2020. december 10-én az EME Kutatóintézetének szervezésében az intézet igazgatója, Kovács András művészettörténész Bethlen Gábor fejedelem újonnan előkerült címerköve Fogarasban címmel tartott előadást. Előadásának alcíme: Internetes bejegyzések margójára azt is hangsúlyozta, hogy a sajtóban megjelent képek és vélekedések alapján kívánja elemezni a folyó év júliusában Fogarason, a vár külső udvarán csatornázás során felszínre került jelentős régészeti leletet.
Gazdagon illusztrált előadásának első részében ismertette a dr. Adrian Ioniță bukaresti régész által felszínre hozott lelettel kapcsolatban megfogalmazott, egymástól is némileg eltérő vélekedéseket, melyek szerint a nagy fejedelem címerének mintegy felét, 70 x 100 cm-es töredékét tartalmazó faragvány 1619 után, inkább az 1620-as évek folyamán keletkezett és egykor valószínűleg a fogarasi Tomori-tornyot díszítette.
A töredék részleteit elemezve és összevetve a fejedelem 1613 és 1620 között egymást követően használt három pecsétjének a címerképeivel az előadó rámutatott egyrészt arra, hogy a fogarasi faragvány heraldikai szerkezete Báthory Zsigmond 1595 után használt pecsétkompozíciójára vezethető vissza, s hogy ez a kompozíciós séma azután Bocskai István és Báthory Gábor fejedelmek pecsétjein keresztül hagyományozódva határozta meg 1613-tól a fejedelemmé választott iktári Bethlen Gábor kancelláriai pecsétjének a képét is. Másrészt arra is felhívta a figyelmet, hogy a sietősen, mintegy 10 nap alatt elkészült első pecsétnyomó mestere kolozsvári ötvös, Eppel János volt. Művének a kompozíciós és technikai hibáit javítandó rendelt a fejedelem Bécsben egy újabb, ténylegesen 1619 májusától használt (harmadik), de 1618-as évszámú pecsétnyomót. Az utóbbi késése miatt került sor egy másik, a másodiknak tekintett pecsétnyomó elkészítésére, amelyet az előadó feltételesen az 1618-ban családostól Erdélybe, Gyulafehérvárra költözött Kassai Ötvös Gergelynek tulajdonított. Ez az 1618. április 10. előtt feltűnő és a bécsi pecsétnyomó megérkezéséig használt, színvonalas pecsét volt az előképe a fogarasi faragványnak – szögezte le Kovács András.
Az előadás utolsó részében a fogarasi együttes közép- és kora újkori történetébe ágyazva vizsgálta az előadó a címerkő eredeti helyével kapcsolatos elképzeléseket. A korabeli kolozsvári városi számadáskönyvek viszonylag nagy számú bejegyzésére, illetve az épülettel kapcsolatos régebbi helyszíni megfigyeléseire hivatkozva következtetett arra, hogy a címerkő és elpusztult vagy csupán lappangó felirata a fogarasi Vörös-torony és a hozzá kapcsolódó két épületszárny 1617–1618-ban végrehajtott és a fejedelmi reprezentáció által igényelt átalakításához, illetve kiépítéséhez kapcsolódik. Az 1594 előtt még Báthory Boldizsár által építtetett torony tetőerkélyét Bethlen Gábor alakíttatta „nyári házzá" Kolozsvárott faragott hármas ikerablakokkal; a hozzá kapcsolódó déli, eredetileg Báthory Boldizsár által építtetett szárnyat, illetve az újabb, nyugati, „új palotákat", köztük az „audienciás házat" (tróntermet) tartalmazó szárnyat pedig 21 tízökrös szekéren Kolozsvárról Fogarasra szállított háromszögű oromzatos ablakokkal díszítették. Ezek az Alvincen, Váradon, Radnóton és Gyulafehérvárott egyaránt feltűnő ablakkeretek, a fejedelem északolasz, vernai (Como) származású építészének, Giacomo Restinek az ízlését tükrözték. Készítőjük a kolozsvári kőművescéh tekintélyes, idős mestere, Diószegi István volt, aki később, 1629-ben a kolozsvári Szabók-tornyának a címerkövét is kifaragta.
A kolozsvári mester lehetett egyrészt az 1618-as fogarasi címerkő, de az elpusztult, csak leírásokból ismert, 1627-ben készült marosillyei Bethlen-címer szerzője is – következtetett az előadó.
Az előadást követően Oborni Teréz történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című, az EME és a BTK TTI közös kiadásában 2020-ban megjelent kötetet mutatta be. A Bogdándi Zsolt, Fejér Tamás (EME) és Jakó Klára (BTK TTI) szerkesztésében megjelent kiadvány 11 tanulmánya kapcsán a méltató hangsúlyozta, hogy a szerzők kiterjedt levéltári kutatásokra támaszkodó megfigyelések alapján, legfőképpen az archontológia és a prozopográfia kutatási módszereit követve közelítettek a kora újkori hivatalnok értelmiség kérdésköréhez. A számos új adat közzétételével az írások a vonatkozó szakirodalom korábbi megállapításait több helyen kiegészítették, pontatlanságait kiigazították. A Magyar Királyság és Erdély hivatalnok értelmiségének a párhuzamos vizsgálata pedig lehetőséget nyújt a királyság és a fejedelemség hivatalainak, valamint az azokat működtető személyek életpályáinak összehasonlító elemzésére is. Végszóként mind a recenzens, mind a szerkesztők reményüket fejezték ki, hogy a jövőben is folytatni tudják az EME Kutatóintézete és a Történettudományi Intézet közötti együttműködés keretében 2015-ben elkezdett „hivatalnok értelmiség" konferenciasorozatot, mely sorozat 2018. évi budapesti állomásának az előadásait tartalmazza a bemutatott kötet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni