Beszámoló MTNE 2019 –160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendezvényről

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 –160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület

(MTNE, 18. fórum –Értékteremtő tudomány)

 

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) című fórumával. Az évente megtartott rendezvény időpontját – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-hoz közeli hétvégére tűztük ki. Az idei alkalom különleges volt, hiszen kerek évfordulót ünnepeltünk: az EME megalakulásának 160. évfordulójára került sor. A kerek évforduló nemcsak a mi ünnepünk volt, hanem a magyar tudományosság ünnepe is. Intézményünk fennállásának több mint másfél évszázada alatt született eredményeink nemcsak az erdélyi magyar tudományos örökséget gazdagították, hanem szervesen hozzájárultak az összmagyar tudományossághoz. A rendezvény fővédnöke, a hagyományokhoz híven, ezúttal is a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben idei 18. rendezvénye is két részből állt, az immár hagyományos, november 22-i, pénteki központi ünnepi rendezvény ezúttal egyben a 160 éves évfordulóra is fókuszált. Ezt követően, november 23-án, szombaton az EME hét szakosztálya és fiókegyesületei tartották meg a saját tudományterületükhöz szabott konferenciájukat. Az idei rendezvénysorozatunk több mint ezer érdeklődőt szólított meg, összesen 470 szerző 291 munkája kerül bemutatásra a 19 rendezvény által.

RANGOS SZEMÉLYISÉGEK A NYITÓÜNNEPSÉGEN

Örömmel nyugtáztuk, hogy az ünnepi rendezvényre sokan felfigyeltek, köszöntőleveleket írtak, illetve rangos intézmények képviselői is jelen voltak szép számban. Részt vett az ünnepi megnyitón Bokor József, az MTA alelnöke, több romániai intézmény képviselője (Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese stb.), illetve a Kárpát-medence fontosabb magyar intézményeiből is érkezett képviselet (Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Központ intézményvezetője, Lévai Attila, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja, Nagy András, a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese, illetve Némedi Imre, a Szabadkai Műszaki Főiskola intézetigazgatója). Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviselőjeként Grezsa Csaba konzul volt jelen, és üdvözölte a résztvevőket.

A nyitóünnepség november 22-én volt délelőtt, a Sapientia – EMTE Tordai úti épületének Hunyadi Mátyás termében, illetve délután a „Lucian Blaga" Központi Egyetemi Könyvtár dísztermében.

ÜNNEPI MEGNYITÓ

A megnyitó ünnepség alkalmából először az EME elnöke, Keszeg Vilmos köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte: amikor e fórum keretében összegyűlünk, tisztelgünk az alapítók és munkásságuk előtt, elismerjük érdemeiket és eredményeiket. Az egyesület tagjai ma azt teszik, amit az alapítók, az elődök tettek a maguk korában, azzal a meggyőződéssel, hogy a tudomány értéket teremt, s ami érték, annak helyet kell kapnia a világban.

Az MTA alelnöke, Bokor József a rendezvény fővédnökének, Lovász László MTA-elnöknek az üdvözletét is tolmácsolva elmondta: az EME kiemelt helyet foglal el az Akadémia testvérszervezetei között, mint olyan intézmény, amely az erdélyi tudományosság szervezését történelmi távlatokban műveli. Arra kérte az EME vezetőségét, hogy továbbra is tartsák meg azt az intenzitást, amellyel az erdélyi tudományos hálózat és a magyarországi intézményrendszer közötti kapcsolatot ápolják.

Grezsa Csaba konzul, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusának a képviselője köszöntőbeszédében üdvözölte azt a tényt, hogy a rendezvényen jelen vannak mind az anyaország, mind az elszakított nemzetrészek tudóstársadalmának képviselői. Ez egybevág a magyar kormány nemzetpolitikájával is, amelynek értelmében fel szeretnék újra építeni azokat a hálózatokat, amelyek az elmúlt száz évben elvesztek, vagy meggyengültek. Az EME százhatvan éves működése példa arra, hogy ha valahol valami értékes létrejön, azt fenn kell tartani még akkor is, ha a körülmények nem mindig a legkedvezőbbek. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy közösségeink megmaradjanak – hangsúlyozta a konzul.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem nevében Soós Anna rektorhelyettes szólt a résztvevőkhöz. Kiemelte azt a tényt, hogy az egyetem és az EME története szorosan összefűződik, hiszen az egyesület könyvtára és gyűjteményei jelentették azt az induló tőkét, amellyel 1872-ben a kolozsvári egyetem elindult, s amelyek ma is az egyetem értékes kincsei. Köszönetet mondott a két intézmény közel másfél évszázados összefonódásáért, majd átadta Keszeg Vilmos EME-elnöknek az egyetem köszönőlevelét.

Dávid László rektor a házigazda intézmény, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem képviselőjeként üdvözölte a rendezvény résztvevőit. Az EME ötvenéves évfordulója alkalmából 1909-ben kiadott emlékkönyvből idézte gróf Esterházy Kálmán szavait: az ember korának és nemzetének gyermeke lévén intézményeit és alkotásait rendesen kora és nemzete szükségleteihez méri. Hangsúlyozva e szavak aktualitását s relevanciáját az elmúlt harminc évre, kiemelte az egyetem és az EME közötti szoros együttműködés fontosságát, valamint a két intézmény megszületése közötti hasonlóságokat: mindkét esetben látták a felmerülő szükségleteket. Ennek köszönhetően azon dolgozhatunk, hogy felneveljünk egy olyan generációt, amely nem a széthúzást, hanem a tudomány egyesítő erejét szolgálják.

