Versényi György : Kriza János(1811 - 1875)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt)
Kriza János
(1811-1875)
Kriza ifjúsága annak a hatalmas áramlattal sodródó korszakra esik, melynek eszméit korán megértette és mindig híven szolgálta; elõbb Széchenyit, aztán Deákot vallván vezéreûl. A maga körében igyekezett megvalósítani ideáljait s még költeményeiben is, bár keveset írt, politikai eszméknek volt ihletett dalosa. (Zsellér sírfáján, Porfiú, Úrbér, Egyesülés, Egység, Kölcsey a népszónok stb.) . Természetesen, az Erdélyi Múzeum-Egyesület ügye iránt is élénken érdeklõdött. Nem üdvözölte lelkes dalban, mint pap és költõ társa, Medgyes Lajos, de ott volt az alakulása érdekében tartott tanácskozásokon. Örvendett, mikor az ige testté vált s mindvégig szeretettel csüngött rajta.
Száz éve, hogy Kriza János született s immár harminczhat éve halálának is.
Száz esztendõ nem nagy idõ ugyan a nemzetek történetében, de nagy idõ volt e század nekünk, mely alatt Magyarország egészen újjá alakult. Bár hazánk óriási léptekkel haladt elõre, Kriza még sem avult el. Reá emlékezvén, nem a dohos múlt fuvalma csap meg, hanem valami üde, tiszta levegõ áramlata. Nem az elmúlás búja sír szívembe, az ébredõ, rügybontó, bimbófakasztó tavasz lehelletét érezem. A száz év elõtti Magyarország rozsdás bilincseiben vergõdve ködlik még felénk, de mégis, mintha valami rejtelmes bûbáj suhanna el fölötte, valami csodás sejtelem járná át. Az új világ ébredése látszik, mikor nagy emberek születnek, kik az óvilág romjain újat akarnak teremteni. Az egyenlõség, szabadság, testvériség gondolata megtermékenyíti az elméket, lángra gyújtja a szíveket, munkára ösztökéli a tetterõt. Pezsgés, forrongás mindenütt.
Kriza ifjúsága e hatalmas áramlattal sodródó korszakra esik, melynek eszméit korán megértette és mindig híven szolgálta; elõbb Széchenyit, aztán Deákot vallván vezéreûl. A maga körében igyekezett megvalósítani ideáljait s még költeményeiben is, bár keveset írt, politikai eszméknek volt ihletett dalosa. (Zsellér sírfáján, P6rfiú, Úrbér, Egyesülés, Egység, Kölcsey a népsz6nok stb.)
Az életre ébredt társadalomban sürgés-forgás támadt és végig rezgett a lelkeken, hogy munkálni kell, mert panaszszal, síránkozással semmire sem mehetni. Nem meddõn sopánkodó, dolgozó Magyarországot kell teremteni. E nagy czélok elérésére mindenfelé egyesületek keletkeznek és Kriza már az iskolában kulturális kört alakít. Ennek az önképzõkörnek nemcsak irodalmi kisérletezés volt a czélja, hanem a társadalmi mûveltség megszerzése, fejlesztése is. Irodalmi foglalkozása komoly és nyomós volt s mikor válogatott dolgozataik pár év múlva almanach alakjában megjelentek, általános figyelmet keltett, a legfõbb irodalmi kritika itélõszéke elõtt is. A megalakult kaszinónak késõbb könyvtárnoka lett. Természetesen, az Erdélyi Múzeum-Egyesület ügye iránt is élénken érdeklõdött. Nem üdvözölte lelkes dalban, mint pap és költõ társa, Medgyes Lajos, de ott volt az alakulása érdekében tartott tanácskozásokon. Örvendett, mikor az ige testté vált s mindvégig szeretettel csüngött rajta. Legkedvesebb üdülõhelye a múzeumkert volt. Kétségkívül része van benne annak is, hogy Brassai Sámuel ott lakott s a vele való társalkodás, Krizának legnagyobb - gyönyörûségei közé tartozott. De üdítõleg hatott lelkére a szép tó, ficzkándozó, a zsemlyemorzsa után kapkodó potykáival; pompás vízû csobogó csorgó, körülötte. a pihenésre, álmodozásra hívó, fatörzsökökbõl kivájt székek; a gondosan porondozott, rendben tartott sétaútak ; az árnyékot kináló gyantás fenyõk s a kisebbik tó, virágos szigetével, partján a mélán bólogó szomorúfûzfa. Az egyesülés, az egyesült munka értékét felismerve, mindenütt ott volt, a hol tenni lehetett s õ, az egyszerû papfiú, demokratikus felfogást, tiszta puritán erkölcsöket érlel szívében, terjeszt maga körül, igyekszik beoltani a társadalomba. Költeményeiben is csipkedi a társadalmi ferdeségeket, hogy eszméltessen. Kineveti a be nem váltott szép fogadkozásokat. (Kakukdal.) Gúnyolódik, hogy, ha nem vagyunk is már hõsök, de legalább hõs nevekre kereszteltetjük gyermekeinket. (A mai hõs nevek.) Nincsenek nagyságaink, de van teméntelen nagyságosunk. (Hazai nagyság.) Van üres rátartiság még a népnél is. (Vajki büszke ez a legény.)
