Krenner Miklós : Dr. Gróf Kuún Géza(1837 - 1905)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt)
Kuún Géza
(1837-1905)
Kuún Géza külsõségekben annyira egyszerû, belsõ szöveteiben annyira összetett életfutása minden részletében determinált; egy kis erõszakkal nem is a saját magáénak, hanem körök, rétegek, hagyományok leszürésének lehetne mondani. Alig volt egyén, majdnem egészen képviselõ. Nagyon kevés köze volt a realitásokhoz; úgyszólván teljesen elvonatkozott egy öröklött és megszabott hívatásba s az életfentartás közönséges jelenségein túl valóban egy megelevenedett hagyomány öszszegezésének látszott. Meleg, õszinte nézésû gyermek maradt óriási tudomány birtokában is, ki az emberekbõl nem tudott mást meglátni, mint kulturális tartalmukat, az életbõl egyebet, mint mûvelõdési akcziók anyagát. A kastély neki könyvesházat és írószobát jelentett, a föld régi világok eszközeinek temetkezési helyét, melyre igazán talál a "Feltámadunk" felírat, a református vallás a könyvek-könyvének hitét, a külföld mûkincseket és kodexeket, ismerõsei és barátai tudósokat és tanárokat, az iskola müvelõdési mûhelyt, Hunyad- vármegye, Erdély, Emke mindezeket összefoglalva még külön nyelvi problémát is. Vérében, idegeiben, neveltetésében mindezt magával hozta. Csakugyan élete nem egyéb, mint kész podgyászának fáradhatatlan ki- és berakása.
Ritkán lehet az átöröklés és a milieu perdöntõ bizonyosságát jobban látni, mint abban az életpályában, mely most íróasztalunkon kiteríti adatait. Kuún Géza külsõségekben annyira egyszerû, belsõ szöveteiben annyira összetett életfutása minden részletében determinált; egy kis erõszakkal nem is a saját magáénak, hanem körök, rétegek, hagyományok leszürésének lehetne mondani. Alig volt egyén, majdnem egészen képviselõ. Nagyon kevés köze volt a realitásokhoz; úgyszólván teljesen elvonatkozott egy öröklött és megszabott hívatásba s az életfentartás közönséges jelenségein túl valóban egy megelevenedett hagyomány öszszegezésének látszott. Meleg, õszinte nézésû gyermek maradt óriási tudomány birtokában is, ki az emberekbõl nem tudott mást meglátni, mint kulturális tartalmukat, az életbõl egyebet, mint mûvelõdési akcziók anyagát. A kastély neki könyvesházat és írószobát jelentett, a föld régi világok eszközeinek temetkezési helyét, melyre igazán talál a "Feltámadunk" felírat, a református vallás a könyvek-könyvének hitét, a külföld mûkincseket és kodexeket, ismerõsei és barátai tudósokat és tanárokat, az iskola müvelõdési mûhelyt, Hunyad- vármegye, Erdély, Emke mindezeket össze- foglalva még külön nyelvi problémát is. Vérében, idegeiben, neveltetésében mind- ezt magával hozta. Csakugyan élete nem egyéb, mint kész podgyászának fáradhatatlan ki- és berakása.