A Kolozsvári Akadémia Bizottság nagyon hasonló célokkal és nagyon hasonló elvek alapján jött létre – jóval fiatalabb intézményként –, mint az EME. Köszöntőbeszédében Néda Zoltán elnök elmondta: a két intézmény közötti verseny jelentős stresszfaktor mind a KAB, mind az EME számára. Mindazonáltal remélhető, hogy ez a rivalizálás hasonló hatással van az erdélyi magyar tudományosságra, mint a természetben két konkurens faj egymásra gyakorolt evolúciós nyomása. Az eredmény, a túlélés és a fejlődés szempontjából, hosszú távon mindkettőnek s elsősorban az erdélyi magyar tudományosságnak a hasznára válik.

Mint határon túli intézményt, a komáromi Selye János Egyetemet az ottani Református Teológia Kar dékánja, Lévai Attila képviselte a megnyitón. Köszöntőbeszédében elhangzott: nemcsak az idén tizenöt éves egyetem, hanem a teljes Felvidék üdvözletét hozta el. Azt kívánja, hogy mind az anyaországban, mind az elcsatolt részeken a tudomány olyan módon legyen művelve pallérozott elmék által, hogy annak köszönhetően Istennek tetsző szolgálatot végezhessünk, amely nem könnyű, de hálás és nemes szolgálat.

Délvidékről a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola intézetigazgatója, Némedi Imre szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy a nehézségek ellenére is érdemes kitartani, végezni a dolgunkat.

A Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese, Nagy András annak fontosságát emelte ki üdvözlőbeszédében, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége nem áll meg Magyarország határainál, hanem széles körű, határokon átívelő intézményes tudományos együttműködés létezik.

Az RMDSZ üdvözletét Székely István alelnök tolmácsolta. Kiemelte: az igazi tét a következő években, évtizedekben rejlik, abban, hogy az EME munkája mennyire tud hozzájárulni ahhoz, hogy itthon tartsuk a fiatal kutatókat. Egy olyan Erdélyt és olyan Romániát kell teremteni – s ez elsősorban a politika felelőssége –, amely visszacsalogathatja azokat, akik kényszerűségből, jobb feltételek és jobb élet reményében elmentek. Ehhez olyan gazdaságot és közállapotokat kell teremteni, amelyek biztosítják a nyugat-európaihoz hasonló életszínvonalat és társadalmi megbecsülést.

Számos intézmény vezetője, képviselője, aki nem lehetett jelen az ünnepi rendezvényen, levélben köszöntötte annak résztvevőit: Kocsis Károly, az MTA magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Monok István, a Mikó Imre Alapítvány elnöke és az MTA Könyvtár és Információs Központ igazgatója, illetve Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. Valamennyi köszöntőbeszéd megtalálható, elolvasható az EME honlapján a https://eme.ro/web/mtne/emetudnap2019 oldalon.

Bitay Enikő, az EME főtitkára ismertette a rendezvénysorozatot, amelynek programfelelőse. Beszédében az elmúlt 160 év, illetve az újjáalakulás óta eltelt három évtized fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórumának története, evolúciója és értékteremtő ereje egyszersmind az EME tevékenységének a tükre is. Az idei 160. évfordulós rendezvény több ünnepi mozzanatra adott alkalmat:

Apró lépések ezek, melyek az EME ünnepének jegyében történnek, de ugyanakkor a hatékony működéséről szólnak, az EME küldetésének fenntartásáról. Intézményünk az eredményes együttműködésekkel, tagságának (kutatóinak) munkájával a továbbiakban is a jövőt kívánja építeni, az erdélyi tudományosságot szolgálni.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesületet alapító gróf Mikó Imre portréját, Barabás Miklós festményét Bordás Beáta művészettörténész, a Kolozsvári Művészeti Múzeum muzeológusa mutatta be.

ÜNNEPI PLENÁRIS ELŐADÁS

Bokor József akadémikus, az MTA alelnöke „Autonóm járművek irányítása: drónok, autók" címmel tartott ünnepi, plenáris előadást. Ennek során azokat a valós kutatási irányokat tekintette át, amelyek az „okos", illetve a különböző mértékig autonóm működésre képes légi és földi járművek létrehozására irányulnak. Ismertette azokat az irányításelméleti kutatásokat, amelyek a járműmozgásokat létrehozzák, és bemutatott néhány megközelítést arra nézve, hogy a mesterséges intelligencia milyen szerepeket tud betölteni az „okos" irányítások tervezésében. Konkrét példaként ismertette az autonóm járművek tesztelésére szolgáló zalaegerszegi tesztpályát, továbbá az „okos"-város- és közlekedésirendszer-kísérletekre kialakított megoldásait.

KÖSZÖNTÉSEK

Az ünnepi plenáris ülésen EME köszönete és elismerése jeléül emlékezett meg Jakó Zsigmond elnökről és Kiss András főtitkárról mint az újraalakult EME vezetőiről, s oklevelet nyújtottunk át volt elnökeinknek: Benkő Samunak, Egyed Ákosnak, illetve Sipos Gábornak.

