Fides et vocatio kitüntetést kapott Rajnai Zoltán, egyetemi tanár, Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának dékánja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztályának folyamatos támogatásáért, a műszaki pályázát választó fiataloknak adott önzetlen és jelentős segítségéért, valamint az FMTÜ támogatásában mutatott elkötelezett hozzáállásáért.
A Fides et vocatio kitüntetést azok a hazai és külföldi, műszaki területen dolgozó vagy műszaki területtel szoros kapcsolatban álló személyek kaphatják, akik tudományos munkájukat az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya keretén belül végzik, illetve azt publikációikkal támogatják, avagy a Szakosztály célkitűzéseinek megvalósításához értékesen járultak hozzá, többek között azzal, hogy a szakosztály és az Erdélyi Múzeum-Egyesület irányába vonzzák a tehetséges, a Kárpát-medencei tudományosság utánpótlására hivatott fiatal műszakiakat.
A kitüntetést Bitay Enikő, az EME elnöke, a Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke és Máté Márton a Műszaki Tudományok Szakosztályának alelnöke nyújtotta át a 29. FMTÜ konferencián 2024. március 21-én.
A díjazottat Bitay Enikő, az EME elnök asszonya laudálta.
Gratulálunk!