Kiemelkedő eredmény az erdélyi őslénytan-kutatásban

[2019.03.06]
 

Nem kisebb fórum, mint a Nature Scientific Reports nagy (négy feletti) impakt faktorral rendelkező tudományos szaklap közölte azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Vremir Mátyás, paleontológus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatójának a felfedezésére épülnek.

Az őslénytankutató Szászsebes közelében bukkant arra a 80x50x20 centiméteres finomszemcsés kőzetlencsére, amely legalább négy különböző állatfaj tojáshéj-maradványait, illetve csontjait tartalmazza. Ezek közül kettő madárfaj, kettő pedig hüllő. A madármaradványok közül a legtöbb az úgynevezett Enantiornithes csoportba tartozik. Ez a számos ismert (és valószínűleg sok ma még ismeretlen) fajt tartalmazó élőlénycsoport a mezozoikumban élt, kipusztulásuk minden valószínűség szerint a mai (modern) madarak feltűnésének is tulajdonítható, hiszen éppúgy alulmaradtak a túlélési versenyben, mint ahogy a neandervölgyi is elvesztette az őseinkkel vívott evolúciós küzdelmet. Általában rövidebb farkú, sok esetben fogakkal is rendelkező tollas madarak voltak, valószínűleg gyengébben tudtak repülni. Egy másik madárfaj tojáshéjai a leleteknek mindössze egy százalékát teszik ki, ezt a fajt nem azonosították. A hüllők közül az egyik krokodil típusú, a másik gyíkféle.

Ami igencsak jelentős: a tojáshéjak elhelyezkedéséből – ismert eljárás szerint – arra következtettek, hogy ezek a különböző maradványok nem véletlenül kerültek egy leletbe és nem is ragadozó magatartás eredményeképpen (tehát nem az egyik faj dézsmálta meg a többi tojásait és hordta össze a héjakat fészkébe), hanem ezek egymás mellett, gyakorlatilag együtt éltek.

Vremir Mátyás kérdésünkre elmondta: ez ma is előforduló jelenség, hiszen vannak krokodilfajok, amelyek a tojásköltés időszakában nem táplálkoznak és megtűrnek a közelükben más állatokat. Itt is hasonló esetről lehet szó: az enantiornita madarak (általában földre épített) fészke minden bizonnyal biztonságot, valamiféle előnyt jelentett a többi fajnak. Ez azért is kiemelkedő eredmény, mert ugyan volt már rá példa, hogy több különböző állatfaj közösen használt fészkének maradványaira bukkantak, egyrészt a négy faj eléggé ritka, másrészt ez az eddig megtalált legrégibb ilyen lelet. A tojás- és csontmaradványokat nemzetközi kutatócsoport vizsgálta korszerű módszerekkel (így a publikációt is ez az erdélyi-amerikai-argentin-kanadai- brit-kínai szerzőcsoport jegyzi), a taxonómiai besoroláson, illetve a tojáshéj és a csontok szerkezetén kívül igencsak fontos szempont volt a tojáshéjak elhelyezkedése a fészekben, az a kérdés, hogy többségük a konvex (domború) oldalukkal felfele, avagy lefele maradt-e meg, hiszen ez a legfontosabb jele annak, hogy közös fészekről van szó és nem egyéb okból kerültek ezek a maradványok egyazon kőzetlencsébe. A kutatás anyagát tartalmazó EME V.314 jelzésű kőzetlencsét Kolozsváron őrzik az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai/Napoca utca 2−4 szám alatti székházában.

Megjelent a Szabadság napilapban 2019. március 6-án

http://szabadsag.ro/-/kiemelkedo-eredmeny-az-erdelyi-oslenytan-kutatasban