Irányeszmék



Dr. Gidófalvy István: Gróf Mikó Imre Irányeszméi
- megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében (kiadva: 1942-ben, Kolozsvárt)-

Gróf Mikó Imre ugyanabban az idõben, amikor az "Erdélyi Múzeum-Egylet"-et megalapította írta meg az Irányeszméket is.


Ezt a munkáját ma már kevesen ismerik nálunk s azt hiszem nem végzek vele felesleges munkát, ha ezt a nagyszabású politikai mûvet, melyben a kor nagy kérdéseirõl hazafiúi melegséggel és nagy államférfiúi bölcsességével nyilatkozik, ismertetem.
Az Irányeszmék ma igen sokkal több, mint maga korában volt. Gróf Mikó életének és sokfelé ágazó áldásos mûködésének úgyszólván magyarázója, az egykorú társadalom gondolkodásának, lelkesülõ, de bátortalan és hazafias, de félénk cselekvési vágyának tükre s így közvetve és közvetlen egyaránt az Erdélyi Múzeum alapító okmánya. Tehát az ötvenes évek magyarságát és a Múzeum ügyét képviselõ gróf Mikót egyaránt megtaláljuk benne. Elmélkedéseinek gyûjteménye, de nem elmélet, hanem Mikó jelleme szerint tett; Mikónak minden téren kifejtett ébresztõ, buzdító, nevelõ és alkotó munkásságának programja. Ma tehát, mikor a nemes gróf életének egészét, alkotásainak, fáradozásainak, törekvéseinek és eszményeinek mindenikét ismerjük s mindezt az õ kiapadhatatlan használni akarásának összefoglaló erélyével egységes cél gyanánt összefoglalva fogjuk föl: az Irányeszmék több, mint ahogyan saját közönsége elõtt állott: nem bölcselkedés vagy nemes fölbuzdulás, hanem életrajzi adat és ezzel együtt az Erdélyi Múzeum alapításának egyik eddig kellõen nem méltatott aktája. Azonban nem csupán korának szól, hanem a jövendõnek is; méltó arra, hogy új kiadásban kerüljön újra forgalomba, de alkalmas arra is, hogy ez emlékkönyv írójának szellemi arcképét mintegy saját palettájáról vesse papírosra.

Az Irányeszmék irodalmunk egyik maradandó emléke marad, de emléke marad egyúttal a kornak is, melybõl fakadt s amelynek szólt. Csatlakozik Jámbor Szándék, a Balítéletek, a Politikai Programtöredékek és a Gondolatok sorában a nemzet részére szánt tüzes nyelvekhez. A mûveltséget, a demokráciát, az új világ gazdasági s az egész világ eszményi felfogását hirdetõ nagy gondolkodók nagy gondolatai mellett Mikó röpírata bátran és nyugodtan kérhet és nyerhet helyet. Besenyei a magyar nemzet jövõjét mûveltségére alapozta, Dessewffy és Széchenyi grófok az elõitéletek bilincsét lerázó, vagyonilag és nemzeti öntudatban erõs nemzedékekre. Eötvös az általános emberies fölfogásban, Mikó a haza szeretetében, a történelmi érzék és a polgári öntudat egyetemes uralmában kereste a megváltó igét. Érdekes, hogy amig amazok a jövendõ igéiben keresték a múlt folytatását, Mikó a múlt erényeit állította kora elé, hogy azok fejlesztésével biztosítsa a jövõt.
Gróf Mikó Imre szárnyrabocsátott irányeszméinek dióhéjba foglalt ismertetése azt a szomorú tényt állapítja meg, hogy azok nagy részben még ma sem mentek át a való életbe, hanem még ma is csak "irányeszmék", melyek megvalósításukat várják.