A család, melybõl származott, nevén hosszú századok patináját hordta és jeles embereket, különczöket bõven ajándékozott. A mi korunkban három fia örökítette meg nevét a tudomány, irodalom és kulturpolitika terén. Mint a könyvforgatók mondták, kitünõ emberek voltak; a tömeg könnyû hite szerint különködõk. Az erdélyi fõuri világ egykori hagyományai: könyvszeretet, írói szenvedély, amateurködés, polihisztorság besütötték bélyegeiket Kuún Géza szülõi és rokonai lelkébe. Atyjától örökölte bámulatos nyelvérzékét; anyja vérén át beléje ömlött Pécsi Simon és a Gyulai- grófok írói készsége. Nagyanyjáról a Kazinczy, anyjáról a Döbrentei-kultusz szállott rá örökségûl. Nagy hatással volt ifjúkorára nagybátyja, Gyulai Lajos gróf, ki mint naplóíró, gyûjtõ és irodalombarát kedves és súlyos nevet szerzett. Kuún Géza otthonában tehát melegen ápolták a müvelõdés érdekeit. Kitünõ neveltetés és példa vette körûl. Schöngeistok között élt. Nyelveket tanult és irodalmi játékai voltak, olvasásra, önképzésre szokott és folytonosan hallott az erdélyi világ bõ müvelõdési harczairól. Rokonai korán bevonták az egyesületek életébe. Sokat látta késõbbi kastélyában, Marosnémetin a Gyulai grófok gyûjtötte római emlékeket és muzeális érzékének állandó fujtatója volt az eleven emlékeztetõ: az, hogy nagybátyja elvitte egykor az Erdélyi Múzeum megnyitására. A reformkorszak óriási vajudása és a szabadságharcz epikai eseményei mélyen hatottak ifjú lelkére, melyben a fõúri természet minden kifinomúltsága: kitenyésztett hagyomány, magyar naczionalizmus és erdélyi lokálpatriotizmus mellett hatalmasan lobogott a vallásosság, biblián nyugovó valóságos palesztinai bõségben. Pesti tanulmányaira már úgy ment, mint Kazinczy követõje, mint rajongó munkás- jelöltje az erdélyi és magyar kulturális harczoknak, mint a keleti nyelvek, a klaszszikus ókor, a régészet, ethnografia, vallástörténet, polihisztorság szomjazója, mint muzeális érzékû, nagy lelkesedésû hagyomány-konzerváló. A család, a megújhodó irodalom, környezete, Erdély és Hunyad- vármegye készen adta át gyermekét Pestnek és a mi ezután következik élete elõre nyuló, nagyobbodó telkén, mi sem egyéb, mint a korán lerakott alapokon a kész tervek hûséges megtartásával az emeletek kiépítése és berendezése. Hiába jöttek a friss idõk új szellemmel, véres vívódásokkal: Kuún Géza maradt, a minek fel- serdült.
1855-tõl kezdve folytatja egyetemi tanulmányait és mintha kenyérkeresetre volna utalva a régi idõk jóvoltából kellõleg biztosított fõúri ivadék, oly plebejus szorgalommal tanul és dolgozik. Halder Konrád, Kiss Ferencz, Reisinger János, Télfy Iván, Hunfalvy Pál, Ballagi Mór, Göttingában pedig Ewald voltak mesterei a klaszszikus, összehasonlító és sémi nyelvészet, a régészet és történelem terén. Mindegyik tanára a maga tudományának akarta elcsábítani. Egyiket sem tudta kiválasztani, hát valamennyit választotta. Már ifjúkorában kihasználta születési elõnyeit másfajta tanulási eszközök megszerzésére. A kék vér és vagyon megnyit minden kilincset és országot, bennünk a legjobb iskolát, az új és régi életet. Kuún Géza szenvedélyesen kereste azoknak a társaságát, a kiktõl tanulni lehetett s a területeket, a hol a régi és új kulturák halmozták fel kincseiket. Kevés ember mozgott annyira az emberek között, mint õ és nem múlt el esztendõ, hogy a Kiss Ferencz és Szilády Aron társaságában tett elsõ nagy európai útazások után fel ne kereste volna Itáliát. A tudomány mágnásait mindenütt megtalálta, mialatt lassan õ is az elsõk közé emelkedett. Nagyon sok magyar és külföldi kulturelõkelõséggel kötött barátságot és õ, a ki tudott meggyõzõdéssel áldozni a fõúri exkluzivitás oltárán és öntudatosan hordozta czímeit, rangjait, éppen oly fentartás és tartalék nélkül simult bele a tudomány köztársaságába is.
A férfiú Kuún Géza mint tudós és író lépett ki a magyar életbe, a hol egészen soha sem volt jelen. Nem gazda, nem politikus, nem államférfiú lett, pedig a kiegyezési korszakot követõ idõkben, mint erdélyi fõúr nagyobb tudás és különösebb igyekezet nélkül juthatott volna az emberi hiúság ama külsõ díszeihez, a mikhez késõbb mint író titulusa daczára is csak kemény munkával nyúlhatott. A magyar élet sivatag mezõinek vágott, azokon az útakon, melyeken ma sincsen különösebb parádé és értékesebb elismerés. Kuún Géza életének eseményei ezután is csak értekezések, könyvek, közgyûlések, tudósok látogatása és fogadása, útazások, iskolai vizsgálatok.
