplomahonosítása) 1958
Petrovici, Emil emlékkönyv 1959
A 4-es számú elemi népiskola igazgatósága (korengedély díja ügyében)
Társadalombiztosítási és Nyugdíjhivatal SzTA nyugdíjának emeléséről 1971, 1972, 1977 (3 db.)
Kérvények, nyilatkozatok
SzTA jövedelembevallása 1932
Utazási kérvény 1945 (2 db., orosz nyelvű)
Csáti Éva kérése a Lakosságnyilvántartási Hivatalhoz 1947
Csáti Éva jövedelembevallása 1948
SzTA kiutazási kérvényei 1972, 1981, ? (4 db.)
Babeş-Bolyai Tudományegyetem kérvénye az Állami Levéltárhoz (harmincadszámadási könyvek ügyében) 1956
SzTA nyilatkozata SzT Ádám emigrálása ügyében a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filológiai karának dékánjához (Sz Csáti Éva kézírásával, 3 db.)
Adás-vételi és egyéb szerződések
Lebovits Leopoldné Weisz Jolán – Csáti Lajos, Takács Margit (lakásvásárlás) 1927 (2 db.)
Horváth György, Horváth János, Horváth József, Horváth Olga – Csáti Lajos, Takács Margit (erdődi ingatlanok) 1933 (2 db.)
Csáti Éva – Jancsó Ödönné (fogászati szék) 1945 (1 db.)
Mic, Ioan – Csáti Lajos, Takács Margit (telekvásárlás) 1950 (2 db.)
Csáti Lajos, Takács Margit – Lemák János 1950 (2 db.)
Csáti Lajosné Takács Margit – China, Andrei 1967 (1 db.)
Lakásügyek
SzTA, Csáti Éva 1941 –1982 (24 db.)
Csáti Lajos, Takács Margit 1949 –? (10 db.)
Egyéb
Perirat Bartók Józsefné hagyatéka ügyében Lengyel Dénesné Kovács Ágnes –Szabó T. Attila Szabó T. Márta, Nyárádi Mihályné 1951—1960 (6 db.)
Csáti Lajos és felesége Takács Margit kataszteri birtokíve 1941 (2 db.)
Erdélyi Kárpát Egyesület Erdély c. folyóiratának szerkesztői tisztéről lemond 1931
Magyar Nyelvtudományi Társaság meghívója a pécsi kongresszusra 1958
Orvosi vizsgálatok, receptek (17 db.)
(I/7)
Szabó T. Attila elhunytára, temetésére vonatkozó iratok
Gyászjelentés, részvétnyílvánítások a helyi sajtóban
Igazság 1987 március 5., 6., 7.-i száma
Făclia 1987. március 6.-i száma
Koszorújegyzék (13 db.)
Búcsúztatók
B. Gergely Piroska (2 db.)
Jakó Zsigmond (2 db.)
Nagy Jenő (3 db.)
Válasz a részvétlevelekre
Sz. Csáti Éva (5 fogalmazvány, 5 gépelt kézirat)
ifj. Szabó T. Attila válaszlevei
Bodor Pál
Szilágyi N. Sándor
Pop, Eugenia
A síremlék tervrajzai (4 db.)
Hivatalos iratok
Sz. Csáti Éva és ifj. Szabó T. Attila kérvényei sírhely kiutalása ügyében (4 db.)
Memoriu de activitate ştiinţifică (4 db.)
ifj. Szabó T. Attila örökösödési tárgyalásra való idézése
Számlák
Megemlékezések a romániai és a nemzetközi sajtóban
Daily News
Élet és Irodalom (Bodor Pál)
Lászlóffy Aladár (6 db.)
Magyar Hírek
Magyar Hírlap
Magyar Ifjúság (Sütő András)
Magyar Nemzet (március 6., 7.)
Magyar Szó
Népszabadság (?, március 6.)
Népszava (?, március 5., 9)
Rádió és Televízió Újság (Benkő Loránd)
Reformátusok Lapja
Szilágyi N. Sándor A Hét 1987. március 19.-i számából kihagyott megemlékezése
Tükör (Pomogáts Béla)
Vasárnapi Hírek
(I/8)
Sz. Csáti Éva- ifj. Szabó T. Attila: Szabó T. Attila vázlatos életrajza (12 db.)
Sz. Csáti Éva- ifj. Szabó T. Attila: Szabó T. Attila könyvtára (1 füzet)
Családtagok iratai Szabó T. Attila hagyatékában
(I/9)
id. Szabó T. Károly
A Kolozsmonostori Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet leckekönyve 1887
másolata 1890
A Kolozsmonostori Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet végbizonyítványa 1890
másolata 1901 (2 db.)
A budapesti Magyar Királyi Állatorvosi Akadámia leckekönyve 1890
Szabó T. Károlyné Bartók Ida levele 1903
Szabó T. Károlyné Bartók Ida
Keresztelési anyakönyvi kivonat 1942 (másolat)
Nemzetiségi bizonyítvány 1929
Állampolgársági bizonyítvány 1943
Családi értesítő id. Bartók József családjáról 1897
Nyugdíj ügyek 1941–1949 (23 db.)
Nyugdíjkönyve 1948
Kováts-Nagy Sándor gödöllői közjegyző levele Bartók József hagyatéktárgyalási ügyében, mellékelve a tárgyalási jegyzőkönyv egyszerű másolatát 1943 (5 db.)
Igazolványok, belépők (5 db.)
ifj. Szabó T. Károly levelei 1918 – ? (7 db.)
Szabó T. Károlyné levelezése (6 db.)
ifj. Szabó T. Károly levele húgához, Judithoz ?
Fényképek (4 db.)
Bartók István
Az ótordai Unitárius Gimnázium bizonyítványa 1859 (2 db.)
A Bécsi Egyetem orvosi karára beiratkozott 1864
Szegénységi bizonyítvány 1865
A Bécsi Egyetem Orvosi kar indexe 1870
Szigorlatainak díját kifizette 1870–1871 (3 db.)
Katonaorvossá való kinevezése 1871 (2 db.)
Orvosdoktorrá nyilvánítják 1872
A Kolozsvári Egyetem orvosi karára beiratkozott 1874
A Bécsi Orvostudori Collegium rendes tagjává fogadta 1878 (2 db.)
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Orvosi karának dékánjához, Belky Jánoshoz írt folyamodványa az egészségtan tanári tanfolyamra való felvétel ügyében 1885 (2 db.)
Középiskolai orvosi és egészségtan tanári képesítő bizonyítvány 1885 (2 db.)
A szülész esküje (nyomtatvány) ?1885
Ismeretlen instanciája a désaknai magisztrátushoz 1811
Bartók József
(Bartók Ida öccse)
id. Bartók József doktori oklevele( pergamen, sérült függőpecséttel) 1789
ifj. Bartók József levelei
Bartók Lujzához 1914 – 1930 (38 db.)
id.Bartók Józsefhez 1914–1915 (5 db.)
anyjához 1914–1915 (2 db.)
Kustár Piroskához 1915 (1 db.)
Fegyverneky Zoltán levelei Bartók Lujzához 1915 (2 db.)
Cirner Jenő Bartók Lujzához 1915 (1 db.)
Bartók Lujza Bartók Idához 1912 (1db.)
I/10
Lázár Istvánné Szabó T. Márta iratai
(Szabó T. Attila nővére)
Születési anyakönyvi kivonat 1924
Születési bizonyítvány 1959 (másolat)
Házassági anyakönyvi kivonat 1941
Házassági bizonyítvány 1959 (másolat)
Nemzetiségi bizonyítvány 1925
Állampolgársági bizonyítvány 1944 (magyar)
Állampolgársági bizonyítvány 1946 (román)
Halotti bizonyítvány 1966 (2 db., román nyelvű)
Daday István ny. ref. lp. megemlékezése Szabó Mártáról 1966. május 22.
Iskolai bizonyítványok
Elemi népiskolai bizonyítvány 1907
A kolozsvári állami polgári leányiskolával kapcsolatos női kereskedelmi szaktanfolyam bizonyítványa 1913
román fordítása (3 db)
Igazolványok, tagsági könyvek
Lakosságnyilvántartási Hivatal (Biroul Populaţiei) 1925
Inasotthonok, munkásnevelő intézetek támogatása 1934–1936 (3 db.)
Biztosítási könyvek 1934–1948 (5 db.)
Ingóságleltár 1939
OTBA Igényjogosultsági Igazolvány 1941
MÁV félárú jegy váltására jogosító igazolvány 1941
Magyar Királyi Illetményhivatal Értesítő Szelvényei 1942–1944 (22 db.)
Állandó lakás kijelentését igazoló szelvény 1944 (2 db.)
Munkaadói igazolvány 1944
Tagságidíj könyvecske 1944
Utazási igazolvány 1944
Engedély Budapest elhagyására 1945
Comisia de Purificare (Tisztogató bizottság) bizonyítványa 1945
Corpul Contabililor Autorizaţi şi Experţilor Contabili, Secţiunea Dej 1947
Confederaţia Generală a Muncii, Carnet Cultural 1948
Uniunea Femeilor Democrate din România 1950 ( 2db.)
Carnet de Muncă 1950
Carnet de vizite medicale 1950
Romániai Magyar Népi Szövetség 1952
A Dési Közszolgálatban Álló Altisztek és Szolgák Temetkezési Biztosító Egyesülete 1953
Casa de Ajutor Reciproc a Pensionarilor, Dej 1953
Consiliul Central al Sindicatelor din Republica Populară Română, Comitetul Central al Sindicatului Muncitorilor din Cooperaţiune 1954–1957 (3 db.)
AVSAP 1955
Crucea Roşie 1958
Népszámlálási bizonyítvány 1966
Nyugdíjügyek 1941–1957 (29 db.)
Elismervények 1936–1966 (9 db.)
Kérvények 1944-1964 (9 db.)
Szerződések
Ajándékozási szerződés Szabó T. Károlyné Bartók Ida és Lázár Istvánné Szabó T. Márta között 1943 (4 db.)
román fordítása (3 db.)
Munkaszerződés 1954
Bérleti szerződés Scridon, Elena és Szabó T. Márta között 1949 (2 db.)
Önéletrajz (5 db.)
Mátyásföldi örökség periratai (57 db.) és Szabó T. Attila ezzel kapcsolatos levelei nővéréhez (4 db.)
Szomorújelentések
Lázár István 1921 (3 db.)
Lázár Jenőke 1921
Bartók Lujza
Béczy Ernő
Papp Gézáné sz. Felényi Adél
Vékás József
Különfélék
Fényképek (2 db.)
Emőd Tamás versei
Antal Imre verse
versek, dalok, újságkivágatok
fényképek (2 db.)
Levelezés
Lázár István 1919
Bartók Lujza 1936 (ugyanazon a lapon Szabó T. Márta válaszlevele)
Bartók József 1940
Sághy Istvánné 1948
Eszenyei Gyuláné 1961
Szabó T. Attila 1962–1966 12
Szabó T. Áron és 1966
Sz. Csáti Éva
… Károly 1949
… Piroska ?
Megj. A levelezés még két azonosítatlan levélírótól származó levelet tartalmaz.
Lázár István
(Szabó T. Márta férje)
A Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jogi-és Államtudományi karának leckekönyve 1912–1917
A Marosvásárhelyi Közigazgatási Tanfolyammal kapcsolatos iratok 1913–1914 (7 db.)
bizonyítványa 1919
Lázár István fizetési könyve 1914
szolgálati bizonyítványok 1913–1919 (9 db.)
kérvénye 1917 (2 db.)
Kinevezése a nagyiklódi segédjegyzői állásra 1914
Kérvénye a Dési Hitelbank Igazgatóságához 1920 (2 db.)
Halotti anyakönyvi kivonata 1921, 1941 (2 db.)
Baráti szerződés a zilahi Wesselényi-kollégium végzettjei között 1912 (2 db.)
Jegyzőkönyv a dr. Weress József és Lázár István között felmerült lovagias ügyben 1920 (2 db.)
I/11
SzT Márta által megőrzött folyóiratok
ifj. Szabó T. Károly
(Szabó T. Attila bátyja)
Szabó T. Károly levele 1938 okt. 7. (4db.)
