Bodrogi János: Gróf Mikó Imre és a Bethlen-kollégium (1861-1863)
- megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében (kiadva: 1942-ben, Kolozsvárt) -
Erdély Széchenyije csaknem negyven évig-1838-1876-ig-volt fõgondnoka a Bethlen-kollégiumnak. Ez a szeretet és ragaszkodás talán soha sem volt erõsebb, mint 1861-1863-ban, mikor annak újjászületésérõl volt szó. Az 1848- 1849-ben kirabolt s az abszolutizmus által jogaitól megfosztott iskola valóságos regenerátora volt õ. Erõs akarata s általános nagy tekintélye lehetõvé tette, hogy a Bethlen-kollégium már 1862 szeptemberében teljes erõvel kezdhette meg áldásos mûködését, mikor elemi iskolája, gimnáziuma, bölcsészeti, jogi- és hittani tanfolyama újra föltámadt.
Visszaállítani a Bethlen-kollégiumot régi hirébe, fényébe és dicsõségébe, ez volt a gróf Mikó Imre életének egyik fõ czélja, s ezért sem szellemi, sem anyagi áldozatot nem kimélt. Ismerte, mint senki más, ez iskola történetét, hivatását és jelentõségét az erdélyi magyarság mivelõdése terén. Tudta, hogy ez iskola.; pusztulása mérhetetlen veszteség az egész magyarságra, virágzása pedig a nemzeti erõ és nemzeti eszme kiapadhatatlan forrását jelenti. Ezért tett meg minden lehetõt a Bethlen-kollégiumért.
Az iskola teljes visszaállítása elõtt nem sokkal írja "a nagyenyedi fõiskola tanári karának" azt a felszólítást, a mely minden szavában kiváló tudást, a nemzete, egyháza sorsáért aggódó nagy államférfiut és mélyen látó pedagogust árul el,
"Elérkezettnek látom az idõt arra,- mondja - hogy az ezen nevelõ és tanintézetünkbeni tudományos és erkölcsi nevelés és tanításügyre nézve nézeteimet a tisztelt Tanári karral közöljem s annak saját szakkörükbeni jövendõ alkalmazására felkérjem". A nemzeti irodalom tanítására s a szív és értelem nevelése mellett, a jellemszilárdság fejlesztésére hívja fel a tanári kar figyelmét, mert csak ezen erõk biztosíthatják fenmaradásunkat az idegen nemzetiségek között
"E tényállás egyfelõl az iskola gondnokoknak kiáltja hangosan fülébe, hogy az idõk szavát értsék meg, hogy kötelességeiket teljesítsék, hogy fontos állomásaikat sine curáknak ne tekintsék; másfelõl a tanároknak is kettõzött hivatali buzgalmat és szigorú lelkiismeretességet tesz kötelességökké. Egyik, mint a másik, ki ez ellen cselekszik, vétkezik nemzete ellen, rossz fia a honnak s hanyagsága okvetlen a maradék átkát vonja egykor magára."
Mily örök igazságok vannak kifejezve ezekben a szavakban! Az iskolai gondnokok és tanárok jó példája a kötelesség- teljesítés terén, világító fáklya kell legyen a tanuló ifjúság elõtt.
Rendkívül tanulságosak és teljes mértékben megfontolásra érdemesek, most még sokkal inkább, mint a hatvanas évek elején a nemes gróf következõ szavai:
"A tanítás és tanulás, vagyis a lélek és jellemképzés bensõ lényére és irányára nézve úgy gyõzõdtem meg, hogy az újabb idõben a sok kézikönyv, a számtalan tanulás könynyítõ eszköz, az elmének és idõnek szerfeletti tantárgyakkal betöltése, a magán szorgalmat csökkentette, a lélek és szív önkéntes munkásságát s önerején való szabad fejlõdését nehezebbé tette, annak, hogy méjjen ható talentumok, erõs meggyõzõdésû honfiak képzõdjenek - mihez az alapot kérdésen kívül az iskolai nevelés adja - útját csaknem merõben elzárta." Azt látja, hogy ez irány az iskolákba a közéletbõl ment át. Óhajtja tehát, hogy a magánszorgalomnak, az önálló tetterõnek és a lelki munkásságnak érvényesülésére adassék meg a szükséges mód és alkalom. "Nekünk ifjainkban kivált a magánszorgalmat kell felébreszteni - írja - s az önálló szellemi munkásság csiráit ápolni, a tudománytárgyak bensõ szépségeivel inkább, mint külsõ héjával megismerkedni, a nevelésben a szív és lélek épen megtartására, a férfiúi és hazafias jellem szeplõtlenségére kell fõ gondot fordítanunk, azért, mert erre van nemzetünknek fõszüksége, mert ennek helyessége felõl sok szózat s nemzetünknek a vallás és tudomány, a harcok és közigazgatás terén aratott ezen dicsõsége tesz tanubizonyságot. Én, amint tartósabbnak hiszem azon virág életét, mely a szabad légen, mint amely virágházban fejlett ki: úgy alaposabbnak tartom azon tudományt, szilárdabbnak azon jellemet, mely a magán szorgalomnak, önálló lélek szabad vizsgálódásának gyümölcse, mint azt, mely mások fáradsága után, a mi igyekezetünk és utánjárásunk nélkül, úgyszólván ingyen lõn sajátunkká. Legyen a tanítónak kezébe rendelt kézikönyve, de legyen a fejében kellõ tudomány, legyen szivében buzgó ügyszeretet. Mondja el a tanítvány feladott tárgyát, de fõképpen értse át alaposan, tegye magáévá annak lelkét s értelmét egészen. " A nevelésnek és oktatásnak olyan aranyigazságai e szavak, a melyeknek nagy értékét minden idõk nevelõje elismeri s ha igazi eredményt óhajt elérni tanításával, akkor követi is.
