Somodi István emlékelőadás

Kolozsvár kiemelkedő sportegyéniségének, dr. Somodi István olimpiai ezüstérmének százéves évfordulóján emlékeztek meg a kiváló magasugróról, edzőről és egyesületvezetőről a kincses város egykori olimpikonjai és sportkedvelők is. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendezte megemlékezésen mintegy ötven résztvevő – többek között a Somodi család sarja, Barbul Mónika – koszorúval és virággal, illetve imával és köszöntő beszéddel tisztelgett a Házsongárdi temetőben az egykori atléta, valamint Somodi András volt műkorcsolyázó sírjánál. Ezt követően dr. Szikora Katalin, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanszékvezető docense a magyar olimpia hőskoráról, míg Killyéni András sporttörténész Somodinak a kolozsvári és az olimpiai mozgalomban betöltött szerepéről tartott előadást az EME székhelyén. A megemlékezésen bemutatták Killyéni András legújabb könyvét, és felavatták a Somodi Emlékalbumot is. Dr. Somodi István olimpiai bajnokra és száz éve a londoni olimpián szerzett ezüstéremre emlékeztek az Apáczai Csere János Baráti Társaság és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében szombaton délelőtt az őt tisztelők. A Házsongárdi temető előtt gyülekező kis csapat koszorúkkal és csokrokkal indult el a sírhoz vezető úton. A lehullt piros, narancssárga, sárga, száraz falevelek a sár ellenére is szinte szőnyegként terültek az emlékezők lábai elé, elvezetve őket a kincses város első olyan sportolójának sírjához, aki az 1908-as Londoni Olimpiai Játékokon a dobogó második fokára léphetett fel, átvéve a kiváló teljesítményért járó ezüstérmet. A szép számban összegyűlt tisztelgő csoporthoz Killyéni András sporttörténész szólt. Rövid beszédében említést tett városunk szülöttjének tevékenységéről, sportpályafutásáról, és arról az óriási teljesítményről, amelynek olyan sokat köszönhet a kolozsvári sportélet. Sajnálattal mondta el, hogy nagyon kevesen maradtak azok, akik száz év távlatából még emlékeznek erre a különleges eseményre és emberre. Killyéni azt is elmondta: nagyon sokat keresték a Somodi sírokat édesapjával, Killyéni Péterrel, ugyanis közel ötven évig még beszélni sem volt szabad a magyar bajnokról, hiszen a kegyetlen rendszer mindent megtett annak érdekében, hogy elfeledtesse kiváló sportemberünk munkásságát. Részben ez sikerült is, hiszen manapság dr. Somodi István nevének hallatán csak kevesen kapják fel fejüket, kötni tudva a nevet az eseményekhez. Somodi András, dr. Somodi István öccse, bátyjának nyomdokait követve szintén szép eredményeket ért el magasugrásban, azonban nevéhez inkább a műkorcsolyázás köthető. A két testvér sírja egymás közelében áll, így az emlékezők mindkét sportember előtt leróhatták tiszteletüket pár emlékező szóval, néhány perc csenddel és egy imával. Killyéni András azt is elmondta, hogy reményei szerint 2012-ben az ifjabbik Somodi bajnoki címéről is sikerül majd hasonló, sőt, népszerűbb keretek között megemlékezni, hiszen a sírkert már egyfajta zarándokhely a sportkedvelők számára. A kis csoport tagjai között jelen volt Tasnádi István olimpiai ezüstérmes, Tuka László magasugró és dr. Szikora Katalin budapesti egyetemi docens, aki a koszorúzás után az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában A magyar olimpiai mozgalom hőskora, a kezdetektől 1914-ig címmel tartott előadást az érdeklődőknek. A magyar olimpiai mozgalom hőskora A magyar olimpiai mozgalom kialakulásában Szikora kiemelte az 1890-es évekbeli budapesti sportélet jelentőségét, és nem utolsósorban az ötkarikás versenyek magyar előjátékaként számon tartott palicsi játékokat. A Szabadka elővárosában megrendezett, szerb olimpiaként emlegetett sportesemények szervezését Vermes Lajos kezdte el, aki több sportot, többek között a jégvitorlát fedezte fel, valamint a sportfényképészet feltalálói közé sorolják. 