Szabó T. Károly katonai kitüntetése (1934)
Szabó T. Károly keresésére vonatkozó iratok 1941–1943 (7db.)
Szabó T. Judit
(Szabó T. Attila testvére)
Tagsági könyv 1951
Munkaigazolvány 1951
(I/11)
ifj. Szabó T. Károly: Sirocco (regény)
(I/12)
ifj. Szabó T. Károly fordítása
Verne: A Barsac-expedíció különös története
(I/13)
Szabó T. Attila egyetemi tevékenységével kapcsolatos iratok
Tanrendváltozás 1942/1943 (4 db.)
Tanrend:
1944/1945 (4 db.)
1946/1947 (8 db.)
1959/1960 (2 db.)
1961/1962 (2 db.)
1966/1967 (III. év)
1966/1967 (V. év)
A Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Diákvédő Hivatala 1943. szept. 25.-i gyűlésének jegyzőkönyve (40 db.+ kísérőlevél)
A Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem tantestületi tagjainak publikációsjegyzéke 1940–1943 (SzTA 2 levele a rektorhoz)
Jog-és Államtudományi Kar (12 db.)
Orvostudományi Kar (8 db.)
Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar (27 db.)
Matematikai-és Természettudományi Kar (13 db.)
Közgazdaságtudományi Kar (3 db.)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv-és Irodalomtudományi Tanszéke tagjai folyamodványa a Tanügyminisztériumhoz felvételi és tanrendbeli változtatások ügyében (1980-as évek, 18 db.)
Szabó T. Attila beszédei
Megnyitóbeszéd (3 db.)
Az Egyetemi Tanács előtt 1946. júl. 2-án a magyar egyetemi hallgatók letartóztatása ügyében
Beszámoló a Tanszék ülésén (21 db.)
Gálffy Mózes nyugdíjbavonulásakor (1980, 5 db.)
Tételek a magyar–történelem szakos hallgatók számára
Vizsgadolgozatok (24 db.)
Választható szakdolgozati témák magyar nyelvészetből (7 db.)
Referátumok
licenciátusi dolgozatokról: Péter János (3 db.)
Wolfart Márta (3 db.)
Vincze Jánosról (3 db.)
Szabó Zoltánról (7 db.)
Feljegyzései diákjairól 1961 (1 füzet)
Doktorandus-vezetés ügyei
Brauch Magda felvétele
Péntek Erzsébet felvétele
Feljegyzései az 1979/1980-ban felvettekről (1 füzet)
Doktorjelöltek 1980/1981
Folyamodványa a nyugdíjazásakor függőben maradt doktorandusok ügyében (3 db.)
Általános szókészlettan vizsgához felhasznált irodalom jegyzéke (Barabásné Béres Katalin, Kovácsné József Magdolna, 8 db.)
Általános stilisztika (5 db.)
Referátumok doktori disszertációkról
Lakó Elemér 1957 (30 db.)
Vámszer Márta 1962 (12 db.)
Brauch Magda 1976 (5 db.)
Balogh Dezső beszéde SzTA nyugdíjbavonulásakor (7 db.)
Egyetemi rendezvények programfüzetei
A kolozsvári Victor Babeş és a Bolyai Tudományegyetem első tudományos ülésszakának programja 1955
A Bolyai Tudományegyetem tudományos diákkörök konferenciájának programja 1956
A kolozsvári Victor Babeş és a Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanszemélyzetének tudományos ülésszakának programja 1958
I/14
Az Erdélyi Múzeum szerkesztőségének illusztrációi
Népművészeti tárgyak vásárlásáról vezetett napló (2 füzet)
Teleki Pál Tudományos Intézet Erdélyi Tudományos Intézete számla-iktatója (szerzői tiszteletdíjak, 1 füzet)
II. Szabó T. Attila kéziratai
Nyelv-, nyelvjárás, nyelv- és szótörténet
II/1.
A Romániai Magyar Nyelvjárások Atlaszának kérdőívei (I. kötet 207, II. kötet 216)
Jegyzetek a RMNyA kérdőívéhez (1 füzet + 39 db.)
II/2.
Adatgyűjtés a RMNyA-hoz (53 db. +21 térkép)
Kiegészítések a RMNyA-hoz, mutatók (150 db. + 1 térkép)
Az erdélyi magyar nyelv-és nyelvjárástörténeti kutatás szempontjai és feladatai (2x20 db.)
Nyelvjárás (jegyzetek, 2 füzet)
A magyar nyelvjárások hangjainak jelölése (30 db.)
A magyar nyelvjárástörténet vázlata (180 db.)
II/3.
Az erdélyi magyar nyelvtudomány századai a tudománytörténet távlatában (11 db.)
Az erdélyi magyar nyelvtudományi munkásság 1848–1900 között (7 db.)
Emlékeztető a magyar nyelvtudományi munkásság ügyében 1955 (2x6 db.)
Mennyiben segíti elő az Akadémiának a nyelvészeti kérdésekkel foglakozó ülésszaka a magyar nyelvészek munkáját? (4 db.)
Magyar nyelvtudományi munkálatik Romániában (2x23 db.)
Magyar nyelvtudomány és magyar nyelvészek az Észak-Amerikai Egyesült Államokban 1970 (12 db.)
A hazai magyar nyelvtudomány tíz évének munkaeredményei és jövő feladatai 1958 (Kelemen Lajos és Gálffy Mózes referátumával, 3x14 +2 db.)
Marr élete és nyelvelmélete (7 db.)
Marr és jáfeti nyelvelmélete (43 db.)
A nyelv élete (29 db.)
A magyar nyelv eredete (23 db.)
Anyanyelvünk (3 db.)
Anyanyelvünk életéből (13 db.)
Bevezetés a nyelvtudomány módszertanába 1943/1946 (121 db.)
II/4.
Az erdélyi magyar népnyelv-kutatás könyvészete (61 db.)
Nyelvjárás, köznyelv, irodalmi nyelv 1968 (10 db.)
szótörténeti adatok a XVI.–XIX. századi erdélyi köz-és népnyelvből (38 db.)
Adatgyűjtés (19 db.)
Magyari József magyarózdi lakos írása
Kalotaszeg és vidéke népnyelvi térképének munkálatairól (3 füzet)
Népnyelvi kérdőívek (benne:Csűry Bálint és Arany Albert kérdőíve, 249 db.)
Cigány nyelvek (66 db.)
II/5.
Pópa (11 db.)
A magyar szókészlet román elemeinek története (7 db.)
-e, -é (8 db.)
Az író és a nyelvész (4 db.)
A rádióbeli nyelvművelő előadások elé (3 db.)
Általában (2 db.)
Azt a kutyafáját! 1959 (3 db.)
A névragozás (17 db.)
Enyedi Pálfi István helyesírásának vizsgálata (48 db.)
Torockó és vidéke XVIII–XIX. századi írásbeliségének nyelvéből (93 db.)
II/6.
Alaktan (121 db.)
A képzőrendszer története (123 db.)
Mondattan 1961/1966 (149 db.)
II/7.
Szótörténeti szótáraink, szójegyzékeink és egy erdélyi nyelvtörténeti szótár szerkesztésének elvi kérdései (162 db.)
Az Erdélyi Magyar Oklevélszótár anyaggyűjtési, anyagrendezési és szerkesztési kérdései ( vázlat, 5 db.)
Az Erdélyi Magyar Oklevélszótár anyaggyűjtési, anyagrendezési és szerkesztési kérdései (7 db.)
Szókincstörténet 1955/1956 (329 db.)
II/8.
1950-es gyűjtőút (1 füzet)
1956-os gyűjtőút (1 füzet)
A Moldvai Csángó Nyelvjárási Atlasza (ismertetés, 3 db.)
A MCsNyA előszava 1968 (3 db.)
A MCsNyA I. kötetének kézirata (benne: utasítás az adattári rész szerkesztéséhez 1963, 108 db.)
román nyelvű (3x12+2x4 db.)
helységnevek (2 db.)
térképek (2 db.)
A csángó név eredete (3 db.)
Moldvai csángó népköltészet (adatgyűjtés)
Gyimesi csángó gyűjtés
Adatgyűjtés a csángó nyelvjáráshoz (24 db. + a kutatópontok térképe 32 db.)
Adatgyűjtés (96 db.)
Az etimológiai-szótörténeti rész szerkesztésének elvei (3 db.)
Helynév, személynév
II/9.
Bilabiális v hangjaink és néhány román helynév magyar előzményének kérdéséhez (11 db.)
Zilah helynévtörténeti adatai a XIV.–XX. században (46 db.)
Szásznyíres (30 db.)
Benája (2 db.)
Miről beszélnek a helynevek? (4 db.)
Vázlat az erdélyi magyar településnevek kialakulásáról (17 db.)
Adatok Háromszék történeti helynévanyagának ismeretéhez írta Cs. Bogáts Dénes, sajtó alá rendezte SzTA (16 db.)
Az 1332–1337-i pápai tizedjegyzék egykori csíki és erdőháti esperesi kerületének települései (12 db.)
Dés helynevei (cédulagyűjtemény, 16 sz. doboz)
Dés helynevei (benne: Albisi Sándor kereskedőinas felszabadítólevele (XVIII. századi kézirat), 174 db. + korrektúra példány)
Helynévi adatok
Venice–eltűnt település (cédulán)
Mosolygó (3 db.)
Újabb adatok a Virgó-kérdéshez (4 db.)
Tövised, Tövishíd (cédulán)
Nemes-és jobbágynevek (cédulagyűjtemény, 5 sz. doboz)
Mesternevek (cédulagyűjtemény, 1 sz. doboz)
Személynevek (cédulagyűjtemény, 13, 17, 18 sz. doboz)
Kalotaszegi becenevek (cédulagyűjtemény, 19 sz. doboz)
Kolozsvári becenevek (cédulagyűjtemény, 20 sz. doboz)
A kolozsvári barnasibok (5 db.)
A XVI. századi magyar megkülönböztető nevek (6 db.)
Dés személynevei (cédulák)
Személy-és helynévtörténeti adatok, alias nevek (cédulagyűjtemény, 21 sz. doboz)
Forrásközlések, történeti, levéltártani tanulmányok
II/10.
Három XVI. század végi jobbágykezeslevél (17 db.)
A Jankó-és a Vajna család tagjai az erdélyi rendek előtt Mikes Pál kegyetlen pusztításait panaszolják (2 db.)
Lengyel–magyar véres csetepaté Kolozsvárt 1585-ben (16 db.)
Egy virágének-mondó kolozsvári leányzó pajzán históriája 1585-ből. (17 db.)
Fejérlábú Katus és férje fura búnhődésének rövid története 1586-ból. (3 db.)
Egy kolozsvári ötvösműhely szerszámanyaga 1622-ben. (7 db.)
Hogyan lett Heltai Gáspár kolozsvári halastó-birtokos? (4 db.)
Barabássy Farkas és Lénárt kölcsönös örökösödési egyezséglevele. XVI. század közepe. (4 db.)
Barlabássy János és Lénárt kölcsönös jobbágy-bocsátó levele 1554-ből (6 db.)
XVI. századi magyar nyelvú levelek a Suky-levéltárból (38 db.)
Dávic Ferenc és árvái (11 db.)
ét kalotaszegi osztozó-levél a XVI. századból (Kemény Jánosné és mostohafiai osztozó-levele 1562-ből, A Kemény-fiak osztozó-levele a gyerőmonostori jószágról 1566+korrektúrapéldány, 25 db.)
A gyerőmonostori és meregyói nemesek közös havas-használati kötéslevele 1568-ból (7 db.)
Lupsai Anna és János egyezséglevele 1577 (Kelemen Lajos kézirata SzTA jegyzeteivel, 2 db.)
A levéltári kutatás kérdései 1958 (14 db.)
Énekeskönyveink a XIX. század közepéig (adatgyűjtés)
Pótlások a Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI–XIX. században c. munkához.(cédulagyűjtemény)
Diáknóták
A Szabács-viadala hitelességének kérdéséhez (9 db.)
Gyergyó (levéltári adatok)
A görög-katolikus egyház létrejöttére vonatkozó levéltári adatok (26 db.)
