Kiss Ernõ : Bölöni Farkas Sándor (1795 - 1855)
- megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt) -
Bölöni Farkas Sándor
(1795-1842)
A Döbrentei-féle tudóstársasági kezdeményezés után egy évtizeddel, 1829-ben Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) író és amerikai utazó az elsõ, aki gróf Sándor László kancellárhoz benyújtott tervezetében teljes határozottsággal és tudatossággal felvetette a múzeum felállításának gondolatát. Aszerint az Erdélyi Nemzeti Múzeumnak - szintén a Magyar Nemzeti Múzeum mintájára - országos jellegûnek kellett volna lennie. Anyagát hivatalos kötelespéldányokból, intézmények letéteibõl, az Aranka-féle kéziratokból, magánosok, könyvkötõk, könyvnyomtatók, könyvkereskedõk adományaiból szándékozott összegyûjteni. De bár a gyûjtemény megteremtésére, elhelyezésére és fenntartására Bölöni csak csekély anyagi támogatást kért, tervét a hivatalos körök részvétlen közönye fogadta. Bölöni abba is hagyta egy erdélyi országos múzeum megteremtését célzó kísérleteit.
Bölöni Farkas Sándor Erdély kanczellárjához, gr. Lázár Lászlóhoz Kolozsvárról 1829 januárius 28-án az alábbi levelet intézte s benne a jövendõ Erdélyi Múzeumnak elsõ tervét mutatta be.
Méltóságos Gróf úr!
Tisztelt Nagyságos uram!
A Nagyságod többszöri kinyilatkoztatásai elõttem tiszteletben lévõ hazafi tettei után tudom, mely elcsüggesztõ Nagyságodnál is annak elgondolása, hogy Erdélyben egy idõ óta a nemzetiséget élesztõ közintézet nem jöhet folyamatba, és hogy a körülöttünk emelkedõ nemzetek között szinte mindenben hátra maradunk. Elfojlott nálunk a közérzet s nem éleszt annak nyilvános tudása is, hogy egy mivelt nemzet sincs már, mely tapasztalásból meg ne lenne gyõzõdve arról, hogy a soha nem valósítható cosmopolitismus a nemzetnek erõt, vagyont, tudományt s politikai boldogságot nem szerezhet, és hogy csak az a nemzet boldog önmaga is, s boldogíthatja fejedelmét is, melynek nemzetisége van.
Nem lehet pirulás nélkül elgondolnunk, hogy Erdély, mely hajdan oly buzgón, s Magyarország elõtt törekedett a tudományos mivelõdésre s a nemzetiséget élesztõ különbféle módokra, most majd mindenben egészen hátra van, egészen elaludt, s bûnös hidegségében vesztegelve, henyeségét az elszegényedéssel akarja menteni! Nem tudom, ha még valaha nem kell-e számolni Erdély mostani idõkorbelijeinek a historia ítélõszéke elõtt, azon érzéketlenségért, mellyel nyelve, litteraturája s kivált nemzeti hagyományjai iránt viseltetik. Magyarország megmentette magát ezen szemrehányástól. Erdély hideg aluszékonyságban sinylõdik s néhány évek óta csak egyetlen intézet sem létesûlt hazánkban, csak egy sem, mely a nemzeti közérzést fenntartaná, mely az idõkor lelkével a nemzetiség mivelõdésére béhatna, vagy bár jövendõre elõre dolgoznék!