A GR. MIKÓ IMRE-EMLÉKLAPOK ÁTADÁSA

A tudománynapi rendezvény keretében immár hagyományosan sor került a gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Az emléklapot az EME elnöksége 2005-ben, az alapító születésének 200. évfordulója alkalmából alapította. Idén az emléklapot az Egyesületünkkel együttműködő intézményeket vezető, a munkánkat személyesen is támogató személyiségeknek nyújtottuk át, kérve, hogy köszönetünket munkatársaiknak is továbbítsák.

2019-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület Mikó Imre-emléklapot adományozott Bokor József akadémikusnak, az MTA alelnökének az EME folyamatos működéséhez és az erdélyi magyar tudományműveléshez nyújtott támogatása elismeréséül. Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntették ki Néda Zoltán akadémikust, a KAB elnökét, Soós Anna matematikust, a BBTE rektorhelyettesét, Dávid László professzort, a Sapientia EMTE rektorát.

INDULÓ AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET ALAPÍTÁSA ÜNNEPÉRE

A megnyitón, országos bemutatóként hangzott el az az alkalmi zenemű, melyet az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapításának hírét üdvözölve, Peter Wittek salzburgi zeneszerző ajánlott 1856-ban gróf Mikó Imrének. A Múzeum-Egyesület egykori kézirattárából származó, díszkiállítású, ünnepélyes B-dúr-zongoradarab verbunkos elemeket is tartalmazó tételeit (Marsch és Trio) első ízben hallhatta a közönség. Ezt követően Ludwig van Beethoven Op. 84-es Egmont-nyitányának (1809–1810) négykezes zongoraátirata csendült fel. A romantikus színpadi muzsikában a zeneszerző Egmont gróf, a hatalommal szemben álló, népe szabadságáért küzdő hős alakját eleveníti meg. A kiskoncerten Suhárt Evelin és Vajas Gréta, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának diákjai működtek közre. A kiskoncert ötletgazdája és szervezője Sófalvi Emese egyetemi adjunktus, az EME Erdélyi Zeneművészeti Munkaközösségének vezetője.

FIATAL KUTATÓK A TUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN – PLENÁRIS ELŐADÁSOK

A múlt évek sikeres rendezvényeinek fényében, az idén is különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértünk fel a plenáris előadások megtartására, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Így változatos kutatási témákba – több tudományterületről és különböző intézmények képviseletében – és ezek eredményeibe láthattunk bele, melyek tükrözik a fiatal generáció tudományos törekvéseinek irányát és a jövőbeni lehetőségeket.

KIS BOGLÁRKA MERCÉDESZ geológus (BBTE) a Keleti-Kárpátok különleges gázömléseiről tartott előadást: mofettákról, feredőkről, azok lehetőségeiről, illetve potenciális veszélyeiről.

PAPP KINGA, az EME tudományos kutatója, báró hadadi Wesselényi Kata kéziratos imakönyveiben követi nyomon a női szerző alkotását, a tudatos kötetszerkesztést, illetve a publikálás által a nyilvánosság megteremtésének vágyát.

Marosvásárhelyről érkezett FÁBIÁN ZOLTÁN, aki amellett, hogy orvos, fogorvos, arc-, állcsont- és szájsebész, mérnök is, így előadása több szakterületet ölelt fel az ortopédiai, idegsebészeti, illetve arc- és állcsontsebészeti, páciensspecifikus implantátumok területéről: azokról a háromdimenziós röntgenimagisztikai megoldásokról, virtuális modellekről szólt, amelyek ezen a szakterületen, a műtőben nyertek alkalmazást.

FAZAKAS CSABA geográfus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara Kertészmérnöki Tanszékének vezetője a változó éghajlat és a talajtakaró kölcsönhatásáról tartott előadást.

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

A kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár kiállítást rendezett az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapításának 160. évfordulója alkalmából a könyvtár földszintjén, illetve a Különgyűjtemények termében. Az utóbbi helyszínen az Egyesületnek a Központi Egyetemi Könyvtárban őrzött iratanyagából és könyvtári gyűjteményeiből válogatott kiállítási anyag a nagyközönség, de még a szakmai közönség előtt is kevéssé ismert kéziratokat és nyomtatványokat tesz közszemlére. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület történetére vonatkozó saját kiadványaiból és az egykori EME-könyvtár gazdagságát és változatosságát megmutató, általános gyűjteményi kötetekből válogatott kiállítási anyag a földszinti tárolókban tekinthető meg. A kiállítás 2019. december 15-ig ingyenesen látogatható. Kiállításszervezők: Sipos Gábor EME-alelnök, Luffy Katalin, Különgyűjtemények, Központi Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár, valamint Szegedi-Kiss Éva főkönyvtáros, Központi Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár. A kiállítás katalógusa itt tekinthető meg.

 

AZ EME SZAKOSZTÁLYOK ÉS FIÓKEGYESÜLETEK MINT TUDOMÁNYOS MŰHELYEK

A délután folyamán az EME szakosztályainak és fiókegyesületeinek vezetői tartottak előadásokat, amelyben ismertették mindazt a munkát, a módszereket és az eredményeket, amelyek jellemzik a szakosztályok és a fiókszervezetek jelenlegi, valamint az elmúlt évtizedekbeli tevékenységét. Mindezekről majd bővebben is olvashatunk, hiszen 2020-ban egy tanulmánykötetben tervezzük közzétenni a szakosztályok és fiókegyesületek mint tudományos műhelyek tevékenységét. Az EME hét szakosztálya és hét fiókegyesülete elnökeinek előadása zárta a délutáni ünnepi programot.