Marosnémeti kis kastélya, nagy könyvtára és régiségekben gazdag kertje volt e szürke, de forró életnek középpontja. Itt tanul, innét tanít elsõ sorban az utolsó erdélyi, fõúr-polihisztor. Már húsz éves korában megkezdett orientalista tanulmányai itt szaporodnak fel germán termékenységgel. Életének nyomozói a biblia, tanárai és az erdélyi sémi nyelvészek hatásából szûrik ki e nemû munkásságának okait. Kétségtelen, hogy biblikus szenvedélylyel mélyedt el a kelet nyelvei és emlékei között. Egy halom értekezésben fejtegette a sémi névidomot, számviszonyt, a régi és arab nyelv különbségeit, az asszir szavak rokonságát, közbe egy-egy epigrafikus kérdést is megérintve, mint a Cyprus szigeten talált föniciai felíratokat, a Mesakõ szövegét, sõt ki- terjeszkedik az árja-sémi kapcsolat vitájára és a bibliai idõszámításra is. Ebbõl a talajból, mikor mind nagyobb szenvedélylyel halmozza fel a fellendült magyar ethnografikus tudomány a maga és a külföld termelését és Kuún Géza is lelkes kezek- kel turkál közöttük, sarjadnak a késõbbi idõkben a vallástudományt illetõ dolgozatai. Egy könyvtárra megy számuk. Az agathirsisek, germánok, kinaiak vallásáról, a manichaesukról, katharosokról, a zsidó pogányságról, az imádság történetérõl épp oly buzgalommal ír, mint a brodnikokról, Erdélyrõl a néprajzzal kapcsolatban, a mondáról és történetrõl, a kincsásókról és bányászokról. Sem az anyag kiválasztásában, sem a feldolgozásban nem úttörõ, de a gyûjtés teljessége és az aprólékos elemzés gondosságában elsõrangú. Az egye- temrõl hozott kritikai érzék, szövegfejtés és összehasonlítás mestere. Sok ágazatú tudása a minden irányban való vizsgálatra ösztönzi. A nagy szorgalom és pedanteria kölcsönzi neki az eszközöket, melyeket a zsenik készen hoznak magukkal és így képes elég magas és tág szempontok megtalálására. Az idõ más térre is elvezérli. Mikor a magyar nyelv és faj eredetének kérdése mind hatalmasabb hullámokat vet tudományos irodalmunkban, Kuún Géza figyelme egyre erõsebben a déloroszországi népországokra szegzõdik és az ural-altáji filologiára árasztja minden munkaerejét. Mint nyelvész, ethnografus és történet- író gazdag sokoldalusággal halmozza fel kisebb-nagyobb értekezéseit. A volgai bolgárok nyelve és a bessenyõ nép név épp úgy tolla alá kerül, mint Azsia és Kelet- Európa általános ethnografiája vagy a kúnok nyelve és nemzetisége. E kérdéseknek taglalgatása újabb és erõsebb kapcsolatba hozza õt a külföldi tudománynyal, mely érdekkel szemlélte a magyar irodalom turáni anyagát. Eddig tanulásért, most már tanításért járt utaztában és írásaiban a külföldre. Nagy nyelvismeretével könnyen vehette igénybe a külföld vendég- szeretetét. A német, olasz, franczia folyóíratokban önálló értekezéseket jelentet meg, sûrûn ismerteti Vámbéry, Budenz és mások munkásságát és informál Magyarország néprajzi viszonyairól. fárasztó e nemû munkásságának már puszta felsorolása is, melyekben a nyelvész mellett egyenrangúan lép ki Kuún Géza, mint a a magyar ethnografiai munkásság vezére. A turáni térrõl származik két nagyobb szabású munkája. A mi nevét európai hirûvé tette, a nagy elõtanulmányok után kiadott, majd újabb kiegészítésekkel követett Codex Cumanicusa volt. Latin nyelvû munkája gondos elemzéssel vizsgálja a Petrarca-kodex történetét, anyagát és a lelkiismeretes szorgalom gyümölcseként a mai napig nélkülözhetetlen tisztázását nyújtja a kún-nyelv e fenmaradt emlékének és lényegének. A turkologiának egyik orma ez a mû, melynek jelentõségét csak a Relationum Hungarorum múlja felül. A sémi kelet és turáni kelet nyelvi, néprajzi, régészeti, történeti átölelése után Kuún Géza szükségszerûen megpihent a magyar õstörténet problemáján. A mit tett, mindig egészen tette. Most azonban önmagát is túlérni igyekezett. Megható az a jellegezhetetlen odaadás, melylyel a magyar nép útvonalairól, az állomások környezetérõl, az õsmagyarságról fennmaradt minden adatot összehordott, szétbonczolt és összehasonlított. A két kötetes munkában minden gombostû, minden törmelék megvan, melynek köze volt a magyarsághoz és ha ítéletei múlandók is benne, tárgyi része mindig mellõzhetetlen marad. Ezért a munkáért küldte õt tulajdonképpen az életbe - mert mindennek küldetése van a világon - a nagy törvényszerûség. Ez küzdelmeinek koronája, melybe utóbb még néhány ékkövet helyezett: kútfõtanulmányait (Gurdezi) és tibeti jegyzeteit.