Nyelv és irodalom

A magyar nemzet saját szellemében, saját irodalma által akar továbbra is mûvelõdni; sem egyéni létét feladni, sem mûveltségének géniuszával meg nem egyezõ alapot és eszközt elfogadni nem hajlandó.
A mûvelõdés eszköze a nyelv, a nyelvnek pedig éltetõje, fentartója és fejlesztõje az irodalom. Nemzeti irodalom létrejöttének elsõ feltétele a nemzeti nyelv, melynek fejlesztése, rendszerének tiszta és határozott elvekre való fektetése, alapelveinek megfelelõ, minden ízében azokhoz alkalmazkodó, következetes kiépítése elsõrangú feladat.
Az emberi tudás és mûveltség tárháza az irodalom, a nemzeti mûveltségé a nemzeti irodalom. Egymagába véve fejletlen nyelv, egy fejletlen szegény irodalom igényeinket ki nem elégítheti, ösztönszerüleg fordulunk azon nyelvhez, azon irodalomhoz, mely gazdaságánál fogva tudásvágyunkat tökéletesen ki tudja elégíteni. Emez általános emberi tulajdonságból magyarázható azon jelenség, hogy a fejlettebb nyelv és irodalom kiszorítja, elsorvasztja a kevésbé fejlettet; például szolgálhat rá a német nyelvnek az osztrák örökös tartományokban való általános elterjedése. Az idegen nyelv meghonosodása magával vonja az idegen kultura beözönlését, mely a nemzeti nyelv és nemzeti mûveltség lassú sorvadását és vele együtt a nemzet kipusztulását, illetõleg a fejlettebb nemzetbe való beolvadását eredményezi.
Eme társadalmi törvény ismerete nekünk magyaroknak rendkívül fontos s annak megértésétõl függ egész jövõnk és nemzetünk fennmaradása. Arról van ugyanis szó, hogy Magyarország maradjon-e továbbra is a magyaroké, vagy pedig a magyarság felolvadjon az európai népek tengerében. Arról van szó, hogy a magyar kultura uralja-e továbbra is õseink vérével szerzett és ezer éven át vérrel védelmezett hazánk bérceit, rónáit, vagy azon idegen kultura, idegen népfaj legyen úrrá.
Magyarországot újra meg kell hódítani a magyar kulturával. Ez a második honfoglalás nehéz, de dicsõségteljes munkája mireánk vár. Meg kell küzdenünk a hazánkban fellépõ idegen kulturákkal és e harcot sikerrel megvívni, vagy szégyenteljesen elveszíteni, egyet jelent reánk nézve a lét vagy nemlét kérdésével. Lássuk minõ eszközökkel küzdhetünk sikerrel az idegen kulturák ellen !
Elsõ és legfontosabb ez eszlözöknek a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztése.
Mindenek elõtt az írónak kell áthatva leniök a mély kötelességérzettõl. Nekik kell átérezniük feladatuk fontos voltát; nem szabad az irodalmat pusztán kedvtelésnek, vagy éppen kenyérkeresetnek tekinteni. Amely író pályája fontosságát s a célt, mit szolgálnia kell, át nem látja; annak fontosságát, nemzetfentartó hivatását megérteni nem tudja, ne fogjon az olyan kezébe tollat. Aki minden komolyabb elõtanulmány nélkül mindenhez hozzászól, mindenrõl véleményt mond, tanácsokat osztogat, pálcát tör egyének felett, sokszor sért, érdekeket állít egymással szembe, szenvedélyeket költ fel és mindezt a közérdek és hazafiság leple alatt, az ilyen ember többet árt az irodalomnak, mint amennyit tíz derék munkás, ki erkölcsi felelõsségének teljes tudatában van, helyrehozhat.
Tanulnunk kell és pedig sokat, mielõtt másokat tanítani kezdenénk; aki nyilvánosság elõtt szól, annak jól meg kell gondolnia, hogy mit mond. Az írónak soha sem szabad túltennie magát az erkölcs és jóizlés követelményein, sem a mûvészet leple alatt erkölcsi mételyt hinteni szét az olvasók lelkében.
Józan és tárgyilagos kritika, mely nem szegõdik személyes érdekek szolgálatába, mely nem hódol a kor divatjának szolgai módra, jótékonyan és irányítólag hat az irodalom fejlõdésére. De a közönségnek is meg kell tennie a kötelességét. Az irodalmat tehetségéhez képest mindenkinek pártolnia kell; még pedig tehetõsebbjeinknek fokozottabb mértékben. Nem szabad nemzeti irodalmunkat úgy fogni fel, hogy az csak arra való, hogy bennünket mulattasson, annak nemzetfentartó szerepe és hivatása van, amelyet mindnyájunknak legbensõbb énünkbõl, legszentebb érzelmeinkbõl pártolni kötelességünk.