A megnyitó ünnepségen – melyen 159-en vettünk részt – esti záró mozzanatként volt elnökünket, Egyed Ákost köszöntöttük 90. születésnapja alkalmából. Egyed Ákos nem csupán az erdélyi történelemtudomány egyik meghatározó alakjaként ismert, hanem tudományszervezőként és intézményépítőként is. Az EME elnökeként fáradhatatlanul munkálkodott az erdélyi magyar tudományos közösség és szakmai hálózat felépítésén és sikeres, eredményes működtetésén.

Az ünnepi rendezvényen készült fényképek megtekinthetők a https://photos.app.goo.gl/R4t9YyNu9WaJ9MwD7 címen (Pakó László fotói).

SAJTÓVISSZHANG az ünnepi megnyitóról

I. Médiapartnerünk, a kolozsvári Román Közszolgálati Televízió „Erdélyi Figyelő" című műsorának beharangozója a Youtube megosztó csatornán, A Magyar Tudomány Napja megünneplésére készül a 160 évvel ezelőtt alapított EME címmel: https://www.youtube.com/watch?v=u9eim-sjzas, illetve összefoglalója Magyar Tudomány Napja Erdélyben – 160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület címmel itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=H1xuI8naq8k.

II. Sajtópartnerünk, a kolozsvári Szabadság napilap, 2019. november 20-án „Értékteremtő tudomány: 160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület" címmel beharangozót jelentetett meg a rendezvényről: http://szabadsag.ro/-/ertekteremto-tudomany-160-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet?fbclid=IwAR0J9htKmTqrM9wkyKTLTAvGhXk29RXYJC0cIkDDykz8d1LxWDL2VrdQ5nI, illetve beszámolót közölt november 23-án, mely itt olvasható: A tudománynak mint értéknek helyet kell kapnia a világban

II. A kolozsvári rádió közlései: (online elérhetőségük folyamatban van)

A rendezvénysorozat jelentős visszhangot kapott a helyi és országos sajtóban, illetve a partnerintézmények honlapjain, a hozzákapcsolódó cikkek, előzetesek és tudósítások elérhetők a következő oldalakon:

160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Ebből az alkalomból kiállítás nyílik az egyesület kevésbé ismert iratanyagából.

https://kultura.hu/160-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet/

Százhatvan éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

https://www.bama.hu/kultura/hazai-kultura/szazhatvan-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet-2132799/

Százhatvan éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

https://www.heol.hu/kultura/hazai-kultura/szazhatvan-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet-2060112/

160 éves az Erdélyi Múzeum.

https://www.bocskairadio.org/160-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet/

Megünneplik az erdélyi magyar tudományosságot.

https://media.szekelyhon.ro/pictures/editions/188/18813/18813_266419.pdf

Százhatvan éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

https://www.teol.hu/kultura/hazai-kultura/szazhatvan-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet-2003505/

Százhatvan éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

https://www.zaol.hu/kultura/hazai-kultura/szazhatvan-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet-3443637/

Fennállásának 160. évfordulóját és a magyar tudomány napját ünnepli az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

https://www.erdely.ma/fennallasanak-160-evfordulojat-es-a-magyar-tudomany-napjat-unnepli-az-erdelyi-muzeum-egyesulet/

Beharangozó a maszol.ro portálon: Fennállásának 160. évfordulóját ünnepli az Erdélyi Múzeum-Egyesület

https://www.maszol.ro/index.php/kultura/119033-fennallasanak-160-evfordulojat-unnepli-az-erdelyi-muzeum-egyesulet

Beharangozó a foter.ro portálon: Erdélyben is ünnepel a magyar tudomány. Természetesen erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléjével.

https://foter.ro/cikk/20171120_erdelyben_is_unnepel_a_magyar_tudomany/

Beharangozó a nagybanya.ro portálon: Értékteremtő tudomány: 160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

http://www.nagybanya.ro/cikk/ertekteremto-tudomany-160-eves-az-erdelyi-muzeum-egyesulet

Beharangozó a Háromszék napilapban: Ünnepel az Erdélyi Múzeum-Egyesület.

https://www.3szek.ro/load/cikk/128320/unnepel-az-erdelyi-muzeum-egyesulet

Beharangozó a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége rodosz.ro honlapján: A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 – 160 éves az EME.

https://rodosz.ro/felhivasok/a-magyar-tudomany-napja-erdelyben-2019-160-eves-az-eme/

A Krónika című országos napilapban: Megünneplik az erdélyi magyar tudományosságot.

https://kronikaonline.ro/kultura/megunneplik-az-erdelyi-magyar-tudomanyossagot

Transindex portál: Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Múzeum Egyesület – a Transindex.ro portálról.

http://multikult.transindex.ro/?hir=11322

 

SZAKOSZTÁLYI ÉS FIÓKEGYESÜLETI RENDEZVÉNYEK

Az EME hét szakosztálya és öt fiókegyesülete összesen 18 rendezvényével járult hozzá Egyesületünk központi rendezvényéhez, s ezáltal kapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához.