A kolozsvári szabó-céhre vonatkozó adatok (17 db.)
Népiségtörténet (cédulagyűjtemény, 5., 6. sz. doboz)
Erdélyi jobbágyságtörténet (cédulagyűjtemény, 7. sz. doboz)
Papok, rektorok, egyháztörténeti adatok (cédulagyűjtemény, 8., 9., 10. sz. doboz)
Ismeretlen irodalomtörténeti adatok erdélyi kézirattárakból (cédulagyűjtemény, 12. sz. doboz)
Vegyes levéltári adatgyűjtés (cédulagyűjtemény, 14., 15. sz. doboz)
Az Erdélyi Irodalmi Szemle bibliográfiája (cédulagyűjtemény, 20. sz. doboz)
II/11.
Marosvásárhelyi sorok kézirata
Válogatott cikkek és tanulmányok VI. kötetének kézirata
Néprajz, vegyes kéziratok
II/12.
A magyarság néprajza (7 db.)
A kalotaszegi magyar népi öltözet (4 db.)
Néprajzi adatgyűjtés (1–4. sz. doboz)
Népdalok (11 sz. doboz)
Népmesetípusok (8 db.)
Az erdélyi magyar egyetem 1944 (10 db.)
A barcasági múzeum
A hetvenedik évforduló küszöbén (Jakó Zsigmond köszöntése, 21 db.)
Farczády Elek köszöntése (3 db.)
Pais Dezső köszöntése (2 db.)
A nyolcvanadik mérföldkőnél (Tulogdy János köszöntése 1971, 6 db.)
Pálffy János (27 db.)
Pálffy János emlékezéseinek felfedezése és kiadása 1939 (10 db.)
Gyarmathi Sámuel nyelvtudományi munkássága a tudománytörténet távlatában (11 db.)
Kriza János és a Vadrózsák nyelvjáráskutatásunkban (48 db.)
Fülöp Antal Andor 70. évfordulójára (11 db.)
Fülöp Antal Andor gyűjteményes kiállítása elé (9 db.)
Kósa-Huba István kiállítása elé (2 db.)
Véleményezések, recenziók
Véleményes javaslat Loványi Gyula henceg szófejtéséről 1958
Vélemény és javaslat Vetró Artúr művészeti tanulmányainak kötetéről 1979 (8 db.)
Nagy Jenő Néprajzi és nyelvjárási tanulmányok 1984 (10 db.)
Jelentés az Utunkban, az Irodalmi Almanachban és a Romániai Magyar Szóban 1950. IX. 1.–1951. IX. 1-ig megjelent bírálatok nyelvéről (7 db.)
II/13
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárra vonatkozó iratok
II/14
Töredékek
III. Szabó T. Attila gyűjtemény
Bódis István
Bábonyi keresztek, fejfák vázlatai 1936 (1 füzet)
Brüll Emánuel
Az Erdélyi Múzeum –Egyesület kiadványaiban szereplő képek nyomódúcainak mutatója (1 füzet)
Szószaporítás (5 db.)
Őrizzük meg nyelvünk épségét és szépségét (3 db.)
Nevek(adatgyűjtés, cédulák)
Kirándulások (2 db.)
Gálfi Mózes kérvénye a honvédelmi miniszterhez
Népi Turisztikai Szövetség űrlapjai
Számlák, nyugták
Levelezése
Beke Ödön 1949 1
Bíró Sándor 1949 1
Herepei János 1941–1946 2
Korlovszki Ádám 1930 1
Lőrinczi László 1951 1
Müller Ernő és Bánffy Árpád 1937 1
Vajna Pál 1951 1
Varga Sándor ? 1
Vásárhelyi János 1928–1931 6
Végh család 1930 1
Hivatalos
A Magyar Népköztársaság Követségének Útlevélhivatala 1950 1
Megjegyzés: A levelezés a fentieken kívül még 17 ismeretlen levélírótól származó levelet tartalmaz.
Brüll Emánuel 17 ismeretlen leveléből:
Herepei János - Brüll Emánuelhez (6 db)
Herepei Jánosné - Brüll Emánuelhez (3 db)
Herepei János
A bokály (14 db.)
A Házsongárd nevének eredete (4 db.)
A kolozsvári Házsongárdi temető (hiányos, 3 db.)
A vinci bokály (9 db.)
A XVIII. század folyamán Erdélyben forgalomban volt pénzek értékviszonya (8 db.)
Apáczai akadémiákra való indulásának és hazatérésének időpontja (5 db.)
Apáczai származásának kérdése (6 db.)
Az akadémia szükségességének gondolata Erdélyben 1672-ben (5 db.)
Az erdélyi kollégiumi ifjúság iskolai színjátszásának kérdéséhez (26 db.+ rövid kivonata román nyelven 3 db.)
Becézőnevek a régi Kolozsváron (25 db.)
Kik voltak az alvinci újkeresztyének? (5 db.)
Szentkirályi M. Benedek (11 db.)
Teleki Mihály, az emberséges ember (18 db.)
Városháza. Vendégfogadó (7 db.)
Fritz Holzträger
Arany János és a német irodalom
Arany János két ismeretlen ismert fordítása (14 db.)
Mit tudunk Arany viszonyáról a német irodalomhoz saját vallomásaiból? (12 db.)
Firdusi (13 db.)
Geothe (49 db.)
Nibelungenlied (11 db.)
Az elveszett alkotmány (15 db.)
Heine (20 db.)
Lessing (17 db.)
Chanusso (35 db.)
Schiller (9 db.)
Übersetzungen (73 db.)
Die Deutschensiedlungen im Timestal (18 db.)
Magyarisch ispán, detsch gespan (6 db.)
Kelemen Lajos
Kelemen Lajos végrendelete 1941. június 28. (2 db.)
Önéletrajza 1942 (8 db.)
MTA külső tagja (oklevél)
Kovács István régész-numizmatikusról szóló nekrológ (1 db)
Levelezése
Kónya Ádámhoz 1958 3
Szabó T. Attilához 1961 1
ismeretlenekhez 5
Kelemen Lajos naplóinak jegyzéke (Szabó T. Attila kézirata)
A szerkesztők felkérése a Kelemen Lajos-emlékkönyvben való közreműködésre 1956 (3 db.)
Szabó T. Attila köszöntője a 80. évfordulóra 1957
A kelemen Lajos-emlékkönyv méltatásai (Szabó T. Attila cédulái, újságkivágatok)
Balogh Jolán részvéttávirata Kelemen Lajos halálakor
Jakó Zsigmond: Kelemen Lajos sírjánál 1963 (4 db.)
Szabó T. Attila Kelemen Lajosról (3 db.)
Gidófalvy István Kelemen Lajosról (10 db.)
Sajtóbeli megemlékezések 1977–1978
Nagy János: A nyárádszentlászlói unitárius szentegyház történeti leírása 1910 (27 db.)
M. Nagy Ottó
A zilahi evang. reform. főgymnasium ifj. önképzőkörének jegyzőkönyve az 1895/1895. évben (6 db.)
Adatok Ady Endre középiskolás tanuló-éveihez (15 db.)
Adatok Ady Endre zilahi diákéveihez (4 db.)
Ady Endre korai versei a Szilágyban (4 db.)
Ady Endre születési anyakönyvi kivonata 1937 (csatolva Tatár Mihály ref. lp. levele)
Ady Endre zilahi diákévei
Ismeretlen adatok Ady Endre diákságáról (3 db.)
Mit adott a ref. Wesselényi kollégium Ady Endrének? (3 db.)
Jegyzetek (9 db.)
Köszöntőbeszéd
Gyarmathi Sámuel élete és munkássága (62 db.)
Gyarmathi Sámuel könyvei (17 db.)
A nyelvtudomány erdélyi csillaga – dr. Gyarmathi Sámuel (4 db.)
Dr. Gyarmathi Sámuel (58 db.)
Mások becsülik, mi se feledjük el ! Gyarmathi Sámuel az európai hírű tudós (2 db.)
Gyarmathi Sámuel Zilahon
Egy zilahi kollégiumi tanár (2 db.)
Adatok Kőrösi Csoma Sándor életéhez
Vérbeli diák
Jegyzetek (135 db.)
Levelezése
Kövess József ? 1
Somogyi Kálmán ? 1
M. Nagy Ottó Kövess Józsefhez 2
Sándor Gábor
Születési bizonyítvány 1944
Keresztelési bizonyítvány 1932
Sándor István keresztlevele (1851) 1943
Nemes Gyula keresztlevele (1858) 1942
Molnár Rosália keresztlevele (1864) 1942
Nemes Gyula –Molnár Rozália házassági bizonyítványa (1884) 1942
Állampolgársági bizonyítvány 1944
Tanulmányi bizonyítványok
Carnet şcolar 1929–1931 (3 db.)
Négy elemi elvégzésének bizonyítványa 1932
Kolozsvári Római-Katholikus Főgimnázium értesítője 1933/1934
Római - Katolikus Fiúlíceum bizonyítványa 1936/1937 (2 db.)
Érettségi bizonyítvány 1940
A kolozsvári Római-Katolikus Főgimnázium igazgatósága erkölcsi bizonyítványa 1940
A Magyar Királyi Vallás-és Közoktatásügyi Miniszter rendelete a Horthy Miklós ösztöndíjra vonatkozóan 1941
A Magyar Királyi Vallás-és Közoktatásügyi Miniszter értesíti a Horthy Miklós ösztöndíj elnyeréséről 1941
A kolozsvári Római-katolikus Főgimnázium igazolványa a VIII. osztály elvégzéséről 1944
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem leckeigazolványa 1940
Egyetemi diplomájának másolata 1944
A Magyar Királyi Állami Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság értesítője 1945 (román fordítása 1946)
Doktori diplomája
Tudományos pályájára vonatkozó iratok
Ferenc József - Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar díjtalan gyakornokává való megválasztásáról értesítik 1942
Ferenc József - Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar díjtalan gyakornokává kinevezik 1942
Ferenc József - Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar díjtalan gyakornoki eskütételi igazolvány 1942
A csíki gyűjtőmunka igazolványai, ajánlásai 1943
Erdélyi Tudományos Intézet
Római Katolikus Püspöki Helytartóság, Kolozsvár
Csík vármegye alispánja
Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Történeti Tára – hivatali fogadalom 1944
Ferenc József - Tudományegyetem Érmészeti és Régészeti Intézete jutalomdíjas gyakornokává kinevezik 1944
A Római-Katolikus Püspöki Helytartóság a kézdivásárhelyi gimnázium helyettes magyar–történelem szakos tanárává kinevezi 1945
A Romániai Országos Demokrata Arcvonal Észak-erdélyi Végrehajtó Bizottsága a Székely Nemzeti Múzeum igazgatói állására ajánlja 1945
Márton Áron püspök a kézdivásárhelyi főgimnáziumba szubrégensnek kinevezi 1945
Az Erdélyi Tudományos Intézet tagjává választotta 1946
A kézdivásárhelyi Római - Katolikus Nagy Mózes Főgimnázium Igazgatósága szolgálati bizonyítványa 1946 (román fordítása, 2 db.)
A kézdivásárhelyi Római-Katolikus Főgimnáziumban végzett tanári munkájával kapcsolatos iratok
értesítők, osztálynévsorok, dolgozatfüzetek, igazolások
Különféle igazolványok, hivatalos iratok
Kolozsvár Polgármesteri Hivatal – V. (katonai) ügyosztály 1941
Polgári Személyi Lap 1942
Sorozási bizonyítvány 1942
Tartalékos tiszti kiképzésre való jelentkezése elfogadása 1942
Ferenc József - Tudományegyetem nélkülözhetetlen szolgálati igazolványa 1944
Katonai szolgálati bizonyítvány 1946 (román fordítása, 2 db.)
Választói bizonyítvány (2 db.)
Kolozsvári Városi Őrség igazolványa 1944
Kolozsvár sz. kir. város főispánja a bevonulási kötelezettség alól felmenti 1944
Ministerul Instrucţiunii, al Cultelor şi Artelor – Direcţiunea Învăţământului, Statul personal (2 füzet)
A Tisztogató Bizottság bizonyítványának román fordítása 1945
Személyes iratok
Életrajza (2 db.)