Egyetértés, társadalmi egybeolvadás

Az egyetértés az alapja és biztosítéka egész fejlõdésünknek. Ellenségeink minket magyarokat uralkodni vágyó, egyenetlenkedõ nemzetnek szeretnek feltüntetni, bár kétségtelen, hogy ezek a tulajdonságok bennünk nincsenek nagyobb mértékben meg, mint más európai nagy nemzetekben. Azonban nekünk magyaroknak ezeket a tulajdonságokat lehetõleg teljesen le kell vetkõznünk, mert állandóan résen kell lennünk. Viszálykodni, egyenetlenkedni nem szabad, mert ezzel romlásba soroljuk nemzetünk.
Nem volna elõnyös, sem kívánatos, hogy akár mint egyén, akár mint nemzet, más nemzeteknél nagyobb politikai súlyra szert tenni ne törekedjünk s hogy ezáltal kiírtsuk lekünkbõl a nemes nagyravágyást. De midõn nemes hajlamaink által indíttatva oly polcra törekszünk, hol munkásságunknak tágabb tere nyílik, hol nemzetünket fokozottabb mértékben szólgálhatjuk, agyakorlati élet és józan ész mértékét tartsuk meg, legyünk figyelemmel mások jogos igényeire, törekvéseire és mindenek felett az idõt és körülményeket okosan figyelembe véve igyekezzünk érvényesülni.
Hányan vannak közöttünk, kik a körülmények által kényszerítve a nemzet többségének akarata ellenére sem hajlandók lemondani személyes igényeikrõl, a közt veszélyeztetõ nézeteik érvényesítésérõl és önzõ pártérdekekbõl képesek kockára tenni a nemzet jövõjét és nem átalják szövetkezni a haza ellenségeivel sem.
Pedig nem kölcsönös gyûlölködés, szétvonás, pártoskodás az, mit tõlünk önjavunk és a haza érdeke megkíván, hanem az egybetartás, lelki eggyéolvadás. Egyéni és párt érdekeinket minden körülmények között alá kell rendelnünk a haza érdekeinek és mikor a közérdek kívánja, egy szívvel, egy lélekkel sorakozzunk annak védelmére. Egy eszme, egy cél lelkesítsen mindanyiunkat: a nemzeti eszme diadala.
Ne engedjük, hogy szenvedély, képzelt sérelmek és véletlen társadalmi elõnyök elragadjanak, mindig a haza jóléte lebegjen szemünk elõtt.
Egyesülés szívben, lélekben, célban és akaratban, érdekben és munkásságban: ez, mire nekünk magyaroknak elsõ sorban szükségünk van.



A magyar ifjúság

Ifjúságunk nagyobb részének lelkébõl hiányzik a közügyek iránti ama lelkesedés, mely jövõnk egyedüli biztosítéka. Nincs meg a tudományok és nemzeti irodalm iránti ama komoly ragaszkodás, mely a nemes Erdélyt áldozatokra bírja. Nincs meg ama nemesebb munkaösztön, mely a lelket kiemelve a hétköznapiság fárasztó légkörébõl, a "szép" és "nemes" örök eszményei felé ellenállhatatlanúl vonja, szüntelen munkásságra serkentse és takarékossággal párosítva alapjává tegye egy szebb, jobb nemzeti jövõnek. Pedig azt kellene, hogy minden ifjú idejében komoly munkásságot kezdjen, hogy életcélja gyanánt a férfihoz egyedül illõ munkás életet válassza.
Az ifjú lelkes törekvése szüli a férfiú jellemét s a nemzetek hanyatlása vagy emelkedése szorosan együttjár az ifjúság hanyatlásával, vagy emelkedésével.
Adj nemes táplálékot a szellemnek, ne hadd elmerûlni a léha örömökben, ne add magad a haszontalan semmittevésnek, mert eltompítja a lelket és közönyössé teszi minden iránt, ami elbutító légkörén kívül esik.
Nemzetek fejlõdésének az a titka, hogy a hazát jó és balsorsában, anyagi és szellemi ereje arányában minden állampolgár szolgálja azon a polcon, melyre õt egyéni hajlamai vonják, melyen becsülettel meg tudja állni helyét, nem pedig abban, hogy mindenki igyekezzék minél magasabb polcra jutni, mert nem a társadalmi állás teszi az embert, de az ember teszi fényessé, köztiszteltté munkássági körét s nincs oly munkakör, melyben nagyot, dicsõt alkotni ne lehetne.
Minden magyar ifjúnak vérévé kell, hogy váljon az a tudat, ama férfias meggyõzõdés, hogy az igaz hazafiság nem gyerekes feltünési viszketegségben, nem nagyhangú tüntetésekben, nem külsõségekben áll. A hazát nem szavakkal, de tettekkel kell szolgálni.