Avagy becsüljük-e nyelvünket azon kivül, hogy magyarul beszélünk? Az iskolákból lassanként haldogal ki az anyanyelven tanítás.A fõkormány egy lépést sem teszen nyelvünk terjesztésére, egy lépést sem arra, hogy a sok nyelvû hazánkbéli vendégek és idegenek, ha szabad törvényeink oltalma alatt s hazánk áldásaival élnek, nem csak hogy nyelvünket megtanúlják, hanem a magoké terjesztésével ne nyomjanak el. Avagy becsüljük-e litteraturánkat, midõn nemcsak hogy egy nemzeti folyóírásunk sincs, hanem az idénig a Magyarországon régen megindultakból egész Kolozsvárra csupán csak két folyóirás jött? Van-e egy nemzeti könyvtár is Erdélyben? S a censurák rettegõsködése miatt képesek-e a rosz könyvnyomtató mûhelyek prédikáczióknál egyebet kiadni? A nemzeti hagyomány levén az, akármely nemben, mely az embert a hajdankor emlékezetével, bizonyos édes érzéssel köti hazájához s az idegen elõtt bizonyos nemzeti büszkeséget érez annak fentartásával: avagy mi becsüljük-e nemzeti hagyományainkat? Van-e csak egy intézet is, hol fenntartathatnának hagyományaink? Elhagytuk pusztulni fejedelmeink minden maradványait; zsidók hordják ki régiségeinket, s bûnös hidegséggel néztük el, hogy a kamara Déva várát- a historia s annyi hazai tettek helyét - kotyavetyén adta el, s Vajda-hunyadon, hol eleink tanácskoztak, Erdély büszkesége helyén - vasmagazinum van. S van-e tehát e nemzetnek méltó oka panaszolni, ha közérzése s nemzetisége nem lévén, különbözõ nyelvû lakossai mind meg annyi pártokra szakadozván, interesséjét is elszaggatták, s szegénységbe s henyeségbe sülyesztették? S van-e méltó okunk panaszolni, ha a külföld lenéz s megvet, s ha eljõ az idegen nemzetet nem talál: eljõ és találja a henyélõ falusi nemest, a nyomorult oláhot, a csaló polgárt, a magába vonuló szászot, és a felettünk miveltségével kérkedõ németet - eljõ és eltávozik a megvetés képzetéveI rólunk.
Nagyságodat oly álláspontra tette a sors, hol a közjó iránt eleitõl fogva buzgott szivével, némely részben megmentheti Erdélyt a maradék elõtt való pirulástól, s éppen Nagyságod az, a kiben mind én határtalan bizodalmam vetem, mind más sok hazafiak nagy reményeket igérnek magoknak. Ez bátorított engem, hogy az alábbiakat irásba tegyem, s foglalatosságaitól üresebb óráiban a Nagyságod ez iránt fordítandó kegyes figyelmét kiinstáljam - bizonyos levén abban is, hogy Nagyságod ezen írásomért nem fog engem a projectum- csinálók közé számitani.
Tavai 11491-1828 szám alatt bocsátott fõkormányi rendelés, melynélfogva ezután minden typographiák az ottan nyomtatott könyvekbõl öt példányt tartoznak a kir. Guberniumhoz felküldeni, - azon gondolatra hozott engemet, hogy éppen ezen környülállás nyujthatna alkalmatosságot, a magyarországihoz hasonlólag egy Erdélyi Nemzeti Muzeumot megfundálni, s még pedig azt pénz nélkül lehetne meginditani! mivel nálunk a legkissebb
közintézet elkezdésében is - a hidegségen kivül - a pénz nem léte, vagy annak éppen közjóra kiadni nem akarása mindig az akadály, tökéletesen meg vagyok gyõzõdve, hogy a Nagyságod ismert buzgó felszólalására, a fels. kir. Gubernium kegyesen ráhajtana, az alább következendõ, pénzbe nem kerülõ, s ezen Nemzeti Muzeumot fundálható pontok elfogadására, s addig is mig országgyülése lenne, s ezen tárgyat a nemzet kétségen kivül magáévá tenné, a fundamentum bármely kevésben s meg lenne vetve. Melynek elérésére jónak gondolnám:
1) Az említett 11491-1828 szamú rendelés szerént ezután az erdélyi minden typographiák az ott kijövõ minden könyvekbõl 5 példányt küldenek fel a kir. Guberniumhoz. Mely kedvezõ lenne ezen alkalmatosság azokból egyiket a Nemzeti Muzeum megfundálására még most mindjárt forditani, s ezután is egy példányt ezen végre szánni.
2) Amaz 5 példányból a kir. Gubernium egyet mindig a magyarországi Nemzeti Muzeum számára szánt felküldeni. Kétségen kivül örömmel fogja a Locumtenentiale Consilium a kir. Gubernium megkeresésére rendelni, hogy a reciprocitas jussán a magyarországi minden typographiák is egy példányt küldjenek azon kijövõ könyvekbõl az erdélyi felállitandó Muzeumnak.