1894. június 23-án – amely az olimpia napja – a párizsi kongresszuson megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), ahol döntés születik a modern olimpia Athénban való, 1896-os beindulásáról. A kongresszusra a magyar állam képviselőjeként, Pierre de Coubertin, az olimpia „atyja" meghívta Kemény Ferencet is, az ókori olimpia eszméjének támogatójaként elismert sportember viszont anyagi fedezet hiányában nem utazhatott ki Párizsba. Ennek ellenére, őt is megválasztják NOB tizenhárom alapító tagjai közé. Kemény 1907-ig töltötte be tisztségét, ekkor gróf Andrási Géza és Múzsa Gyula léptek örökébe, akik az 1930-as évekig tevékenykedtek NOB-tagként. Athén rendezési joga – politikai és gazdasági okok miatt – az utolsó percig veszélyben forgott. Ekkor Budapest jelentkezett helyettesítőként –, amely egybekötötte volna az eseményt a Milleniumi ünnepséggel –, de a magyar állam nem támogatta az ötletet. Szikora szerint ugyancsak politikai okok vezethettek az 1960-as játékok előtti kudarchoz is, amikor Budapestet megpályázta a rendezést, és végül Róma lett a győztes. A kimagasló magyar teljesítmények mellett Szikora megemlítette a legsikeresebb, illetve a leggyengébb magyar részvételt: a magyar küldöttség tizenhat aranyérmet hódított el 1952-ben Helsinkiben, illetve egyet 1900-ban Párizsban. Vesztes államként Magyarország nem vett részt az 1920-as amszterdami olimpián, valamint az 1984-es Los Angeles-i csonka játékokon, amelyen nem voltak jelen szocialista országok. Könyv a híres kolozsvári atlétáról Killyéni András egy fényképvetítést tartott Kolozsvár atlétikai élete 1885–1945 között címmel, és rövid vicces történetekkel fűszerezte ezt. Elmesélte, miként honosult meg Kolozsvárt az atlétikai élet, és milyen csodálatos eredményeket elérő sportolókat adott a kincses városunk. A Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) 1885-ben alakult meg. Az első elnöke báró Jósika Lajos és alelnöke Kővári Mihály és dr. Baintner Hugó volt. Akik olyan jó munkát végeztek, hogy közel öt évig Kolozsvár volt az atlétikai élet központja. Nagyon híres sportolókat nevelt ki. Göllner Béla volt az egyik ilyen híres sportoló, aki annyira jó volt, hogy mikor 1880-as évek végén Budapestre megy, megnyeri a 100 yardos síkfutást, következik a kedvenc próbája a távolugrás, ránéznek, és mindenki visszalép, senki sem mer kiállni ellene. A fényképvetítés után következett a tényleges könyvbemutató, amelyet Ráduly-Zörgő Éva tartott. A Somodi Emlékalbumot az atlétikát húsz éven át nagyon magas szinten űző sportoló mutatta be, aki szerint nagy szükség volt egy ilyen könyvre, ugyanis dr. Somodi Istvánról nagyon kevés emlék maradt fenn „köszönhetően" a kommunista rezsimnek. Ugyanis abban az időben „bűnnek" számított Somodiról beszélni, és – szerinte – nem szabad megengedni, hogy egy ilyen kitűnő sportoló emléke teljesen a feledés homályába merüljön. Ez az emlékkönyv, elsősorban dr. Somodi Istvánról szól. Bemutatja fiatalkori sportpályafutását, az olimpiákon elért eredményeit, a kitűnő edzői karrierjét, (Románia első atlétika edzőjeként tartják számon). Egyben hiteles képet nyújt a huszadik század első éveiben zajló kolozsvári sportéletről, a Kolozsvári Atlétikai Club és a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club tevékenységéről, és felidézi dr. Somodi András országos egyetemi bajnok műkorcsolyázó személyét is. A könyvben számos korabeli fénykép is megtalálható, jelen van többek között az a fotó is, amelyen Somodi átveszi II. Károly királytól a legjobb atlétikai klubnak járó trófeát. A könyvet minden sport- és olvasás szerető embernek ajánlja. Megjelent a Szabadság napilapban 2008.október 20.-án