Épp' így vallja Széchenyi gazdasági elveit s hiszi, hogy a vagyonilag erõs és független társadalomban fejlõdhetik ki a politikai és erkölcsi függetlenség. Érdeklik ezért a gazdasági mozgalmak. Örömmel üdvözli a dunai hajózás sikereit (Zrinyi) s várja az erdélyi folyók hajózhatóvá tevését is, a melyrõl az idétt sok szó esett. Ma is várjuk!
Az egyházi pályán, mint pap, majd püspök szintén a szabadelvüség zászlaját lobogtatta s vitte diadalra. A szõrszálhasogató dogmatismus helyett rationális felfogást terjesztett s az egyházi szónoklatba modorosság. mesterkéltség helyett természetességet, világosságot viszen be, hogy a közönség értelméhez is, szívéhez is szólhasson. Ezért törekedett a leendõ papok mentõl alaposabb kiképeztetésére. hogy értelmi és erkölcsi színvonaluk emelkedjék. Ezért kereste az összeköttetést a mûvelt amerikai és britt hítrokonokkal. hogy az érintkezés szellemileg és anyagilag gyümölcsözõ legyen az egyházi életre. Igyekezett rendezni az anyagi ügyeket, hogy a papságot evvel is alkalmasabbá tegye nagy hívatása elvégzésére, a népnevelés, nemzeti munka mezején. Gondja volt az iskolákra s különösen teljes meggyõzõdésbõl, egész erejével pártfogolta az iskolák államosítását. Egyházírodalmi munkássága s közéleti tevékenysége mindvégig a haladás, a felvilágosodottság szolgálatában állott s minden munkásságát, egész életét mély erkölcsi érzés hatotta át.
Krizának jelentõs költõi érdemei, költõi sikerei vannak. Széles látókörû s mint költõ a haladó kor szellemében, megújhodásért a néphez fordult.[1]
Az egyszerû falusi pap fia a nép között nevelkedvén, megismerte godolkozása módját, eszejárását, szokásait, vágyait és reményeit, örömeit és fájdalmait, nyelvét, költészetét és hagyományait s így önkéntelen is ez a világ formálta dalos lelkét.
Kriza megértette, hogy üdítõ forrásra akadt és már fiatalon, minden mást megelõzve, gyûjteni kezdte a székely nép költõi hagyományait. Kész gyûjteménye volt, mikor a Kisfaludy- Társaság felhívása megjelent. A mostoha viszonyok megakadályozták a közzétételben. Igy Erdélyi János a maga nagybecsû gyûjteményével jóval megelõzte ót. Mégis, mikor a Vadrózsák (1863) megjelent, országszerte nagy hatást keltettek s mindmáig mintagyûjteménynek tekintik, becses tartalmánál, hû (kifejtésben is hû) feljegyzéseinél és értékes jegyzeteinél fogva. Azóta állandó s mind mélyrehatóbb tanulmányok tárgya. Nem ünnepelheti méltóbban a Kisfaludy- .Társaság Kriza születésének századik évfordulóját, mint hogy a Vadrózsák-at új kiadásban tette közzé.
A nyelvészetnek is, a nélkül, hogy igazi szakszerû nyelvész lett volna, fontos szolgálatokat tett. Hogy az önkényes, délibábos nyelvészkedésnek útját állják, rá kellett mutatni a nyelvtudomány forrásaira, feltárni, hozzáférhetõvé tenni azokat. Kriza már mint megbizható gyüjtõ ezeket a törekvéseket szolgálja. Kriza a nép nyel~ vét kereste fel s tekintette olyan forrásnak, melybõl bátran meríthetett.
Egész munkásságában mindenütt élet, üde fuvalom. Mi avult el ezekbõl? Mi itt az ósdi? Azt mondhatná valaki, hogy Kriza egész életén, irodalmi és közéleti munkásságán végig vonul az Istenbe vetett bizodalom, hit, a hazaszeretet, a családi élet szentsége; hogy õt ideálok vezették; hogy egész élete, munkássága erkölcsi alapokon nyúgodott. Ezek pedig elavult dolgok. Mind csupa ósdiság. Meglehet. De nálunk talán nem. Erdélyben semmiesetre sem. Sõt én azt hiszem, soha nem is avulnak el. Vagy ha el, magyar ember meg nem könnyezi, mert nem lesz, a ki megkönnyezze.
Dr. Versényi György

1. Különben lásd Krizáról írt tanulmányomat, a Budapesti Szemle,1911 júliusi számában