Családfája (4 db.)
Háztartással kapcsolatos feljegyzései 1946/1947
Kéziratai
Gergely Béla sírjánál 1943
Mozsolics Amália adatai 1943 (11 db.)
Humanista hatások középkori kódexeinkben (9 db.)
Bartók György filozófiai előadásai (jegyzet, 17 db.)
Diáknóták (2 db.)
Beszédei, előadásai
1946. március 15. (12 db.)
1946. május 18. (5 db.)
Néprajzi előadása (17 db.)
Sándor Gáborról
Szabó T. Attila megemlékezése Sándor Gáborról 1948
Levelezése
Árvay József 1942–1944 4
Balassa Iván ? 1
Bartalis Dénes 1943–? 3
Bálint Sándor 1942 1
Czompó István 1942–1943 2
Cseh Lenke és Irma 1945 1
Dányi Károly 1942–1944 9
Dávid László 1946–1947 2
Gazda Ferenc 1942 1
Jánó Mihály 1941–1947 2
Kinda (Chinda) Péter 1944 1
Kocziány László ? 1
Kozma Lajos, Jancsó Mózes és Máthé Dezső 1946 1
Major László 1944 1
Mágory István ? 1
Nagy Rózsa 1942 4
Pálfy Antal 1944 1
Perczely Nándor 1943 1
Pferschy Lajos 1941 1
Porcsa Mihály 1941–1944 7
Radnóti Áron 1946 1
Sándor József (S.G. édesapja) 1946–1947 2
Szabó T. Attila 1943 2
Szentiványi Csaba 1942 1
Szentpétery Ilona 1943 1
Szigetváry Ferenc 1943 1
Szilágyi István ? 1
Szilágyi János 1943 2
Szűcs Nándor 1943 1
Vargha László 1941–1943 2
Vámszer Géza 1944 1
Hivatalos
Egyetemi Hallgatók Szent Lászlóról nevezett Mária -Kongregációja 1943 2
Ferenc József Tudományegyetem Diákvédő Hivatala 1942 1
Instituto di Cultura Italiana per l’Ungheria, sezione di Kolozsvár 1942 1
Kolozs megye és Kolozsvár város Közellátásügyi Kormánybiztosa 1942 1
Kolozsvár Sz. Kir. Város Polgármestere 1942 1
Magyar Királyi Földművelésügyi Miniszter, a miniszter titkára 1940 1
Magyar Királyi Nemzetvédelmi Miniszter–Propaganda Miniszter 1943 1
Megjegyzés: Sándor Gábor levelezésében még 10 db. azonosítatlan levélírótól származó levél található.
Gy. Szabó Béla
Kéziratai
A Hónapok német fordítása (52 db.)
A művész írásai (3 db.)
Anekdoták
Az ex libris kiállítás szabályzata
Dsida Jenő rögtönöz 1969 (4 db.)
Festik az arcképem 1938 (4 db.)
Halálfélelem
Radió interjú (3 db.,román nyelvű 4 db.)
TV Moszkva riportja 1960 (4 db., magyar nyelvű vázlata 3 db.)
Töredékek (7 db.)
Egyebek
utalvány, belépő
Gy. Szabó Béláról
Balogh József (Művelődés, 1976)
Gábor Dénes
Szabó T. Attila (A Hét, 1981)
Temetési búcsúztatója 1985
Megemlékezések
Bécsi Napló 1986
Magyar Hírek 1986
Levelezése
Albert Ferenc 1977 2
Balogh Péter ? 1
Balogh Lajos 1972 1
Bíró Béla 1976–1980 4
Bordy András 1943 1
Csaplár Ferenc 1974 1
Cseresznyés Gyula 1985 1
Csibi család ? 1
Dabócai Mihály 1941 1
Fáth Lajos 1980 1
Futaky István 1980 1
Galambos Ferenc 1977 1
Gyimesi Kásás Ernő 1981–1982 2
Hermann, Hans 1974 1
Horváth György 1975 1
Jékely Lajos 1965 1
Kéki Béla 1984 1
Kováts Benedek 1972 1
Kovács Gábor 1976 1
Kováts Iván 1973 1
Kós Károly 1976 1
László Gyula ?–1961 2
Lőrinczi László 1983–1985 2
Márton Áron 1976 1
Méliusz József 1969 1
Páll József 1977 1
Pogány … 1976 1
Polkowskij, G. 1975 1
Puthofer Jenő 1947 1
Scott, Joseph W. 1977 1
Simon Béla ? 1
Szabó Mihályné 1968 1
Cs. Szabó László 1977 1
Szemlér Ferenc 1977 2
Takáts Zoltán 1961 1
Tervonen, Viljo 1978–1979 2
Tóth Béla 1970–1977 3
Tőkés József ? 1
Zoltáni Géza 1976 1
Hivatalos
Centrul de Îndrumare a Creaţiei Populare şi a Mişcării Artistice de Masă al Judeţului Alba 1976 1
Gyergyói Múzeum 1977 1
Megjegyzés: Gy. Szabó Béla levelezése még 10 db. azonosítatlan levelet tartalmaz.
Gy. Szabó Béla által írt levelek
Ceauşescu, Nicolae 1978 1
Fazekas János 1970 1
Vetró Artúr
A célszerű, a hasznos és a szép viszonya az építészetben (17 db.)
A dada (5 db.)
A művészet sajátos törvényszerűségei és a művészi tudat (24 db.)
A szürrealizmus 1972 (14 db.)
Absztrakt művészet. Absztrakció és absztraktizmus (29 db.)
Az absztrakt művészet és a vallás (10 db.)
Az egyéniség és az egyéni a művészetben (8 db.)
Bevezetés-féle 1978 (3 db.)
Bevezető gondolatok a társadalom és művészet viszonyáról (29 db.)
Deák Ferenc kiállításáról (2 db.)
Gondolatok a vázlatról és a vázlatosságról (10 db.)
Képzőművészeti levél 1958 (4 db.)
Mohi Sándor sajátos világa (6 db.)
Nagy Albert képei előtt 1958 (5 db.)
Stílus vagy modor (7 db.)
Tudományos gondolkodás, gépi civilizáció, művészet 1967 (16 db.)
Tűnődés a kor stílusáról és a korszerűségről (14 db.)
töredék (2 db.)
Zilahi Sebess József
Zilahi Sebess József önéletrajza (4 füzet)
Vázlatok
Nagy Géza búcsúztatója 1975 (3 db.)
Szentgyörgyi Pál búcsúztatója 1975 (3 db.)
3 ismeretlen szerzőjű búcsúztató
Sipos Géza levele Zilahi Sebess Józsefhez
Dáné Tibor cikke Zilahi Sebess Józsefről
IV. Szabó T. Attila hagyatékában lévő kisebb kéziratok
IV/1
Balogh Artúr: Nemzeti kisebbségi védelem Erdély régi alkotmányában (10 db.)
Balogh Ödön: A marosvásárhelyi fazekasmesterség (45 db., hiányos)
Bántó Bálint: A helynév (2x6)
Bántó Bálint: Mikola község helynevei (12 db., 10 térkép)
Barabás Jenő: A kemence jelentéstörténetéhez (6 db.)
Benedek …: Kolozsvár = Miklósvár (5 db.)
Benedek Simon Fidél: Kájoni János élete és működése (96 db.)
Binder Pál: Adatok a magyar települési nevek eredetéhez és használatához (11 db.)
Binder Pál: Néhány újabb adat a csángók székely származásáról (10 db.)
Binder, Paul - Keintzel-Schön Fritz recenziója (2 db.)
Bitay Árpád: Mit jelent Enyednek a neve? (6 db.)
Borbáth Dániel: Szabó T. Attila Nyelv és irodalom c. tanulmánykötetéről (2 db.)
Dávid Gyula: Búcsúzunk Mikó Imrétől (2 db.)
Dentumagor versei, drámáinak jegyzéke, levele
Egriné Abaffy Erzsébet: Sopron megye nyelve a XVI. században (kandidátusi értekezés kivonata, 3 db.)
Faragó József: Madárnevek, madárhívogatók és madárhangok Háromszékről (2 db.)
Gálffy Mózes megjelent munkáinak jegyzéke (2x6)
Gellért Sándor: A nyelvészet forrásai (9 db.)
Görcsös Mihály: Beszámoló a CSEMADOK Kassa Északi Körzete Helyi Szervezetének, a Batsányi Körnek 1971-ben végzett munkásságáról (18 db.)
Gy. Szabó Gyula: Asszonysziget, Kerektó. A bihari Érmellék helynevei (169 db.)
IV/2
Horváth Valter: Régi orosz települések a Kárpátok mentén (6 db.)
Hunyadi Ödön népmese-gyűjtése (16 db.)
Illyés Géza: A küküllői református egyházmegye levéltárának története (11 db.)
Incze Lajos: Népköltészet és hadkötelezettség (6 db.)
Jakab Antal: Tündérmadár (vers)
Janitsek Jenő: Apáca község helynevei (22 db.)
Janitsek Jenő: Fejérd község történeti és élő helynevei (92 db.)
Javaslat az Arany János - kötet szerkesztésére vonatkozóan (2 db.)
Keintzel-Schön, Fritz − Binder, Paul: Friedrich Krauss Treppener Wörterbuch c. könyvéről (4 db.)
Kelemen István: Az Arany-balladák etimológiai statisztikája (43 db.)
Kiss Béla: Egy barcasági magyar múzeum megteremtésének előmunkálatai (5 db.)
Konsza Samu: Tájékoztató a Háromszéki magyar népköltészet c. mű gyűjtőmunkájáról (SzTA megjegyzéseivel, 6 db.)
Köpeczi Sebestyén József: A bodosi református egyház klenódiumai (7 db.)
Köpeczi Sebestyén József: A maksai református egyház kelyhe 1512-ből (4 db.)
Köpeczi Sebestyén József: A rétyi református egyház régi klenódiumai (8 db.)
Kós Károly: Orbán Balázs Székelyföld leírásának néprajzi mutatója (20 db.)
Kósa László: Mikecs László (21 db.)
Kovács István: Hittita-ciprusi hatás a korai érméken (8 db.)
László Dezső: Tavaszy Sándor (13 db.)
Lőrincze Lajos: Szóval fölfelelé (3 db.)
Lőrincze Lajos: Újabbkori személyneveink (19 db.)
IV/3
Loványi Gyula: Henceg (23 db.)
Márkos Albert: Anyanyelvünk (5 db.)
Musnai László: Cholnoky Jenő Kőrösi Csomáról írott könyvéről (4 db.)
Musnai László: Georgius Musnai (5 db., 6 rajz)
Musnai László: Thököly Imre könyveiről (2 db.)
Nagy Géza: Búcsú dr. Kristóf Györgytől (3 db.)
Nagy Lajos: Erdőlés 1891-ben (8 db.)
Orbán Lajos: Tordátfalva állatnevei (6 db.)
Péntek János: Márton Gyula jelentősebb munkáinak jegyzéke
Péterfy Mihály: A lélek lélegzése. Vallomásos gyűjtemény a nyelvről (kötött, 96 db.)
Reuter Camillo: Csere (15 db.)
Reuter Camillo: Cserfa (6 db.)
Sohár Béla: Az Erdélyi Szépmíves Céh által tagjai részére juttatott illetménykönyvek néhány problémája (3x 30 db.)
IV/4
Somogyi Sándor (összeáll.): Szabó Károly másokhoz írt leveleinek jegyzéke az OSzK katalógusa alapján (7 db.)
Sz. Szentimrei Judit szakmai önéletrajza (2 db.)
Szabédi László: Köszöntő Sztálin elvtárs születésnapjára (2 db.)
Szécsi András: Lírai vallomás Fülöp Antal Andorról (2 db.)
Székely Zoltán: A csomafájai római villa újabb oltárköve (2 db.)
Szilády Zoltán: A csángók eredete (20 db.)
Tibád Levente publikációs jegyzéke
Török Pál: Fülöp Antal Andor (2 db.)