Nõink hivatása

A magyar férfi és nõ közti viszony õsidõktõl fogva a legbensõbb, legideálisabb testvéri viszony, a magyar nõ felesége férjének és nem rabszolgája, mint a keleti, nem is valami fölötte álló lény, mint északi népeknél. Nemzetünk fentartásának nehéz munkájából a magyar nõ mindig kivette méltó részét; ott küzdött Eger vár ormain, ott állanak férjük oldala mellett jó és balsorsban, bátorító angyal, vigasztaló szellem gyanánt. õk mentették meg nyelvünket, midõn férfiaink idegen nyelven kormányozván országunkat, félig latinná, félig németté tették. õk fordúltak pártolólag, buzdítólag amaz írok felé, kik már-már szunnyadó nemzeti öntudatunkat újra életre keltették.
Most, midõn a társadalmak alapjai megváltoztak: más formájú és természetû jogok és kötelességek születtek, melyeket ismerni és teljesíteni kell, ha társadalminkat romlásba dönteni nem akarjuk. Bizonyára joggal számíthatunk arra, hogy eme nehéz munkából is kiveszik nõink méltó részüket és nehéz, de sikerrel kecsegtetõ küzdelmeinkben cserbehagyni nem fognak.
A magyar nõnek alkalmazkodnia kell a mai voszonyokhoz, módosulnia kell a nõnevelésnek, a nõ hajlamainak, vágyainak, szenvedélyeinek. Módosulnia kell divatról és szokásról, családi viszonyról és más társadalmi összeköttetésrõl alkotott fogalmainak, egyszóval egész eszmekörének.
Legádázabb ellenségünk, mely létünket fenyegeti, az újabb idõben lábrakapott nagymérvû fényûzés, az állandóan változó, szeszélyesnél-szeszélyesebb divatok szolgai követése. Mert a fényûzés, a jövedelemmel arányban nem álló költekezés egyike anyagi romlásunk leghathatósabb eszközeinek. Mindenkinek jogában áll saját kényelmére élni, tetszése szerint ruházkodni, de ez a jog a józan ész követelményeinek figyelembe nem vétele, másoknak szüntelen majmolása és könnyelmû költekezés által saját családját, sõt nemzetét anyagi romlásba taszító egyén számára - gyenge védelmet nyújt a legsúlyosabb erkölcsi megrovás ellen.
Éljen mindenki mindamaz örömöknek, mit neki vagyona és társadalmi állása nyújtanak, mit teste-lelke megkíván és sem erkölcsi, sem polgári törvények nem tiltanak; öltözködjék tetszése szerint, de a természetet önmagában el ne ölje. Ne igyekezzék a divat eszközeivel a figyelmet teljesen a külsõre fordítani, mivel azzal csak azt árúlja el, hogy ízlés és lélek nélkül él, hogy nem egyéb, felcicomázott, kimázolt húsdarabnál.
Jól áll egy csinos, ízléses ruha. De az, hogy minden divatot majommódra utánoznak, legutolsó öltönyüket is külföldrõl hozatják s képesek elvonni éhezõ gyermekeiktõl az utolsó falatot, csakhogy magukat pávamódra felcicomázzák, nem menthetõ semmivel. Az ilyen nõ csak megbélyegzésre méltó, de arra nem, hogy magát magyarnak nevezze. A magyar nõ szépsége csinos egyszerûségben, lelkének ártatlanságában, szelídségében és természetességében áll, nem pedig Páris és Bécs cifra rongyaiban.
A természet mindenben az egyszerûséget, a mértékletességet szereti és undorodik a túlzástól, mértéktelenségtõl. Megmondja az, csak hallgassunk szavára, hogy hol van az arany középút, holl a kellõ határ; csak ne bocsássuk szabadjára indulataink lovait, ne bocsátkozzunk a divat lepkeszárnyaira kövessük a józan ízlésünket, mely megóv minket a fényûzéstõl és divatkórságtól, mely visszatart bennünket a jövõ nemzedékek erkölcsi és anyagi tönkretételétõl.