Mint író és tudós Kuún Géza nem tartozik a nagy feltalálók közé. Szelleme nem tud óriási távlatokat összefogni, nagy egységeket felbontani, millió részletet hirtelen egységbe tömöríteni. Nem lát hatalmas újszerûségeket, melyek nagygyá bõvítik a gondolat vagy kifejezés birodalmát. Õ csendes, szorgalmas, verejtékezõ búvár, ki a késznek fog, hogy gondosan összeszedje vagy lelkiismeretesen mikroszkóp alá helyezze. Még csak nem is felkeresõ. Új kodex felfedezése nem fûzõdik nevéhez. A mihez mindenki hozzájuthat, azt szedi össze hangyaszorgalommal és mérlegeli gondosan, beczézve. A részletek embere; positiv- hajlamú, ki aggodalmas ítéleteiben. A mohó tanulás és szeretõ közlés fanatikusa, a nagy tudás és gazdag sokoldaluság ritka képviselõje. Stilisztikai drágaságokat az olyan embernél, ki a tisztázások, megállapítások, összehasonlítások tarlóját járja és ki mezzofantiként rengeteg nyelvadalékkal küzd folytonosan, hiába is várnánk. Kuún Géza stilusa és mûvészete igénytelen, tudománya rendezõ és részletezõ. Jelentõsége irodalmi munkásságának rendkivüli bõségében, propagativ és nemzetoktató voltában, továbbá bizonyos önfeláldozó jellegében rejlik. Oly tudományágakat is mûvelt, melyek a nagy tömegek érdeklõdését nem kapják meg, korszakos mûveit latinúl adta ki és nagy nyelvismeretét sokszor a kifelé és befelé való ismertetésekre tékozolta. De az is bizonyos, hogy kevés ember adott oly fényes jelentõséget a tudomány boldogságainak, mint õ és kevesen tudták a magyar tudás értékeit az általános emberi kincsesházban oly szerencsével elhelyezni.
Személyiségében volt a tulajdonképpeni nagyság. Nemcsak a teremtés csodatételén, hanem a meredeken való lassú felkúszásban is adva van a kiválóság. Ha valaki, úgy Kuún Géza bizonyosság erre. És csakugyan a zseni irtózatos nagy jelei nélkül, de a szorgalmas tehetség szüntelen mûvességével Marosnémetiben lassan igazi renaissance nagysággá fejlõdött. Sok külföldi híresség kereste fel a kis falúban és találkozóra ment oda minden neves magyar tudós. Sõt ismételten külföldi nagy kirándulások czélpontja lett. A kis kastélyban valóságos akadémia volt olykor. Az ókor és a ma világnyelvei hangzottak, tudományos kérdések érlelõdtek. Ide jöttek nagy hekatombéra a hazai és külföldi tudós társaságok megtisztelõ okíratai. És hol ide, hol oda ment ismét egy-egy tudós értekezés, melyek közûl több a külföldi czelebritások tudományos diadalát hirdette vagy elköltözését gyászolta, pl. gr. Angelo de Gubernatis, Dora D'Istria, Amari Mihályról. De egy kis múzeum is volt Marosnémeti. Gazdag emlékkönyv õrizte meg a látógatók nevét. Becses kézírat, gyászjelentés, levél, hírlapgyûjtemény halmozódott fel az útazások emlékei mellett. A könyvtár és a kert régiséggyûjteménye ritka és gazdag volt. A kis oláh falúból kerekedett fel külföldi útjaira és ment el minden esztendõben a fõvárosba, hogy a tudományos élet vezérletébõl részét kivegye. Tudományos tagságainak és tisztségeinek se szeri, se száma. Komoly meggyõzõdéssel csüggött az Akadémián, melynek egyik legbuzgóbb tagja és alelnöke volt, a Néprajzi Társa- ságon, melynek elnöke volt. De bármilyen erõs tudattal merûlt el a kultur-világpolgárság és az egyetemes magyar tudományos élet forgalmában, szive és elméje minden paránya elsõ sorban Erdélyhez és Hunyad vármegyéhez fûzte. Ide gondolt öntudata elsõ perczétõl az