Vámszer Márta: A kalotaszegi nyelvjárás igealakjai (31 db., 6 db. román nyelven)
Vigh Károly: Marosvásárhelyi helynevek
?: A családfakutatás főbb szempontjai
?: Az én falum vidéke (7 db.)
?: Bogdányi Erzsébet naplója (7 db.)
?: Görgey és Czetz tábornok
?: Írj tovább (vers)
Márkos Albert rövid életrajza
Az Erdélyi Petőfi - Társaság alapszabálytervezete 1977 (4 db.)
Az erdélyi magyarság története (5 db.)
V. Lektorálásra átadott kéziratok
V/1
Egyed Péter: A parton lovashajnal (versek)
Ferencz S. István: Utolsó kenyér (versek)
Győrffy Kálmán: A visszatekintő (regény)
V/2
Kalevala
V/3
Károlyi Dénes ford.: Közép- és Délkelet-Európa egységes, független nemzeti államainak előtérbe kerülése 1821-1923
Kőrössi P. József: Valami elkerülhetetlen (versek)
ismeretlen író, cím nélküli kézirat
VI. Szabó T. Attila levelezése
Személyes levelezés
Feladó/ Keltezés/ Darabszám
1. Abruder Éva 1956 1
2. Absender Z. 1956 1
3. Absender D. 1956 1
4. Aczél Ferenc 1984 1
5. Aczél György 1977/1986 2
6. Ady László 1947/1959 3
7. Aknay Tibor 1978 2
8. András Boglárka 1986 2
9. András Gusztáv 1953 1
10. András János 1968 1
11. Andrásfalvy Bertalan 1976 1
12. Arady Kálmán 1956 2
1. Ábrahám Lajos 1983 1
2. Árvay József 1943/1956 10
1. Bakó Elemér 1940 1
2. Bakondi Béla 1980/1987 2
3. Bakos Ferenc 1951/1986 4
4. Balassa Iván 1945/1986 26
5. Balázs János 1959/1975 2
6. Balogh Arthúr 1944/1945 4
7. Balogh Edgár 1960/1987 4
8. Balogh János 1948 1
9. Balogh János 1944
10. Balogh Jolán 1944/1945 12
11. Balogh Ödön 1944/1963 29
12. Balogh Péter 1978/1986 4
13. Barity Miklós 1985 1
14. Baróti Pál 1980 1
15. Bartha Árpád 1946 1
16. Bartha János 1959/1962 2
17. Bartha Katalin 1958 1
18. Bartha László 1985/1987 3
19. Bartmann Richárd 1968/1974 4
20. Bartók Dalma 1944/1980 2
21. Bartók József 1921 1
22. Bács György 1980/1986 2
23. Bálint József 1947 1
24. Bálint Lajos 1981 1
25. Bálint Sándor 1956 1
26. Bálint Zoltán 1947 1
27. Bán Imre 1955/1956 3
28. Bánk A. 1956 1
29. Bányai Ferenc 1986 1
30. Bányai János 1957 2
31. Bányai Zsigmond 1962 1
32. Bárczi Géza 1943/1970 10
33. Beke Ödön 1938 1
34. Bencsik P. 1956 1
35. Benda Kálmán 1946/1986 35
36. Benedek Fidél 1953/1954 3
37. Benedekffy Dániel 1978 1
38. Benkő László 1975 1
39. Benkő Lóránd 1947/1986 28
40. Benkő Samu 1980/1986 3
41. Bercze Nagy János 1959 1
42. Béczy Miklós 1978/1986 3
43. Bihari József 1986 2
44. Binder Pál 1962/1980 9
45. Bitay Lóránd Zoárd 1978 2
46. Bíró Sándor 1951 1
47. Bíró Vencel 1947/1949 3
48. Bíró család 1979 1
49. Blajovici, Traian 1976 2
50. Bodor Antal 1942 1
51. Bogáts Dénes 1933/1948 7
52. Borbáth Imre 1978 1
53. Bóér ... 1977 1
54. Bónis György 1947 1
55. Börzsei Márton 1943/1947 3
56. Bözödi György 1979 1
57. Bődei János 1944 1
58. Brodersen, Regina 1972 2
59. Brüll Emánuel 1946/1950 3
60. Bura László 1976/1986 6
61. Buza László 1946 1
62. Büky Béla 1986 13
1. Chis, Romelia , Vasi ? 1
2. Cholnoky Jenő 1944 1
3. Czikó Lőrinc 1982 5
4. Czikó Teréz 1981 1
5. Czikó család 1978 2
1. Csanda Endre 1978 1
2. Csapodi Miklós 1976/1977 3
3. Császár Károly 1957 1
4. Császár Margit 1987 1
5. Csáti Béla 1946/1986 5
6. Csáti Béláné Zsófia (Zsó) ? 1
7. Csáti Éva, Szabó T. Attiláné 1940/1972 49
8. Csáti Gyöngyi 1964/1987 4
9. Csáti József 1941/1956 3
10. Csáti Lajosné (Margit) 1951/1980 7
11. Csáti Rozi, Géza, Béla, Gábor 1972 1
12. Csedő Károly 1980 1
13. Cseh Zoltán 1979/1980 10
14. Cseke Péter 1985/1986 2
15. Csery Clauser Mihály 1941 1
16. Csiky Andor 1951 1
17. Csizmadia Andor 1945 1
18. Csortán Márton 1955/1973 2
19. Csőgör Lajos 1977/1986 11
20. Csutak Csaba 1952 1
21. Csűry Bálint 1939 1
22. Csűry István 1954/1976 4
1. Daday Elemér 1951/1952 2
2. Daday István 1951 1
3. Daly Ágnes 1980 1
4. Dani János 1956 2
5. Dankó Imre 1977/1980 6
6. Daróczi Ferenc 1943 1
7. Daróczi Kiss Lajos 1952 1
8. Dávid Gyula 1976 1
9. Dávid Mária Erzsébet 1945 1
10. Dávid Zoltán 1956/1963 71
11. Dávid Zoltánné 1959 2
12. Dányai Imre 1962 1
13. Deák Tamás 1976/1978 3
14. Deme László 1957 2
15. Demeter F. 1954 1
16. Demény Lajos 1978/1986 3
17. Dezső Lóránt 1945 1
18. Décsy Gyula 1968/1983 3
19. Dienes István 1958 1
20. Diénes Jenő 1946 1
21. Dobó Antal 1961 1
22. Dobó Csaba 1974 1
23. Dobó család 1964 1
24. Domokos Géza ? 1
25. Domokos Pál Péter 1956/1959 2
26. Dömötör Tekla 1958 1
27. Dragomir, Silviu 1947 2
1. Eckhardt Sándor 1949 1
2. Egey Jenő 1978/1980 7
3. Elekes ... 1944 1
4. Engel Károly 1955 1
5. Entz Géza 1951/1986 13
6. Erdélyi Lajos 1975 2
7. Esze Tamás 1945 1
8. Eszenyei Gyuláné 1963/1986 3
9. Eszenyei Zsuzsa 1968/1980 6
1. Éder Zoltán 1986 2
1. Fadgyas Anna 1950 1
2. Faragó József ? 4
3. Farczády Elek 1956/1959 15
4. Farkas György 1980 1
5. Farkas Jenő 1948 1
6. Fejér Miklós 1944 1
7. Fekete Csaba 1986 1
8. Fekete Gerő 1936 1
9. Ferenczi Géza 1980/1986 3
10. Ferenczi István 1958 1
11. Fikk László 1966 1
12. Filep Antal 1975/1986 12
13. Florczak, Zsófia 1959 1
14. Fodor István 1981/1983 2
15. Fokos-Fuchs Dávid 1955/1961 2
16. Földes László 1957 1
17. Földváry Gábor 1975/1986 3
18. Frankl István 1948/1949 3
19. Frankl Istvánné 1948/1953 5
20. Fugulján Kata 1963 1
21. Fuhrmann Károly 1986 1
22. Futaki István 1985 2
23. Fülöp Lajos 1978 1
24. Fülöp Pál 1948 1
1. Gacsal Sándorné 1945 1
2. Galnuzzi Franco 1979/1983 3
3. Gavallér Lajos 1947 1
4. Gáldi László 1944/1962 8
5. Gálffy Mózes 1948/1980 20
6. Gergely Béla 1941 2
7. Gergely Piroska 1986 3
8. Gilberstein Adolf ? 1
9. Gogomán Ferenc 1978 1
10. Goron Emilia 1980 1
11. Gönczy Lajos 1978 1
12. Görcsös Mihály 1980/1986 2
13. Görög Anna 1983 1
14. Görög László és Katalin 1980/1985 4
15. Grépály András 1971/1986 5
16. Grétsy László 1958 2
17. Gross Berta 1968 1
18. Gulyás András 1979 1
19. Gunda Béla 1944/1978 31
20. Gündisch György 1986 1
21. Gündisch Miska 1957/1963 17
1. Gyallay Domokos 1957 2
2. Györbíró János 1954 2
3. György Lajos 1946/1947 7
4. Györke András 1957/1970 2
5. Györke József 1962 1
6. Gyurka László 1978 1
1. Habicher Adele 1972/1974 3
2. Habicher Siegfried 1970/1977 7
3. Hadnagy Csaba 1986 1
4. Hajdú Győző 1978 1
5. Hajdú Mihály 1984 1
6. Hanzeli, Victor E. 1986 1
7. Haraszthy Gyula 1958 1
8. Haynal Imre 1944/1945 5
9. Hárs János 1937 1
10. Hegyi Zoltán 1978 1
11. Herepei János 1934/1963 22
12. Herman, Gheorghe 1986 1
13. Hermann Gusztáv 1951 1
14. Herșcovici, Mișu 1955/1959 7
15. Hlavács József 1986 3
16. Hofer Tamás 1958/1986 9
17. Holzträger, Fritz 1957/1963 30
18. Honorata nővér 1986 1
19. Hopp Lajos 1976/1978 2
20. Horváth Barna 1944/1945 2
21. Horváth Icu 1946/1950 4
22. Horváthy András 1946 2
23. Huber András 1979/1982 2
24. Huber Victor 1952/1953 3
25. Huszár Lajos 1945 1
26. Huszár Sándor 1980 1
1. Ilia Mihály 1980/1987 3
2. Illyés Gyula 1973/1976 2
3. Imre Magda 1986 1
4. Imre Samu 1956/1987 29
5. Imreh Barna 1941/1947 2
1. Jagamos János 1976/1986 2
2. Jakab Antal 1944/1960 15
3. Jakab Éva ? 1
4. Jakab Lajosné 1980 1
5. Jakab László 1955 1
6. Jakó Zsigmond 1938/1986 16
7. Jancsó Elemér 1958 1
8. Janitsek Jenő 1978/1986 4
9. János Pál 1980 1
10. Józsa Gerő 1975 1
11. Juhász István 1947/1978 7
1. Kabán Anikó 1980 2
2. Kallós Zoltán 1956 2
3. Kammer, Henry 1983 1
4. Katona Ádám 1977/1979 2
5. Katona Tamás 1979 1
6. Kállai Ernő ? 1
7. Kálmán Béla 1955/1986 28
8. Kálmán Béláné 1959 1
9. Károly Sándor 1968/1980 2
10. Károly Sándorné 1986 1
11. Kázmér Miklós 1986/1987 2
12. Kelemen Béla 1946/1950 5
13. Kelemen Béláné 1986 1
14. Kelemen István 1959 1
15. Kelemen Lajos 1938/1959 3
16. Kelemen László 1958/1978 2
17. Kende Judit 1986 1
18. Kertész Miklós 1987 1
19. Keserű Bálint 1958 1
20. Kéki Béla 1956/1986 4
21. Kibédi Varga Sándor 1940 1
22. Kicsi Sándor 1947 1
23. Kis László ? 1
24. Kira Sándor 1977/1986 2
25. Kis Károly 1980 2
26. Kis Lőrinc 1982 1
27. Kispál Magda, Sz. 1946/1956 11
28. Kiss Bertalan 1978 1
29. Kiss Jenő 1982 1
30. Kiss Lajos 1976/1980 3
31. Klebmann, Maria 1968 1
32. Klemm Antal 1949 1
33. Klystra, A. D. 1987 1
34. Klizsár Xavéria 1945 1
35. Kniezsa István 1945 1
36. Knizsan Carol 1951 1