A Bethlen-kollégium 60-70-es évek alatt mûködõ tanárainak egész Erdélyre kiterjedõ becses munkásságában s azok igen sok kiváló s részben ma is élõ tanítványában tisztán meg lehet állapítani azt a közvetlen mély hatást, melyet gróf Mikó Imre, mint az iskolának igazi" fõgondviselõje" egyéniségével, törekvéseivel gyakorolt. Elõl jár jó példával, kijelöli a nevelés és tanítás irányát, megmutatja azt az útat, a melyen haladni kell az abszolutizmus igája alatt nyögõ nemzet mûvelt ifjuságának, hogy mint férfiak egy jobb, egy szebb kornak lehessenek részesei.
A theologia ideiglenesen Kolozsvárott volt, Nagyenyedre történt visszahozatalában a legfõbb érdem éppen az övé.[1] Az õ elnöklete alatt tartott elõljárósági gyûlés mondotta ki 1861 július 27-én, hogy "a nagyenyedi fõiskola minden tanosztályai beállíthatására nézve múlhatatlan feltételül ismeri el az elõljáróság azt, hogy oskolánk minden osztálya, tanáraikkal együtt illetõ székhelyén Nagyenyeden egyesíttessék." Ugyanezen gyûlés mondja ki határozatképpen, hogy "az enyedi fõoskola minden tanárai az 1862-ik év szeptember 1-sõ napján tanításaikat mulhatatlanúl NagyEnyeden kezdjék meg és folytassák." Fel is szólították a kollégium Kolozsvárt lakó tanárait, hogy hajlandók-e tanszékeiket Enyeden 1862 szeptember 1-én elfoglalni. Ugyanekkor mondották ki egy jogtudományi tanszék szervezését is.[2] Mikor ezt a határozatot az egyházi fõtanács is helybenhagyta s egyben útasította az elõljáróságot, hogy az elhelyezéssel kapcsolatban fölmerülõ intézkedéseket tegye meg.[3] Gróf Mikó, mint fõgondnok 1862 januáriusában ír az enyedi fõtanoda gondnokainak, még pedig azon felterjesztésre válaszúl, melyet a helybeli gondnokok, a rendes tanárok fizetésének a papirpénz árcsökkenésébõl származó kárpótlása ügyében terjesztettek fel. Ez íratban teljesen jogosnak ismeri el a kárpótlásért való folyamodást s útasítja a gondnoki kart, hogy jelöljék meg a kárpótlás mennyiségét s a kérést elkészítve, aláírás végett terjesszék fel hozzá, hogy õ aztán az egyházi fõtanács elé terjeszthesse.[4]
Az egyházi fõtanács 1862 június 15-én kelt leíratában értesíti az iskolai elõljáróságot.. hogy Gyarmathy Sámuelt a jogi-, Garda Józsefet a hittani és Szathmári Károlyt a történelmi tanszékre, az egyházi fõtanács népes gyûlése tanárokká választotta. Az elõljáróság a bejelentést örömmel veszi tudomásúl. s egyszersmint elhatározta, hogy az újonnan választott tanárok ünnepélyes beiktatására Mikó Imre fõgondnokot kéri fel.[5]
Gróf Mikó az elõljáróság felhívására készséggel kijelentette, hogy a beiktatási ünnepélyen részt vesz, "hogy ha betegség vagy más igen lényeges legyõzhetetlen akadály nem gördül elõmbe." Az ünnepély idejéûl szeptember 15-ikét állapította meg. Intézkedik az adandó ebédre nézve s eleinte azt akarta, hogy a saját szakácsát hozza le Enyedre, de mivel ez igen sok alkalmatlansággal jár, mégis úgy határozott, hogy egy vendéglõben fogja adni az ebédet. Kéri Fosztó algondnokot, hogy ezen dologban intézkedjék, "mert akárhogy s mint, csak úgy illik, hogy én adjam az ebédet - írja - és ne terheljem vele iskolámnak sokfelé igénybe vett pénztárát." Érdekes ez a megjegyzése is: "A beköszönendõ tanár urakat pedig célszerû lenne figyelmeztetni, hogy brevitati studeant, mert különben borzadalmas hoszszúra nyúlnék az ünnepély."[6]