Ne kövessétek magyar nõk a világ tivatját, térjetek vissza az egyszerû magyar viseletre, mely megóv titeket a túlzástól s visszatartja országunkban a milliókat, melyek divatcikkekért külföldre vándorolnak. A ház erkölcsei és szokásai, asztaltartása, jobbára tõletek függenek; tegyétek azokat lehetõleg egyszerûvé. Térjetek vissza, amennyire lehet a természetes egyszerûséghez. Ez a ti elsõ és legfontosab hivatástok.
Második lényeges nõi kötelesség a házi rend fentartása, takarékosság, az idõnek hasznos eltöltése.
A ház belsõ gondjainak vitele a nõ tiszte és kötelessége. Senkit sem jogosít fel arra bármely nagy vagyon sem, hogy a családi viszonyból folyó és a család tagjai iránti kötelességeit ne teljesítse, hogy csak önmagának éljen, állandóan szórakozzon, látogatásokat tegyen és fogadjon. A nagyobb vagyon, elõkelõ társadalmi állás csak a kötelességek személyes elvégzése alól menthet fel, de ekkor is a nõ tiszte és kötelessége a házi dolgok elvégzésére felügyelni és azt irányítani. Ha a magyar nõ a munkától elszokva, renyhe henyélésnek adná magát, ez oly erkölcsi és anyagi hátrányokkal járna nemzetünkre, melynek romboló hatását ellensúlyozni a férfiak legkorszerûbb gazdálkodása, legpéldásabb takarékossága sem tudná. Dologtalanság, haszontalanságokkal való foglalkozás, felesleges idõvesztegetés szülõi a bûnnek, erkölcstelenségnek. Romlásnak indul az a család, az a nemzet, melyben a munka nélkül élõ tagok felemésztik a munkások verejtékes gyümölcseit.
A munka szeretetére és megbecsülésére szoktatni gyermekeit, - munkálkodni - a nõnek ez családja és nemzete iránti kötelessége; ez tartja fenn a hazát, ez védi meg a nõ erényét minden erkölcstelen támadással szemben.
Harmadik kötelessége a háziasság, vérhûség, erkölcsi tisztaság a családi életben. A hajadon boldogságát lelkének üde tisztaságában, az asszonynak ezen kívül házi körében kell feltalálnia. Amik azeken kívül esnek: a külvilág örömei és szépségei, mértékkel élvezhetõk, de sohase legyenek elsõk, sohase nélkülözhetetlenek. Szerencse, ha megvannak, nem baj, ha hiányzanak. Legyen minden nõ örömeinek forrása, kitõl a sors nem vonta meg ezen áldásait, családi otthona; tegye azt paradicsommá, boldogság, megelégedés tanyájává. Legyenek házi istenei a hûség, háziasság, a megelégedés; mert az egész világ üldözései elõl megvéd négy falnak csöndes békéje, de ha a négy fal között szerencsétlenek, boldogtalanok vagyunk: az egész világ sem elég tágas menedék.
Negyedik kötelessége a nemzeti nyelv és irodalom pártolása. Ennek tudata pedig nem hiányzott soha a magyar nõ lelkébõl., mindig szeretettel karolta fel nemzeti irodalmunkat és nem egy kiváló nõi irót mutat fel irodalomtörténetünk. Lángoljon továbbra is nõink lelkében a honleányi kötelesség tudata, szeresse, ápolja, oltsa lelkébe gyermekeinek idejekorán a nemzeti nyelv és irodalom szeretetét.
A magyar nõt hazaszeretetre buzdítani nem kell, kiolthatatlanúl él az lelkében. A haza szeretetében neveli gyermekeit, korán lelkünkbe csepegteti a haza iránti kötelességek tudatát és így a hazánk hasznos, munkás polgárokat nevel. Úgy van teremtve a magyar nõ lelke, hogy boldog csak akkor lehet, ha hazáját is boldognak tudja.