37. Knüovisti, Irmeli ? 1
38. Kocziány László 1955/1966 2
39. Kolonics Erzsébet, Barth Tiborné 1945 1
40. Konsza Judit 1958 1
41. Konsza Samu 1948/1958 3
42. Korodi István 1977/1979 2
43. Korodi Péter 1980 1
44. Kós Károly 1976 1
45. Kovács András 1952 1
46. Kovács Dénes 1957 2
47. Kovács Imre, H. 1937 2
48. Kovács János ? 1
49. Kovács József 1977 1
50. Kovács László 1981/1986 3
51. Kovács Lászlóné (Ilona) 1975/1987 5
52. Kovács Márton 1942 1
53. Kovács Mihály 1951 1
54. Kovács Tamás 1951 1
55. Kozár Ibolya 1953 1
56. Kozma László 1943 1
57. Kótay Pál 1986 1
58. Környey István 1945 1
59. Körti János 1963 1
60. Kristóf György 1944/1980 7
61. Kristóf Ilona 1957 1
62. Kudor Attiláné 1946 6
63. Kuszálik Jánosné 1947/1978 2
64. Kürthy György 1959 1
1. Lakatos István 1978/1980 2
2. Lariczius Gyula 1956 4
3. Láhony Éva 1986 1
4. László András 1945 1
5. László Dezső 1951 1
6. László Dezsőné (Éva) 1986 1
7. László Ferenc 1940 1
8. László Gyula ? 1
9. Látó Anna 1959 1
10. Lázár Ferenc 1952 1
11. Lengyel Ferenc 1948 1
12. Léber Manyi, Bóérné 1986/1987 2
13. Loványi Gyula 1954/1959 34
14. Lőrincze Lajos 1947/1985 42
15. Lőrincze Lajosné 1964 3
16. Lőrincze Zsuzsa ? 1
17. Lőrinczy Albert ? 1
1. Magay Tamás 1986 1
2. Magyar László 1986 1
3. Makkai László 1940 1
4. Makosi Sándor 1946 1
5. Maksay Albert 1948/1956 2
6. Maksay Mária, Zs. 1980/1986 3
7. Maksy Géza 1956 3
8. Markos András 1947/1957 4
9. Mályusz Elemér 1947 1
10. Mándoki László 1958 1
11. Máriás Ferenc 1944 1
12. Márkus Mihály 1948 1
13. Márton Dezső 1945 1
14. Márton Gyula 1951/1959 11
15. Máthé János 1958 1
16. Mátray Mihály 1959 1
17. Melich János 1944/1956 4
18. Mester Miklós 1938/1986 4
19. Mezey Mártonné 1951 3
20. Mezey Zoltán 1956 1
21. Méliusz József 1986 1
22. Mikesy Sándor 1946/1963 67
23. Mikesy Sándorné 1978 1
24. Mikó Ervin 1986 2
25. Milaș, Gavril 1981 1
26. Mindszenti Nagy Ottó ? 1
27. Misianik, Johan 1956 1
28. Miskolczy Dezső 1945/1969 24
29. Miszti László 1973/1978 2
30. Monoki István 1947 1
31. Módi Mihály 1948 1
32. Molnár Piroska, Kuszálikné 1952 1
33. Musnai László 1947 1
1. Nagy Géza 1947/1980 6
2. Nagy Gézáné 1945 1
3. Nagy György 1956 2
4. Nagy István 1976 1
5. Nagy Jenő 1945/1986 8
6. Nagy Lajos 1978 1
7. Nagy Mihály 1969 1
8. Nagy Miklós 1957/1977 4
9. Nagy Ottó 1945 1
10. Nagy Ottóné 1986 1
11. Nagy Pál 1986 1
12. Nagy Rózsa, B. 1986 1
13. Nedella Cornel 1950 1
14. Neikinnen, Anja 1970 1
15. Nemes István 1980 1
16. Neumayer Katalin 1980 1
17. Németh Margit 1954/1955 2
18. Németh család 1987 1
19. Nits Gyula 1971/1979 3
1. Nyárády Éva 1938 1
2. Nyirő István ? 1
3. Nyíri Antal 1957/1959 5
1. Országh László 1952/1979 5
2. Ortutay Gyula 1975/1976 4
1. Pais Dezső 1956/1968 2
2. Palle Ákos 1963 1
3. Palotay Gertrud 1945/1947 7
4. Pamás Lajos 1953 1
5. Panait Róza 1980 1
6. Pap Károly 1941 1
7. Papp Géza 1978 1
8. Papp Jenőné (Katus néni) 1946 1
9. Papp József 1948/1953 2
10. Papp Józsefné 1944 2
11. Parádi Jenő 1937/1941 3
12. Pataki József 1956/1958 4
13. Pascu, Ștefan 1947 1
14. Pașca, Amelia 1957 1
15. Paulovics István 1944 1
16. Pállházi József 1975 1
17. Pásztor Emil 1980/1986 4
18. Pásztor Ödön 1973 1
19. Pávai Viktor 1958 2
20. Penavin Olga 1976/1986 4
21. Péchy Blanka 1975/1986 4
22. Pécsi Anna 1937/1938 2
23. Péterffy László 1941/1943 2
24. Péterffy Mihály 1979/1985 6
25. Plesch Mária 1956 1
26. Pollák Ödön 1968 1
27. Pop, Sever 1947 1
28. Popovics Emil ? 1
29. Posgay Csaba 1986 1
30. Posgay Ildikó, Szabó T. Ádámné 1979/1985 10
1. Radványi Titus 1956/1958 3
2. Rajnai Sándor 1979 2
3. Rajty Tivadar 1945/1946 3
4. Rácz Imréné 1975 1
5. Reich Lajos 1980 2
6. Reiter Bulea és Maria 1985 1
7. Reuter Camillo 1957/1987 29
8. Rlia Mihály 1977 1
9. Rohonyi Vilmos 1975 1
10. Rotaru, Vasile 1958 1
11. Rotl Endre 1986 1
12. Rónaszegi Márta 1958/1959 6
13. Rózsa György 1986 1
14. Rubinyi Mózes 1949 1
1. Savela, Minna 1986 1
2. Sámson Edgár 1948 1
3. Sándor Gábor 1943/1947 7
4. Sándor István 1948/1970 3
5. Sándor Mária 1963 1
6. Schlachter, W. 1978 1
7. Schmeller Vilmos 1942 1
8. Schubert, Gabriella 1984 1
9. Sebeok, Thomas A. 1977 1
10. Sebestyén Árpád 1959/1986 4
11. Semlyén István 1951 1
12. Seppáli, Helena 1969 1
13. Seres Zsófia 1980 1
14. Simon Magda 1951 1
15. Simonyi Béla 1963 1
16. Sokár Béla 1978/1980 2
17. Sófalvi György 1977/1986 6
18. Sógor Gyula 1986 1
19. Somogyi Sándor 1958/1960 4
20. Soó Rezső 1948 1
21. Soó Tamás 1986 1
22. Spielmann József 1978/1980 2
23. Stein Julia 1979 1
24. Stenka Béláné 1986 1
25. Stoll Béla 1956/1962 10
26. Sugár László 1972 1
27. Surányi Tünde 1955/1956 5
28. Surányi Zoltán ? 1
1. Szabó Béla, Gy. 1980 2
2. Szabó Dezsőné (Magda) 1956 1
3. ifj. Szabó Géza 1948/1985 5
4. Szabó István 1938/1956 5
5. Szabó Ilonka 1980 1
6. Szabó János 1946 1
7. Szabó Judit 1943/1959 7
8. özv. Szabó Károlyné 1920/1948 11
9. Szabó László 1986 1
10. Szabó Márta, Lázár Istvánné 1945/1961 53
11. Szabó Miklós 1963 2
12. Szabó Zoltán 1976/1980 2
13. Szabó T. Anna 1981/1984 4
14. ifj. Szabó T. Attila 1948/1980 70
15. ifj. Szabó T. Attiláné 1982 1
16. Szabó T. Ádám 1954/1986 223
17. ifj. Szabó T. Ádám ? 1
18. Szabó T. Ádámné Posgay Ildikó 1983/1985 3
19. Szabó T. Áron 1959/1985 52
20. Szabó T. Meeri 1977 3
21. Szabolcsi Miklós 1978/1979 2
22. Szakolczay Lajos 1976/1978 2
23. Szalay Miklós ? 1
24. Szatala Ödön 1979 1
25. Szathmári Béla 1986 1
26. Szathmári István 1972/1986 9
27. Szálasi Zsigmond 1956/1957 2
28. Szálka család 1957/1984 7
29. Szász Árpád 1935/1984 8
30. Szász Árpádné 1957 1
31. Szász Gerő 1980 1
32. Szász István 1986 1
33. Szász János 1986 1
34. Szász Tasi 1980 2
35. Szemlér Ferenc 1976/1977 3
36. Szemlér Lendvay Éva 1977 1
37. Szende Aladár 1958/1959 5
38. Szentgály Sándor 1979 2
39. Szenthágotai János 1977 1
40. Szenthe István 1940/1967 17
41. Szentimrey Gábor 1986 2
42. Széchy Miklós 1986 1
43. Székely András 1986 1
44. Székely Dániel 1975 1
45. Székely Ferenc 1980 1
46. Székely Zoltán 1948/1958 7
47. Széll Lajos 1951 1
48. Szépe György 1957/1962 7
49. Szépfalusi István 1976 1
50. Szilády Zoltán 1941 1
51. Szilágyi János ? 1
52. Szini András, L. 1978 2
53. Szőcs Irén 1975 1
54. Szőcs István 1986 1
55. Szőke Sándor 1958 1
56. Szőllősy András 1975/1976 2
57. Sztojka László 1955 1
58. Szuchy, Emil 1958 2
59. Szűcs János 1957/1958 66
1. Taar Lóránd ? 1
2. Takács Gábor 1986 1
3. Takács József 1948 1
4. Tamás Lajos 1944/1974 10
5. Tamás Katalin 1986 1
6. Tarisznyás Márton 1948/1957 3
7. Telegdi Zsigmond 1950 1
8. Tettamanti Károly 1981 1
9. Téti Péterné (Jolán) 1966 1
10. Timcsák Béláné 1956 1
11. Tochter Meeri 1975 1
12. Tomai László 1947/1952 2
13. Tompa József 1959/1976 10
14. Tonk Emil és Emese 1976 1
15. Tóth Bandi 1986 1
16. Tóth Éva és Sándor 1986 1
17. Tóth Kálmán 1959 1
18. Tóth Kálmánné 1976 2
19. Tóth Károly 1976 1
20. Tóth Sándor ? 1
21. Tökös Gábor 1986 1
22. Török Zoltán 1947 1
23. Tövissi József 1980 1
24. Tövissi család 1980/1986 2
25. Tulogdi János 1973 2
26. Tury Sándor 1945 1
27. Tuzson, John 1978 1
1. Ujváry Zoltán 1956/1959 8
1. Valkay Lajos 1967 1
2. Vargha László 1948/1977 8
3. Vámszer Géza ? 1
4. Vámszer Márta 1952/1957 2
5. Várkonyi Ágnes, R. 1980 3
6. Várkonyi Hildebrand 1944 1
7. Várterész István 1979 1
8. Vásárhelyi János 1947 1
9. Veenker, W. 1978 1
10. Vekerdi József 1975/1979 6
11. Venczel József 1945 2
12. Venczel Józsefné 1978 1
13. Veress Endre 1945 3
14. Vetró Artur 1986 1
15. Végh József 1944/1986 9
16. Vidovszki Ferenc 1938/1955 5
18. Vincze János 1985/1986 6
19. Vita Sándor 1979/1987 2
20. Vita Zsigmond 1934/1977 18
21. Vlad, Ion 1979 1
22. Voith József 1963 2
1. Walter Gyula 1955 2
2. Wass Ágnes és Endre 1980/1986 3
3. Wass Éva 1970/1982 6
4. Wagner, Udo-Peter 1969/1981 2
5. Wagner, Rudolf 1967 2
6. Weizel Ernő 1962/1976 6
1. Zalka Ödönné ? 1
2. Zilahi József 1986 2
3. Zolnai Antal ? 3
4. Zolnai Béla 1945 1
1. Zsolt Zsigmond 1962 1
Megjegyzés: Szabó T. Attila személyes levelezésében a jegyzékben felsoroltakon kívül még 26 levél található, melyek feladóját nem sikerült azonosítani.