3) 1792-n felállott Magyar Nyelvmivelõ Társaság könyvei, irásai, ásvány- és egyéb gyûjteményei Maros-vásárhelyrõl elhozattatván, most a kir. lyceum bibliothecájába vannak letéve az országgyülés rendeléseig. Ha
ez a kezdendõ Muzeumba áttétetnék, mely különben is a nemzeté, nevezetes fundamentum vettetik a kezdetre.
4) A kir. Gubernium által, ha egy hazafi megszólitással meghivatnának minden vallásbeli iskolák bibliothecájának elõljárói, nem is lehet kételkedni, hogy az ottan haszon nélkül létezõ duplicatumokat örömmel ajándékoznák a nemzetnek.
5) Több rendbeli könyvek és képgyûjtemények küldetnek le az udvartól esztendõnként, s mivel más közintézet nincsen, a kir. lyceum bibliothecájába tétetnek s ott hevernek haszon nélkül. Mely nyereség lenne a nemzetnek ezeket is ezután a Muzeumba tétetni.
6) Ha a királyi Gubernium által hathatós hazafi megszólítás bocsáttatnék kerülõ rendeléssel s a Marchialis-székeken s nevezetesen a városi választott közönségek gyülésében lelkes felhivás tétetõdnék, hogy valamint a községek átaljában, úgy privatusok is könyvekkel, pénzbeli segedelemmel ásvány s más ritkaságok gyûjteményével ezen közintézetet elésegéljék, nem lehet fel is tenni, hogy Magyarország példája szerént több hazafiak ne találtatnának, kik ezen intézetet egy vagy más módon gyarapitani ne kivánnák.
7) Az erdélyi könyvnyomtatókat, könyvárusokat és könyvkötõket városi elõljáróik által megszólítván, szinte lehet reméleni, hogy ezek is esztendõnként a gyarapitásra bizonyos ajánlást tennének.
8) A Magyarországi Nemzeti Muzeumban minden nembõl számtalan duplicatumok vannak; a Palatinus õ herczegsége közbejötelével remélni lehet, hogy a testvér hazának azok - jövendõbeli kölcsön duplicatumok visszaadása igéretével - által engedtetnek, vagy legalább a cathalogusok. Ezen kivül még számtalan módok volnának a már egyszer meginditott Muzeumot gyarapithatni, melyeknek elészámlálásával nem fárasztom Nagyságodat.
Hogy ezen intézet elkezdõdhessék, a többek között azon két kérdés is fordulna elé:
1) Mely fundusból kelljen ennek költségét hordoni?
2) Mely helyet lehetne e végre elszánni?
Az elsõre nézve úgy gondolom, hogy a mig ezen intézet nagyobbra nem gyarapodnék a kötetlenül beküldött példányok kötése költségén kivül egyéb költség nem lenne, melyek ha privátusok által reménységen kivül még most semmi fundus nem ajánltatnék, vagy kötetlenül maradhatnának egy ideig, vagy a több gubernialis könyvkötõi költségek közt felvétetõdhetnének, vagy pedig a kir. lyceum typographiája a kir. Guberniumtól vett s veendõ több emolumentumokért a béköttetést magára vállalhatná ingyen. Az ezekre való felvigyázást akár mely hazafi dicsõségének tartja ingyen felvállalni, mig az országgyûlés ez iránt s annak fundussa és bõvebb organisatioja iránt is határozást tenne. Másodszor a helyre nézve, most elõre legalkalmatosabbnak gondolnám, ha a begyülendõ tárgyak az ország szálája felett levõ üresen álló nagy szálába lerakattatnának, vagy ennek más módon épittetése esetében, az újonnan készülendõkbõl szakasztathatnék e végre egy szoba, mig az országgyülés által ez iránt is határozás tétetnék.