utolsóig. Legkedvesebb elnökségei az Erdélyi Irodalmi Társaságban és a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulatban voltak. Az erdélyi és a dévai múzeumra hagyta gyûjteményeit. Gazdagon látta el közleményekkel az Erdélyi Múzeum és Keresztyén Magvetõ hasábjait. Az élettõl való bucsuzása az elõbbiben folyt le Gyulai Lajos naplóanyagának közreadásával és a „Gyermekéveim" cziklussal, az utóbbiban végsõ mûve jelent meg halála után: "Az összehasonlító módszer a vallástudományban." Erõs ereklye érzéke sugallta, hogy az erdélyi tudományos mozgalmak nehéz történetét is az ifjabb korszak friss emlékeztetõül állandóan szem elé tárta. Így születtek meg e nemû dolgozatai:" Visszapillantások az Erdélyi Múzeum megalapítására”, "Erdélyi tudományos igyekezetek", "A Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat elõzményei és elõdjei." Sokat foglalkozott az erdélyi emberek pályafutásával: Kõrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, az Erdélyben járt Kazinczy, Döbrentei és a nagy Wesselényi életének ismeretét gazdagítja. Még az erdélyi német irodalomnak is juttat. Buzgó elnöke és fõgondnoka az erdélyi református egyháznak, melynek gyûléseit mindig tudományos jellegû beszédekkel nyitja meg. Ó alapította meg tulajdonképpen a hunyadmegyei társulatot és múzeumot. Közgyûléseit ünnepekké avatta elnöki beszédeivel, megannyi értekezésseI. Ilyenkor akárhányszor a külföldi és hazai tudósok valóságos kongresszusa volt Déván, majd Marosnémetiben és a két hely munkásai, gyûjteményei az európai forumon megemlékezéshez jutottak. A dévai iskolák évzáró vizsgáit is szorgalmasan felkereste és a tanítók, tanárok úgy jártak ki hozzá, kastélyába, mint meghitt munkatárshoz. Röviden szólva, egy halk hangú, de mély hatású lelkesedõ és lelkesítõ volt, mindenütt jelen, a hol kulturális hatásokat kaphatott és adhatott. És ha Hunyadvármegye, az Emke kivánta munkáját, akkor is megfelelt emberül. Csakugyan egy második Kõrösi Csoma Sándor volt õ, de nem idegenben: itthon, és nem vándorúton, hanem íróasztala mellett. Ülõember lévén, nehezen járt, de szépen járt, nehézkesen, akadozva beszélt, de csodálatos harmoniájú lélekbõl. Élete oly szép volt, mint egy renaissancekori ötvösremek, melyre viszonozva ontotta tiszta kék sugarát jóságos szeme.
Nem hiszünk hõsökben, nem hiszünk önzetlenségben. A kikerülhetetlen törvényvényszerûség kánonának hitvallója vagyunk, ki a parancs szerint mindent úgy néz, a mint van. De ha hinnénk az önzetlen munka hõsiségében, Kuún Gézában keresnõk mintáját. Az õ determinánsai oly ragyogó szépséget és mézízû jóságot raktak össze, hogy életét a véges és materiális útakról majdnem felemelkedni látjuk. Még elõttünk ül a marosnémeti dohányzó nagy barna bõrszékében keresztberakott lábakkal és szivarja füstjén végig nézve a falak képgalleriáját, beszél lassan, küzködve, mindennapos dolgokról jókedvüen. Finom, kövér exczellencziás fõúr mindennapos egyszerûségben, tehát semmi különösség az elsõ látszatra.
És mégis az a hitünk, hogy ez a nagy tudós, ki itt van elõttünk emberi mivoltában, nem a ma gyermeke és nem a tülekedõ élet embere; valamelyik szellem a jóság balzsamával kidörzsölte belõle a nagy emberi fogyatkozásokat. Tiszta és jó, az emberek és világ igazi reális ismerete nélkül. Még mennyire meg fogja az idõ ezt a kedves csalódást, ezt a fehér képet is tisztítani?!