E tanári beiktatás azonban váratlanúl közbejött események miatt szeptemberben nem volt megtartható. Gróf Mikó Imrének t. i. egyetlen 19 éves fia hirtelen elhunyt. A" nemeslelkü fõúr mérhetetlen gyászában méltó részt vesz a Bethlen-kollégium:
"Midõn Nagyméltóságod - írja részvevõ íratában - mint apa elveszté egyetlen fiát, a haza legerõsebb tölgyének utolsó sarja szakadt le; a nemzet reményfájának legdúsabb áldással biztató hajtása oda van, oskolánk s vallásunk jövõjének növekedõ oszlopa kidõlt legszebb idomulása percében. A bánat egy egész hon felett borult el néma fellegévei, a vesztés egy egész nemzeté, a fájdalom milliók szivébe nyillalt s legközelebbrõl önön keblünkbe ékelte bé magát kiírthatatlanúl."[7]
A megtört apa 1862 október 3-án, Oláhszilvásról válaszol az iskolai elõljáróság részvétíratára. E válasz a gróf Mikó Imre és a Bethlen-kollégium között lévõ õszinte és szeretetteljes kapcsolatról tesz tanuságot.
"Feledhetetlen kedves fiam gyászos elhunyta feletti részvétöket kifejezõ soraikat önöknek vettem - írja - s könnyek közt olvastam el. Köszönöm, hogy azon intézet is osztozik atyai szivem bánatában, melyet én oly kiválóan szeretek s melyért bár valamicskét tehetni hõ óhajtásaim s örömeim egyike vala.
Gyógyíthatatlannak érzem a sebet uraim, mert én benne elvesztém mindazt, ami a férfi életének célját, a hazafi törekvések természeti- s azért legerõsebb - rugóit képezi, s mindeniknek valódi értékét megadja. Nem éveiért siratom én õt, hanem ama nemes lángnak, mely benne a szép és jó iránt oly tisztán égett, oly hirtelen kialvásáért. Nem azért, hogy enyim volt, de mivel õt egészen a hazának s közügyeinknek nevelém vala. Nem is azért, hogy õ nemzetségének dísze, õsz fejemnek koronája vala, hanem azért, mert benne, mint önök is mondják, a jó és igaz ügy egy minden hihetõséggel igaz, jóakaratú gyámolát vesztette el." Majd így végzi gyönyörüen megírt válaszát: "Azonban igyekszem megnyugodni a mindenható változhatatlan akaratán. Tizenkilenc évig tartott örömömnek tudata és síromig tartó kegyeletes ráemlékezés lesznek azok, amik az õ drága birtokát szivemben ezután pótolni fogják.
Az apai szív omló könnyei s az önmagával kibékülni kész lélek szent érzelmei közt üdvözlöm a tisztelt Elõljáróságot egyen-egyen s magamat nagybecsü, szíves hajlamaikba továbbra is ajánlom.[8]
A Bethlen-kollégium Mikó Imre válaszát jegyzõkönyvre vette [9] és Fosztó Ferenc jelentése alapján elhatározta, hogy az újonnan választott három tanár beiktatási ünnepélyét Mikó november hó 8-ikára tûzte ki.
A kijelölt napon Mikó gyönyörû s az intézet egész történetét részletesen felölelõ beszédet tartott, melyben a kiváló' történettudós és az iskola múltjáért lelkesedõ és felvirágzásában feltétlenûl bízakodó igazi fõgondnok szólalt meg. A theologia visszahelyezésérõl szólva, meggyõzõdésbõl eredõ nyilatkozatot mond a Bethlen-kollégium épsége és egysége érdekében.