A rendezvények változatos képet mutattak téma, nagyságrend, helyszín és célközönség tekintetében, volt közöttük nemzetközi tudományos konferencia, tudomány-népszerűsítő rendezvény, illetve emlékkonferencia is. Tizenegy rendezvény Kolozsváron, hét más településen zajlott (2 Csíkszeredában, 1 Gyergyószentmiklóson, 1 Marosvásárhelyen, 2 Sepsiszentgyörgyön és 1 Tordán).

A MTNE 19 rendezvénye az EME megalakulása 160. évfordulójának tiszteletére s az Értékteremtő tudomány jegyében zajlott, volt közöttük 5 nemzetközi konferencia, 3 emlékkonferencia, több szakmai tanácskozás, tudomány-népszerűsítő jellegű fórum, kreditpontos képzés s ugyanakkor a szakmai összejöveteleket ünnepi események – tudományos kitüntetés/díjátadás, könyvbemutató, kiállítás, portréavatás, koncert/hangverseny – tették rendkívülivé, emlékezetessé, s nyújtanak többlettartalmat a szakmai érdeklődők és a nagyközönség számára is.

A BÖLCSÉSZET-, NYELV- ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLY idén négy szekció keretében szervezett tudományos ülésszakokat.

1. A Nyelv-, irodalom-, néprajz- és színháztudományi szekció konferenciája november 23-án zajlott le az EME kolozsvári, központi székházában. A mintegy huszonöt résztvevőt előbb Keszeg Vilmos EME-elnök, majd Egyed Emese, a szakosztály elnöke köszöntötte. Ezt követte a hét tudományos előadás, amely nagyon tág témakört ölelt fel a csángók kiejtésének hangtani kérdésétől az erdélyi magyar prózában megjelenő ökokritikán és Vörösmarty Caesar-fordításain keresztül a XIX. századi színpadi játékokig.

2. A Történelem szekció egyszerre két helyszínen, az EME-székházban, illetve a BBTE Történettudományi Intézetében tartotta ülésszakát november 23-án, melynek huszonhárom előadása három különböző panel keretében, több időpontban zajlott, a következő általános és főtémákat megjelölő címekkel: Cselekvő arisztokraták; Arisztokraták a gazdaságban; Az arisztokraták kultúra- és egyházpártoló tevékenysége; Az arisztokraták 1918 után; Gazdaság és (bűnöző) társadalom; A történelem műhelyében. Kutatástörténet és történész életpályák Erdélyben a XX. században. Az előadásokat mintegy hetven résztvevő hallgatta meg, minden egyes témakörben vitára, kerekasztalra is sor került.

3. A Művészettörténet szekció november 30-án tartotta konferenciáját a kolozsvári Vallásszabadság Házában. A rendezvényen 23 előadó mutatott be 16 tanulmányt, sor került a helyszínül szolgáló épület bemutatására és egy könybemutatóra is. Az ülésszakot bejelentette honlapján a Magyar Tudományos Akadémia: https://mta.hu/mtu_esemenynaptar/2019-11-30-mtne-18-forum-muveszettortenet-szekcio-3100

Az egyik előadásról beszámolt honlapján a Sapientia EMTE: Lupescu Radu: Felesleges volt elbontani a kolozsvári Híd utcai kaputornyot. http://www.sapientia.ro/hu/hirek/lupescu-radu-felesleges-volt-elbontani-a-kolozsvari-hid-utcai-kaputornyot

4. A Zenetudományi szekció idén Ruzitska György osztrák származású kolozsvári zeneszerző, intézményvezető halálának 150. évfordulója alkalmából szervezett emlékkonferenciát november 26-án, az EME kolozsvári, Jókai utcai központi székházában. A mintegy 20 fős közönség a zeneszerző tevékenységének különböző részeivel kapcsolatos előadásokat hallhatott, A résztvevők megkoszorúzták Ruzitska György sírját a Házsongárdi temetőben, este pedig emlékhangversenyre került sor a piarista templomban, a zeneszerző egykori kántori helyén. Az eseményről beharangozó jelent meg a BBTE honlapján: https://rt.ubbcluj.ro/a-magyar-tudomany-napja-erdelyben-2019-160-eves-az-eme-mtne-18-forum-ertekteremto-tudomany-zenetudomanyi-szekcio/,

https://rt.ubbcluj.ro/in-memoriam-ruzitska-gyorgy-1502019-november-26/

A Szabadság napilap interjút készített a rendezvény kapcsán Sófalvi Emese főszervezővel: Sófalvi Emese: fontos, hogy a nemzetközi közönség is megismerje Ruzitska György muzsikáját.

http://szabadsag.ro/-/sofalvi-emese-fontos-hogy-a-nemzetkozi-kozonseg-is-megismerje-ruzitska-gyorgy-muzsikajat

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLY összetett rendezvényt szervezett Kolozsváron, az Apáczai Csere János Gimnáziumban, november 23-án. A plenáris előadás a 135 éve született Borbás Vincének, a kolozsvári Ferenc József egyetem egykori tanárának állított emléket, akit a XIX. század legnagyobb magyar botanikusának tartanak. Ezt követően a szekciókban hangzottak el előadások – összesen huszonhárom – a biológia, a földtudományok, a kémia–fizika, illetve a környezettudományok terén. A rendezvényen negyvenöt érdeklődő vett részt.

Az ORVOSTUDOMÁNYI ÉS GYÓGYSZERÉSZETI SZAKOSZTÁLY éves rendezvényeként zajlott le a XXIII. erdélyi orvosnapok, melynek főszervezője a Hargita megyei Orvosi Kollégium és a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, társszervezője a Kolozsvári Akadémiai Bizottság volt. Az igen sikeres kétnapos rendezvény a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában zajlott 2019. november 8–9 között. Az orvosnapokon 22 előadó és 236 regisztrált hallgató vett részt. A konferencián rangos budapesti és pécsi meghívottak, a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem oktatói és tapasztalt székelyföldi szakorvosok tartottak előadásokat. A tudományos műhelyen négy nagy gyakorlati jelentőségű, modern technikával ismerkedhettek meg a résztvevők.

Az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály kolozsvári fiókjának tudományos rendezvénye 2019. november 23-án zajlott Kolozsváron, melynek során hat előadás hangzott el, ezek főleg az erdélyi orvostudomány történeteiről, szakmai szerveződéséről és kapcsolatairól szóltak. A kolozsvári rendezvényen mintegy húsz érdeklődő vett részt.

A JOG- KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLY négy szekcióban, számos szakterületet és témakört felölelő konferenciát szervezett.
1. A Társadalomtudományi szekció november 21-én tartotta meg ülésszakát a Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti épületében. A tizenkilenc előadás a következő nagy témakörök mentén zajlott: Makrofolyamatok, kihívások; Társadalmi-gazdasági folyamatok Erdélyben; Szimbolikus küzdelmek, kapcsolatok; A múlt kutatása a jelenben. Az előadó egyetemi oktatók Csíkszeredából, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról érkeztek. A konferencián elhangzó előadások több társadalomtudományi és azzal rokon területet érintettek, úgymint: politológia, szociológia, nemzetközi kapcsolatok, filozófia, történelem, közgazdaságtan stb. A konferencia sikeres volt egyrészt a magas színvonalú szakmai előadások, valamint a panelek végén sor kerülő beszélgetések, kérdésfelvetések, viták miatt, másrészt az érdeklődők (előadók és hallgatóság) számát tekintve is (a 19 előadón kívül a hallgatóság soraiban 18 személy foglalt helyet). Az eseményről előzetest közölt honlapján a Sapientia EMTE: A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 – Társadalomtudományi szekció a Sapientián. http://www.sapientia.ro/hu/hirek/a-magyar-tudomany-napja-erdelyben-2019-tarsadalomtudomanyi-szekcio-a-sapientian, valamint a Magyar Tudományos Akadémia: https://mta.hu/mtu_esemenynaptar/2019-11-21-mtne-18-forum-tarsadalomtudomanyi-szekcio-3165

2. A Jogtudományi szekció ülésszaka idén a 75 éve született Óvári Kelemen jogászprofesszornak állított emléket 2019. november 21-én. A kilenc előadást az ő portréjának a felavatása követte. A Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti épületében tartott előadások témája a jogtudomány megannyi területére kalauzolta a mintegy harminc résztvevőt: a munkavállaló jogi fogalma, a különböző szerződések problémái, különböző perrendi és jogelméleti kérdések.

A konferenciáról előzetest közölt honlapján a Sapientia EMTE: Magyar Tudomány Napja Erdélyben: 175 éve született Óvári Kelemen jogászprofesszor. http://www.sapientia.ro/hu/hirek/magyar-tudomany-napja-erdelyben-175-eve-szuletett-ovari-kelemen-jogaszprofesszor

3. A Közgazdaságtudományi szekció november 23-án, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának épületében szervezte meg a IV. Nemzetközi Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Konferenciát. Ennek keretében előbb panelbeszélgetésre került sor, melynek Induktív versus deduktív kutatás az üzleti- és menedzsmenttudományokban – Kihívások és lehetőségek volt a címe. Ezután két plenáris előadás, majd szekcióülések következtek. A rendezvényen számos külföldi szakember vett részt, az előadásokat mintegy kilencven érdeklődő hallgatta meg.

4. A Filozófia szekció A Pro Philosophia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Filozófus Társaság szervezésében, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partneri közreműködésével zajlottak 2019. november 23-án, szombaton Sepsiszentgyörgyön a MTNE idei filozófiai szekciójának munkálatai. Az interdiszciplináris konferencia A „világ összegyűjtésének" médiumai. Terek, kapcsolathálók, lokalitás címmel került megrendezésre. A filozófusok, műépítészek, antropológusok, médiakutatók és képzőművészek részvételével zajlott szakmai tanácskozáson összesen 18 előadás került bemutatásra. A résztvevők száma mintegy 35-40 személy volt.

A rendezvény beharangozása a társzervező BBTE honlapján:

Konferencia – A „világ összegyűjtésének" médiumai. Terek, kapcsolathálók, lokalitás. http://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro/node/122, illetve a Transindex portálon: A „világ összegyűjtésének" médiumai: interdiszciplináris konferenciát szerveznek Sepsiszentgyörgyön

http://eletmod.transindex.ro/?hir=24256

A MŰSZAKI TUDOMÁNYOK SZAKOSZTÁLY a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karával közösen idén is megszervezte a műszaki tudományos ülésszakot, a Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozat keretében, 2019. november 23-án Kolozsvárt. Különös és igen szép véletlen volt, hogy a jubileumi XX. MTÜ-t pontosan 20 előadással (közleménnyel) köszöntötte a 39 szerző. Hét egyetem, négy kutatóintézet főleg csoportos kutatási munkáját ismerhettük meg.