A történelmi alapok megõrzése

Amint az élõfa a talajból és az õt környezõ légkörbõl nyeri táplálékát, létének és fejlõdésének alapfeltételeit, azonképpen a nemzet sem élhet meg, nem fejlõdhetik, ha történeti alapjait mellõzi, melyek rá szintoly fontossággal bírnak, mint az élõ fára a talaj és légkör. Elfeledni a nemzetnek õsi hagyományait, fejlõdési alapúl meg nem tartani õseink bölcs alkotásait, annyi, mint saját létalapunkat támadni meg, mint kirugni lábaink alól a biztos talajt.
Mik ezek, a nemzetre nézve oly fontos, történelmi alapok.
A történeti alapok elseje maga a hazai föld. Egy nép akkor válik nemzetté, midõn magának földet, azaz hazát szerez, annak politikai és társadalmi intézményeket adván, állammá teszi és saját nevén nevezi el. Amint a haza földjét megcsonkítani engedi, amint kezébõl kibocsátja, létalapja megrendül, a haza földjéhez való jogcíme gyöngül, míg végre létezni teljesen megszünik. Amely nemzet a haza földjét könnyelmûen kibocsátja kezébõl, az a maga sírját ássa meg.
Fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy a magyarság nagy mértékben bocsátja ki keze közül a haza földjét, hogy az õsi nemesi birtokok nagy része idegen kézre jut. Nemcsak hogy nem teljesít nemzetfentartó, nemzeterõsítõ szerepet, de idegen népfajok érdekeit szolgálván, a mi rovásunkra ellenségeink erejét neveli. Ez oly veszedelmes jelenség, mit megakadályozni mindnyajunk legszentebb kötelessége.
A nemzetiséget elzárni attól, hogy birtokot szerezhessenek, olyan eljárás, mit õseink sikerrel alkalmazhattak, de a mai viszonyok közt ilyen radikális segédeszközöhöz nem nyúlhatunk, mert ellenkezik a közszellemnek. Azt azonban joggal elvárhatjuk, hogy a magyar földbirtokost a hazaszeretet, fajához való ragaszkodás és nemzeti kegyelet visszatartság attól, hogy földjét könnyelmûen elpazarolja.
Hiányzik a magyar földbirtokos osztályból az élénk kereskedelmi szellem; legtöbb csak kész jövedelmeit elkölteni, de azt hasznos beruházások, terményeink jobb értékesítése által gyarapítani nem tudja, vagy nem akarja. Kész inkább a vagyon átlagát fogyasztani, mintsem hogy belterjesebbé, jövedelmezõbbé tegye gazdaságát. E mellett állandóan fogy lábunk alatt a talaj, állandóan porlik szét nemzetünk történelmi alapja, a hazai föld és idegen, mondjuk nyiltan: ellenséges népfajok vagyoni erejét gyarapítva, ellenséges kulturák szolgálatába szeg?dik.
A történeti alapok közé tartoznak a politikai és társadalmi intézmények.
A társadalmi intézmények lételüket, fennállásukat és virágzásukat többnyire magánosok áldozatkészségének és tevékenységének köszönhetik. Az egyesületi élet jelentõségét bizonyítani tán felesleges is. A fennálló társadalmi intézmények pártolása, gyarapítása mindnyájunk kötelessége, hisz állandóan arra kell törekedjünk, úgy kell élnünk, hogy minél maradandóbb becsû alkotásokat eszközöljünk, hogy mindarra, ami hatáskörünkbe esik, nemzeti érzésünk és jellemünk bélyegét nyomjuk reá.
