Elhunyt Bajusz István, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókegyesületének elnöke, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatója, az erdélyi magyar régészeket tömörítő Pósta Béla Egyesület igazgatója. Fájó szívvel búcsúzunk a tudóstól, jó baráttól és mentortól, együttérzésünket fejezve ki a családjának. Tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála pótolhatatlan űrt hagy maga után.
Gyászszertartására április 30-án 15 órától kerül sor a krasznai (Szilágy megye) református temetőben, a járványügyi óvintézkedések betartásával.
Nyugodjon békében!
Tisztelt gyászoló közösség![1]
Bajusz István 1954. március 17-én született Tordán (Kolozs megye). Egyetemi tanulmányait 1978-ban fejezte be a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Karán, történelem–filozófia szakon, régészetre szakosodva. 2000-ben szerzett doktori címet a kolozsvári tudományegyetemen. Kutatási területe: provinciális római régészet; ókori, középkori és kora újkori iparművészet.
Életútját intenzív, eredményes és felelősségteljes szakmai feladatvállalás jellemezte. 1978–1995 között a Szilágy megyei Történelmi és Művészeti Múzeum (Zilah) muzeológusa, régésze, tudományos főkutatója; 1981–1995 között a megyei Múzeumon belül működő Örökségvédelmi Osztály vezetője. 1995-től e munkaköre mellett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Karának, az Ókortörténeti és Régészeti Tanszékének oktatója, 1995–2013 között adjunktus, 2013–2019 között docens. Oktatott tárgyai: Bevezetés az egyetemes ókor történetébe, Bevezetés az ókori művészetbe, Bevezetés az őskor történetébe, Bevezetés a régészetbe, Anyagi műveltség és iparművészet, Muzeológia. A kolozsvári napilapban a megdöbbentő hír hallatán búcsúzó volt tanítványai hálával vallották, hogy tudása, türelme, figyelme, segítőkészsége által meghatározó szerepe volt egy történész-régész generáció felkészülésében, a tudományos és szakmai életben való elhelyezkedésében.
Régészkutatóként a Porolissum témájú régészeti feltárás vezetője volt, jelentős, romániai és európai kutatásokban vett részt, kutatóként vagy programvezetőként (Mindennapi élet a római Dáciában, A Csíki-medence településtörténete a neolitikumtól a XVII. század végéig a régészeti adatok tükrében, Dácia keleti limesének digitalizálása, Mindennapi élet a marosvécsi római katonai táborban).
Három alapvető egyetemi jegyzet szerzője (Bevezetés az őskorba, 2000, Bevezetés az egyetemes ókor történelmébe, 2000, 2002, Bevezetés a régészetbe, 2000). 11 (magyar vagy román nyelvű) szakkönyv szerzője, társszerzője, szerkesztője. Ezek közül most itt a Szilágysági magyarok hiánypótló köteteit említem (2018, 2019), amelyek a Szilágyság újrafelfedezését, a régió múltjáról és jelenéről való folyamatos beszélést, s ezáltal a régió identitásának és kohéziójának erősítését szorgalmazták. Tudománytörténeti jelentőségűek a Téglás István kéziratos munkáit megjelentető forrásközlő kötetek. Közel 100 a régészeti kutatási eredményeket közlő tanulmányainak száma. Ezek a romániai és a nemzetközi szakmai társadalmat szólítják meg. Mellettük ott találjuk a magyar közéleti lapokban közölt szakcikkeket. Szakkönyvek, a Dolgozatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület Érem- és Régiségtárából sorozat szerkesztője.
Jelentős szakmai–tudományos egyesületek tagja, vezetőségi tagja volt (Magyar Tudományos Akadémia köztestülete, Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvári Klasszika Tudományok Intézete, Romániai Klasszika Tudományok Társaság; a Pósta Béla [Régészeti] Egyesület igazgatója, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókegyesületének elnöke).
Érdemei elismeréseként az évek során jelentős kitüntetésekben részesült (Kulturális Érdemrend – a román állam Elnöki Hivatala, 2004; A régészeti örökségért – Schönvisner István-díj – a magyar állam Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2006; Petri Mór díj – az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókegyesülete, 2006; Életmű díj – Pro Zilah Egyesület, 2007; Mikó Imre emléklap – Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2008; Mikó Imre emlékérem – Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2009, Kitüntető oklevél – a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium és a Szilágy megyei Művelődési és Örökségvédelmi Igazgatóság, 2010; Kitüntető oklevél – Báthori István Alapítvány, Szilágysomlyó, 2011; Kitüntető oklevél – Szilágy megye Tanácsa és a Megyei Könyvtár, 2014; Magyar Érdemrend lovagkeresztje – köztársasási elnök, 2020).
Bajusz Istvánt az elkötelezett feladatvállalás, a megfontolt véleménymondás, a közéleti elhivatottság és az aktív jelenlét jellemezte. Személy szerint is tiszteltem és becsültem erkölcsi tartását, szakmai habitusát és eredményeit. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöksége és tagsága, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatói és diákjai nevében búcsúzom Tőle. Munkássága és szakmai-emberi példája mindannyiunk számára elévülhetetlen, értékes nyereség, távozása pedig pótolhatatlan veszteség.
Nyugodjék békében. Családjával együttérzünk a gyászban.
Volt munkatársait és volt tanítványait erősítse az az ösztönzés és példa, amit Tőle kaptak.
2021. április 30.
Keszeg Vilmos
[1] Elhangzott 2021. április 30-án a krasznai (Szilágy megye) gyászszertartás keretében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni