Nagy Béla: A kolozsvári papírlemez gyár (Mucart) története
[2019.08.19 17:00]
EME rendezvények a 10. Kolozsvári Magyar Napokon

 

 

Nagy Béla: A kolozsvári papírlemez gyár (Mucart) története

Házigazda: Bitay Enikő
Előadással, beszélgetéssel egybekötött találkozót szervezünk az egykori alkalmazottak és az érdeklődök részére.
(jeligéje: „Hozz magaddal egy emléktárgyat!")

Előadással, beszélgetéssel egybekötött rendezvény az egykori alkalmazottak és az érdeklődök részére is nyitott, illetve az adatok, emléktárgyak gyűjtésére is alkalmas találkozó.
A rendezvénysorozat egy kilenc éve indult gyűjtési folyamat része, melynek keretében a még fellelhető, iparfejlődéssel kapcsolatos képi és tárgyi emlékeket szeretnénk átmenteni az utókor számára. A kolozsvári gyárak egykori alkalmazottjaitól várjuk az üzemben/üzemről, illetve munkájukról készült fotókat, avagy emléktárgyakat, melyeket digitálisan helyezünk el az Ipartörténeti tárban (Erdélyi digitális adattár), ezenkívül egykor az iparban dolgozó kolozsvári személyiségek (mérnökök, közgazdászok, képzőművészek, technikusok stb.) kataszterét kívánjuk összeállítani. A gyűjtés nagymértékben hozzájárul a kolozsvári ipartörténet kutatásához szükséges forrásanyagok gyarapításához, hiszen emlékük, fontos tárgyi bizonyítékok, színterek, értékteremtő személyiségek kerülnének végérvényesen a feledés süllyesztőjébe. Mindezek által feltárni, bemutatni kívánjuk a XX. századi Kolozsvár ipari világának igazi arculatát. Kolozsvár lakói közül sokan dolgoztak az iparban, és ezért úgy gondoltuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény megfelelő fórumot nyújt a találkozásra, emlékezésre és értékmentésre.