"Nekem legalább távol van lelkemtõl annak csak meggondolása is, hogy bármily alapítvány nem az alapítok akaratja szerént birni és használni lehessen.Nekünk ama dicsõk végakaratát tisztelni kell, nem bolygatni, alapítványozási buzgalmukat követni, nem céljaikkal ellenkezõleg magyarázni; oda,ahová a közszükség netán kivánná, magunknak kell alapítni új tanintézetet, a létezõket, a már megalapítottakat pedig az alapítók szándéka és intézkedése szellemében lelkiismeretesen fentartani." Az ifjusághoz szólva, mondja: "Az élet rövid, a tudás mezeje széles; használjátok hát szorgalmasan a gyorsan tûnõ, visszahozhatlan idõt. Örizzétek meg lelketek épségét, erkölcsötök tisztaságát, legyetek szerények, engedelmesek." Az új tanárokhoz szólva, a többi között ezt mondta: "Az atyák és anyák, a vallás és haza leg- drágább kincsöket: gyermeköket, ifjuságukat s velük egész jövõjük sorsát tették le önök kezébe. Önöknek az atyák és anyák helyét kell pótolni, míg az ifjúság e falak között van. Azok gyanánt kell szeretniök, óvniok s megfenyítniök õket. Ha senki más, Isten látja s a haza figyelemmel kiséri önök lépteit. Kérem vegyék szivökre, mily szép ily nagy érdekeknek szolgálni."[10]
A beiktatást követõ napon, 1862 november 9-én az elõljárósági gyûlésen még elnököl, de azután nagy elfoglaltsága miatt sokáig nem fordult meg Enyeden. Ennek daczára az iskolának minden ügye-baja érdekli s nincs az a fontosabb gazdasági, szellemi kérdés, melyben döntõ szava ne volna.
Az 1863 április 29-én Szathmáry Károly tanár nagy örömmel jelentette be, hogy az iskola fõgondnoka, gróf Mikó Imre mintegy 1000 drbra menõ klasszikus könyvtárát a Bethlen-kollégiumnak ajándékozta.[11] Az elõljáróság hálával és köszönettel vette tudomásúl e nagylelkû s valóságos kincset érõ fejedelmi adományt. A nemes gróf egész egyéniségét s a Bethlen-kollégiumhoz való õszinte ragaszkodását mutatják azon sorok, melyeket a fenti klasszikai mûvek sorjegyzéke elejére maga sajátkezüleg írt.
"Mély hódolat érzését hordozva lelkemben kora ifjuságom óta a klasszikai irodalom iránt: felkerestem, olvasgattam s egyet és mást megszerezni jókor elkezdettem. Késõbb fiamnak hasonló lelki irányát látván: a gyûjtést megkettõztettem. Ügy akartam, hogy idõvel a lehetõ legteljesebb klasszikai gyûjteményt hagyjam nevem s kedvenc tanúlmányaim örökösének birtokában. Azt gondoltam: az ezekben letett eszmék vonzó ereje, az itt halhatatlanúlt nagy jellemnek példája segíti õt abban, hogy szívét s elméjét a kor sülyedezõ szellemi és erkölcsi állapotai közt fedhetlenül megõrizze s a szépnek, igaznak, jónak rendíthetlen vallója, tisztelõje, cselekvõje legyen." "Az égi hatalom elszakította tõlem azt - írja tovább - akinek e gyûjtemény eredetileg szánva volt. S így most, midõn hajdan virágzó nagyenyedi fõiskolánk, egyesített törekvéseink által, hamvaiból ismét új életre kelt: hova tehetém szükségesebb helyre, kinek adhatám méltóbban, mint ez intézetnek, melyben szeretett székely nemzetem fiai nagyobbára tanulásukat végzik, hol én is nevekedtem, melynek fõgondnoka vagyok s nagyszámú felsõ osztályú tanuló ifjusága ilynemû könyvgyûjtemény s a klasszikai irodalom alapos ismerete nélkül egyáltalában el nem lehet?!" [12]
E Mikó-féle könyvgyûjtemény a Bethlen-kollégium könyvtárának örök idõkre egyik legértékesebb részét fogja alkotni.