Ez az a tárgy tehát, Nagyságos uram, melyre a Nagyságod figyelmét, mint hazafi és nem mint projectum-csináló felhívni bátorkodom! s a mely iránt a Nagyságod ismert hazafiságára egész bizalommal számitottam! Ha figyelmét felgerjeszthettem, s ha szózatom visszahangzik a Nagyságod szivében, úgy ennél fontosabb levelet soha sem irtam, s Nagyságod életemnek egy nyugtató szép érzéssel többet teszen.[1]
E levélben bontakozik ki elõször a múzeum gondolata, úgy, a mint egy hazáját igazán szeretõ agyban megfogant. Megható, mély és komoly hazaszeretet szólal meg benne és megdöbbentõ képet fest "a hideg aluszékonyságban" sínylõdõ kor bûnös tétlenségérõl; kifejezi a cselekvésnek azt a hatalmas vágyát is, melyet még az a legöldöklõbb fegyver, a gúny sem riaszt meg, hogy" projektum-csináló" -nak fogják tekinteni.
Látjuk e levélbõl, hogy b. Farkas a helyes úton indult, hogy jól ismerte a felsõbb hatóságot, melynek szelleme idegen volt hazája igazi érdekeitõl, s mintha útját akarta volna vágni annak a szokásos végzésnek, mellyel minden nemesebb törekvést zátonyra szoktak juttatni, hogy nincs reá fedezet, több izben is kiemeli, hogy pénz nélkül akarja megvetni az alapot. Jól számított honfitársai áldozatra való készségére is Magyarországon magánosok adományaiból egyre-másra gyarapodott az akkor még alig néhány éves Nemzeti Múzeum. Igy lett volna az Erdélyben is, hiszen az a kor volt ez, melyben nemcsak a fogékonyság kezdett meggyökerezni minden nemes törekvés iránt, hanem a készség és akarat is az áldozathozatalra. Egy dologban azonban nagyon csalódott Farkas, abban, hogy azt hitte, nem nézik, kitõl ered valami jó és hasznos kezdeményezés. Pedig nagyon is nézték, s midõn azt látták, hogy a guberniumnak egy kis, ötödosztályú kancellistája mer ily projektummal elõállani - senki sem akadt, a ki pártjára keljen. Hiába tervezgetett, csakhamar belátta, hogy minden hiábavaló. "A nemzeti múzeummal itt nem boldogulhaték - írja Gedõ Józsefnek már 1830 márczius 18-án. - Ugy látom, hogy nem nekem kellett volna kezdeni, s menne a dolog. Nincs is idõm most, hogy sürgessem." Hivatalos teendõi és irodalmi foglalkozásai mellett már készült ekkor amerikai útjára, nem csodálhatjuk tehát, ha a nehezen mozdítható ügyet abbanhagyta. Mennyire kell sajnálnunk, hogy ez a merész kezdet a környezet merevségén megtörött! Mily nagy esemény lett volna, ha már ekkor valóra válhatik terve, melyben az Erdélyi Múzeum egészen tisztán ki is alakult.
A könyvtár alapítását állítja ugyan elénk elsõ sorban, de kiemeli az ásvány és más ritkaságok gyûjtésének, fõként "nemzeti hagyományaink" megõrzésének szükségességét. Rendszeres, tudományos gyûjtésre nem gondolt, inkább csak a privatusok nagylelkûségére; a tudomány érdeke helyett a nemzeti kötelesség és hazafias büszkeség kielégítését kereste. De a könyvtár megalapítására javasolt módok oly körültekintésrõl tanúskodnak, aminõre csak az ügy igazi szeretete vezetheti az embert. Nem érdektelen, hogy hosszas vajudás után könyvtárunk csaknem e módokon gyarapodott, sõt a duplumuk kicserélésének ügye még mai napig sem valósult meg. A Magyar Nyelvmívelõ Társaság gyûjteményeinek is csak egy része került a Múzeumba Mikó Imre nagylelkûségébõl; a kézíratok, a jegyzõkönyvek jó része még mindig a lyczeum könyvtárában van.
Farkas Sándor fiatal lelkében ábrándként élhetett ugyan a mult megbecsülésére, emlékei megõrzésére való törekvés, hazafias lángja Wesselényi Miklós körében még magasabbra csapkodhatott, de a Múzeum gondolata legvalószinûbbben 1821-ben Bécsben támadt föl benne, a hol elõször volt alkalma múzeumokkal megismerkednie, s visszatérõben látta Pesten a már akkor törvényhozásilag is megállapított Magyar Nemzeti Múzeumot, melynek akkor még fõként könyvtára alakult ki határozottan.