A jubileumi műszakis ülésszakot megtisztelték a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola (Délvidék), a Dunaújvárosi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói-oktatói, valamint a hazai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Petrozsényi Egyetem és a Kolozsvári Műszaki Egyetem oktatói, kutatói.

Rendezvényünk egyik lényeges mozzanata volt, melynek már többéves hagyománya van, a Jenei Dezső-emléklap átadása, ünnepélyes keretet biztosítva az erdélyi magyar műszaki tudományosságért kifejtett tevékenység elismerésére. Az idei kitüntetettünk dr. Gobesz Ferdinánd Zsongor építészmérnök, egyetemi docens, a Kolozsvári Műszaki Egyetem oktatója volt. A rendezvény utolsó programpontja könyvbemutató volt. A Műszaki Tudományos Füzetek, a Tudomány- és Technikatörténet sorozatok legújabb kötetét, illetve a Műszaki Tudományos Közlemények sorozat, valamint az Acta Materialia Transylvanica folyóirat 2019-es évi két-két számát mutattuk be. Az ülésszak programfüzete itt érhető el:

https://www.eme.ro/muszakitudomanynap/MTU19_programfuzet-k.pdf.

A szekció munkálatairól Kisfaludi-Bak Zsombor készített fotódokumentációt, mely a szakosztály albumában található: a közösségi oldalon érhető el.

A jubileumi rendezvény részletes beszámolója itt olvasható.

A MATEMATIKA ÉS INFORMATIKA SZAKOSZTÁLY szervezésében november 15–17. között került sor Kolozsváron a 10. matematika és informatika alkalmazásokkal konferenciára. A mintegy 40 résztvevő 18 színvonalas előadást hallgathatott matematika, informatika, didaktika, valamint matematika- és informatikatörténet témakörökben. Az egyetemi, általános és középiskolai oktatók, kutatók által tartott előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, melyen elsősorban az ágazati oktatás aktuális kérdéseiről tárgyaltak a résztvevők. Ez alkalommal osztották ki a Farkas Gyula-emlékérmeket annak a három tanárnak, aki idén kiemelkedő eredményt ért el a romániai magyar nyelvű matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban: Szélyes Emőke székelyudvarhelyi informatikatanárnak (Tamási Áron Gimnázium), Vass Csilla matematikatanárnak, tanfelügyelőnek (Sepsiszentgyörgy), valamint Zay Éva zilahi matematikatanárnak (Silvania Főgimnázium).

A rendezvényt beharangozta honlapján a Matlap szakmai folyóirat: http://matlap.org/s/.

Az emlékérmek átadásáról beszámolót olvashatnak a BBTE Matematika és Informatika Karának honlapján: A Farkas Gyula-emlékérem átadása a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében – 2019. http://www.cs.ubbcluj.ro/a-farkas-gyula-emlekerem-atadasa-a-magyar-tudomany-napja-erdelyben-rendezvenysorozat-kereteben-2019/

Az Erdélyi Figyelő összeállítása a díjazásról: Farkas Gyula-díj középiskolai matektanároknak.

https://www.youtube.com/watch?v=HGIixfMMCLw

Részletes beszámoló itt olvasható Kása Zoltán professzor tollából: A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN Matematika és Informatika Alkalmazásokkal Konferencia.

http://matlap.org/s/wp-content/uploads/2019/12/Konf2019.pdf

Az AGRÁRTUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLY és a SEPSISZENTGYÖRGYI FIÓKEGYESÜLET idén közösen szervezett tudományos ülésszakot 2019. november 15-én Sepsiszentgyörgyön: a 15. erdélyi agrártudományi konferenciát, melyen 80 résztvevő előtt 14 előadás hangzott el. A konferencia címe: Az agrárium társadalmi szerepe és feladata Erdélyben. Az oktatók, kutatók, intézményvezetők, frissen végzett agrármérnöki hallgatók és vállalkozók által tartott előadások ennek megfelelően hat nagy téma köré szerveződtek: A kutatás, a felsőoktatás és a szakképzés, a növénytermesztés, az állattenyésztés, a szövetkezés, a mezőgazdasági befektetések. A konferencia programja, valamint a feltöltött előadások itt tekinthetők meg.

Az eseményről előzetest közölt a Népújság című napilap: Az agrárium társadalmi szerepe és feladata. https://www.e-nepujsag.ro/articles/az-agrarium-tarsadalmi-szerepe-es-feladata

Szintén beharangozót írt a Háromszék is: A magyar tudomány napja Erdélyben. https://www.3szek.ro/load/cikk/128012/mi-hol-mikor , illetve a Székelyhon internetes portál: https://szekelyhon.ro/aktualis/fokuszban-az-erdelyi-agrarium

Beszámoló a Székely Hírmondóban: A mezőgazdaságban még van esélyünk. https://www.hirmondo.ro/gazdasag/a-mezogazdasagban-meg-van-eselyunk/?fbclid=IwAR2lzBVjeFMoMs1hfeo-DennzfFaF9jrG03mSUaUUlVMzi3gqOMXj1IW-cw