Hivatalos levelezése
1. Academia Republicii Populare Române 1956 2
2. Academia Republicii Populare Române – Institutul de Lingvistică, Cluj 1951/1969 11
3. Academic Press, New York 1956 1
4. Akademie der Wissenschaften der DDR, Berlin 1981 1
5. Akadémiai Kiadó, Budapest 1958/1959 6
6. Akademie-Verlag, Berlin 1955 1
7. Albina Takarék és Hitelintézet Kolozsvári Fiókja 1940/1946 4
8. American Organizing Committee, 5th International Congres of Anthropology and Ethnology, Washington 1956 1
9. Arlus 1945 1
10. Állami Könyvterjesztő Vállalat, Budapest 1952 1
11. Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1959/1983 27
12. Bibliothéque de l’Office Central Hongrois de Statistique 1959 2
13. Bolyai Dokumentációs Könyvtár, Marosvásárhely 1957 1
14. Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1945/1959 40
15. Consiliul Culturii şi Educaţiei Socialiste 1986 1
16. Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem, Debrecen Magyar Népnyelvkutató Intézete 1943/1945 2
17. Debrecen Sz. Kir. Város és a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvkiadó Vállalata 1942 1
18. Department of Uralic and Altaic Studies, Indiana University, Bloomington 1986 1
19. Dés Város Tanácsa 1916 1
20. Direcţia Generala( Farmaceutica( 1957 1
21. Direcţia Regionala( P. T. T. R., Cluj 1956 1
22. Editura Academiei Republicii Populare Române 1956/1958 6
23. Editura de Stat Pentru Literatură şi Artă 1951/1954 5
24. Editura de Stat Pentru Literatură Ştiinţifica( 1952/1954 4
25. Editura Pentru Literatură 1966/1969 21
26. Editura Tineretului 1968 1
27. Előre Szerkesztősége, Bukarest 1956 2
28. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest 1963/1986 2
29. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1946 1
30. Erdélyi Múzeum-Egyesület 1944/1947 14
31. Erdélyi Népi Kárpát Egyesület 1938/1947 2
32. Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 1948 1
33. Erdélyi Tudományos Intézet 1946/1947 3
34. Erzsébet Tudományegyetem, Pécs 1940 1
35. Európa Könyvkiadó 1986 1
36. Ferdinánd Tudományegyetem, Kolozsvár 1947 1
37. Finnisch-Ugrisches Seminar der Georg August Universität, Göttingen 1977 1
38. Fondul Literar al Scriitorilor din Republica Socialistă România 1968 3
39. Igaz Szó 1958/1969 3
40. Igazság 1951/1978 3
41. Institutul de Lingvistica 1958 1
42. Institutul de Studii Româno-Sovietic, Cluj 1949 5
43. Institut for Lingvistik, Aarhus Universiteit 1979 1
44. Institutul Politehnic 1968 1
45. Kalotaszegi Református Esperesi Hivatal 1946 1
46. Kansainvalinen Fennougristikongressi 1957 1
47. Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközség 1945/1954 2
48. Kolozsvári Állami Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság 1944 1
49. Kolozsvári Egyházmegye Esperesi Hivatala 1952 1
50. Kolozsvári Középiskolai Tanárképző intézet 1945 3
51. Kolozsvári Református Egyházkerület 1957/1958 3
52. Kolozsvári Református Kollégium Igazgatósága 1944 1
53. Kolozsvári Magyar Tudományegyetem 1944/1945 18
54. Korunk 1957/1980 6
55. Kriterion Könyvkiadó 1970/1988 7
56. Kultúra 1959 1
57. Libraria L. Lepage, Cluj 1948 1
58. Macmillan Company, New York 1952/1960 7
59. Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége 1958 1
60. Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1943/1944 21
61. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 1941 1
62. Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1942/1944 2
63. Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1944 1
64. Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1980 1
65. Magyar Művészeti Intézet 1950 1
66. Magyar Nemzet 1986 1
67. Magyar Népköztársaság Főkonzulátusa, Kolozsvár 1986 1
68. Magyar Népköztársaság Nagykövetsége, Bukarest 1978/1980 8
69. Magyar Nyelvőr 1950/1963 3
70. Magyar Nyelvtudományi Intézet 1944 1
71. Magyar Nyelvtudományi Társaság 1956/1986 4
72. Magyar Tudományos Akadémia 1935/1980 3
73. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 1979 1
74. Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport 1977/1987 2
75. Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete 1958/1980 2
76. Martinus Nijhoff’s Boekhandel, Haga 1947 1
77. Megyei Jogügyi Bizottság 1948 1
78. Minerva Irodalmi és Nyomdai Muintézet 1941 1
79. Ministerul Învatamântului. Comisia Superioara de Diplome 1978 1
80. Ministerul Învatamântului. Directia Generala a Învatamântului Superior 1955 1
81. Ministerul Învatamântului. Directia Relatii Externe 1966 1
82. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Budapest 1988 2
83. Művelődés 1968/1969 4
84. Művelődésügyi Minisztérium, Budapest 1965 1
85. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 1980 1
86. Népi Demokrácia Frontja 1948 1
87. Oficiul Economic al Judeţului Satu Mare 1947 1
88. Országos Könyvtári Központ, Budapest 1949 1
89. Országos Széchényi Könyvtár 19781980 5
90. Pais Dezső Emlékkönyv Szerkesztőbizottsága 1955 1
91. Pesti Központi Kerületi Bíróság 1958 1
92. Primăria Municipiului Cluj 1945/1947 2
93. Psychologisch Laboratorium der Universiteit van Amsterdam 1943 1
94. Rijksuniversiteit, Groningen 1979 1
95. Román Kommunista Párt Kolozsmegyei Bizottsága 1957 1
96. Romániai Magyar Népi Szövetség 1946/1947 4
97. Suomalais-Ugrilainen Seura 1980/1984 2
98. Székely Nemzeti Múzeum , Sepsiszentgyörgy 1947/1951 5
99. Szombathelyi Tanárképző Főiskola 1980 1
100. Tankerületi Főfelügyelőség, Kolozsvár 1946 1
101. Tankerületi Főigazgatóság, Kolozsvár 1945 4
102. "Tájékoztató a megjelenő könyvekről "Szerkesztősége 1951 2
103. Történettudományi Intézet, Budapest 1947 1
104. Tudományos Könyvkiadó, Kolozsvár 1958 1
105. Universität Hamburg 1975 1
106. Universität Wien 1980 1
107. Utunk 1956/1959 2
VII. Szabó T. Attiláné Csáti Éva levelezése
Személyes levelezése
Abrudan, Puiu - Mariana, Mihaela 1977 1
Acél Ferenc 1977-1984 3
Adams Anna 1971-1983 30
Adams Sándor 1970-1977 100
Adams Anna és Sándor 1970-1977 10
Altermühle Margarete 1974 1
Antal Gusztáv 1987 1
Ardevan Katalin 1980 1
Arzenovits Miklós 1969 1
Austerlitz Grete 1972 1
Ábrahám Lajos 1989-1992 2
Ábrahám Mária 1989 1
Ádám Antalné Magda 1956 1
Ádám Ilona 1984-1993 22
Ádám Manci 1972-1975 3
Bakondi Béla 1987 1
Bakos Ferenc 1987 1
Balassa Iván 1987-1989 3
Balogh Ferencné Erzsébet 1987 1
Balogh Jolán 1957-1988 24
Balomiri Anna 1977 1
Barta Ileana 1974-1975 5
Bartha Ervin 1958-1991 124
Bartha Ilona 1949-1970 13
Bartha Ilona és Ervin 1967-1989 5
Bartha László 1990 1
Bartmann Anna 1969 6
Bartmann Richárd 1969-1975 5
Bartmann Anna és Richárd 1970-1980 6
Bartók Anna 1982 1
Bartók Dalma 1978 1
Bánkos Lórándné Margit 1948-1982 39
Bányai Ferenc 1987-1988 2
Benczel Béla 1975 1
Benda Kálmán 1972-1992 6
Benda Kálmánné Marika 1962 1
Benkő Lóránd 1987-1991 7
Benkő Lorándné Tünde 1977 1
Benkő Samuné Nagy Margit 1991 3
Bereznai Ilona (Bungica) 1975-1993 18
Béczy Miklós 1985-1990 5
Bihari József 1987-1988 2
Bock, Jarni 1978-1985 2
Bodor Berta 1982-1986 4
Boér Dávid 1977 1
Boér Lászlóné Manyi 1953-1993 24
Bogdan, Doina 1970 1
Bogdan, Ovidiu ? 1
Bogdan Doina és Ovidiu 1989 1
Bolgár Dénes 1965 1
Borbáth Éva 1976-1977 2
Borbáth Imre 1992 1
Borca-Ardevan család ? 1
Borghida István 1976 3
Both Laura 1987 1
Brodersen Regina 1972-1987 15
Brosz László 1953-1954 2
Brosz Magda 1985 1
Brüll Emánuel 1944-1950 2
Budusan, Rodica 1976-1985 2
Bura László 1989 1
Czikó család 1982 1
Czikó Lőrinc 1987 1
Czikó Lőrincné Bori 1975 2
Csatt Olívia 1982 1
Csáti Béla 1930-1992 58
Csáti Béláné Zsófia (Zsó) 1985-1992 2
Csáti Béla és Zsófia 1963-1969 5
Csáti Gábor 1966-1985 9
Csáti Gáborné Rozika ? 1
Csáti Géza 1990 1
Csáti Gyöngyi 1964-1987 12
Csáti Gyöngyi és Béla 1946 1
Csáti Gyöngyi és Géza 1987 1
Csáti József 1962 1
Csáti Józsefné Rózsika 1972-1974 3
Csáti Lajos 1936-1963 8
Csáti Lajosné Margit 1932-1981 547
Csáti Rozália 1973-1977 2
Csáti Sándor 1941-1944 2
Cseke Péter 1983-1987 2
Csiszár Zoltán 1964-1965 3
Csobánkán Simonné 1980 1
Csomortáni Katalin 1977-1983 23
Csomortáni család 1977-1981 6
Csomoss Jánosné Sára 1970-1972 2
Csőgör Lajos 1937-1992 11
Csőgör Lajosné Erzsébet (Böske) 1986-1988 3
Csőgör Lajos és Erzsébet 1974-1993 7
Damian Olga 1966 1
Daróczi Miklósné Júlia 1982 1
Dávid Zoltán 1956-1962 3
Demeter Lajos ? 1
Demény Lajos 1988 1
Dóczy Pál 1966-1988 5
Dombi Erzsébet 1988-1993 9
Domokos Géza 1987 1
Dragomán Katalin és Gyuri ? 1
Entz Géza 1962-1989 2
ifj. Entz Géza 1982 1
Entz Gézáné Erzsébet 1980 1
Eszenyei Lászlóné Szabó Ilonka 1962-1993 17
Eszenyei Zsuzsa 1965 1
Éder Zoltán 1987 1