Még alig mult el az örömmámor, melyet a nagyértékü könyvtár adományozásával okozott, mikor újabb, szintén rendkívül értékes adománynyal gazdagította a Bethlen-kollégiumot, t. i. pénz- és érem-gyûjteményével.[13]
Az elõljáróság Mikó újabb, nagybecsû ajándékát "hálás örömmel" fogadta s köszönetét küldöttség útján fejezte ki.[14]
Ez éremgyûjtemény összesen 1750 darabból áll s igen csinos szekrényben dr. Finály Henrik meghatározása és rendezése alapján van elhelyezve. E gyûjtemény sorjegyzéke elején ismét a Bethlen-kollégium iránt nyilvánuló ragaszkodását és szeretetét olvassuk,
"A történelem egyik fõ segédeszköze az éremismeret, írja Mikó sajátkezüleg. Könnyebben figyel, szivesebben tanúI az emberi elme, ha a világot mûveiben s e mûvek alkotóinak képeiben egybekapcsolva láthatja maga elõtt."
"Jól tudták ezt nagyenyedi fõiskoláink dícsõ alapítói s derék fentartói; ezért szereztek számára szép és gazdag éremgyûjteményt. De ez, fájdalom, már csak "volt," mert szentségtelen kezek elpusztították."
"Elevenen emlékszem még most is: mily ámulattal néztem gyermekéveimben fõiskolánk e nembeli gazdag" gyûjteményét. A magyar királyok és nemzeti fejedelmek, képeiben a haza elmult, szép napjait s e multban egy dicsõbb jövõ zálogát és elõképét véltem látni."
"Ez ifjú álmok közt fogamzott meg lelkemben a történelem iránti hajlam, ott ébredt el a gyûjtés vágya és gyûjtöttem gyenge erõmhöz képest mostanig.. Hová tegyem? kérdém már most sebhedt szivemtõl. És ez arra ösztönze, hogy tegyem amaz oltárra, melynek dicsõ alapítója által gerjesztett lángjától vettem én is egykor meleget és világot."
Egyetlen fia halála után Mikó valósággal édes gyermekévé fogadta az 1848-49 után teljes árvaságra jutott Bethlen-kollégiumot; az 1861-tõl 1863-ig terjedõ idõt pedig valamikor a Bethlen-kollégium történetírója, legméltóbban Gróf Mikó Imre korának fogja nevezni.
1. Az 1849-iki pusztulás és a szabadságharcz leverése után t. i. Enyeden a tanítás szünetelt. Az erdélyi cs. kir. katonai kormányzó 1850. aug. 13-án, az egyházi fõtanács ismételt sûrgetésére N.-Enyeden csak egy elemi iskola megnyítását engedi meg s kizárja úgy a gimnáziumnak, mint a theologiának megnyítását. Az általa engedé- lyezett marosvásárhelyi, udvarhelyi és kolozsvári theologiai tanintézetre pedig ajánlja, hogy azok egy helyen, pl. Kolozsvárott egyesíttessenek. Igy került ideiglenesen az erdélyi ref. papképzés Kolozsvárra, melynek költségeit legnagyobb részben az enyedi iskola alapjai fedeztek, tanárai pedig a Bethlen-kollégium - Kolozsvárott levõ - tanárai voltak.
2. Anagyenyedi ref. fõiskola Elõljárósági jegyzõkönyve 1861. 59. jkvi pont.
3. ld. h. 60. jkvi pont.
4. Bethlen-koll. tört. oklevéltár 77. sz. oklevél.
5. ld. h. 102. jkvi pont.
6. ld. h. 88. sz. oklevél.
7. ld. h. 1862. 136. jkvi pont
8. ld. h. 1862 október 17-iki 147. jkvi pont.
9. Ez oskola iránti kegyeletes pártfogásnak és nemes indulatnak, mely õnagyméltóságának ezen fájdalmas sorain is elömlik, örök emlék- és tiszteletben maradásért a válasz egész terjedelmében jegyzõkönyvbe igtattatni határoztatott. ld. h. 1862. 148. jkvi pont.
10. Bethlen-kollégium tört. oklevéltára 88. sz.
11. Ld. az 1863 április 29-ikén tartott elõljárósági gyûlés jegyzõkönyve 84. pontját.
12. A Bethlen-kollégium könyvtárában van az a nagy gonddal összeállított könyvjegyzék, melynek elején e sorok olvashatók.
13. Az 1864 januárius 5-iki elõIjárósági gyûlés jkve 4. pontja
14. E küldöttségben - mely Mikót Kolozsvárott kereste fel - részt vettek: Hegedüs János rektor-professzor az elöljáróság, Zathureczky Károly volt gyéresi ref. lelkész a tanítókar és Nagy Lajos II. éves theologus (jelenleg ny. Bethlen- koll. képezdei tanár) az ifjuság nevében.