Minden virágzó, a nemzeti mûveltséget ápoló és terjesztõ intézmény, mûvészetek és tudományok felszentelt csarnokai, építészeti, festészeti és költõi mûremekek, vagyonos, rendezett falvak, virágzó gazdaságok, ipar- és gyári telepek, melyeket magyar ész és munkásság hoz létre, mutatni fogják évszázadok mulva is a magyar ész teremtõ erejét, megõrzik alattunk a szilárd talajt, környezetünkben a nemzeti légört, mely nélkül jóravaló, egészséges magyar nemzedék ki sem fejlõdhetik.
Történeti alapokul veendõ továbbá a nemzeti szokások és erkölcsök, mihez ragasykodni, melyet ápolni honfiú kötelességünk. Továbbá a történelmi hagyományok és nemzeti ünnepeinkrõl megfeledkeznünk és melyeket illendõ módon meg nem ünnepelünk az õseink iránti hála és kegyelet durva megsértése. A nemzeti nyelv, zene, tánc és öltözet, miket meg nem tartani s idegennel cserélni el nem jelentene kevesebbet, mint levetkõzni nemzeti jellegünket.
E magukan véve sokak elõtt csekélységnek látszó dolgok a maguk összeségében és egészében a nemzetek egyéniségének és önállóságának legjellemzõbb kivejezõi, a nemzeti szellem legsajátosabb alkotásai; aki ezekrõl kicsinylõleg nyilatkozik, az magát a nemzetet sem becsüli.
A történelmi alapokhoz tartozik továbbá a nemzeti öntudat, melynek leghathatósabb támasza, talpköve a nemzet történelme. A nemzeti öntudat azt a szerepet tölti be a népek életében, mint az önérzet az egyén életében: alapja az egyéni önállóságnak és jellemnek, a nemzeti létnek és virágyásnak. Amely nemzet cselekedeteibõl az önállóság és öntudatosság hiányzik, az még csecsemõ korát éli, amely nemzet szeme elõl öncélját elvesztette, az közeledik sírjához. A nemzeti öntudat éltetõje a nemzetnek, vele él, virágzik és vele dõl sírjába.
A nemzeti öntudat kiapadhatatlan forrása, éltetõje, a nemzet történelme, mit tudni, ismerni mindenki kötelessége. Ebbõl tudjuk meg azt, hogy a magyar nemzet több, mint egy évezreden át önálló nemzeti életet élt, hazáját védte és kormányozta, benne szabad és boldog volt; nemes tulajdonságai, erényei által hivatva van továbbra is saját céljainak elérésére saját maga által választott eszközökkel munkálkodni. A nemzeti történelem tanít meg arra is, hogy nemzetünknek az õsök által kijelölt ösvényrõl csak úgy könnyûszerrel letérnie, további fejlõdésében az általuk lefektetett szilárd alapokat mellõznie nem lehet, mert ezáltal saját vesztébe rohanna; ez egyértelmû lenne romlásával. Mindezeket tudni pedig nem egyéb, mint nemzeti öntudattal bírni. S amely nemzet saját történeti hivatásának öntudatára ébred, amelynek minden tagját tetteiben a nemzeti öntudat vezérli, annak jövend?je biztosítva van. Honnan meríthetjük eme tanulságokat, eme szilárd meggyõzõdésünket, ha nem a nemzet évezredes történetébõl.