Éder Zoltánné Márta 1972 1
Fabó Irma 1985-1993 5
Farkas Róza 1942 1
Fábián Béláné Fóris Lenke 1984 1
Fábián Pál 1987 1
Fekete Otília 1955 1
Fekete Teréz 1982 1
Ferenczy Júlia 1988-1990 2
Fischer Ernő 1989 1
Földváry Gábor 1987 2
Frankl István 1938-1992 8
Fried-Brosz Johanna 1955-1982 6
Fugulján Katalin 1969 1
Gaal Györgyné Gyergyai Kornélia 1984 1
Gaal Rella 1941 1
Gál Lászlóné Éva 1985-1992 6
Gálffy Mózes 1986-1989 3
Gáspár Anton 1977-1982 5
Gergely Piroska és családja ? 1
Gotulschi Anna 1970-1983 10
Görög Anna 1971-1989 21
Görög László 1973-1987 3
Grépály András 1987-1990 4
Gross Berta 1963-1993 108
Grün Katalin 1988 1
Guzner Miklós 1947 1
Gündisch Mihály 1944-1991 11
Gyergyai Fruzsina 1987 1
Györfi Dénes 1990 1
György Lajos 1945 1
Habicher, Siegfrid 1976 2
Hanczeli, Victor E. 1987 1
Hayashi, Kyoko 1970-1976 10
Hehner Olga 1984 1
Hercog Irén 1972 1
Heuwen, van Roderik 1989 1
Hlavács József 1988 1
Hofer Tamás 1987-1988 3
Hohlbaum ... 1969 1
Honorata nővér 1983-1992 22
Horvat, Lucian ? 1
Horváth Géza 1980-1992 2
Horváth Jenő 1988 1
Imre Lajosné 1987 1
Imre Lajosné és Magda 1982 1
Imre Magda (Dudu) 1989 1
Imre Samu 1988-1989 5
Imre Samuné Erzsike 1977-1979 4
Jakab Antal 1943-1958 2
Jakab Antalné 1944 1
Jakab Erzsébet 1971 2
Jakab Margit ? 1
Jakab Mária 1982 1
Jakó Zsigmond 1987 1
Jancsó Sarolta 1977 1
Janitsek család (Marcella és Jenő) 1987-1989 4
Kachmar, Alex ? 1
Kauner, Trante 1966-1989 6
Kántor Lajosné 1941 2
Károly Sándor 1988 2
Kázmér Miklós 1987 1
Kende Judit 1970-1992 9
Kerc Györgyné Kató 1987 1
Kiss András ? 1
Kiss Béláné Emese 1990 2
Kiss Ferenc 1966 1
Klára nővér 1990 1
Korodi István 1975 2
Kostyák Imre 1988 1
Kótay Pálné Éva 1987 1
Kovács Katalin 1987 1
Kovács Margit 1982 1
Kovács Lászlóné Ilona (Ica) 1971-1992 19
Köpeczi Béla 1987 1
Középesy László 1936-1938 41
Kylstra, Margerit 1980 2
Lapohos András 1990 1
László Dezsőné Éva 1978-1992 9
Ledermüller Éva 1989 1
Lengyel Katalin 1977-1989 9
Loványi Gyula 1957 1
Lőrincze Erzsébet, Lajos és Péter ? 1
Lőrincze Lajosné Erzsébet 1963-1990 55
Lőrincze Péter 1966 2
Lőrincze Zsuzsa 1970 2
Major család ? 1
Makai Sándor 1965-1976 6
Makay Miklósné Ilona (Ili) 1982-1983 3
Makkai család ? 1
Marian, Monica ? 1
Markos András 1957 2
Markos Ilona 1970 1
Maurer, Artur 1976 1
Márton Gyula 1969 1
Méliusz József 1989 1
Mike Sándor 1957 1
Mikesy Sándorné Márta ?-1988 2
Miskolczy Dezső 1956 1
Mohi Sándor 1990 1
Molnár Júlia 1992 1
Molnár Mihály 1982 1
Molnár Mihályné 1955-1991 36
Molnár család 1973 1
Mosoigo, Corina ? 1
Muncaciu, Elly ? 2
Muránszky József 1987 1
Müller, Karin 1972 1
Nagy Jenő 1987 2
Nagy Jenőné (Cinki) 1989-1991 2
Nagy Jolán 1982-1989 6
Nagy Miklós 1977 1
Nagy Ottóné 1983-1988 3
Nicolau ... 1965 1
Ötvös Margit 1975 1
Palotai Gertrúd 1943 1
Papp Magdolna 1974 4
Parádi Ferenc 1987 1
Pataki Józsefné Mária 1993 1
Pavel, Mariana 1973-1987 2
Pelle Suhajda András 1989 1
Penavin Olga 1971-1987 3
Pétervári család 1898 1
Pintye család 1975 1
Pleseh Mária 1980-1982 4
Poenaru, Ecaterina 1985 1
Pongrácz Antónia 1988 1
Pop, Viorica ? 1
Popoviciu, Alma 1954-1990 72
Posgay Csaba 1987-1989 2
Posgay Ildikó 1980 1
Radu Ilona 1974-1977 3
Rat, Stefana 1967 1
Raucher család 1972 2
Reuter Camilloné Katalin 1987-1988 2
Rusu, E. 1973-1974 2
Salamon Elemér ? 1
Savele, Minna 1990 1
Sándor Zsuzsa, Sándor, Gizella 1970-1972 5
Scheerer, I. 1963 1
Schillinger, Gisela 1986-1987 3
Schuster, Annemarie 1976 1
Sebes Ágnes 1972 1
Semlyén Istvánné ? 1
Seppala, Helena 1968-1969 9
Sokár Béla 1987 1
Sófalvi György 1976-1988 5
Sógor Géza 1987 1
Sógor Gyula és Kati 1987 1
Soó Guszti és Tamás 1990 1
Soó Tamás 1970-1987 3
Stanculescu, Jeni 1937 1
Stein, Julia 1975-1980 13
Sugár László 1970-1971 2
Surányi Tünde 1956-1957 7
Szabó Géza 1934-1982 3
Szabó Judit (Dodó) 1974-1988 4
Szabó Katalin 1985-1987 8
özv. Szabó Károlyné 1941-1944 3
Szabó László ?-1976 2
Szabó László és Judit 1987-1989 2
Szabó Mihályné Magda 1987-1991 7
Szabó Sándorné (Dudus) 1987-1991 13
Szabó T. Anikó 1989-1993 6
Szabó T. Anna 1987-1991 33
Szabó T. Anna és Ádám 1988 3
id. Szabó T. Attila 1942-1984 59
ifj. Szabó T. Attila 1948-1993 87
ifj. Szabó T. Attila, Áron, Ádám 1964 1
Szabó T. Attila-Pekka 1993 1
ifj. Szabó T. Attiláné Tóth Magda 1987-1991 13
Szabó T. Ádám 1958-1993 61
Szabó T. Ádámné Haararen Meeri 1974-1976 2
Szabó T. Ádámné Posgay Ildikó 1987-1993 7
ifj. Szabó T. Ádám ?-1988-1991 5
Szabó T. Áron 1958-1990 13
Szabó T. Áronné Benda Mária 1970-1972 4
Szabó T. Áronné Jakab Éva 1987-1993 15
ifj. Szabó T. Áron 1988 4
Szabó T. Judit (Dodó) ? 1
Szabó T. Judit leánya, Marika ? 1
Szabó T. Márta 1962 1
Szálka Jenő 1957-1982 4
Szálka Nusi 1978-1986 3
Szálka család 1975-1980 8
Szálka Ödönné Rella 1941 1
Szász Árpád 1978-1990 2
Szász Tasi 1981-1987 2
Szekernyés Ica 1960-1962 2
Szenthe Alice 1944-1963 4
Szenthe István 1956-1993 10
Szenthe István és Alice 1963-1966 2
Szenthe Péter és Tamás 1963 1
Szocs Edéné Schmidt Irén 1940-1969 13
Szöllosy Sándorné (Bogárka) 1982-1989 6
Takács nagymama 1931 1
Tamás Lajosné Katalin 1978-1987 2
Teodoran, Romulus 1987 1
Téthi Jolán 1940-1990 72
Téthi Jolán és Péter 1970 2
Teveli József 1966 4
Timcsák Béláné 1956 1
Tompa család ? 1
Tonk Emilné Tavaszy Emese 1970-1992 10
Tonk Katalin 1969 1
Tonk Katalin és Tóth Sándor ? 1
Török-Nagy Erzsébet 1965-1993 34
Vaida család 1975 1
Vanca család 1972 1
Vanca Elena 1975-1978 4
Varga Erzsébet 1985-1988 4
Vásárhelyiné Lola 1975 2
Vehovszki Erzsébet 1980-1988 3
Végh József 1987 1
Vincze János 1987-1988 4
Vita Sándor 1987 1
Wagner Edith 1966-1980 13
Wagner Udo-Peter 1987 2
Wass Endre és Ágnes 1980 1
Wass Éva 1970-1989 31
Weisz család 1971 1
Weizel Ernőné Manyi 1969-1993 6
Zaharia Alica 1962 2
Zalka Ödönné Rella 1941 2
Záhony Éva ? 1
Zilahi József 1987-1989 3
Ugron István 1993 1
Uitten, Corrien Chris 1989 1
American Association of Orthodontists 1970 1
Comitetul Provizoriu al Orasului de Subordonare Republicana Cluj 1950 1
Csoma Alexandru 1966 2
Dolgozó Nő szerkesztőség 1985 1
Editura de Stat 1953 1
Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének Kolozsvári Csoportja 1943 1
Előre szerkesztőség 1970 1
Erdélyi Múzeum-Egysület Elnöksége 1943-1933 2
Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztály 1947 1
Federation Dentaire Internationale 1970 1
Institutul de Igiena si Sanatate Publica al R. P. R. - Filiala Cluj - Societatea Stiintelor Medicale din R. P. R. - Filiala Cluj 1961 1
Institutul de Igiena si Sanatate Publica 1969 1
Institutul de Medicina si Farmacie Cluj 1965 1
Institutul Oncologic 1972 1
Kolozsvári Belvárosi Református Lelkészi Hivatal 1943 1
Kolozsvári Orvosi Kamara 1943 1
Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Csereellenőrző Bizottság 1959 1
Ministerul Sanatatii ? 1
Művelődés Szerkesztősége 1968-1969 2
Oficiul de Posta si Telecomonicatii al Municipiului Cluj 1974 1
Policlinica de Copii Cluj 1958 1
Romániai Magyar Népi Szövetség Kolozsvár és Vidéke Tagozata 1946 1
Spitalul Clinic Târgu-Mures 1964 1
Szép Beszéd Verseny 1987 1
Uniunea Artistilor Plastic 1975 1
Világosság Kiadóhivatala 1948 1
Megjegyzés: Szabó T. Attiláné Csáti Éva levelezése még 11 azonosítatlan levelet tartalmaz.
VIII. Szabó T. Áron levelezése
ifj. Benda Kálmán 1971 1
Benda Mária 1970-1972 60
Bilciurescu, Andrei 1969-1971 2
Csáti Lajosné 1954-1981 12
Dobó Csaba 1971 1
Görög László 1970-1973 3
Jakab Antal 1959 1
Héjja Irén 1957 1
Linner Ilona 1971 1
Lőrincze Péter 1962 1
Makai Sándor 1958 1
Siegler Emilné 1976 1
ifj. Szabó T. Attila 1965 1
Szabó T. Attiláné Csáti Éva 1961-1962 3
Szabó T. Ádám 1971-1972 3
Vásárhelyi Iván és Lola 1958 1
Szabó T. Áron hivatalos levelezése
Institutul Politechnic 1968 1
Consiliul de Stat al Republicii Socialiste Romania 1971 1
IX. Szabó T. Ádám levelezése
Barta Judit 1959-1962 11
Boboryk, Hanka 1965 1
Bortnyik István 1958 1
Csáti Gyöngyi és Gábor 1964 1
Csáti János 1967 1
Csáti Lajosné 1950-1981 18
Hayashi, Kyoko 1977 1
Lorincze Lajosné 1965 1
Major Ferenc 1967 3
Makai Sándor 1959-1965 5
Nagy Margit 1962 1
Nagy Mimi 1965 1
Nemes, Marianne 1966 2
Paul, Margarete 1969-1979 2
Rácz István 1978 1
Segesvári Erzsébet 1967 1
ifj. Szabó T. Attila 1962 2
id. Szabó T. Attila és ifj. Szabó T. Attila 1966 1
id. Szabó T. Attiláné Csáti Éva 1969-1973 7
Wagner Edith - Udo-Peter és Maya 1967 1
Szabó T. Ádám hivatalos levelezése
A Magyar Népköztársaság Nagykövetsége 1966 1
A CSEMADOK érsekújvári helyi csoportja járási bizottsága 1973 1
Stadt Nürnberg Krankenanstalten 1969 1