Beszámoló a Marosvásárhelyi Rádió Gazdaélet műsorában: GAZDAÉLET – A szakmai tudásra szükség van. http://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/gazdaelet-a-szakmai-tudasra-szukseg-van/?fbclid=IwAR3RSJECsMvD7JqHKoA8lAaJyZy3DH_osdpQ7_x1VxIWczoZcQgRIybfDQY

Az ARANYOS-VIDÉKI FIÓKEGYESÜLET november 20-án tartotta konferenciáját a Tordai Polgármesteri Hivatalban, Értékteremtő értelmiségiek az Aranyos-vidéki régióban címmel. A mintegy hatvan résztvevő jelenlétében elhangzott három előadás három olyan személyiség életére és alkotására vetített fényt, akik kiemelkedő életművet hoztak létre: Szaniszló Zsigmond tordai történetíró, Kanyaró Ferenc unitárius tanár és folklórgyűjtő, valamint Erőss Alfréd római katolikus püspökhelyettes és emlékíró.

A CSÍKI FIÓKEGYESÜLET konferenciája II. Rákóczi Ferenc szabadságharca és a székelyek címmel került megrendezésre 2019. november 8-án Csíkszeredában. A Sapientia EMTE épületében lezajlott rendezvényen tizenegy tudományos előadás hangzott el, ezek során a fejedelem és a székelység kapcsolatának különböző vetületeiről, Rákóczi néphagyományban való megjelenítéséről, címerhasználatáról, külkapcsolatairól, a szabadságharc menekültjeiről hallgathatott előadást a mintegy 70 résztvevő. A konferencián köszöntőbeszédet mondott Balázs Lajos, az EME Csíki Fiókegyesületének elnöke, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, valamint Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának kancellárja. A szervezők hangsúlyozták: Rákóczi alakja nemzeti önazonosságunk nagy jelképei közé tartozik, de a témaválasztásban az is szerepet játszott, hogy a Magyar Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította.

A konferenciáról részletes előzetest közölt a liget.ro honlap: Rákóczi és a székelyek: konferencia a Sapientián. https://liget.ro/studio/rakoczi-es-a-szekelyek-konferecia-a-sapientian

A rendezvény beszámolója a Hargita Népe portálon: A magyar tudomány ünnepe Csíkszeredában: Tudományos konferenciák. https://hargitanepe.eu/a-magyar-tudomany-unnepe-csikszeredaban-tudomanyos-konferenciak/

A GYERGYÓI FIÓKEGYESÜLET november 14–15-én lezajlott ülésszakán az előadások a román hódítás 1919 és 1921 közötti időszakának székelyföldi és erdélyi mozzanatait mutatták be az 56 résztvevőnek. Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, majd Len Emil gyergyószentmiklósi alpolgármester köszöntötte a jelenlevőket. Ezután került sor a kétnapos konferencia tizenkét tudományos előadására, valamint két könyvbemutatóra. Az előadások az említett időszak viszontagságait és körülményeit boncolgatták különböző szempontok szerint: a magyarság viszonyulása az új állapotokhoz, a román törekvések és célkitűzések, valamint azok az intézkedések, amelyekkel céljaikat elérni kívánták Szóba kerültek a lezajlott politikai és katonai események nyomán fellépő ellenállás különböző passzív, illetve aktív formái egészen 1922-ig, amikor létrejött az Országos Magyar Párt. Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte. Az első könyvbemutató alkalmával a 80 esztendős Pál-Antal Sándor tiszteletére kiadott tanulmánykötetet ismertették, a másodikon Koszta István: Trianon árnyékában – Erdély követei Párizsban című könyvét.

A rendezvényről hírt adott a székelyhon.ro portál: Tisztább kép az impériumváltás éveiről. https://szekelyhon.ro/aktualis/tisztabb-kep-az-imperiumvaltas-eveirol

 

Összegzés

Összességében a szakosztályok rendezvényein 350 szerző 222 előadása hangzott el, a fiókszervezetekén 24 szerző mutatott be szintén 24 előadást. A szakosztályi, illetve a fiókszervezeti konferenciákon 844 érdeklődő vett részt.

Összegezve: valamennyi rendezvény nagy sikernek örvendett, az előadásokat szakmai beszélgetések követték. Akinek nem sikerült eljutnia rendezvényeinkre, kiadványainkból is tájékozódhat az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról. Az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom-, néprajztudomány, történelem és zenetörténeti szekció előadásait, valamint a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reáltudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják. A természettudományi előadások közlésre javasolt tanulmányai pedig a Múzeumi Füzetek – Acta Scientiarium Transylvanica folyóiratban lesznek terjesztve.

Természetesen mindegyik fórum fontos eleme volt a sorozatrendezvénynek, jellemző volt az összesre a szakmaiság, a korszerű tudományos eredmények bemutatása, megvitatása, a tudomány értékeinek terjesztése s mindemellett a tudományos közösség építése.

Médiapartnereink: a kolozsvári RTV, a kolozsvári rádió és Szabadság napilap, melyek folyamatosan népszerűsítik s teszik közé a rendezvényeken készített interjúkat.

A rendezvényünket a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács támogatták, melyet ezúton is megköszönünk, hiszen hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához, megvalósításához.

Külön köszönetünket fejezzük ki a társintézmények szíves közreműködéséért, kiemelve a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet és a Sapientia Erdély Magyar Tudományegyetemet.

 

Kolozsvárt, 2019. december 4-én

Bitay Enikő

főtitkár