A hazán kívüli lakás

A külföldön való és tartózkodás sajnos épp szellemi és vagyoni elõkelõinknek jellemzõ sajátsága, mely sajátság más nemzetek elõkelõ osztályainál nem tapasztalható.
Komoly cél nélkül, minden kényszertõl menten éveket tölteni külföldön utazva, költve, élvezve, minden cél- és ésszerûséget nélkülöz s amelybõl kiszámíthatatlan erkölcsi és anyagi károk hárulnak az egész nemzetre.
Úgy az erkölcsi, mint célszerûségi szabályok azt a kötelességet róják reánk, hogy abban a hazában, annak javára költsük el vagyonunk jövedelmét, amely nekünk azt adta.
Vagyonukkal, szolgálatainkkal, elménknek tehetségével elsõ sorban saját társadalmunk érdekeit kell szolgálnunk. Aki saját társadalmának csak életnedvét szívja el, de számára sem virágot nem hoz, sem hasznos gyümölcsöket nem szolgáltat, hasonló az élõsködõ növényekhez, miktõl az élõfát megszabadítani minden jó gazda elsõ kötelessége.
A föld a hazának egy része; annak hasznait húzni, mint tulajdonos, bárki jogosítva van. De joghoz kötelességek is fûzõdnek. Minél nagyobb darab földje van valakinek a haza földjébõl, annál nagyobbak erkölcsi kötelességei, annál láthatóbb az áldás a hazán, ha ezen kötelességeit teljesíti, annál nagyobb az erkölcsi és anyagi kár, ha ezek teljesítése alól magát kivonja.
Amely államból a milliók, egyéni jövedelmek, könnyelmûen kivándorolnak, elõbb-utóbb az anyagi tönk szélére jut. A nemzet természetellenes elvérzését meggátolni elsõ feladat.
A hazán kívül való lakás és tartózkodásnak csak akkor van helye, ha erre valaki kényszerítve van, vagy amidõn utazásának és künntartozkodásának gyümölcsei a hazára háramlanak.
Ez nem megsértése az egyéni szabadságnak, hanem erkölcsi törvény, mely megköveteli, hogy aki jogokat élvez, az kötelességeit is teljesítse. Aki részt kíván magának valamely társadalom jövedelmébõl, vegyen részt ama társadalom fentartásának nehéz munkájában, szolgálja annak anyagi és szellemi érdekeit az élvezett elõnyökért.
A mûveltség, miként a felkelõ nap, elsõsorban a paloták kupoláira veti sugarait és csak azután a kunyhók lakóira. A mûvészet és tudományok általi mûvelõdés a vagyonosok osztályától kell, hogy kiinduljon és terjedjen szét a nép között, mert a mûvelõdés eszközei fõleg a vagyonos osztály kezeiben vannak. Aki éjet-napot egybevetve munkálkodik, dolgozik és mégsem tud többet szerezni annál, amivel saját és családja életét tengetheti, attól nem várható a tudományoknak, mûvészeteknek sem pártolása, sem ápolása, de akit a nagy vagyon, elõkelõ állás felmentenek a megélhetés nehéz anyagi gondjai alól, attól méltán elvárható, hogy így felszabadúlt idejét ne töltse hasztalan szórakozásokkal.
Mily jótékony hatással lehet egész vidékek fejlõdésére egy vagyonos ember, kí a rendelkezésére álló eszközökkel nagy és széleskörû ismereteket is szereze, azt a vidéki gazdasági életének, szellemi mûveltségének fejlesztésére fordítja, elõljár a tudomány vívmányainak a gyakorlati életbe való alkalmazásában. Ezért ugyan egy elbírálás alá esik a külföldön való tartozkodással azoknak eljárása, kik vidékrõl a városba tódulnak be, kiknek nem tetszik azon kör, melyben születtek, azon helyzet, hová sorsuk állítá, hanem mindig máshova vágynak. Ott kívánnak fényleni, hol fényük elvész. Ott kívánnak elsõk lenni, ahol utolsókká lesznek és megvetik ama kört, melyben elsõk lehetnének, ahol egész környezetükre jótékony befolyást gyakorolhatnának.
A legerõsebb fény is elvészti erejét a verõfényben, ám a szentjános-bogár a sötét éjszakában is fényt vet környezetére.
De a legsúlyosabb azok bûne, kik állandóan külföldön tartózkodnak és kivetkõzve nemzeti jellemükbõl, elidegenedve nemzetünktõl, csak annyi közük van hozzánk, hogy a mi földünk gyümölcseit élvezik, ami keserves munkák eredményét idegen népek erejének gyarapítására használják és ellenségeinkkel versenyeznek az ellenünk irányuló rágalmak terjesztésében. Hogy ezek mit érdemelnének, azt mindenki tudja s a társadalom, a nemzet is bizonyára meg fogja találni a módot arra, hoga ezeket a heréket kiközösítse.
Ébredjen végre nemzetünk tudatára annak, hogy egyesek, sõt egész osztályok ferde hajlamaiból mily óriási anyagi és erkölcsi kár háramlik reája; igyekezzék minden rendelkezésére álló eszközzel megszabadítani magát az élõsdiektõl, hogy ne szipolyozhassák tovább is erejét.
Támadjon fel végre minden honfi lelkében ama kiolthatatlan vágy, ama lángoló érzelem, hogy itt, a magyar hazában kivánjon élni és meghalni, mûködésével pedig e haza jólétét, gyarapodását, felvirágzását igyekezzék elõmozdítani.
E hon határain kívûl nincsen számunkra hely; e földben pihennek õseink hamvai és e földön ringatták bölcsõnket, itt domborúljon a sírhant is fölöttünk !