Ezek a tapasztalások, a fiatal ábránd és az alaktalan vágy Döbrenteivel való már régebbi, de ekkor felújított baráti érintkezéseiben és hatása alatt nyerhetett tisztább formát. Töprengés és tanulmány alapján születhetett meg az Erdélyi Múzeum gondolata, melyrõl Döbrenteit is sietett értesíteni Farkas. Meg is kérte, hogy a magyar Nemzeti Múzeum tervezetét küldje el számára. Ám nem kaphatta meg. Döbrentei biztatása azonban nem maradt el. "A Nemzeti Múzeum planumát - így ír Farkashoz 1829 június 25-én - nehezen kaphatom meg, mert ritka már; de élõ szóval elmondok majd, s lefestek mindent, a mihez képest az erdélyi ritkaságok s gyûjtemények Múzeumát alkot- hatjátok, melynek ugyan nagyon kivánnám életét. Lám én is megindulék abban, az Arankánál volt alapot a Magyar Tud. Társasághoz csatolni akarván, melynek planuma a bécsi Cabinetben maradt. Te ne nyugodj, míg azon gyûjteményeket Kolozsvárra nem vitetitek el, s ott az ország házánál vagy 3-4 szobát nem nyittattok, melléje egy õrt adván."
Ez az utolsó értesülésünk Farkas tervezetérõl. Az eszme ekkor elaludt; de nem végképpen. Amerikát megjárván, Farkas már nem egyszerû "projektum-csináló" többé, hanem valóságos magvetõ. Északamerikai utazásáról szóló mûve [2] komoly, eszméket hirdetõ, nemes feladatokat szolgáló társadalmi és politikai mû. A szabadság nagy intézményei iránt való lelkesedését és csodálatát olvasói szívébe akarta ültetni és kortársait cselekvésre gerjeszteni. Az erõknek oly magasztos együtt munkálását óhajtotta vele megteremteni, a milyennel az amerikaiak küzdötték ki jogaikat, szabadságukat, boldogulásukat. Amerikai útja után maga Farkas is fokozott tevékenységet fejtett ki a haladás minden terén. Béldy Ferencz és Kendeffy Ádám grófok segítségével 1833-ban a nemzeti kaszinót; ez utóbbi támogatásával 1835- ben az "asszonyi olvasótársaság" -ot; 1836- ban a Vasárnapi Ujság-ot alapította; többek segítségével 1834-ben a vívó-iskolát. Visszatért a múzeum-alapítás gondolatához is, kezdett fáradozni és agitálni ez ügyben, bár 1835 óta, mint a nemzeti szinház országos bizottságának titkára, nagyon is el volt foglalva. Újabb mozgalmának sem láthatta meg eredményét, mert testi ereje megrokkant s beteg volt már akkor is, midõn az 1841-43. országgyûlésen Kemény József és Sámuel grófok kezdeményezték a múzeum alapítását. Remélte, hogy megéri, de reménye megcsalta. A nagy alapító még nem vette kezébe az ügyet, nagy nemzeti csapás még nem érlelte meg az elméket. A legderekabbak egyike, az elsõ tervezõ, még ez országgyûlés folyamán kidõlt.[3]
Farkas nem volt szerencsés, de elhintette a nemes eszme magvát. Ma a közönség nem is sejti, nem is keresi, ki volt a buzgó magvetõ; de a kutató ráismer a virágról a magra s a magvetõre is.

1. Ezt a levelet néhai Jakab Elek "a gyüjteményemben levõ eredetibõl" jelzettel a Keresztény Magvetõ 1870. évf. 305-308. lapján közölte; a székelykereszturi unitárius gimnázium könyvtárába jutott hagyatékban, azonban sajnos nem volt feltalálható.
2. Utazás Észak-Amerikában. Kolozsvár, 1834.
3. Bölöni Farkas Sándor erdélyi fókormányszéki fogalmazó (gyászjelentése szerint) meghalt Kolozsvárt, 1842 Télutó 2-án este 8 órakor, életének 47-ik, szolgálata 27.ik esztendejében. Temetése 4-én d. u. 4 órakor ment végbe Piaczsori szállásáról.